Jelenkor, 2013. január-június (56. évfolyam, 1-6. szám)
2013-02-01 / 2. szám - Szolláth Dávid: Az elbeszélő hitelvesztése. Tormay Cécile Bujdosó könyvének néhány narrációs problémájáról
Naplóforma és valószerűség A másodlagos irodalom a Bujdosó könyv számos csúsztatását, koncepciózus torzítását feltárta. Régóta nyilvánvaló, hogy álnaplóról van szó. A magam részéről nem tartom eleve irreleváns kérdésnek, hogy hogyan ítéljük meg az álnaplót etikailag. Nevezzük történelemhamisításnak, minthogy nagy példányszámban kiadott, tekintélyes politikusok által támogatott, több nyelvre lefordíttatott propagandaanyagról van szó, ahol egyáltalán nem mindegy, hogy igaz-e, ami le van írva, azaz tekintsük a hamis tanúzás egyszerű jogi esetének? Vagy pedig fogadjuk el azt az álláspontot, mely szerint minden napló torzít, egyik sem mutatja a történelmi tényt a maga értelmezés nélküli nyers valójában, indokolatlan tehát ezt épp Tormay könyvén számon kérni. Kollarits Krisztina fogalmazza meg ezt a nyomós ellenérvet. Egyrészt Philippe Lejeune Anna Frank naplóelemzésére hivatkozva elmondja, hogy elvégre minden kiadásra szánt naplót utólagos szerkesztői módosításoknak vetnek alá, másrészt a linguisticumön átesett történelemelmélet alaptételére hivatkozik, miszerint nincs szöveg, amely színről színre láttatná az úgynevezett történelmi tényeket. Az etikai ellenvetés itt az lehet, hogy Tormay Cécile-től persze távol áll a posztmodern ismeretelméleti szkepszis, politikai célközönsége sem akkor, sem ma nem Lejeune-től és nem Hayden White-tól tanulta a naiv referencializmus reflektált megkérdőjelezésének finom értelmezőtechnikáit. Írása meggyőződéses igazságbeszéd, Tormay Cécile-t sértené leginkább az olyan védelem, amely a fikciós beszédmódokhoz közelítené és a felfüggesztett referencialitás területére helyezné művét. A Bujdosó könyv zsidóellenes vádirat, elsődleges funkciója a politikai propaganda. A naplóformára a naplóolvasási konvenciók, a személyesség „hitelesítő ereje", s a közvetlen közelről megmutatott „mindennapiság realizmusa" miatt van szüksége. A naplóíró elvileg sokkal kevésbé torzítja az átélt valóságot, mint a memoáríró, hiszen ő napról napra jegyzi le a látottakat, az anyag ezért valóságközeli, nincs utólagos rendezés, átértelmezés. Igaz, a napló nem nyújthat átfogó képet, csak az eseményekben résztvevő személy parciális nézőpontjából képes láttatni a világot. Ezt a fogyatékosságot a személyesség hitelesítő ereje ellensúlyozza. A leírtak résztvevő szemtanútól származnak, forrásértékűek. A Bujdosó könyvet a naplóműfajnak ez a régimódi, a lejeune-i vagy bármilyen más kritikai analízistől érintetlen felfogása jellemzi. A leírások, a részletezések valóság-effektusa, a szemtanúság forrásereje képes hitelesíteni az ebben a szövegkörnyezetben elhelyezett legvadabb zsidó rémképeket és babonákat is a megfelelően indoktrinált olvasók számára. A naplóforma a politikai üzenet narratív kiterjesztése, a propagandaszöveg egyik fő argumentációs eszköze, ebből a szempontból másodlagos, hogy minden bizonnyal valóban írt Tormay Cécile naplót, amelyet a Bujdosó könyv írásakor felhasznált. Az efféle szövegeknek megfellebbezhetetlen autoritása van az antiszemita érvelésekben. A köztiszteletben álló nagyasszony naplója nem hazudhat, hiszen ő ott volt személyesen, szemtől szemben látta a zsidó gyilkosokat. A naplóforma erőteljes dokumentum-illúziója miatt is van, hogy az efféle álnapló - éppúgy mint a zsidók világ-összeesküvéséről szóló hír- 4 Lásd pl. Kádár, i. m. 9. 5 Philippe Lejeune: A naplóját újraíró Anna Frank. (Bárdos Zsuzsanna fordítása) In: Lejeune: Önéletírás, élettörténet, napló, (szerk.: Z. Varga Zoltán) L'Harmattan, Budapest, 2003. 179-209. 6 Kollarits Krisztina: Egy „bujdosó írónő", Tormay Cécile In: Varga Virág és Zsávolya Zoltán (szerk.): Nő, tükör, írás. Értelmezések a 20. század első felének női irodalmáról. Budapest, Ráció Kiadó, 248-263. 256-7. és Kollarits Krisztina Egy bujdosó írónő-Tormay Cécile. Magyar Nyugat Könyvkiadó, Vasszilvágy, 2010,101-105. 7 Kollarits: Egy bujdosó írónő. (2010) 103.