Jelenkor, 2014. július-december (57. évfolyam, 7-12. szám)
2014-12-01 / 12. szám - Sándor Iván: A humanista kultúrakorszak elenyészésének epikai és történeti formaváltozatai. Proust/Sebald – Croce/Jan Assman
és eltört. Ha sokmillió zsidót a náci gázkamrákban elpusztítottak, akkor őket elpusztították. Canetti megelőlegezi az ezredforduló tudományának azon felismerését, miszerint a múltra vetett nézőpontok nem kizárólagosak. Ami megtörtént, azt utólagosan azért nem tudjuk már „észrevenni", mert az emlékezet annyiféle, ahányan emlékeznek, és a sokféle emlékezet kavargásában leginkább azt nem vesszük már észre, mi az, ami valóban megtörtént. Valami elillan, s ami a helyén marad, az már nem a valódi történelem. Hanem mi? - kérdezhetjük. Az ezredforduló történettudománya választ talált arra is, mi az, aminek az eltűnését már észre sem vesszük: nem más, mint az, amihez Croce és részben korszaka még ragaszkodott: a szép, a jó, az igaz, a hasznos. Az idea, hogy a történelemnek célja és értelme van, és a tisztánlátás olyan erkölcsi akcióra indít, amely eredményes cselekvéshez vezet. Új fogalmakat hozott a huszadik századvég, még újabbakat az ezredforduló. Ha nem találjuk a történelem belső értelmét, szakítanunk kell azzal az álommal, hogy elbeszélhető. Ez Hayden White és követőinek az álláspontja. Eszerint a történelem nem más, mint a róla konstruált elbeszélés. Ez változást hoz a történész helyzetében is. Ha ugyanis a történelem megragadhatósága a különböző elbeszélésekben problematizálódik, akkor ez megkérdőjelezi a történész tekintélyébe vetett, hosszú korszakon át érvényesülő meggyőződését. A tudomány képviselője - mondja erről Gyáni Gábor - nem ringathatja magát abban az illúzióban, hogy kizárólag az ő tanításai jelentik a múltról alkotott képeket. Megrendült az a felfogás is, miszerint a történész birtokában van azoknak a módszereknek, amelyek elvezetik őt az igazsághoz. Gyáni szerint „az is kérdésessé vált, hogy mit ismerhetünk meg egyáltalán, és mi az értéke annak, amit a megismerés eredményeként kommunikálunk. Mennyiben szól a múltról az általunk konstruált elbeszélés, és mennyiben rólunk, történészekről? Létezhet-e egyáltalán objektivitás, a valóság elfogultság nélküli szemlélete és tálalása? Úgy vélem - mondja hogy ezek a problémák mára összesűrűsödtek, és az így kialakuló episztemológiai krízisre vagy megismerési szkepticizmusra a történésznek mindenképpen reflektálnia kell". Ez a történészi megközelítés ugyanúgy a korábbi értékektől-fogalmaktól való elszakadás már innenső partjáról szólal meg, amiként Sebald beszél arról Austerlitz szavaival, hogy mintha nem létezne idő, hanem csak sokféleségekben különböző, „valami magasabb térgeometria" szerint egymásba illeszkedő történések. A sokféle narratíva mellett újdonság a nyilvános történelem fogalma. Ez tartalmazza a média túláradásával azt, ami a public history nevet kapta. Ami egyúttal a történelem politikai és társadalmi használatát is jelenti. Továbbá a dilemmát, amit a public history és a tudomány eltérő múltképeinek ütközése teremt. Új fogalmak születtek a történelmi szakaszok hosszabb távú struktúráit gyakran átformáló újabb események hatására. Különleges figyelmet kíván a regényíró számára a kollektív emlékezet bevezetése. Ezt az orális hagyomány, a családtörténetek, a levelek, az egykori dokumentumok, fotók, naplók együttese jelenti. Mindezeknek a megelőző korszakokban is volt szerepük, de korábban a tudomány még uralta az emlékezettanokat. Újdonság, hogy a helyzet mára fordított. Az ezredfordulóra a public history hatása egyre jobban a tudományé fölé erősödik. Ez együtt jár a kommunikációban túlsúlyra jutó hatalmi érdekekkel, a nyomukban járó előítéletességgel, az elfojtásokkal, az olyan fogalmak megjelenésével, mint a „fedő emlékezet". Felrajzolhatunk egy ábrát, amelynek egyik oldalán a regényben megjelenő énfelszámolódást, a múltat jelent egymásba olvasztó epikai formációkat, a sokak emlékezetéből formálódó eseményeket jegyezhetjük fel. A másik oldalon az énfelszámolódással párhuzamosan a történészi pozíció megingását, a múlt és a jelen epikai egymásba olvadásával a tudomány új érték- és fogalomjeleit, a sokak emlékezetéből alakuló regénytéridő megfelelőjeként a kollektív emlékezet fogalmát.