Jelenkor, 2015. január-június (58. évfolyam, 1-6. szám)

2015 / 4. szám - Szvoren Edina: Látogatók (novella)

SZVOREN EDINA Látogatók Nyár volt. A kapitányságról hazafelé menet beugrottam a játékboltba, és vettem Tivadarnak egy személyszállító kocsikból meg tehervagonokból álló modellvo­­natot. A sín darabjait és a különböző terepelemeket - bakterházat, sorompót, pi­rosra mázolt padokat - külön lehetett megvásárolni. Néhány műanyag lombú fát is raktam a kosárba, egyenként tördeltem le őket egy másfél méter hosszú, fröccs­öntött láncolatról. Otthon aztán kiderült, hogy kanyarodó sínelemből nem vet­tem eleget, ezért nem ért össze a pályaív. Anyám nemrég múlt hatvannyolc éves, de ügyesen lépdeli át a kis csíkos so­rompót, a síneket, a piros padokat. Magas, szívós nő, aki kivirágzott, mióta nyugdíjba vonult - olyasvalaki, aki tudja, hogyan ellensúlyozza a kellemetlen jellemvonásait. Szinte henceg vele, hogy egyetlen szerelme volt az apám. Még a baleset előtt megígértem neki, hogy segítek megszervezni az ötvenéves érettségi találkozójukat. Én az interneten kutattam, ő előásta a régi noteszeit, és szorgal­masan telefonálgatott. Először meglepett, hogy megakadás nélkül képes fölmon­dani az osztálynévsort, de mikor már negyedszer vagy ötödször zendített rá, hogy Abonyi, Ágh, Babay, legszívesebben befogtam volna a fülem. Néha szeretném fölhívni Anikát, és mondani neki valamit, ami bonyolultabb vagy kétértelműbb, mint a KRESZ. Anikát a munkahelyemről ismerem, és Tivadar is, anyám is kedveli. Volt Tivadarnak egy zsemleszínű spániele. Az apjától kapta közvetlenül a válás után. Az egyik lába két centivel rövidebb volt a többinél, egy két tenyérnyi, szőr­­telen területen pedig éles kontúrú kis pattanások nőttek. Tudtam, hogy Tivadar éjszakára néha az ágyába, a paplana alá csempészi őt, de sosem szóltam érte. Engem nem szeretett a kutya, és egyszer meg is kapott. Éppen enni akartam adni neki, lehajoltam a táskájáért, ő meg a kézfejembe mart. A seb jelentéktelennek tűnt, a nyoma mégis megmaradt. Az ismerőseim azt hitték, a balesetben sérült meg a kezem. A kolléganőm egyszer megkért, hogy vigyem ki a HÉV-hez. A hétéves, há­romajtós Citroennel már máskor is fuvaroztam munkatársakat az irodaház és az állomás között, de ő aznap ült először a kocsimban. Találkozója volt egy férfival, akit valamelyik társkereső oldalon ismert meg néhány héttel azelőtt. Kérdezgettem őt. A munkatársnőm óvatosan és önironikusan válaszolt, ahogy a negyven körü­li nők, ha már régóta magányosak. Amikor a távolsági busz sárga orra az utastér­be ékelődött, elhallgatott, aztán hörögni kezdett. Elnéztem egy kereszteződés forgalmi rendjét, és nem adtam meg az elsőbbséget a távolsági busznak. Mivel a kolléganőm nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett, nem szabálysértő.

Next