Jelenkor, 1841. január-december (10. évfolyam, 1-104. szám)

1841-05-26 / 42. szám

i M­agyarország és Erdély A’ pesti nemzeti Casinó-egyesület, alkotó-szabályai értelméhez képest, évi junius Odikán közgyűlést tart, mellyre a’t. ez. tagok megjelenni kéretnek.­­ (A’szerencsétlen vakok ügyében.) A’ pünköstvasárnapi „ Pál “ czir­ű­ nagy atorium melly a’ vakok intézete fölsegéllésére a’ nemzeti színházban mintegy 500 nő művész és műkedvelő szíves részesüléssel menend véghez, kik közt a’ vak ve­­ndékek közül egyik ugyan e’ czélra készített élőbeszédet fog szavalni, miután a’ vendékek apóst- királyunk­­ fels. névünnepére készült, ’s más két népdalt leene­­ő előadni szerencsések. Az Oratórium előadásában magányénekléssel lényegesté sztveend Ulfer­ és Neubauer k.asz., Korb és Hirsch urak, az egésznek igazga­­tót pedig Erkel nemzeti színházi karmester vállalta ki. Hogy ez alkalommal a’ he­­­ti jegyek ára valamivel drágább fog lenni a' közönséges színházi árnál, azt, ki a’ fedelemnek ezélját és az illy nagyszerű hangversenyek tetemes költségeit tekinti, an igen csekély ár-nagyobbitást helyesleni fogja. Az Oratórium textusa az elő­­széddel ’s két dallal együtt a’ pénztárnál leend kapható. (A’ zsidók’ polgárosítása ügyében.) Hasznos evagy káros hazára ’s különösen az adózó rendre nézve a’ zsidók polgárosítása? nagy , sok avatottabbtul vitatott kérdés, mi már arra is adott merényt némellyek­­k, hogy Gömörmegye­­ melly még eddig egyedül gátlá bekebleztetésüket, ehaladás ellenének nyilványittatott általok. Hogy polgárosítás csak ollypol­­itra nézve üdvös, ki polgári miveltséggel bir, az kétségbehozhatlan igaz­ig ; mert miveletlen embernek az emancipate — kés a’ gyermek kezében —­­ az is igaz, hogy nem emancipált ember soha sem bir szellemi erővel a p­olgári miveltségnek , ha csak alacsony fokára is, fölemelkedni; azonban, ha zsidókat tekintve arra várunk, hogy ők általában mind miveit, elöitélem­­­, babonátlan, particularismustól ment ’s minden nemzetet ’s hitosztályt sze­­rettel ölelő nép legyenek, mielőtt polgári joggal ajándékoztatnának , úgy ők inunkban polgári jogot alkalmasint majd csak akkor fognának kapni, midőn reményü­nk szerint várt messiásuk elérkezendik; — de igaztalanság ’s kö­­thetetlenség is volna, azért hogy ők nem mind általában miveitek, meg­­gadni tőlük a’polgári jogot. Mert kérdem: hányadik, ki most nemcsak pol­­ír, hanem úgyszólván kiskirályba’ hazában, hányadik nemes érdemli meg e’ kintetben a’ szabadságot, mellyel bir, hányadik képes azt jól használni ? St midőn hajdani dicső f­ejdelmink a’ vérviharok századiban kiváltságokat látogattak, volt e tekintet arra: várjon az adományzott lesz­é alkalmatos szabadság’ élvezésére, holott az ököljog korában többnyire csak állati erő­demelt ’s nyert szabadságot, igy hozván azt akkor magukkal a’ körülmények­­­t nem is említvén, hogy az igen kevésnek szolgált ösztönül az ahoz olly­en méltó ’s illő polgári miveltség’ sajátítására, sőt ellenkezőleg pulya el­­jrcsosulásra nyitott tágas utat. — Vádolják a’ zsidókat, hogy szokott ke­­retök és egyedüli mesterségök a’ csalás, — igaz, jóllehet nem általában, •—­­ nem ők őket átok alávetni, mert mellyik ember az, még a’ legszentebbet ;­ véve ki, kiben kisértet­te volna embertársa megcsalására , ha jó alkat­­a fordul arra ? hisz mindennapi tapasztaláson épült régi mondás, hogy egyik arber a’ másiknak farkasa, — némi kis csalás nélkül a’ legtisztesbt kereske­­ő sem él, még talán a’ Herrnhuter és Quakker sem, ’s nincs é keresztyén ereskedő, ki tetemesebben csal, mint a’ zsidó ? — Mondják, hogy főleg a’ legény földnépre nézve veszedelmes a’ csalásba ollyannyira avatott zsidó­ig. Igaz, mert csaló ott van, hol van kit csalni; bizonyítja ezt az, hogy anuakban ’s más országokban is, ott szereti magát a’zsidó leginkább meg­­iszkelni, hol vagy igen együgyű a’ nép, vagy visszálkodó, minő a’ közbirt­tkosság ’s nemesség, mert azok közt a’ zavarosban könyebben halászgathat. Ezért lakik több zsidó a’ falukon ’s kis városokon, mint a’ miveit ’s népes árosokban, honnan vagy el szeretnek vonulni, vagy ha kevéssé számosáb­an települnek meg, elhagyják bigottsági szertartásikat ’s kinevelődnek, mint Pesten ’s Dunántúl általában. Innen van, hogy a’ durva Törökhonban, s Orosz-Lengyel-Magyarországban , hol a’ szabadsággal sokszor nem egé­­zen élni tudó köznemesség számosabb, több zsidó lakik, mint a’ miveltebb nyugoti országokban. Ragadjuk ki hát kezeikből e’bün’ eszközét ,’s minthogy ilkalom teszi a’ tolvajt, tiltsuk el az alkalomtól őket, de hogyan? miveljük­­ a’ pórt annyira, hogy neki legyen legalább ötven szeme, midőn a’ zsidó­­lak száz van. Van­­ okunk sajnálni a’ pórt, ha szeme’ szőrit kiszedik is? Holott a’ zsidó, ki évenkint tíz húsz pengő forintot tartozik fizetni taníttatá­sáért , még is nevelteti fiát, még pedig életrevaló emberré, taníttatván min­­dennek előtte azokra, mik a’ földi polgárnak szükségesek, számvetésre ’s ügyes­ségre , habár koldulásával keresné is meg a’ taníttatás’ diját, ’s tanítóit jól szető mindig talál ügyes tanítót; ellenben a’ pár kevesbet tartozván adni gyer­­meke’ oktatójának, mint barma őrének, még is elhanyagolja annak tanítását, de ha kész volna is e’ lélekben járó kötelességét teljesitni, mind hiában, mert az éhenhalástul alig megmentő tanítói fizetésre csak kontárok akadnak, kik egyéb nem lehetnek, ’s ha egy két jeles akad, az is elkedvetlenül. Míg hát az ügyes calculista, ’s a’ vevő pár nyakába rovott árjegyzék (conto) rendin nyar­galva végig szaladó zsidót: núcz meg núcz tizennúcz, — ti­­zennúcz meg núcz huszonnúcz, és igy kend nekem tar­tozik egy forint nedven núcz árral, — minthogy számvetést, nem tanult ’s gyorsasághoz, ügyességhez nem szokott, tátott szájjal, szem -­meresztve kísérő pór; úgy van szomszéd­ ráhagyással úgy fizeti, mint amannak tetszik ’s otthon veres kukoriczán bor mellett órákig veregeti ki, mennyit fizetett 's észreveszi a­ csalást, de már későn, 's mig a’csak szántóföldje gö­röngyeihez ragaszkodó pór, ismeretlen lévén a’ kezelt portékákkal, nyúlszőrt vesz, selyem’, gyapjú, pamut’ helyébe, addig nincs egészen okunk kárhoz­tatni a’ zsidót. — Mondják, hogy nincs nagyobb nadály a’ haszonbérlő izrae­litánál. — Igaz, de örökös kérdés marad a’megfejtésre: ö­n nagyobb nyúzó ’s vérszopó ? midőn csődületkor ’s magányos egyezkedéseknél jobbadán neki van elsősége a’ keresztyének mellőzésével, mert többet ígér ’s vagy minden erő­szakkal kiszíja, mit megígért, vagy banquerottizál ’s megszökik,— de mon­dom nagyobb nyúzó ’s vérszopó, vagy talán egy—egy más valaki? II. An­drás királyunk idejében is kérdés, kik voltak erőszakos zsarlók: az izmaeli­ták és zsidók­é, vagy azok, kik nekik még a’ bányákat is kezeikre játszot­ták? — Mondják továbbá, hogy a’ haszonbérlő zsidók közt is kivált a’bor-’s husárosak leggonoszabbak — ez is igaz , de itt is megfejtésre méltó kérdés marad:­kit érdekel a’ vád? azt­é, ki hamis fonttal ’s itezével mér, vagy a’ helység’ elöljáróit ’s város’ biráit, kik ámbár kötelességükben áll fönálló törvények szerint a’ mértékekre szigorún fölvigyázni ’s a’ törvénytelen csalót 14­05 büntettetni, még is újaik közt elnézik e’ hamisságot, mert a’csap­­os hússzék­ vizsgálatakor kövér ürü ’s bárány czímerek szállnak az asztalra, vagy az érdemes tanács gőzös fővel oszlik el Iczig uramtul. — Mondják vég­re, hogy nem érdemes a’ zsidóknak mindenütt honunkban szabad lakhatási jo­got adni, mert, miattok, kivált hol ők a’borárosak, sok jut koldusbotra.— Hát a’ lőszer- csinálót húzzuk e bakó’ bárdja alá a’ fegyverért, mellyel a’ rabló gyilkol ? ne igya meg mindenét a’ nemes ur ’s a’ szegény pár, igy nem lesz oka átkozni a’ zsidót; különben pedig kinél a’ torok kemenezéje ég, keresz­tyén boráros mellett is eldőzsölgeti javait. — De talán póri elöitéletbűl szár­mazik azon vélemény is, hogy a’ zsidó nem igazán él, mert olly sok példa van rá, hogy hirtelen meggazdagszik, az nem férhetvén a’tudatlan fejét, hogy meg lehessen gazdagodni, pénztalálás, lopás vagy csalás nélisöl, — pedig gondoljuk meg a’ zsidók’ sanyarú életét, szorgalmát é, mértékletességét, egy kis darab száraz kenyér 's pár vöröshagyma hetekig tartó eledele a’ szegény rongy- ’s bőrszedőnek, ágya szárazföld, mig a’ magyar gazdag reggeli, pá­linkás bütykös nélkül szántóföldére sem megy, holott ő sem űz sanyarúbb munkát; ’s ha ezt meggondoljuk, csudálhatjuk­­, ha azon rongyszedőbül, elő­ször gyapjúkereskedő, később ezrek ura lesz, imez pedig a’ holnappal nem törődvén örökké a’ szegénység gúnyájába öltözik. Igaz ugyan, hogy ha a’ zsidóknak illy miveletlenségük mellett mindenütt szabad lenne is hazánkban lakniok ’s földbirtokba jutniok, ők azért magok földet mivelni soha sem fog­nának , mert a’ tehetősbek mindig találandnak pénzökért elég napszámost ’s földesurainkkint kényelmesen pipázva nézendik munkásaikat; az olly kis tehet­ségű pedig, ki csupán akkora földbirtoknak lehet ura, mellyböl csupán úgy élhet, ha maga miveli, inkább mintsem maga fogná meg az eke’ szarvát, ne­mesebb ’s kamatozóbb foglalatosságnak tartandja tovább is a’fanyelű bicskák, lóbőrök’s a’t. kezelését, mint már megszokottat. Mitévők legyünk hát? ha őket úgy polgárosítjuk, hogy az ország akármelly szegletében lakhassanak ’s jó­szágot bírhassanak, úgy félő, hogy András kora ismét visszajövend hazánk kárára. Polgárosítsuk tehát őket úgy, mint dicső emlékű Edik József császár polgárosító a’ beszállított francz, német ’s lothringeni telepítvényeket. A’ mi­­velt zsidók, mint már teljes polgári szabadságra érdemesek , mint hasznos kereskedők lakjanak mindenütt, a’ miveletlenek pedig szinte polgári szabad­sággal telepíttessenek le hazánk miveletlen tájékbra, miilyenek nem ritkák, hisz ha a’ belgák képesek voltak a’ tengernek parancsolni, miért ne tudnák a’ magyarországi zsidók szükségtül reá hajtva alföldi mocsáriakat kiszáritni ’s hasznos földdé varázsolni? Régi fejdelmink is egész néposztályokat, a’ ká­nokat ’s jászokat mindig egy bizonyos földhöz kötve ’s nem amaz elsőbb mó­don polgárosították. Mi különködésüket ’s keresztyénektül­ elzártságukat illeti, melly vallásos bigottságbul még olly igen sajátjok, annak elhagyatására min­dent lehetne ’s van is jogunk várni magyarországi mózeseiktül Bloch Móricz­­tól ’s Bauer Marcussohn Hermantól, kivált ha hazánk nagyai a’ velők vallá­suk megtarthatása mellett lehető öszszeházasodásra is kedvező törvényt hoz­nának , mi nélkül hogy valaha hazánkkal tökéletes öszszeolvadásuk lehetne, nem képzelhetem. Illy föltétek mellett ’s körülmények közt olly eleven eszű, életre termett néposztálytul, mint a’ zsidó, melly eddigi csalásait kivéve (mik, minthogy azokra úgyszólván kényszerítve volt, menthetők) olly sok jó tulaj­donsággal bir; istene ’s vallása iránt buzgó , annak törvényit szorosan meg­tartó , a’ Jehovah nevét ajkira még ha törvényesen kívántatik is, fölvenni ir­tózó , szüleit tisztelve szerető, papja iránt engedelmes ’s azt félelemmel tisz­telő , annak színe előtti ünnepélyes eskütől borzadó, béketürő, nyomort ki­álló , józan, mértékletes és takarékos , ön szegényeit nyomorgani nem enge­dő , minden jót várni merek ’s reménytem, hogy szintolly hasznos néposztály leend idővel honunkban, mint a’ kun v. jász nemzet és sváb­ faj. Siessünk tehát őket polgártársakul fölvenni, hisz hazánk tartós virágzásárul ’s leendő nagyra­ emelkedésérül épen az kezeskedik, ha mi minden, velünk nyelvre ’s nemzeti közérdekre egygyé forradni kívánó minden nép ’s hitfelekezetet, mint hajdan a’ római birodalomban, egyenlő joggal ajándékozandunk meg. Ezúton lett nagygyá ’s virágzóvá minden hajdani ’s uj ország, melly dicsősége non plus ultráját elérte. Édes János, imolai reform, lelkész Gömörmegyében 1841. 4- dik szám. Pest, szerda, május 20. »GIALAT- Ma­­yarországi és Erdély (casinoi közgyűlési határnap; a’ szerencsétlen vakok ügyében; zsidó hazánkfiai polgárosítása; nemzeti nyelvünk hala­­dása Á°rvav ár°m­egyében; nyelvünk és nemzetiségünk ügye; borsod-, abauj- és tornamegyei közgyűlési határzatok; bajai hírek; agarásztár­­saság • igazítás­ ’sa’t.) Anglia (Wellington hg szójátékhoz is ért; elegy; ’sa’t.) Francziaország (Darmes pőre megkezdetett; elegy; ’sa’t.) Török-C 7 O ) ^ 1 IT;; 1 f’A 1 /-b­i­nlAmrU.'r. PaEa««/« DAmr/lnlAt ll n O tri f 0 1 1 0 C ország. Aegyptus. Schweiz. Külföldi elegyhir. Gabonaár. Pénzkelet. Dunavízállás.

Next