Jelenkor, 1845. január-december (14. évfolyam, 1-104. szám)

1845-09-18 / 75. szám

melly nemzetiségét ’s alkotványát olly féltékenyül őrzi, hogy az igen üdvösnek ismert centralisatio ne­vét sem szenvedheti­ a’ nagyobb és kisebb nemes­ségből. — Ezen nagyobb nemesség a’ régibb viharos századokban maga tartá fen a’ nemzetet, későbben nagyobb részint elkülföldiesülve, a’ nemzetet a’ ki­sebb nemesség,’s mint nem ritkán hallhatni, egy két kálvinista pap tartá fen a’végenyészettől, míg amaz mély álmaiból felocsúdva,a’ nemzet fentartásában az utóbbiakkal kezet fogott, megrettenve azon gyaláza­tos enyészettől, m­ellyet ön bűnei előidézendők vajá­nak. Azonban,ha a’ centralisatio baráti olly roppant fontosságot találnak abban, hogy kerüljön az bár nemzetiségbe, bár alkotványba, azt létesítni mégis szükségesnek találják, elsőben is a’ nagyobb nemes­séget, nemzetiségünk és alkotványunk legrégibb pal­ládiumát kell nullificálni, mire, mint látszik, a’kisebb nemesség többsége segédkezeket hajló nyújtani; majd a kisebb nemességben néhány ezer hordó bor, vagy pályinkával kortesi többséget kell támasztani és meglesz a’centralisatio, felelős kormány és minisz­térium nélkül is. — De ezen János pap-országi bol­dogság még igen nagy távolságban lehet, értekező egyébiránt olly szerencsétlen,hogy ezt még igen nagy meszszeségben, ’s ott is csak igen homályosan sejti. Hogy a’jobbágyság értékében magához mérve sokkal vagyonosabb most mint hajdan, az elvitathat­­lan, de hát a’földbirtokos nemesség hogyan áll? — oh ez,azt mondják dologtalanságnak adva magát,fény­­űzésnek indult,’s könnyelműen költvén a’másét, nagy részben fülig adós. — így tehát ezen osztálynak nem használ az, hogy nem adózik, mert fényűzésre nem­csak mindenét elfecsérli, sőt adósságokat szed fel az ártatlan örökösök kárára, kiket pedig fényűzésben nevelt,bukik’s tönkre jut.Gáthy.Vége köv. Uj Irány az agriat­o terén Ha csak némi nyomatékot tulajdonit is az olvasó e’ czim alatt a’ 70ik számban mondottaknak, — nem fogja tagad­hatni senki azon lépés nagy fontosságát, melly a’ pestm­egyei martiusi gyűlésen létetett, ’s a’ helyett hogy oktalan rémülettel fordulna el a’ közelitöktül, szives kézszoritással üdvözlendi azokat. Ugyanis midőn Pestmegye földei kimondják, miszerint me­gyeszerkezetünk ’s ez által alkotványunk fölibe ve­szélyeket látnak tornyosulni; egyszersmind pedig kijelentik,hogy e’veszély nem kis részét abban szem­lélik, mihez képest m­agasb aristokratiánk átöröklött jogainak élvezésétől — nem kellő utón — egyene­sen megfosztatik, vagy legalább addig soha nem ta­pasztalt módon támadtatik meg alkotvány-biztosi­­totta állásában; — midőn kimondják , mikép készek egyesült erővel állni ellenébe az elharapózó hatal­maskodásnak,’s védeni szabadságunk ősi biztosítékit: nem kell vala­m örömre gerjedni minden alkotványos hű kebelnek,’s férfias kézszoritással viszonozni az ellenzéknek kibékülés,’s együttmunkálásra kinyúj­tott jobbját? — Illy pillanatok nemzetek éltében szerfölött ritkák, ’s ha azokat használni nem tudjuk, viszszahozhatlanul röpülnek el, nem hagyva főn e­­gyebet késő és keserű megbánásnál a’ mulasztottak fölött. Ezen pillanatot csekély erőnkhez képest hasz­nálni óhajtottuk mi is; ’s azért elsorolva mindazt, mi érintett közgyűlésen előfordult, kimondottuk: miként Pestmegye illy értelmű határzatának — az új rend­szert illetőleg — őszintén örvendünk; ’s később a’ N. U. támadó magaviseletét látván, nyíltan kikel­tünk ezen nyilatkozatunk védelmére, ’s laptársunk­nak, ha lehetséges volna, e’ tekintetben szelidebbé tételére. Szándékunk volt oda munkálkodni, hogy a’ N. U. ’s vele rokon el­viselt,figyel­ve viszonyunk egy­mást érő fordulatira, ’s ezen fordulatok folytán kifej­­lett's még kifejtendő következésekre —ismerjék meg azon súlyt, mellyel Pestm­egye többször érintett határzata bir; méltányolják annak legalább alkot­­mányszerü irányát,’s egyesítsék erejüket az egyez­kedésre kész ellenzékével — legalább ez egy tárgyban. A’ N. U. által annyiszor emlegetett conservativ párt, véleményünk szerint— ha csakugyan úgy lé­tezik mint a’N. U.hiszi, ’s azon alkotványos súlyté­nyező kíván lenni átalakulási nagy munkánknál, minőnek őt a’ mondott lap állítja,vagy legalább óhaj­tani látszik — nem­es­ föladatot nem ismerhet annál, hogy a’fölébredt haladási vágy túlcsapongásit mér­sékelje, a’ szerteágzó erők központjául mindenkor alkotványunkat tüntesse föl, ’s ez által — ismérve a’ működés támaszpontját,mint szinte az innen kinyúló egyes irányzatokat — megója tévirányoktól a’ cse­lekvő erőket, ’s koronként jelölje ki az irányul szol­gáló külön pontokat. Ezen conservativ elem tehát úgy képzelhető,mint egy és ugyanazon erőrendszer lényeges része, azon rész t. 1. mellynek hivatása:el­­len működni ott és annyiban, hol és mennyiben a’ szerteható erők ellensúly nélküli munkálkodása ká­ros,sőt veszélyes fogna szükségkép lenni. Ha már ezen választott központ­i alkotvá­nyunk, ha a’ külön irányzatok egyes pontjai a’ sze­rint mutatandók ki, a’ mint alkotvány ’s nemzetiség igényei egybevetve korunk követeléseivel — meg­kívánják vagy javasolják: semmitől inkább nem tart­hatunk, hanem ha bárhonnan érkezett külerő által, magától a’ központtól ellöhetünk, ’s igy az egyes te­endők biztos kijelölésének még lehetősége is sem­mivé tétetik. Illy esetben azon erőknek, mellyek ren­deltetése, hogy körünkből kikapatni magunkat ne hagyjuk — föladata többé nem lehet: gyöngítni a’ benső erőket, hanem ezekkel egyesülve szükség el­­lenszegülniök kívülről jött bármi hatalomnak. Csak igy 's nem másként rem­éllhetni, hogy erőrendsze­­rünk — erőszakos idegen befolyás daczára is meg marad saját központja körében, ’s folytathatja meg­kezdett üdvös működéseit. A’ N. Y. szereti erőműtanból kölcsönzeni ké­peit; ez szolgálhat mentségül, ha ez egyszer mi is ezen kútfőből merítettük állításunk gyámoktait; mi­ket egyébiránt bajos is volna saját alakjokban, bur­kolatlanul, elmondani. Ezeket in theoria, alkalmasint a’ N. A. sem ta­gadja; 's eltérés köztünk legföljebb is az eszmék al­kalmazása körül támadhatna. Laptársunk vagy nem tekinté azon szempontból a’ pestmegyei határzatot, melly­ből mi tevők, vagy velünk egyetértőleg ő is fordulatot ven észre az ellenzék részéről; azonban tudja isten,mi oknál fogva, ezen fordulatot használni elmulasztá. A’ helyett,hogy igy szólt volna: „mi el­lenetek voltunk ekkorig, mert mi alkotványunk meg­őrzését, ti pedig annak lerontását tüzétek ki czélo­­tokul; ellenetek voltunk, mert tigányolátok, megve­­tétek a­ régit, ’s az ősi fölött elsőséget adtatok újabb de idegenszerü institutióknak; mi neraidegenkedénk korszerű változtatásoktól, csak nem akartuk, hogy eldobassék az alap, ’s aztán kezdjük foltozgatni a’ leroskadt tetőt; ti nem voltatok megelégedve a’ je­lennel, mert vágyaitokat nem láthatátok teljesülés­be menni úgy, mint szerettétek volna; mi szinte elé­­gü­letlenek valánk, mert egyik rézst a’ másik után láttuk nyiladozni alkotványunk koros bástyájin a’ nélkül, hogy pótlékszereket bírtatok volna fölmu­tatni az ütött hézagok betöltésére; — mi tehát po­litikai téren eddigelé mindenben ellenségi­ek vol­tunk. Ámde harag, bosszuvágy nélküli ellenségek , ellenzőji a’ hibás cselekvésnek , tisztelője jó szán­dék ’s akaratnak. Jól esik ehez képest szivünknek , hogy végre itt az alkalom, veletek, kik ellen kény­telenek valánk víni ekorig — egyesülhetni,’s a’ szeretett közhaza boldogitására együttmunkálkod­hatni. Sokáig álltunk elkülönítve egymástól,’s nem tagadhatni, igyekeztünk bizony mindketten telhe­­tőleg gyöngítni egymást, ’s e­­közben fájdalom,nem egy csorbát ejtettünk a’ közös ügyön, mellynek vé­delmére — mindenik­ink saját belátása szerint — fegyvert fogánk. Hol két szomszéd veszekszik soha sem hiányzik ott egy harmadik, ki a’ fölbőszü­lt fe­lek ingerültségét hasznára fordítsa; ha küzdelmink közben egy illy konkolyhintó állt volna mögöttünk, ’s látva mint marczangoljuk egymást, kárörömmel emelte volna fejét fölélik — azért még nem kell két­ségbeesnünk; béküljünk meg, nyújtsunk kezet egy­másnak ’s addig legalább, mig e' hívatlan vendéget el nem igazítottuk tűzhelyünktől — legyen köztünk fegyvernyugvás. Nem szükség — ha tán a’ bizalom kihalt volna közölünk — lemondani egymás irányá­ban minden szemesség vagy őrködésről; álljon kiki rézsen sajátja előtt, ’s mig az idegen beavatkozót maga utján visszautasítja, ne hagyja zárva kapuját szomszédja előtt is.“ — Mibe kerül vala a’ N. Lí.nak, vagy bárrmelly más lapnak igy szólni a’simulni kezdő ellenzékhez? —e’ helyett laptársunk taktikához nyúl,’s nehogy politi­kai érettséghiány lobbantathassék szemére, ki­mondja, miként az ellenzéknek hinni nem kell, hinni nem szabad; ármányosan akarja az befonni a’jószívű conservativeket,’s barátságot szinlel­ve szándékozik őket két gát közé szorítani. De hogyan is várhat­nánk aristokratiavédést azok részéről, kik pár év előtt kimondák, hogy „nélkületek sőt ellenetek,’st. kik minden aristokratiának esküdt ellenségei. — Körülsánczolák ehez képest magokat a’ N. U. con­­servativjei,’s némileg merészebbekké tétetve a’ ta­pasztalt közelítés által, meglehetős adag nyilat lő­­tek az ellenzék —felé! Sajátnemű kifolyása ez a’ politikai stabiliszmusnak, hiába ki „változhatlansá­­got“ ír zászlójára, annak cselekvés közben változ­nia nem szabad! pedig azokkal, kiket mint ellensé­get támadtunk meg — egyesülni, vagy csak hozzá­­juk közelitni is változás! Stabilismus for evert mond­­hatnók, ha angolul tudnánk. Laptársunk tehát elszalasztá a’ legkedvezőbb alkalmat, melly a’ conservativ elemnek ha nem is fejlesztése vagy szilárdítására, de legalább —meg­­pihenésre kínálkozott; — mi pedig a’ dolog komoly oldalát illeti, — följogositá némileg az oppositiót, hogy idővel,— pedig ezen idő el fog következni, — nemcsak ne közelítsen a’ szorultságban levő stabi­­lista conservativek felé, hanem a’ közelitőkkel­ min­­den alkudozást megszakítson. Szózat a’ pápai reform, collegium ügyé­ben. Nem fogy el csudám,hogy a Komáromot ennek la­kosain kívül, még valaki jó lelkiismerettel oktató­intézet helyéül ajánlhatja;de leginkább csudálkozom azon, a’mit jelen lap 68 sz. Beöthy Zsigmondról ol­vastam, hogy t.i. a’ pápai collegium elhelyzetésére és pedig Komáromba általhelyeztetésére szaval;sőt en­nek létesítésére magát kortesk., azaz: nemtelen esz­köz gyanújába is keverni nem átaltotta.Azonfölül ő azt állítja, hogy elfogulatlanul itél.Én pedig azt mondom hogy ez ügyben reformált felekezetű egyed nem is lehet elfogulatlan,hanem, ha létezik o­lyan,tehát an­nak nem reformáltnak kell lenni. Én ime ilyen va­gyok,és a’pápai reform, collegium ügyében,mint nem a’ reformáltakéban csupán, hanem az egész hazáé­ban, igazán elfogulatlan véleményemet következők­ben kívántam nyilványitani. Először is mind azt, mit B. Zs. ellenében Szabó leírt, a’végső jottáig aláírom. Azokhoz még figyelmeztetem az illető közönséget a’ Komáromban mindig otthonos drágaságra, és a’ vár erősségre ’s annak megtörténhető ostromlási eseté­­re.Általján ugyan Pápáról, — ezen fél izraelita, meg kissé demoralizált mezővárosból,mellyben háromfé­le kormány lévén, (városi, urasági és vármegyei) gonoszságnak kedvező számos buvó-lyuk van,melly rósz vizeket ’s nem kevés nem épen legjobbféle nőt rejtkeblében, — ifjak tanodáját annyira óhajtanám, vitetni mennyire szemeim látnak, de jobb helyre. Ha pedig jobbra nem lehet,akkor a’ több rósz hely között inkább tovább is maradnék az ismért részban, mint­sem hogy a’ még iszaéretlenbe hurczolkodnám.Volna csak ez elhelyzésben más nézet, mint, hogy az men­nél erősebb és népesebb reformált városi ekklésiában létesittessék:akkor minden kétkedés nélkül Veszpré­met vagy Fejérvárt kellene a’ collegium uj állomásá­nak választani.De mivel azon nézettől a'reform, egy­házkerület elállani nem akar,’s e’ miatt a’még alkal­mas Győrt is megveti, nincs hátra egyéb hely válasz­tandó, mint Komárom, mellynél pedig collegiur­ra nézve, alkalmatlanabb helyet,ezen sajátlag fejét tö­rő pictor is alig festhetne;— úgy hogy nem vétkel­­hetné rá, ha a’ collegium minden professorai egyetér­tőleg hivatalaikról leköszönnének, midőn Komárom­ba költözni kényszerittetnének. E’ városról, a’ fen­­forgó ügyre vonatkozólag,Szabó úr már még mondott sok igazat, de még sem mindent. Azért csak ki vele magyarán a’többivel is,a’mi jelenleg még mondandó. A’ komáromi reform, lakosság elég számos, de sze­gény, nagy részben feslett. Tesz ugyan most ígére­teket önmegerőtetésével is, de kenyértöréskor majd felét is,az öreg harangon kívül,aligha fizeti meg e­­gyéb. Ha professoraik és papjaik,név szerint Szondi, ki azért ment el onnan főleg, mivel rendellenül díjaz­­tatott, szólni akarnának,vajmi sok panaszt hallanánk Komáromra. Az erkölcsi bomlást pedig értelmezi a­­zon körülmény,hogy a komáromi lakosok legnagyobb része dunai kereskedésből és után él; napjait nem ott­hon,de a’Duna hátán hajókon tölti; e’ miatt a’ nőket hetekig,hónapokig házaiknál egyedül magokra hagy­ván, —kéjkoczka játékul vagy martalékul az egyen­ruhás és tanuló-fiatalságnak; vagy inkább megfordít­va, így szegény ifjainkat aligha vödörbíit csöbörbe nem vinnék,’s végellenül tágabb mezőre mint minő Pápa. Mellyek után még egyet kérek jól m­egfontol­­tatni: a’ katonákkal­ öszszekoczczanást, mellynek sok ifjú lehetne áldozatja; mellyet pedig alig kerül­hetni ki, miután mind az ifjúság, mind a’ katonaság­nak közös nyavalyája a’ patizánság, kötekedés, he­nyélés, borozás, kártyázás és­­ összekapás. A’dol­­gok illy állásában tehát elfogulatlan ítéletem az,hogy 448

Next