Jelenkor, 1847. január-december (16. évfolyam, 1-104. szám)

1847-02-21 / 15. szám

a) Azokat kell megkezdeni előbb, mellyek több időt kívánnak a’ tökéletes bevégzésre; b) azokat, mellyek na­gyobb hasznokat hoznak; c) azokat, mellyek a’ mellett hogy a’ folyó vízrendszerét javítják, sürgetős érdekek által is kí­vántatnak; d) úgy intézendők az átvágások, hogy az alsók jótékonysága felérjen azon terheltetéssel, melly a’ felsőb­bekből eredhet. Illy átvágásnak tartja szerző a’ már érintett dadait,vagy dobszederkényit, mellyet is ennélfogva azonnal létesítendőnek kijelöl annál is inkább, miután szerinte több , év fog ahoz kiválhatni, míg ezen nagyszerű átvágás annyi­ra kiképeztetik, hogy a’ Tiszának egész vizátfolyása az uj medren mehet keresztűl. Ezzel azonban egy időben létesí­tendő több alsó átvágás is, miszerint ezek a’ felsőbb átvágás által okozandó terheltetést paralysalhassák. A’ dobszeder­kényi vagy dadai átvágás jobb és hamarább sikerülése te­kintetéből továbbá az e’ vonalhoz tartozó töltések felépít­tetését is szükségesnek tartja. Eddig említett munkákkal egy időben még követke­ző átvágások volnának Palleocapa véleménye szerint meg­teendők; u. m. a) a’ szegedi átvágás, öszszekötve a’ Maros torkolata javításával; b) a’ Csongrádon aluli átvágás, egy­bekapcsolva a’ Körös torkolata javításával; c) két átvágás Czibakházánál; egyike Czibakházán felül, másika alul; d) a’ Vásárhelyi által javasolt két átvágás Nagy-Kürü mellett; végre e) egy meg nem nevezett, 2ik számmal jelölt kis át­vágás, mellyet az általa eszközlendő nagy megrövidítés ’s tetemes kanyar-szüntetés ajánl különösen ’stb. ’S miután szerző a’ munkálkodás rendére ’s módjára nézve még több rendbeli javaslatokat ajánl, szóban levő czikkét következő fi­gyelmeztetéssel fejezi be: „Hiányzása a’ művészet némelly elővigyázatinak a’ munkák elintézésénél, a’ végrehajtásban elkövetett némelly anyagi hibák, okozhatnak, az igaz, némi kárt, de az ebből fakadó baj nem lesz nagy ’s még orvosol­ható. Ellenben a’r­e­n­dsz­er és munkálkodásba­­ni rendtartás h­i­á­ny­a megfogja akasztani a’mun­ka végrehajtását, sőt orvosolhatlanul meg is rontandja. Szerzőnek im ez ismertetett elveit még két toldalék­értekezés követi; egyike részletesen tárgyalja a’ dadai vagy is dobszederkényi átvágást. Benne a’ létesités miképenjé­­ről, az átvágás legalkalmasb vonaláról ’s annak mértékei­ről szól. Továbbá ugyane’ toldalékban nyilatkozik az iránt: ha vájjon nem volna , helyes a’ töltéseket szekérutak gya­nánt használni? E’ gondolatot szerző elvileg helyesnek és hasznosnak tartja; de egyúttal figyelmeztet, miszerint e’ te­kintet felállításával a’ töltések tetejének sokkal szélesebbek­nek kellene lenniök, mint a’ hogy a’ csupa folyó elleni véde­lem megkívánja. És pedig több oknál fogva. Először azért, mert a’ töltésre felvitt út veszedelmes lenne, ha nem bírna elegendő szélességgel; másodszori mert ha a’ töltésen sok szekér jár’s ha nem eléggé széles, nagyon könnyen támad­nak rajta mélyebb kátyúk ’s kerékvágások, mellyek nagy romlására szolgálnak a’töltésnek; harmadszor azért, mert keskeny töltésen, a’ kocsik kitérengési által annak párká­nya nagyon megrongáltatik, miből aztán a’töltés lejtőjé­nek elpusztulása következik. Ezeknél fogva szerző a’töltése­ket—­mellyek csak azon mértékben kiállítva is, minőben a’ vizgátlás tekintete megkivánja, eléggé költségesek — utak­­ul használható szélességig építeni nem tanácsolja, annál is inkább, miután e’ második czélelérhetés csak bonyodal­makra s nehézségekre szolgáltatna okot. E’véleményével azonban szerző korántsem kívánja kirekeszteni, miszerint utóbb, hol kivántatnék, az illetők költségén a’ töltések emlí­tett czélból megszélesittethessenek; de csak azon feltétel mellett, hogy a’ pontos fentartás ne hiányozzék. — Azt tart­juk, ha szerző eddigi utfentartási pontosságunkat ismerné, e’ concessiót még feltétel mellett sem lett volna bátor ki­mondani. Mi ennélfogva utfentartási rendszerünk mostani állapotában határozottan ellenkező véleményben vagyunk. Megszemlélvén szerző a Tisza partjait Tisza-Bő, Csongrád, Szentes, Szeged, Zenta, Ó-Becse és Titel kör­nyékén , toldalék-értekezése másodikéban ezekre vonatko­zólag nyilatkozik. Megemlíti mindenek előtt, hogy az alsóbb vonalak megtekintése őt mindinkább megerősítő azon vé­leményében, miszerint a’ Tiszarendezés főalapjának az illő távolságbani folytonos töltésezésnek kell lenni, egybe köt­ve néhány ollyatén átvágással,mellekből vagy közvetlenül, vagy utóbb gazdaságos töltésezés lehetősége, vagy­ más biztos és tetemes hasznok származhatnak. Lemond szerző alsóbb részeken is­ az igen gyakori és igen apró átvágá­sokról, mellyektől szerinte igen hibásan várná valaki, hogy a­ vízi rendszerre nézve a költségeknek megfelelő javítást eszközöljenek. E’ vidéken is úgy találta szerző, mikép a’ folyónak bemélyedése partjain alul igen tetemes; mikép a’ vizár a’ rendes kis viz színe fölött igen magasra emelkedik; ellenben az áradás csak néhány lábnyira haladja felül a’partokat,vég­re a mocsárok itt is magasabban feküsznek a’ folyó közép vizszinénél; mellyekből azonban a’ viz még sem folyhat visz­s­sza, mivel a’ köztük és a’ folyam közt létező magasb földszin akadályul szolgál. Úgy van tehát e’ vidék is körülményezve, mikép szerző szerint a’ feljebbi vidéket már megismertük; úgy kell tehát a’bajakon segíteni itt is, mikép a’ feljebbi vi­dékekre előadatott. Vannak azonban az alsó vidéken a’ rendszeres tölté­sezésnek némelly akadályai, a’ már fenálló egyes érdekelt községek vagy magányos birtokosok által készített töltések­ben, mellyek minden rendszer ’s további tekintet nélkül é­­pittetvén, a’ rendszeres töltésezést tetemesen nehezitend­­hetik. Bizonyítják ezt azon ellenvetések, mik e’ vidéken, a’ folytonos és rendszeres töltésezés irányában máris megpen­­dittettek, az hozatván fel, miszerint a’ fenálló töltések az uf­jak építtetését szükségtelenné teszik ’s hogy a­ távol helye­zendő töltések, mocsárok és tavakon vonulandnak nem egy helyen keresztül. Ezekre vonatkozólag megjegyzi szerző , miszerint a’ kellő távolságra czélszerűn épített’s biztos kö­rülmények közt létező töltések maradjanak meg, a’ többiek pedig tekintetbe ne vétessenek;melly utóbbiak helyett ha az illetőket a’ rendszeres töltések építtetéséhez járulásra bírni nem lehetne, úgy szerinte nem marad egyéb hátra, mint meghagyni ugyan a’ már fenálló régi töltéseket, de fentar­­tatásukat — mint az egész szabályozási rendszerrel ellen­kező műveket — eltiltani..­— Mi pedig azon ellenvetést il­leti, hogy a’rendszeres töltésezés sokhelyütt mocsárokon vonulna keresztül, az iránt válasz a szerzőnek az, hogy mind ezen mocsárok magasabban feküsznek a’ Tisza közép viz­­szinénél, tehát csekély munkával kiszárithatók ’s ekkép a‘ töltésezés e’ vonalakon is minden további nehézség nélkül létesíthető. Ezekután részletesen tárgyalja­ azon nevezetes­ mun­kálkodásokat, mellyek Kürüi, Csongrád, Körös-torkolat, Szentes, Szeged, Maros-torkolat, Zenta, Óbecse ’s Titel vi­dékein részint torkolat-javítás, részint átvágások, részint töltésezések értelmében állanak a’ teendők sorában elha­­laszthatlanul. E’ nézeteit is szintúgy, valamint az eddig is­­mertetteket, alaposság, körülményekrei alkalmazottság és siker-biztosság teszik ajánlhatókká. Ím szives olvasó! az előadottakban ismertetésedre kívántuk adni azon elveket’s nézeteket, miknek nyomán Pal­­leocapa mérnök ur a’ Tiszaszabályozás nagyszerű, nehéz és huzamosan tartandó munkáját sikerrel végrehajthatónak hi­szi; röviden, futólag’s csak fővonásokban tettük azt, miután nem sokára magából a forrásból merithetend minden, kit a’ szóban levő tárgy bővebben érdekel. De e’ keveset is nem csupán ismertetés kedviért szedegettük öszsze, hanem annálfogva is, hogy a’ különféle fölmerült tervek irányában, az érdeklettek figyelmét ’s bizodalmát, mennyire csekély belátásunk engedő, az ismertetett nézetek’s felállított he­lyes elvek felé irányozzuk; azok felé, miknek nyomán az ó­­hajtott siker, a’ jutalmazó eredmény bizonynyal nem ma­rad el. — Következő czikkünkben, mellyel egy úttal jelen érte­­kezünket befejezendjük, a’Lám-féle tiszaszabályozási esz­mét mérlegezendjük ’s egyúttal felelendünk azon nézetek­re, mik a’ Hetilapban, a’ Palleocapa-féle szabályozási el­vekre vonatkozólag, ellenvetésképen felhozattak. Korizmics L. BUDAPESTI NAPLÓ. (Kénégeny-álmok) Megértük tehát, hogy az ember né­hány perezre megviselheti a’ halál gyönyöreit, hogy ismét felébredve, hirt mondhasson rólok. Mert gyönyörök azok, minőkrül emberi szívnek eddig jogab­an nem volt, valami hatodik érzés, valami ismeretlen kéj, melly hatezreden át rejtve volt minden élő előtt. Mi ki szinte beléptünk néhány perezre ez édes halál országába, hirt mondhatunk róla. Ké­ső beszivásánál ez altató illánynak már érzem­ az izgató má­mort, melly minden idegzeten végig vonul, mintha kellemes rezgés ringatná a’ lelket, később minden külsőbb érzék elhal, hanem még az öntudat megmarad, a’ szem már nem lát tár­gyakat, hanem helyette a’lélek látja végtelenül csodás szin­­vegyületét milliárd ki nem mondható phantasticus ábráknak, a’körül beszélők szavait még hallani­ Majd elvész az öntudat is, az ember megszűnik saját testéről érteni, valami édes küzdés támad benne, mintha börtönéből küzdené fel magát a’ lélek; a’ test örömeivel együtt le kezd maradozni; — egek, menyországok nyílnak meg magas szivárványos boltozata­ikkal,— a’ lélek egy rózsaszínű felhő, melly rajtok keresztül repűl—még egy lehellet,—a’ lélek lerázta magáról az életet ’s a’ mi ezután következik, az a’ halál, mellyből nem hoz visz­­sza semmi emléket a’gondolat, mellynek minden phasisait elfelejteti vele a’ fölébredés percze;— ha mind azt, a’ mit em­ber valaha éltében reméllt, óhajtott, a’miben gyönyörét ta­lálta, a’ mi kéjt érezett, mind azt teljesülve, hatványozva egy perez alatt végig érezné, egy perez alatt egy egész életörö­mét, akkor lehetne fogalma azon kéjről, mit kimondani nem, csak érezni lehet. Egyébiránt ennek is különböző hatása van a’ véralkatok szerint, — némellyik csak rögtöni szélütést érez, más alig félperczig tartó mámort ’s még utána is olly sokáig mámoros és exaltált marad ’s kivált illyenkor erősen kitűnnek az ember uralkodó szenvedélyei. Fölébredtekor e­­gyik „bort“ kiáltott, — másik zongorázott a’ levegőben, egy barátunk pedig szinte kivert bennünket a’házból. Bizton el­mondhatjuk, hogy egy egy szebb találvánnyal mint ez, nem ajándékozta meg az emberiséget az emberi ész. Próbálták már e’ szert kínos szüléseknél is a’ legjótékonyabb sikerrel ’s f szerint a’szentirás egyik átka:„fájdalommal szüld gyerme­keidet, emberi és az ereje által engesztelve volna legalább. — S e szert maguknak egyesek is megszerezhetik, mellynek azon e­lénye van a’mákony fölött, hogy nem bódit, az idege­ket nem tompítja el,és semmi rész utóérzetet nem hagy ma­ga után.­­ Az ellenzéki kör azon része, melly magát hajdan pes­tinek nevezé, megunva a’magányos életet, megtért kedves élete párjához a’ Horváth házba’s régi szállását a’ Kunewal­­der házban ezennel bezárta, ne higye valaki, mintha az olajat és lót kimérnek ezzel, oh nem, ez csupán súrlódás vagy in­kább öszszesimulás végett történt, hogy addig is öszszeszok­­janak és egymást megszeressék. Hogy miért nem surlódnak vagy simulnak öszsze a Kunewalder házban?vagy miért nem mind a kettőben, miután mind­kettőnek fizetik árát jövő sz. György napjáig, az megint más kérdés. Elég az hozzá, hogy kicsukták őket. Mondhatná az ember, hogy e’láb­atlanokok kényelmeik felétől foszták meg a’ részeseket, de erre azt fe­lelik, hogy a’túlságos kényelem elpuhulásra vezérl és elkor­­csositja a’ nemzedéket, azért nagyon jól van az, hogy most vagy kilenczszázan járnak egy körbe. A’spártaiak*sokkal többen el tudtak egy asztalnál ebédelni. Halad szépen a’ vasút kifelé Magyarországból. Már azt megértük, hogy a’vasúti személyzetről ledisputálták a’ma­gyar köntöst; most ismét azt kezdjük megérni, hogy a’hi­vatalnokok közül mustrálják ki a’ magyart. Hja, mióta Mes­mer feltalálta a’ magnetismust, mindenki fel van jogosítva , különféle sympathiákat érzeni. A’ Budapesti Híradóban egy valaki oldaliákat tart a’ magyar irodalom fölött. Elvei valóban felségesek. Bátorko­dunk néhány általa felállított syllogismussal szolgáln; példá­ul: 1) A’ ki ur, annak módjában volt magát kimivelni; — a’ ki magát kimivelte, az okos ember, tehát a’ ki ur,az okos ember. 2) Aki fiatal ember, az még nem sokat élt, nem sokat tanult; a’ ki nem sokat tanult, nem sokat tud; — tehát a’ ki fiatal ember, üljön a’ pad alá. 3) A’ betyárok e­­rősek szoktak lenni, tehát a’ kiben erő van, az betyár. 4) A’ pártoskodás igen rut dolog; úgy de csak akkor jut, ha mi el­lenünk pártoskodnak,szép azonban, ha mi pártoskodunk má­sok ellen; tehát a’ pártoskodás igen szép dolog. 5) A’ mi gyönyörűségre vezet, az gyönyörűséges, úgy de az álom gyönyör, tehát X ur munkája gyönyörűséges.-------(Elvesz­téd szarvaidat? ? ha elvesztéd, voltak, hanem vesztéd, van­nak.) Ha a’ critica a’ helyett, hogy a’művekkel bajlódnék, a’ személyeket mázsálgatja, mindig megismerjük kezében a’ hamis mértéket, így például említvén K....K.- t, azt fogja rá, hogy e’ valaki régibb de üldözött kapacitás, holott mi e’ köl­tői személynek ismerőitől hitelesen tudjuk, hogy ő egy P. * városi czukorsütőnek első évi jogot hallgató magzatja’s kü­lönben igen reményteljes fiatal csemete. Egy itteni szép iró (Calligraph) kinek múlt műkiállitá­­son csinos tollrajza volt kitéve, minap a’ Dunaparton egy tö­mött zacskó aranyat talált, kissé odább menvén pedig egy rémülve futosó szerb legényt, ki elvesztett pénzét jajgatva kérése, kit is midőn a’ talált pénz tulajdonosának lenni ta­pasztalt, nem késett azzal őt megörvendeztetni. — A hálás szerb meg akarta vele osztani a’pénzt,de a’ szépíró megta­gadta tőle annak elfogadását — Az már csak szépen irhat, kinek ilyen szép vonásai vannak. Egy tisztelt előfizetőnk a’ vidékrül, ki már csak azért is emlékszobrot érdemel, (fia akkorát nem is, mint mekkorát Mátyás királynak emelt a’ magyar nemzet,) mivel 1834­.év­­t­ i­l fogva állandó előfizetője lapunknak, minap azon kérelem­mel örvendeztető meg bennünket, hogy miután ő már idős ember,és szemei romlana­k, legyünk annyi jóval iránta, hogy legalább az ő számára küldött példányt nyomassuk nagyobb het­ekkel. Szívesen tisztelt pártfogónk, mért ne tennénk meg illy tiszteletre méltó férfiúnak illyen csekélységet! ugyan mi­ért ne? Ezentúl a’ kegyednek küldendő példányt igen igen nagy betükkel fogjuk nyomatni. Egy bizonyos szeglet-kávéházban múlt hétfőn leült egy csomó ember kártyázni, — ma vasárnap van, — még ma is ottan ülnek. ’S kinek mi köze hozzá? Ki mint mulathat, úgy mulat. — L. F. úr szörnyen öszszeszid bennünket szegény magya­rokat, hogy még nem ér­tünk úeg a’ journalisticára. L F. ur soha sem olvasott egy drága magyar betűt sem; hanem azért L F. ur még is öszszeszid bennünket. Éljen és dacapo éljen! Legközelebb mi is elmondandjuk véleményeinket a’ sok képen felfogott színházi viszonyokról fo­ TÖRVÉNYHATÓSÁGOK. BIHARMEGYEI KÖZGYŰLÉS. (Folyt.) (Várad-Olaszi febr.­­5.) első alispán P. L. felszólítása folytán a’ múlt 1846. évi decemberi közgyűlésből kinevezett bizottságnak, a’mu­­tatkozó szükség kipuhatolására, úgy a megyebeli nemes­ség által ajánlandó ’s a’ kir. kincstárból kérendő segedelem mennyiségére, ’s a’ nemesi ajánlatok útján eszközlendő közmunka kijelölésére nézve bemutatott véleményes ja­vaslata olvastatott fel. A’ bizottság jelentése szerint a’ szű­kölködő és segedelemre méltó családok száma a’ váradi járásban 5,124, a’ sárréti járásban: 3,972; az érmellékiben: 949; a’ szalontaiban: 5,341; a’ belényesiben: 5,495; ösz­­szesen a’megyében: 20,881; a’segedelemre méltó szű­kölködő családok tagjainak száma pedig következő: a’ vá­radi járásban: 21,609; a’sárrétiben: 10,686; az érmellé­kiben: 4,013; a’szalontaiban: 25,269; öszszesen : 61,577. Ezen mennyiségből azonban a’ belényesi járásban és szol­­gabiró Cs. L. hivatali szakaszában találkozó szűkölködő családok tagjainak mennyisége, az öszszeirásbeli kiszámí­tás hi­ánya miatt, kimaradván, ha az említett járásban ’s hi­vatali szakaszban levő 6,779 család tagjait, az öszszes egy­­beírásokban feltűnő arányhoz képest 20,337 teszszük: a’

Next