Jóbarát, 1970 (4. évfolyam, 1-53. szám)

1970-03-26 / 13. szám

ÜLTESSÜNK FÁT, VIRÁGOT! — BESZÉLGETÉS VIRGILIU RADULJAN SLVTARSSAL, A PIONÍR SZERVEZET ORSZÁGOS TANÁCSÁNAK EL­NÖKÉVEL, OKTATÁSÜGYI MINISZTERHELYETTESSEL — Hazánk gyermekei nem­sokára, attól függően, me­lyik földrajzi övezetben lak­nak, sorra részt vesznek a «Tavasz hete» rendezvénye­in. Magától értetődő kíván­csiságunk, amikor megkér­dezzük Öntől, hogyan látja a természet szerepét általá­ban a kortárs ember, s külö­nösen a gyermek életében? — A természet szerepe felbe­csülhetetlen — s a mai műszaki civilizáció körülményei között ki­váltképpen az — az ember har­monikus és sokoldalú fejlődé­sében, serkentőleg hat munka­­képességére, fejleszti erejét és egészségét, felüdíti, derűlátó­vá, frissé, szilárddá és lendüle­tessé teszi. A természet kiapadhatatlan forrása a megismerésnek. Aki nem vág neki a természet ösvé­nyeinek, hogy felfedje titkait, az vak marad, aki nem hallja és nem érzi zsongását, az süket marad. Mert az, aki ismeri a ter­mészetet, ismeri és ura a vi­lágmindenségnek, az hatalmas, tudatos lény, képes a cselekvés­re. A természet ugyanakkor fej­leszti szépérzékünket, alkalmat ad a legmagasabb rendű érzé­sek elésére. A táj szépsége, a természet ritmusa és harmóniá­ja az emberi szellemet észre­vétlenül nemesebbé, érzéke­nyebbé varázsolja. Nem vélet­len, hogy a művészet, a kultúra, a civilizáció örökre adósa marad a természetnek, hogy a líra és a próza, a zene és a képzőművé­szet számos halhatatlan alko­tásának ihletője maga a termé­szet volt. (Folytatása a 4. oldalon) Fehér fátyol alatt alszik A falu széli rét, Álmában mosolyog Biztos a tavaszról álmodik. De ni! Amott piciny hóvirág Dugja ki fehér fejét. Kinyújtózik, S az utolsó hópelyheket is lerázva Csengőcskéje megszólal. Csilingeli szerteszét? tiÉbredj mező, ébredj rét! Ébredjetek fák, virágok! Új élet köszönt reátok. Fák, virágok rügyezzetek! Zöldüljél, ki havas mező! Ránk mosolyog a napsugár, Melegéből többet ad. Sajnálja, hogy dideregtek, Ébredjetek! Ébredjetek!» Papp László Szentjobb Egy asszony levelet olvas, arccal a nyitott ablak felé, amelyen behatol a nap természetes fénye. Mindennapi jelenet. Belső, intim, annak a «műfaj­nak» a sajátos jegyeivel, melynek fejlesztésében kivételes szerepet játszott a holland festőiskola. A művész különleges varázst kölcsönöz ennek a megszokott jelenetnek, s valamennyi többi interieurjének. Az idő, úgy tűnik, megállt. A dolgok mintha mozdulatlanok lennének, mindenik a maga helyén, biztos kiegyensúlyozottságban — figyeljük csak a függöny meg­merevedett redőit... És ennek ellenére az egész belső vibrál. A tárgyak, az asszony arca, a levél, mind a nap aranyos fényében fürödnek. A színek zsengék, finomak. A tárgyak mozdulatlansága és a színek vibrálása közötti ellentét, amely eredeti módon fejleszti a clarobscur technikáját, a fény és árnyék egybekapcsolását —ez lényegében Vermeer van Delft festőtechni­­kájának jellemző vonása. A festő életéről keveset tudunk, korán bekövetkezett halála után neve feledésbe merült. A kutatók alig 35 képét azonosították. Ezek azonban, kivétel nélkül, a holland festészet aranykorának remekei. HORIA HORSIA , VERMEER VAN DELFT: 4 ASSZONY LEVELI,EL (drezdai képtár)

Next