Jóbarát, 1970 (4. évfolyam, 1-53. szám)
1970-03-26 / 13. szám
ÜLTESSÜNK FÁT, VIRÁGOT! — BESZÉLGETÉS VIRGILIU RADULJAN SLVTARSSAL, A PIONÍR SZERVEZET ORSZÁGOS TANÁCSÁNAK ELNÖKÉVEL, OKTATÁSÜGYI MINISZTERHELYETTESSEL — Hazánk gyermekei nemsokára, attól függően, melyik földrajzi övezetben laknak, sorra részt vesznek a «Tavasz hete» rendezvényein. Magától értetődő kíváncsiságunk, amikor megkérdezzük Öntől, hogyan látja a természet szerepét általában a kortárs ember, s különösen a gyermek életében? — A természet szerepe felbecsülhetetlen — s a mai műszaki civilizáció körülményei között kiváltképpen az — az ember harmonikus és sokoldalú fejlődésében, serkentőleg hat munkaképességére, fejleszti erejét és egészségét, felüdíti, derűlátóvá, frissé, szilárddá és lendületessé teszi. A természet kiapadhatatlan forrása a megismerésnek. Aki nem vág neki a természet ösvényeinek, hogy felfedje titkait, az vak marad, aki nem hallja és nem érzi zsongását, az süket marad. Mert az, aki ismeri a természetet, ismeri és ura a világmindenségnek, az hatalmas, tudatos lény, képes a cselekvésre. A természet ugyanakkor fejleszti szépérzékünket, alkalmat ad a legmagasabb rendű érzések elésére. A táj szépsége, a természet ritmusa és harmóniája az emberi szellemet észrevétlenül nemesebbé, érzékenyebbé varázsolja. Nem véletlen, hogy a művészet, a kultúra, a civilizáció örökre adósa marad a természetnek, hogy a líra és a próza, a zene és a képzőművészet számos halhatatlan alkotásának ihletője maga a természet volt. (Folytatása a 4. oldalon) Fehér fátyol alatt alszik A falu széli rét, Álmában mosolyog Biztos a tavaszról álmodik. De ni! Amott piciny hóvirág Dugja ki fehér fejét. Kinyújtózik, S az utolsó hópelyheket is lerázva Csengőcskéje megszólal. Csilingeli szerteszét? tiÉbredj mező, ébredj rét! Ébredjetek fák, virágok! Új élet köszönt reátok. Fák, virágok rügyezzetek! Zöldüljél, ki havas mező! Ránk mosolyog a napsugár, Melegéből többet ad. Sajnálja, hogy dideregtek, Ébredjetek! Ébredjetek!» Papp László Szentjobb Egy asszony levelet olvas, arccal a nyitott ablak felé, amelyen behatol a nap természetes fénye. Mindennapi jelenet. Belső, intim, annak a «műfajnak» a sajátos jegyeivel, melynek fejlesztésében kivételes szerepet játszott a holland festőiskola. A művész különleges varázst kölcsönöz ennek a megszokott jelenetnek, s valamennyi többi interieurjének. Az idő, úgy tűnik, megállt. A dolgok mintha mozdulatlanok lennének, mindenik a maga helyén, biztos kiegyensúlyozottságban — figyeljük csak a függöny megmerevedett redőit... És ennek ellenére az egész belső vibrál. A tárgyak, az asszony arca, a levél, mind a nap aranyos fényében fürödnek. A színek zsengék, finomak. A tárgyak mozdulatlansága és a színek vibrálása közötti ellentét, amely eredeti módon fejleszti a clarobscur technikáját, a fény és árnyék egybekapcsolását —ez lényegében Vermeer van Delft festőtechnikájának jellemző vonása. A festő életéről keveset tudunk, korán bekövetkezett halála után neve feledésbe merült. A kutatók alig 35 képét azonosították. Ezek azonban, kivétel nélkül, a holland festészet aranykorának remekei. HORIA HORSIA , VERMEER VAN DELFT: 4 ASSZONY LEVELI,EL (drezdai képtár)