Jóbarát, 1982 (16. évfolyam, 1-52. szám)

1982-04-29 / 17. szám

Judos Hecetrtetb. ígéretem, de őszintén megvallva kíváncsiságom is irányította lépteimet újra az enyedi Bethlen Gábor ipari líceum V-eseinek körébe. Ígéretem még a tanévkezdéskor hangzott el, amikor ezek a tanulók tele szorongással, tartózkodással, de ugyanakkor némi bizakodással és reménységgel tekintettek az újdonságot, változást hozó V. osztály elé. Akkor megegyeztünk, hogy beszélgetésünket folytatjuk, ha már legalább egy évharmad tapasztalata lesz a hátuk mögött. Kíváncsiság, mert valóban foglalkoztatott, érdekelt hogy ezek az elemisták miként válnak «felsőbb osztályosokká», miként tanulnak meg alkalmazkodni az új körülményekhez. A változás már az első percekben szembe tűnt na, nem a növésükre, erősödésükre gondolok, hanem magatartásbeli változásukra. Mindenekelőtt őszinteségük, közvetlenségük lepett meg, az, hogy a legnagyobb természetességgel beszéltek magukról, társaikról, az osztályról. Nyoma se volt a megilletődöttségnek, a szótlanságnak. Persze azzal kezdtük, kinek mit hozott az V. osztály: milyen jegyeket milyen osztálytársakat, no és milyen tanárokat? — Hát az első meglepetés már ott kezdődött hogy igen sok új osztálytár- kockáztatom meg a kérdést. Munk jött, s ezért is lett két V. osztály — kezdi Bakó Zsolt Szokatlan volt a sok tantárgy, a tanárok igényessége s az egész tanítási rendszer. Két évharmad tapasztalata azt mutatja, hogy komolyan kell venni a tanulást és jól be kell osztani az időt. Zsolt elmondja, hogy leginkább a biológiát kedveli, sokat hozzáolvas a lexikonokból, szakkönyvekből a leckékhez. De szeret barkácsolni, szeretgetni is. Otthon például vészcsengőt szerelt az ajtóra, s humorosan adja elő, hogy éppen őt ijesztette meg a legjobban saját találmánya. — Tudok egy jó receptet — szólt közbe huncut mosollyal Kerekes Csaba, aki színűzéssel zárta az első évharmadot (úgy nézett ki, hogy a másodikat is). — A jó jegyek titkát a jó tanulási módszerben látom. Hamar rájöttem, hogy a régi módszeremmel sok időt veszítek és mégsem tudom rögzíteni a dátumokat, a neveket történelemből, így aztán vázlatot kezdtem készíteni minden leckéből,s e szerint tanultam. Nagyon hasznosnak tartom! — Nehezebbnek gondoltam ezt a sokat emlegetett ötödik osztályt — vallja Pogány László. — Igaz, többet kell foglalkozni a nehezebb tantárgyakkal. — Szerinted mi a nehéz tantárgy — — Az, amiből sok adatot, nevet, szabályt kell megjegyezni; ilyen a matematika és a történelem. — S mi a kedvenc tantárgyad? A matematika és a magyar nyelv — válaszolja gondolkodás nélkül. — Érdekes, amit László mond, hiszen ezek szerint a nehéz tantárgy lehet ugyanakkor kedvenc tantárgy is. Botezan Adriana az V. A osztály osztagparancsnoka. Ő inkább a tanárok igényességével, a módszereikkel barátkozott meg nehezebben. Mint mondja, állandóan a táskáját ellenőrizte, nehogy otthon felejtse valamelyik füzetét, mert van olyan tanár, aki elsősorban azokat a tanulókat felelteti, akik nem hozzák el füzetüket, szószedetüket és még le is von ilyenkor a jegy értékéből. — Mint parancsnoknak nehéz a dolgod? — Igen. Az első évharmadban tulajdonképpen nem is tudtam mihez kezdjek. Sok a bentlakó osztálytársunk, azokat alig ismerjük. Talán ezért is nem beszélhetünk még kialakult osztályközösségről. — Semmilyen szempontból sem volt könnyű az első évharmad — egészíti ki Lázár Emőke. — Az az igazság, hogy sok a tanulnivaló minden tantárgyból. Csak jó tanulási módszerrel és jó időbeosztással lehet készülni mindenből. Szerintem sem alakult még ki az osztályközösség. Persze bennünk is van hiba, mert keveset törődtünk egymással. A második évharmadban már felfigyeltünk azokra, akik nem tanulnak, akartunk is segíteni nekik, de ők nem akarnak tanulni, nem akarnak fegyelmezetten viselkedni. Van is bukás az osztályban. S már egymás szavába vágva sorolják az V, A és B osztály ügyes-bajos dolgait, meg nem oldott problémáit, a tanulmányi helyzet alakulását (Az itt említett tanulók mindenike kilences általános osztályzattal zárta mind a két évharmadot.) Hogy nehéz vagy könnyű az V. osztály,azt nem lehet tételesen megállapítani. Annyi azonban bizonyos, hogy minden V-es tanuló magatartásának, jegyének története van: munka, töprengés, izgalom, félelem vagy éppen halogatás, akaratgyengeség áll a számjegy mögött. Nem árt hát, ha szembe nézünk önmagunkkal, ha elemezzük az osztály eredményét tanulságként a jövőre nézve, önmagunk és a közösség javára. TÓTH VASS MÁRIA ÚJBÓL AZ ÖTÖDIKESEKRŐL nyit a zsűri dolga,miután villant a fényjelzéses időmérő) és elhangzottak az első kérdések, mert nagyon erős volt a «mezőny», a csapatok jól rajtoltak, szorosan felzárkóztak egymáshoz, úgy, hogy a játékvezető Beder Tiborr a arra, hogy szükség lesz az eldöntő pótkérdésekre. Peregtek a kérdések, felelevenedett a múlt kirajzolódott a jelen, körvonalazódtak a távlatok, s a válaszok, akárcsak a gyakorlati próbák arról tanúskodtak: ügyesek, rátermettek a Homorúd menti pionírok. Sorolhatnám, hogy mi minden volt még, milyen izgalmas volt a kőzetminták felismerése és elhatárolása a meddő kőzettől, a híradástechnikai próba, milyen szépen énekelt a vlahicai Ádám Edit (aki egyébként megnyerte a «Süss fel nap!» megyei népdaléneklési verseny első díját), milyen mélyen átérezte az ugyancsak vlahicai Bagoly Emese Petőfi Sándor Bányában című versét, milyen ügyes volt a lövétei csapat rajzolója, milyen szeretettel fogalmazott a bányászokról a kápolnásfalui Lőrincz Enikő és így tovább. Ide kívánkozna persze, hogy végül az összesített pontszámok alapján a vlahicai 1-es számú általános iskola csapata vitte el a pálmát, de az is, hogy az előző évekhez képest idén a kápolnásfalui csapat lépte a legnagyobbat előre (II. helyezést ért el), s hogy tulajdonképpen mind a 1. A kérdésre pontos a válasz 2. Nem könnyű felismerni az érckövet 3. Munkában a 3-as csapat. Összpontosítani kell, az idő gyorsan múlik négy csapat szinte egyformán jól készült fel a versenyre. Ám mindennél talán mégis az a legfontosabb, hogy a «Szerencse fel!» vetélkedő nyomán több száz itteni pionír, okulva a múltból, felmérve a jelent, a jövőt, közelebb került a bányászathoz, ahhoz a nemes foglalkozási ágazathoz, amely az ország nyersanyag- és energiaszükségletét hivatott biztosítani. HADAS JENŐ Pionírszervezet Hargita megyei tanácsa aktivistája s a zsűrielnök Kovács János komolyan gondolt mára. Az eredményhirdető tábla is arról tanúskodik: szoros volt a küzdelem 5. A népdal is nagy becsben volt a vetélkedőn 6. Silye András rajza a 3. csapatot képviselte (A szerző felvételei) 6