Jogtudományi Közlöny, 1867
1867-10-20 / 42. szám
Második évfolyam. 42. Pest, 1867. október 20. JOGTUDOMÁNY Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dij: Félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. o. ért. Szerkesztői iroda: Pest, Kecskeméti utcza 13. szám, 1. emelet. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-dik szám alatt. -es^IV^ A kéziratok bérmentve a szerkesztőhöz, a megrendelések a kiadó hivatalhoz intézendők, s mellékletül A M. KIR. CURIAI ÍTÉLETEK ÉS HIVATALOS RENDELETEK. Az ügyvédi egylet alakulási közgyűlésén f. évi okt. 19-kén Horváth Károlynak mint egyl. ideigl. elnöknek ülést megnyitó beszéde. Tekintetes közgyűlés, tisztelt kartársak! Midőn egy köz- vagy bár magán, de nagyobbszerű épület alapkövét leteszik, szokás rendesen e műtéteinek ünnepélyességet adni És ha nem volna is szokás, ki lenne az, ki pl. egy humanistikus czélra szánt középületnek, egy árvaháznak, vagy iskolának alapja letételénél ne gondolna az árva, a neveletlen gyermekek állapotára, s azon szellemi és anyagi előnyökre, melyekben a czélba vett épület falai közt az ifjú nemzedék részesülend. Valóban t. kartársak! nem szónoklati viszketeg, de mert érzem, hogy midőn ügyvédi egyletünk alapkövét ezen alakító gyűlésünkben leteszszük, önkénytelenül hivatva, utalva vagyunk annak némi ünnepélyességet adni, mulaszthatlanul erkölcsi tisztemben és kötelességemben állónak véltem, hogy t. kartársaimhoz az idő-és alkalomhoz mért, s talán helyzetünk által szükségelt néhány szót intézzek. Mert érzem, hogy valamint az egyesek, egy testületek életében vannak perczek, az élet nagyobbszerű mozzanatainak perczei, a magába szállás, a meggondolás perczei, melyekre önkénytelenül a múltakra vissza- s a jövendőbe előretekintünk, azért tisztemben állónak, időszerűnek tartottam ügyvédi életünk múltját néhány vonásokban érinteni, és azon lassú kár, s talán észrevehetlen haladású, de bizonyára bekövetkezendő átalakulás iránti reményemnek kifejezést adni, melyet én kiváltképen ügyvédi egyletünktől várok. Tudom én, t. kartársak, miként nem bírok a kellő képességgel, hogy e feladatomnak megfeleljek, de azt hiszem, hogy a kartársi, a baráti, a testvéri indulat, melyek gondolatimat vezérlik, a buzgóság, melylyel testületünk felemelkedése, felvirágzása iránt viseltetem, pótolni fogják a hiányokat és fogyatkozásokat, s azt eszközlendik, hogy szavaim hatástalanul nem enyésznek el. Ha visszatekintünk hazai ügyvédi testületünk akár közel, akár távolabb múltjába, elfogultság nélkül mondhatjuk, hogy sohasem hiányoztak nagyszámú jeleseink, kik a jognak, igazságnak buzgó, bátor védői voltak, kiket hivatásuk, kötelességük teljesítésében sem a hatalmasok fenyegető tekintete, sem semminemű befolyások meg nem ingattak, és nem hiányoztak, kik a jogtudományok szövétnekét magasan fennhordozták, kik a római nagy ügyvédnek, Cicerónak intését, — hogy az ügyvédnek a tudományok minden nemeiben jártasnak kell lennie, — szivükön hordozva, a tudományos, különösen a jogtudományos műveltség koruk szerinti színvonalán állottak; — nem hiányoztak, kik az ügyvédi testületre diszt és fényt árasztani, annak a közéletbeni tekintélyét, a közönség bizalmát nevelni hivatva voltak s mondhatjuk, hogy volt idő, még pedig a nem nagyon rég múltban, midőn a magyar ügyvédi kar e hazában, ha tán nem minden tekintetben azon állást foglalta el s bírta, mely azt az államban hivatásánál fogva megillette, de ezen álláspontot megközelítette. És vájjon mondhatjuk-e ugyanezt min magunkról jelenben? Fájdalom nem! Honnan e szembetűnő, ez érezhető hanyatlás? E szabad hazában szabad volt a tudomány is. Az ügyvédség elnyerhetése nem függött kormányi kinevezéstől, sem semminemű kegyelemosztogatástól; sem az ügyvédek számát a népesség számaránya, vagy a foglalkozás mennyisége nem korlátolta. Bátran mondhatjuk, hogy hazánkban az ügyvédi pályán aránylag több pártfogás nélküli ifjú tisztességes helyzetet vívott ki magának, mint a külországok bármelyikében. Hivatalos teendőiben is az ügyvéd törvény által oly kevéssé volt korlátozva, minőnek példáját a művelt országok egyikében sem találjuk. A majdnem korlátlan szabadságnak, miszerint az ügyvédi nagyfontosságú és nehéz állásra a kellő tudományos és gyakorlati képesség nélkül eljutni lehetett, eredménye lett, hogy az ügyvédek száma hazánkban szerfelett elszaporodott. Az ügyvédi rendtartás és az ügyvédi működést szabályozó törvények hiányának következése pedig az lett, hogy vajmi gyakran elégtelennek mutatkozik egyeseknél a puszta kötelesség- és becsületérzete. A korlátlanul széles tér, mely e három irányban mutatkozik t. i. az ügyvédek nagy száma, a kellő készültség és jogtudományi képességbeni hiány nagy számú kortársainknál, és az ügyvédi működést s az ügyvédnek ügyfeleivek viszonyait szabályozó törvényeink hiánya — együttesen véve, — nézetem szerint a három főtényezők, melyek azt okozzák, hogy hazánkban az ügyvédi kar tekintélye jelentékenyen alászállt, és az jelenben azon helyzetben nincs, melyben annak lennie kellene. Valamint a polgári életben a féktelen szabadság az államnak veszedelmére válik, s a valódi szabadság áldásai csak ott találhatók, hol a kölcsönös viszonyok igazság és méltányosság alapján szabályozzák, hol a rend és törvénytisztelet fennállanak, vogy azon korlátlanul széles tér az ügyvédség tekintetében, melyet most jeleztem, sem magának az ügyvédi karnak, sem hazai közösségünknek áldást hozó nem lehetett. És e három tényezőn kívül, még mennyi balkörülmény működött össze az ügyvédi kar tekintélyének hazai közönségünk előtt csökkentésére? Említsem-e, hogy az 184°.-iki országgyűlés által nemcsak a kereskedőkre, de azonnal az ország minden