Jogtudományi Közlöny, 1867

1867-10-20 / 42. szám

Második évfolyam. 42. Pest, 1867. október 20. JOGTUDOMÁNY Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési dij: Félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. o. ért. Szerkesztői iroda: Pest, Kecskeméti utcza 13. szám, 1. emelet. Kiadóhivatal: Egyetem-utcza 4-dik szám alatt. -es^IV^ A kéziratok bérmentve a szerkesztőhöz, a megrendelések a kiadó­ hivatalhoz intézendők, s mellékletül A M. KIR. CURIAI ÍTÉLETEK ÉS HIVATALOS RENDELETEK. Az ügyvédi egylet alakulási közgyűlésén f. évi okt. 19-kén Horváth Károly­nak mint egyl. ideigl. elnöknek ülést megnyitó beszéde. Tekintetes közgyűlés, tisztelt kartársak! Midőn egy köz- vagy bár magán, de nagyobbszerű épület alap­kövét leteszik, szokás rendesen e műtéteinek ünnepé­lyességet adni És ha nem volna is szokás, ki lenne az, ki pl. egy humanistikus czélra szánt középületnek, egy árvaháznak, vagy iskolának alapja letételénél ne gondolna az árva, a neveletlen gyermekek állapotára, s azon szellemi és anyagi előnyökre, melyekben a czélba vett épület falai közt az ifjú nemzedék részesülend. Valóban t. kartársak! nem szónoklati viszketeg, de mert érzem, hogy midőn ügyvédi egyletünk alapkövét ezen alakító gyűlésünkben leteszszük, önkénytelenül hi­vatva, utalva vagyunk annak némi ünnepélyességet adni, mulaszthatlanul erkölcsi tisztemben és kötelessé­gemben állónak véltem, hogy t. kartársaimhoz az idő-és alkalomhoz mért, s talán helyzetünk által szükségelt néhány szót intézzek. Mert érzem, hogy valamint az egyesek, egy testületek életében vannak perczek, az élet nagyobbszerű mozzanatainak perczei, a magába szállás, a meggondolás perczei, melyekre önkénytelenül a múl­takra vissza- s a jövendőbe előretekintünk, azért tisz­temben állónak, időszerűnek tartottam ügyvédi életünk múltját néhány vonásokban érinteni, és azon lassú kár, s talán észrevehetlen haladású, de bizonyára bekövetke­zendő átalakulás iránti reményemnek kifejezést adni, melyet én kiváltképen ügyvédi egyletünktől várok. Tudom én, t. kartársak, miként nem bírok a kellő képességgel, hogy e feladatomnak megfeleljek, de azt hiszem, hogy a kartársi, a baráti, a­ testvéri indulat, me­lyek gondolatimat vezérlik, a buzgóság, melylyel testü­letünk felemelkedése, felvirágzása iránt viseltetem, pó­tolni fogják a hiányokat és fogyatkozásokat, s azt eszközlendik, hogy szavaim hatástalanul nem enyész­nek el. Ha visszatekintünk hazai ügyvédi testületünk akár közel, akár távolabb múltjába, elfogultság nélkül mond­hatjuk, hogy sohasem hiányoztak nagyszámú jeleseink, kik a jognak, igazságnak buzgó, bátor védői voltak, kiket hivatásuk, kötelességük teljesítésében sem a ha­talmasok fenyegető tekintete, sem semminemű befolyá­sok meg nem ingattak, és nem hiányoztak, kik a jogtu­dományok szövétnekét magasan fennhordozták, kik a római nagy ügyvédnek, Cicerónak intését, — hogy az ügyvédnek a tudományok minden nemeiben jártasnak kell lennie, — szivükön hordozva, a tudományos, külö­nösen a jogtudományos műveltség koruk szerinti szín­vonalán állottak; — nem hiányoztak, kik az ügyvédi testületre diszt és fényt árasztani, annak a közéletbeni tekintélyét, a közönség bizalmát nevelni hivatva voltak s mondhatjuk, hogy volt idő, még pedig a nem nagyon rég múltban, midőn a magyar ügyvédi kar e hazában, ha tán nem minden tekintetben azon állást foglalta el s bírta, mely azt az államban hivatásánál fogva megillette, de ezen álláspontot megközelítette. És vájjon mondhatjuk-e ugyanezt min magunkról jelenben? Fájdalom nem! Honnan e szembetűnő, ez érezhető hanyatlás? E szabad hazában szabad volt a tudomány is. Az ügyvédség elnyerhetése nem függött kormányi kineve­zéstől, sem semminemű kegyelemosztogatástól; sem az ügyvédek számát a népesség számaránya, vagy a foglal­kozás mennyisége nem korlátolta. Bátran mondhatjuk, hogy hazánkban az ügyvédi pályán aránylag több párt­fogás nélküli ifjú tisztességes helyzetet vívott ki magá­nak, mint a külországok bármelyikében. Hivatalos teendőiben is az ügyvéd törvény által oly kevéssé volt korlátozva, minőnek példáját a művelt országok egyikében sem találjuk. A majdnem korlátlan szabadságnak, miszerint az ügyvédi nagyfontosságú és nehéz állásra a kellő tudo­mányos és gyakorlati képesség nélkül eljutni lehetett, eredménye lett, hogy az ügyvédek száma hazánkban szerfelett elszaporodott. Az ügyvédi rendtartás és az ügyvédi működést szabályozó törvények hiányának kö­vetkezése pedig az lett, hogy vajmi gyakran elégtelen­nek mutatkozik egyeseknél a puszta kötelesség- és be­csületérzete. A korlátlanul széles tér, mely e három irányban mutatkozik t. i. az ügyvédek nagy száma, a kellő ké­szültség és jogtudományi képességbeni hiány nagy szá­mú kortársainknál, és az ügyvédi működést s az ügy­védnek ügyfeleivek­ viszonyait szabályozó törvényeink hiánya — együttesen véve, — nézetem szerint a három főtényezők, melyek azt okozzák, hogy hazánkban az ügyvédi kar tekintélye jelentékenyen alászállt, és az jelenben azon helyzetben nincs, melyben annak lennie kellene. Valamint a polgári életben a féktelen szabadság az államnak veszedelmére válik, s a valódi szabadság áldásai csak ott találhatók, hol a kölcsönös viszonyok igazság és méltányosság alapján szabályozzák, hol a rend és törvénytisztelet fennállanak, v­ogy azon kor­látlanul széles tér az ügyvédség tekintetében, melyet most jeleztem, sem magának az ügyvédi karnak, sem hazai közösségünknek áldást hozó nem lehetett. És e három tényezőn kívül, még mennyi balkörül­mény működött össze az ügyvédi kar tekintélyének ha­zai közönségünk előtt csökkentésére? Említsem-e, hogy az 184°­.-iki országgyűlés által nemcsak a kereskedőkre, de azonnal az ország minden

Next