Jogtudományi Közlöny, 1869

1869-05-23 / 21. szám

Negyedik évfolyam. 21. Pest, 1869. május 23. JOGTUDOMÁNYI KÖZPONT — - o­sVa-o Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztői iroda: Váczi-utcza Szentkirályi-féle ház, III. em. Előfizetési dij: Kiadó-hivatal: Félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. o. ért. Egyetem-utcza 4-dik szám alatt. tt-a&e-íj «»•©­A kéziratok bérmentve a szerkesztőhöz, a megrendelések a kiadó-hivatalhoz intézendők. a budapesti, nagy-váradi és kassai ügyvédi egyletek közlönye. Mellékletül egy ív a szabályrendeletek gyűj­teményéből. Pest május 23-án 1869. Dr. Pauler Tivadar kinevezése folytán egyetemün­kön „modus vivendi" után látnak, mert Pauler mély tudományát és előadásainak classicitását tekintve, az egyetem nemcsak egy kitűnő kapacitástól jön meg­fosztva, hanem valóban mondhatjuk, hogy a jogtanuló ifjúság kipótolhatlan veszteséget szenvedett. Azonban bármily forrón óhajtjuk is, hogy egy oly kitűnő erő az egyetemnek megtartassék, mégis tartózkodás nélkül ki­jelentjük, hogy a tisztelt tanárnak kineveztetése által üresedésbe jött tanári szék betöltetlenül hagyására irányzott törekvéseket határozottan ellenezzük. Úgyis elég sajnos s hazánkra nézve nagy szegénységi bizonyít­vány, hogy egyetemünkön majd minden tanár személyé­ben több tanszék lett egyesítve; még csak az hiányzik, hogy tanáraink köztisztviselő és bírói állások elfoglalásával az oktatás ügyet mellékkeresetnek tekintsék. Helyesen jegyzi meg e tekintetben a „P. Ll.," hogy az által, hogy az egyetemnek egy kitűnő erőt megtartsunk, nem szabad más fiatalabb erőt e térről leszorítani. A tudománynak és a jövőnek érdekeit nem szabad koc­káztatnunk a je­lennek múló előnyei miatt. Másrészt pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy az ellentétek harcza életfeltétele, szülője minden haladásnak a tudomány terén. Dr. Pau­ler úr végtére is, a­mint ez máskép nem lehetséges, csak egyik irány képviselője a tudományban. A tudo­mány fejlődésének pedig egyik fő kelléke az, hogy a tu­domány minden ágában az ellentétes szellemirány is méltó bajnoka által legyen képviselve. Reméljük, hogy az oktatásügyi miniszter is ezen egyedül helyes néppon­tot fogja elfoglalni és bizton hiszszlik, hogy az igazság­ügyi miniszter ez esetben is ragaszkodni fog azon alap­elvekhez, melyeket „a birói hatalom gyakorlásáról" szóló törvényjavaslatban lefektetett, a­melyben határozottan ki van mondva, hogy a biró nem lehet tanár vagy tanító­). Dr. D. S. halt, mert így, a másik, mert nem amúgy gyógyíttatott. Rendesen azonban ugyanazon tárgy nem marad sokáig szőnyegen, mert a természet kérlelhetlen törvénye sze­rint egy új haláleset adja elő magát, a halottak könnyen feledékenységbe mennek, s néha akad ember, a­ki a ha­lált nem a vádolt orvosi eljárásnak, hanem a végzet szükségességének tulajdonítja, így volt ez mindig. Mél­tányos azonban, hogy a társadalom az orvosi gyakorlat terén felmerülő, részint a tudomány ez időszerinti fejlő­dési fokán, részint az orvos s beteg egyéniség s adott helyzet körülményein alapuló lehetlenségeket számba vegye, s az orvosokat méltatlan rágalmaknak, kellemet­lenségeknek a szokásos könnyelműséggel ne tegye ki. Multi curantur nunquam sanandi, sanantur multi male curati. Az orvosi állítólagos s tettleges hibáknak forrásai nagyok s számtalanok. Az orvostan, mióta az ismeretes természeti erőktől külön életerőről lemondott, s az exact tudományok buvárlati rendszerét sajátjává tette, sok kitűnő tehetség ernyedetlen, megosztott s de­tail munkálkodása által nagy horderejű s roppant tö­megű felfedezéseket tett, de ezek csak egyes szétszórt becses adatok; a tudomány folytonos fejlődésben van, marad, ront, épít, s így­ a bevégzett positív­­an csak óhajtás. A nagy probléma „élet" emberi elme által meg nem oldható, s ugyanazért az embernek vele született metaphysicus követelményei ki nem elégíthetők. A társadalom egyik sarkalatos nagy elve, hogy mindenki tetteiért felelős; a szabadalmak ideje lejárt, a jelenkor mindent nivellíroz, az orvosok a kiváltságot nem igénylik. Az oklevél, a képesség legális bizonyít­ványa, nem lehet védő pajzs technikai, erkölcsi, emberi hibákért, mert ez oly mentesség volna, a minővel senki sem bírhat. A tárgy természeténél fogva azonban szük­séges, hogy az orvosi felelősségnek méltányos határai legyenek; minden gyászos következményért az orvost felelőssé tenni akarni, igazi nonsens, mert úgy végkép le kellene mondani ezen annyi véletlen akadályokkal ter­helt nehéz életpályáról. A gyakorlatban a véletlenségek halmazánál fogva nem várt nehézségek minden lépten nyomon merülnek fel; az emlékezet hiában kérdeztetik, a könyvek felvilá­gosítást nem nyújtanak, és az adott eset szokatlan nehéz­sége ellentétes, kétséges magyarázatoknak szolgál alapul. Ily bonyodalom közepette az orvos lelkiismerete taná­csát követi, de minthogy hiányzik az iránytű, utalva van egyrészről az elaléltságból származó semmitevésre, vagy a habozás közepette a legmerészebb cselekvésre. Így mind akét oldalról az előre nem látott, nem sejtett esemény veszélyessé változhatik. Az orvos helyesebbnek tarthatja valamit tenni, mintsem a halál bekövetkezését tétlenül bevárni.Ily esetekben az eredmény esélyei lehető­leg csekélyek, de szükséges, hogy ezek személyes meg­ítélés tárgyai legyenek. De eltekintvén ily szokatlan Az orvosi felelősség. Tény, hogy egy tudományos pálya sem küzd a gyakorlati életben annyi akadálylyal, mint az orvosi. Ennek egyik oka az, hogy mindenki hivatva érzi magát az orvosi működés eredménye felől ítéletet hozni, főkép, ha az eredmény kedvezőtlen, — a közönség logikája post hoc, propter hoc, mert az ember természetében fekszik ítélete alapjául az eredményt venni fel. Az idő­járás után bátran lehet állítani, hogy a leggyakoribb beszélgetési tárgy, úgy a szegények kunyhóiban, mint az előkelők termeiben, a gyógyítási eredmény; ez meg­

Next