Jogtudományi Közlöny, 1871
1871-10-10 / 41-42 . szám
Korelnök: Az alapszabályok értelmében felhívja a gyűlést az elnök választására. Dr. Bróde Lipót: Igenis röviden, minden indokolás nélkül, de annál melegebben bátorkodom Horvát Boldizsárt ajánlani. (Zajos felkiáltások : Éljen Horvát Boldizsár ! Krisztinkovich győri ügyvéd: Hoffmann Pált ajánlja elnökül. A teremben levők zajosan hangoztatják: Éljen Hoffmann ! A zajos éljenek lecsillapultával Busbach Péter következő levelét olvassa fel: Mélyen tisztelt barátom ! A magyar jogászgyűlés elnökségére, mint értesültem, két canditátus van felállítva, u. m. Hoffmann Pál úr s én. Véleményem szerint a magyar jogászgyűlés pártokra szakadhat a tudomány kérdéseiben, de nem szabad azt tennie személyi kérdésekben. Ez csökkentené vagy talán alá is ásná tekintélyét, hitelét a közvéleményben, — amire pedig soha sem volt nagyobb szüksége, mint most. E pártszakadás meggátlása végett az ügy iránti múlhatlan köteleségemnek tartom visszalépni a canditatio teréről, bármily nagy kitüntetésnek tartsam is ama nemes bizalmat, amely a magyar jogászgyűlés szavazatából reám hárulna. Légy szives — kérlek — ezt a mai első teljes ülés kezdetén nevemben kijelenteni. Pest, 1871. szept. 24. Baráti kézszoritással igaz hived Horvát Boldizsár. E levél felolvasása után a jelenvoltak nagy része ismét zajos éljenekbe tört ki, sok oldalt hallható volt: Nem fogadjuk el. Szilágyi Virgil továbbra is fentartani kivánja Horvát canditatióját. Szavazzunk ! volt akkor minden oldalról hallható. Korelnök: Elrendeli a titkos szavazást s egy dr. Bróde, Szilágyi Virgil és dr. Sághi urakból álló bizottságot küld ki a szavazatjegyek beszedésére. A csaknem 11/2 óráig tartott szavazásnak következő eredménye len. Beadatott összesen 394 szavazat, ebből Horvát Boldizsár 302-őt, Hoffmann Pál 91-et, dr. Pauler Tivadar 1-et nyert. Az eredmény kihirdetése után a gyűlés zajosan éljenzé Horvát Boldizsárt, kiért egy négytagú küldöttség menesztetett; e küldöttség tagjai voltak: Szentgyörgyi, Vojnits, Mátyus Aristid és Mersich. Mialatt a küldöttség kiküldetésében eljárt, a gyűlés az alelnök választásához fogott. Milassin Vilmos alelnökül Busbach Pétert ajánlá, dr. Bróde Lipót ellenben egy erdélyit kivánt és Gyarmathyt ajánló alelnökül. A gyűlés az utóbbit meg is választá, ekkor érkezett meg Horvát Boldizsár, kit a gyűlés zajos éljenekkel fogadott. Horvát Boldizsár: Uraim! Mélyen tisztelt gyülekezet! Én az ügyszeretet sugalmát követem, midőn önöket kértem, engedjék meg visszavonulásomat; önök nem teljesítették a kérelmemet s én most ismét az ügyszeretet sugalmát követem, midőn önök parancsa előtt meghajolok. (Lelkes éljenzés.) Azt mondják, uraim, hogy az őszinteség s az egyszerűség ikertestvérek. Alig érzem valaha életemben e mondat igazságát anynyira, mint e pillanatban, a midőn mélyen áthatva azon nemes, megtisztelő bizalom által, a mely engem e diszes helyre fölemelt, hálás érzelmeimnek hasztalan keresek, nem találok más kifejezést, mint ezen egyszerű szavakat: fogadják önök, uraim, hálámat, köszönetemet. (Hosszas éljenzés.) S ha már most önök parancsából elfoglalom az elnöki széket, e tisztemből folyó kötelességem teljesítését alig kezdhetem meg mással, mint ha a napirendet megelőzőleg futólagos szemlét tartok azon eredmények fölött, amelyeket a lefolyt év, az első magyar jogászgyűlés befejezte óta máig, a jogügyi reformok terén felmutat, mert valamint a hadvezérnek a döntő szempontokat a további hadjárat tervének megállapításában s már kivívott vagy meghiúsult vívmányok kölcsönzik, ugye tiszteletreméltó testület is, amely azért alakult, hogy úttörője, irányadója s egyúttal ellenőre legyen a jogügyi reform nagy munkájának, — ezentúli teendőit alig állapíthatná meg helyesen, ha számításából kifeledné a múltat és a jelent. (Halljuk! Halljuk!) A lefolyt év, ha nem is volt termékeny a jogügyi reformok terén, de meddőnek sem mondható. A törvényhozás alkotásai közt ott látjuk a birói felelősségről, a bírák áthelyezésének és nyugdíjazásának szabályozásáról , továbbá az elsőfolyamodású királyi biróságok, s végre a királyi ügyek rendezéséről szóló nagyhorderejű törvényeket. Mindezek szükségszerű kifolyását s tulajdonképen gyakorlati kivitelét képezik azon alaptörvénynek, a mely az 1869. IV. t. czik által a birói hatalom gyakorlásáról alkottatott. S noha az említett törvények s különösen az, a mely az elsőfolyamodásu kir. biróságok számáról és székhelyéről rendelkezik, kedvezőtlen viszonyok ellenállhatlan befolyása alatt csak ideiglenes jelleget nyertek s részleteikben a törvényhozás gyökeres javítását fogják, talán már rövid idő múlva, igénybe venni, mindamellett is nem lehet nagy vívmány gyanánt nem üdvözölnünk e törvényeket, már csak azért is, mert gyakorlati életet adnak a mai jogtudomány két nagy alapelvének: emanczipálják az igazságszolgáltatást a közigazgatás békéiből, s azt arra egyedül jogosult hatalomnak, az államnak kezeibe teszik le! (Helyeslés.) Igaz, hogy ezek a jogügy rendezésének mezején úgyszólván csak első lépésül tekinthetők; igaz, hogy ezek által még csak a jogszolgáltatás organizmusa sincs, hanem annak csak egyes alkatrészei lettek egyelőre megalkotva, és sok hiányzik még azon mellékintézményekből, amelyek egy életképes, egy életerős szervezet nélkülözhetlen kiegészítését képezik; — megnyugtató lehet azonban reánk nézve azon tudat, hogy a bírósági végrehajtókról szóló trvjavaslat már a törvényhozás asztalán fekszik; az ügyvédi kar rendezésére és a közjegyzői intézményre vonatkozó tvjavaslatok pedig az előmunkálatok terén annyira előhaladtak, miszerint azoknak törvényhozási tárgyalása már a közelebbi jövőben alaposan várható. Kevésbbé megnyugtató az, ami az alaki jog köréből köztudomásra jutott. Tudjuk ugyan, hogy készen áll egy polgári peres eljárás szabályozására vonatkozó tervezet, amely a szóbeliség és a közvetlenség alapelveire van fektetve, — de e munkálat sorsáról, jövőjéről — fájdalom — közelebbi adatok hiányzanak. Ellenben annál örvendetesebb azon jelenség, amelylyel az anyagi jog terén találkozunk. A jogászgyűlés tagjai kétségen kivül ismerni fogják ama tervezetet, a mely egy magyar polgári törvénykönyvnek átalános részére nézve megjelent, s a mely e gyűlés egyik kitűnő tagjának műve. (Felkiáltások: Éljen Hoffmann! Éljenzés.) — A reform mozzanatait csak jelezni, feltüntetni, nem pedig bírálni lévén feladatom e helyütt, nem állhat szándékomban, tüzetesen szólni e munkálatról; de annyit mégis túlkapás és elfogultság nélkül vélek kifejezhetni, hogy e mű, bármely sorsban részesülne is a kritika s a törvényhozás bonczoló kezei alatt, s még akkor is, ha nem volna egyébnek, mint kritikai anyagnak tekinthető, mind tárgyánál, mind anyagának gazdaságánál, mind pedig összeállításánál fogva azok sorába tartozik, amelyek méltán számíthatnak a nemzet figyelmére. S van még egy tény, amelyet, ha a jogügyi reform mozzanatairól számolok, nem szabad hallgatással mellőznöm. E tárgy a törvényhozási tárgyalás alatt álló azon törvényjavaslatokban van lefektetve, amelyek a hűbéri viszonyok maradványainak megszüntetéséről szólnak. Minél kevesebb szenvedélylyel, minél nagyobb elfogulatlansággal tekintjük a dolgot, annál szomorúbb, annál leverőbb hatást gyakorol reánk azon körülmény, hogy még ma is, majdnem negyedszázad múlva az úrbéri kapcsolat megszüntetése után, vannak birtokviszonyok, amelyek nem az átalános magánjog, hanem egy speciális törvény, az úrbéri törvény szabályai alatt állanak: (Úgy van !) — hogy a jogegyenlőség mai korában még mindig fennáll az uri és úrbéri birtok közti különbség, e különbségből származó számos jogkövetkezményekkel együtt; — hogy a szabad föld és szabad birtok eszméjének nyilt cáfolata fekszik a minimum azon korlátaiban, amelyek az úrbéri birtokra nézve még maiglan sincsenek eltörülve; — hogy léteznek még oly természetű birtokok, amelyekre nézve a tulajdonjog kérdését a törvényhozás további intézkedése nélkül alig lehet megoldani; — hogy a hűbéri korból örökölt birtokviszonyok rendezetlensége folytán családokat, sőt egész községeket látunk, amint vándorbotot fognak kezeikbe, hogy új hazát, új családi tűzhelyet keressenek maguknak, hogy kénytelenek ott hagyni nemcsak önalkotta házaikat, hanem saját erejökből alapított iskoláikat és egyházaikat is, s egész virágzó községek kitöröltetnek a létezők sorából. Valóban szomorú, s egy művelt nemzethez bizonyára nem méltó jelenség. De reméljük a törvényhozásnak minden önérdeken túlemelkedő humanitásától s bölcseségétől, hogy gyors és erélyes intézkedései által mielőbb véget fog vetni azon abnor.