Jogtudományi Közlöny, 1871
1871-09-19 / 38. szám
Hatodik évfolyam. 38 Pest, 1871. szeptember 16. JOGTUDOMÁNYI Megjelenik minden kedden. Előfizetési dij: Félévre 6 ft., negyedévre 3 ft. o. ért. Szerkesztői iroda: üllői-ut 1-ső szám, II. emelet. Kiadó-hivatal: Egyetem-utcza 4-dik szám alatt. • • • • " a^G-G A kéziratok bérmentve a szerkesztőhöz, a megrendelések a kiadóhivatalhoz intézendők. a budapesti, nagyváradi, kassai és kolozsvári ügyvédi egyletek közlönye. A magyar magánjogi törvénykönyv tervezetének első (átalános) része. Az előttünk fekvő törvénytervezet — tudományos becsét tekintve — igénytelen szavam is csak azok nézetéhez járulhat, kik a törvénytervezet ezen oldalának kitűnő voltát, méltányolták. A codificatio czélja: nem annyira újabb elméletek teremtése, mint inkább abban áll, hogy a tudomány által megállapított és elfogadott elvek az illető nép viszonyai és jogérzületéhez alkalmazva, feldolgoztassanak , illetőleg formába öntessenek. Úgy látszik e czélra törekedett Hoffmann Pál is, és a tudomány mai állását tekintve e czélnak kitűnően meg is felelt. Felhasználta mindaz, ami más törvénykönyvekből felhasználható volt, megtestesítette a tudományban megállapított elveket, anélkül, hogy utánzott volna, munkája a részletes felosztás, a definitiók és a logicai sorrendre nézve teljesen önálló, s annyi eszmének ad tudományos kifejezést, hogy e tervezet — mint tudományos mű — az európai jogirgalomban is elsőrangú helyre érdemes, e mellett kellő figyelemmel volt a hazai viszonyokra, a magyar nép alkotmányos jogérzületére, és művét mindenütt szabadelvűség lengi át. Mit a tervezetre e részben megjegyezhetnénk, az főleg abban áll, hogy sok olyan vétetett fél bele, mi nem a magánjog körébe tartozik, p. o.: a jogforrásokról, a honpolgárság megszerzése és elvesztéséről szóló tan; továbbá a testületek létrejöttét, szervezetét és megszűntét illetőleg, bővebben a részletekbe bocsátkozott a szerző, mint azt — nézetem szerint a magánjog köre — a jogi személyek tanát illetőleg — megkívánja; s végre, hogy sok helyütt a törvénykönyv rendeltetését túlhalandóan — részletes. Ezek azonban mind oly dolgok, melyek az egész mű tudományos becsét nem csonkítják, s melyeket orvosolni könnyű, s nem is ezekről kívánok bővebben szólani, hanem a tervezet irályára nézve kísértendőm meg igénytelen észrevételeimet előterjeszteni; éspedig ezt tenni annál is inkább helyén látom, mert Sághy tanár úr, épen e lapok hasábjain ellenkező nézetnek adott kifejezést; teszem pedig annál bátrabban, minthogy e véleményem nem magában álló, hanem számos tekintélyes egyének nézetével találkozik. Tudományos műben, a mélység nem hiba, s ha valaki alaposan ír, azt, hogy e mellett eszméit — az elvont tudományos nézpontokra építve — flőleg csak a szaktudománynyal foglalkozók által kellően megérthetőleg adja elő, hibául felróni még azok sem fogják, kik — mint magam is — Mittermayer egyszerű irmodorát, a romanisták irálya fölé helyezik. Másként áll azonban a dolog törvénykönyveknél, melyek nem tudományos művek, hanem azért hatnak, hogy a tudományos eszméknek testet adva, azok a meglevő viszonyokra alkalmaztassanak, oly módon, hogy a törvénykönyvben magánügyeire nézve a laiás is útmutatást találjon. Az irály e fontosságát szerző maga is kiemeli átalános indokolásában, midőn erre nézve megjegyzi: ,,A törvényhozás szándékainak megvalósítása, csaknem egyedül a szóhangzattól s ennek eszmei tartalmától függ. A roppant jelentőség és hatalom, melylyel itt minden egyes szó, mondat, sőt minden egyes írásjel bír, az eszme vagy kifejezés legcsekélyebb hibássága vagy gyarlósága is kiszámíthatlan ártalmat okozhat, minélfogva mindkettőtől a tökély legnagyobb foka igényeltetik." Azonban épen azért tán, mert e feladatot kívánta lelkiismeretesen teljesíteni, tévesztette szem elöl, hogy mindezek mellett, a könnyű érthetőségre is kiváló súlyt kell fektetni, s csak a tudomány követelte praecisitást tartván kiválólag szeme előtt, a definitiók oly mély és elvont terére siklott, hogy azt még a gyakorlati joggal foglalkozók közül is számosan nem értendik meg, vagy ha végre megértik is, mindig marad fenn kételyük arra nézve, hogy miután ezen eszme egyszerűbben is ki lett volna fejezhető, nem kivántatik-e annak más értelem tulajdonitatai , mint a milyent az illető — hosszas gondolkodás után — a szövegből kimagyarázott. Minthogy pedig az átalános rész főczélja, — mit szerző maga elé tűzött, és végre is hajtott — hogy az az alapelveket állapítsa meg, melyek a részletekben felmerülő kételyeknél, a megoldás kulcsául szolgálnak, ezen alapelveknek oly világosan és érthetően kell kifejezve lenniek, hogy kételyt ne hagyjanak fenn; mert ha kellőleg meg nem — vagy félreértetnek, czéljukkal ellenkező eredmény előidézőjévé válnak. Számos tételt idézhetnék a tervezetből e szavaim igazolására, szolgáljon azonban például csak néhány: „201. §. Az érvénytelenség semmiség, vagy megdönthetőség (1) már el vagy még el nem határozódott, kezdettől fogva fennforgó avagy (tán csak vagy?) a reá következett, a legközelebb szem előtt tartott jogtételnek tekintetéből való orvosolható, avagy orvosolhattam. Ilyen a feltétel és feltevés közötti megkülönböztetés, ugyanis: „214. §. Feltételnek tekintendő, valamely akaratkijelentéssel kapcsolatos abbeli meghatározás, miszerint az azzal szándékolt joghatás csak valamely ténybeli s avagy jogi, tevőleges avagy nemleges, de nem csak alany, hanem tárgyilag is kétes körülménynek fenn-s forgása mellett álljon be."