Jogtudományi Közlöny, 1874
1874-09-17 / 38. szám
Kilenczedik évfolyam. CVI SZERKESZTŐI IRODA: ÜLLŐI- UT 1-s. sz., II. em. KIADÓHIVATAL: EGYETEM-UTCZA 4-ilk szám alatt. TARTALOM: Abi Mihály, jogtanár MELLÉKLET: Rendeletek /O Kf 6 ^PvCw ^ s'/J. II Budapest, 1874. szept. 16. II A NAGY-VÁRADI, KASSAI ÉS KOLOZSVÁRI ÜGYVÉDI EGYLETEK KÖZLÖNYE. MVLEGJELENIK MINDEN SZERDÁN. ELŐFIZETÉSI HIJ: félévre ... 6 frt negyedévre 3 ., A MEGRENDELÉSEK a kiadó-hivatalhoz intézeuitók A kéziratok bermentve A SZERKESZTŐHÖZ irányitási kötelezettség. Zlinszky Imre, kir. táblai pótbiró úrtól —A cselekvéseknek hatása idegen jogkörre. Dr. Biermann Jár úrtól. — Törvénykezési szemle A büntetés kezdetének számitása. — Különfélék — Csödök. — Csöd megszüntetések. A bizonyitási kötelezettség. (Folytatás.) 3. A valószínűségre alapitott elmélet. I. A canoni jog alapján állott bizonyitási elméletek ugy a tudományban, mint a tételes jogok intézkedéseiben már teljesen elhangzottak, s e részben minden vita megszűnt, midőn azoknak — habár a tan régibb védőinek elveitől eltérő indokokra fektetett, de az eredményre nézve közel álló— igen tudományos védője lépett ki a síkra dr. Rizy Theobald személyében, kinek e tárgyban 1841. évben megjelent műve az irodalomban általános feltűnést okozott s ellenvéleményben levő cáfolói részéről is általános elismerésben részesült. Rizy művében előrebocsátván,hogy a tények igenleges és nemlegesekre való felosztása általában véve helytelen; mert nemleges tény nem létező valami se fogalomban a jelző a főnévvel egyenes ellentétben áll; mert ami nem történt meg, nem lehet tény. Helyessebb felosztás tehát tényekről és meg nem történt eseményekről (factum és non factum) szólam, miáltal sok zavarnak eleje vétetik. Kifejtve azután elméletének alapját és czáfolva az ellennézeteket, elméletét a bizonyitási kötelezettségre nézve a valószínűségre alapitja s azt következőleg fejti ki. A bizonyitási kötelezettségnek a valószínűségre, vagyis a természetszerű vélelemre való alapítása nemcsak a dolog természetéből következik, hanem csakis ez lehet az egyedüli helyes alap, s ez ellen emelt aggályok csakis félreértésből származhatnak. Némelyek ugyanis azt vetik fel, hogy ha az egyik fél valamely tény bekövetkeztét, a másik pedig annak be nem következtét állítja, semmi ok sem forog fenn a tény bekövetkeztét valószínűbbnek tartani, mint annak be nem következtét, a bírónak tehát, ki előtt a feleknek egyenlő hitellel kell bírnia, nem szabad az egyik állítást valószínűbbnek tartani a másiknál. Ezen érvelés azonban azon nagy tévedésen alapszik, hogy a lehetőség a valószínűséggel azonos. Abból ugyanis, hogy valamely esemény bekövetkezte vagy be nem következte egyaránt lehető, nem következik, hogy az egyaránt valószínű is lenne. Az igenleges és nemleges tételek között ugyanis egy igen nagy űr létezik, mely indokul szolgál arra, hogy az utóbbiak valószínűbbeknek tartassanak. A valószínűség elmélete szerint úgy a mathematicusok, mint a bölcsészek által általánosan elfogadott törvény, hogy valamely esemény bekövetkeztének valószínűsége a valósághoz, vagyis hogy ezen esemény valóban be is következett, úgy áll mint azon esetek száma, melyekben épen ezen eseménynek be kell következnie minden lehető események számához. Erre alapítjuk egész életünkben legfőbb számításainkat. Ha egy szerencseurnából, melyben 90 sorsjegy van, valaki 3 számot kihúz, kétségtelenül sokkal valószínűbb, hogy nem fog nyerni, mint hogy nyerni fog; s így ha arra, hogy nyerményt húzott, fogadást tesz, azon fél állítása, ki arra fogadott, hogy előbbi nem fog nyerni, sokkal valószínűbb, mert amannak részén álló valószinűsség a bizonyossághoz ugy áll, mint 87: 90-hez, emezé ellenben mint 3 : 90-hez. Ha 1000 ember közül valaki meglopatik és az Pétert állítja tolvajának, ki azt tagadja, mindenki az utóbbi állítást fogja valószínűnek tartani; mert ennek állítása 998 esetben való egy eset ellenében, míg az előbbi állítása 999 eset közül csak 1 esetben lesz való, 998 esetben pedig nem való, s így az előbbi több hitelt érdemel. Ha tehát bizonyos körülményre vonatkozólag számtalan esemény bekövetkezte lehetséges s valaki ezen események egyikét bekövetkezettnek lenni állítja, állításának valószínűsége a bizonyossághoz úgy áll, mint egy a végtelen nagy mennyiséghez; vagyis állítása teljesen valószínűtlen, mint az a fentebbi példából is látható. Ezen eset fog mindig két ellenkező tétel között fenforogni, mert a valóban igenlő (real betahend) tétel az alanyt egy meghatározott és szorosan kijelölt körbe szorítja s minden lehető esetek közül egyetlenegynek megtörténtét állitja. Igen szűk körre van tehát szorítva, s ennélfogva kevés valószínűséggel bir. Ellenben a valóban tagadó (real vernemend) tétel csak azt fejezi ki, hogy az alany egy bizonyos körből rekesztessék ki, anélkül, hogy azt a lehető körök másikába kívánná helyezni. A tagadólagos tétel tehát a fehetti események közül csak egyetlen meghatározott esetet tagad, anélkül, hogy állítaná, miszerint nem ez, hanem másik eset történt meg, s ennélfogva aránylag igen nagy számát öleli fel a lehetőségeknek, s igy köre az állító laptétel irányában hasonlíthatlanul nagyobb s ennélfogva több valószínűséggel is bir. Ezen alapon vitatja az „affirmanti incumbit probation tétel helyességét czáfolva, úgy a többi ezen alapot ' Die Verbindlichkeit znr Bcweisfiihrung im Civilprocesse. Wien, 1841. ' Bírálói küzül különösen Hefter: Zusatze zu Webers Verbindlichkeit zur Beweisführung. III. kiad. 22 1. 1. I' nger: System des österr. Privatrechts. II. köt. 558. 1. Langenbach: Beweisiuhrung. 262. 1. Rizy müvének tudományos voltát dicsérve emiitik. -1 R i z y i. m. 37. 1. "Rizy i. m. 180 — 193. 1.