Jogtudományi Közlöny, 1920
1920-06-01 / 11. szám
8a cionális asszimiláció élettani törvényénél fogva teljesen átalakult idegrendszerrel, gondolkozással és érzelmekkel jöttek vissza otthonukba. Megtanulták ez alatt az idő alatt az emberi élet pusztítását, az ellenséges országok területén a tulajdon szentségének semmibevételét ; s a gyakran engedélyezett zsákmányolás és a hivatalosan foganatosított rekvirálások révén vérükbe ment az a meggyőződés, hogy mások vagyonát s javait csak a gyöngébbek respektálják ; ha azonban fegyver van kezükben, minden lelkifurdalás nélkül szabad, jogos, sőt dicséretes cselekedet lábbal tiporni másoknak oly érdekeit, melyekért az erkölcsi világrend békés korszakában súlyos börtön s fegyházbüntetés járt ki. A kultúra vékony zománca alatt az emberben dolgozó béte humaine nagyon könnyen elfelejtette a békés társadalmi élet erkölcsi rendjét s könnyen és szíves örömest hozzászokott a háború kőkorszaknál borzalmasabb erkölcsi rendjéhez , mert békeidőben a kultúra erkölcse s törvényei gúzsba kötötték az emberben féktelenkedő vadállatot, a háború azonban egy csapásra összetörte a kultúra vékony zománcát s ketreceiből kiszabadította az emberben kisebb-nagyobb éberséggel szunnyadozó alsórendű ösztönöket, melyek sok százezer évvel ezelőtt a nyers erőre támaszkodva egyedül szabtak törvényt arra nézve, hogy mily módon érintkezzen az ősember embertársaival. Mindezekhez járult még egy fontos körülmény, az t. i., hogy a háború alatt a katonák legerőteljesebb korukban hozzászoktak a tétlenséghez, munkátlansághoz s ahhoz a gondolathoz, hogy az állam köteles őket kitartani s minden jóval ellátni. Ez a pszichológiai magyarázata annak, hogy mindenki könnyen akar élni és lehetőleg munka nélkül vagy csekély munkával sok pénzt akar szerezni. Ez jelentékenyen megnöveli az emberrel született szerzési ösztön nagyravágyását és falánkságát, mely erkölcsrontó tényezők mind komponensei a lánckereskedés óriásilag megnövekedett pusztító kriminalitásának. Ezt a munkaviszonyt kell az államnak tűzzel vassal kipusztítani. Messze vezetne, ha itt azokba a részletekbe belemennék, mely tényezőktől a munkakötelesség helyreállítása függ, általánosságban azt jegyzem meg, hogy meg kell értetni az emberekkel Pál apostol ama mondásának örök igazságát, hogy aki nem dolgozik az nem is eszik. 5. Országunkban eddig is gyönge lábon állott a szolidaritás érzése, mely nélkül pedig beteg a társadalom és soha sem virulhat ; most azonban az a kis erkölcsi ragaszték is eltűnt, ami ezelőtt észrevehető volt, s helyébe lépett az osztály, vallás, politikai stb. jellegű gyűlölködés , irigység s féltékenység. Maga az alsórendű érzéseknek ez a komplexuma elég volna ahhoz, hogy társadalmi életünk alapzata megrepedezzen s az állam egész épületének összeomlását vagy legalább is annak veszélyét váltsa ki. Pedig ez a társadalmakat robbantó affektív tényező, csupán csak egyike az erkölcsrontó tényezőknek, ami az 1—4. pontok alatt elmondottakból következik. Ennek az általános és alsórendű emberi tulajdonságnak, a féktelen gyűlölködésnek, oka tisztán biológiai. Azért mondom, hogy az általános, mert több-kevesebb mértékben minden társadalomban feltalálható , aminek magyarázata a létért való küzdelemből vezethető le. Darwin mutatott reá, hogy legkeményebb a küzdelem ugyanazon faj egyénei és fajtái közt. Aminek magyarázata nyilvánvaló. Minél nagyobb ugyanis a hasonlóság az egyének és fajok szerkezete, életmódja s szokásai közt, annál jobban hasonlítanak az egyének és fajok életfeltételei is egymáshoz. Amit tehát Darwin biológiai törvényként állított be, abból igen fontos szociális, erkölcsi és kollektív pszichológiai következmények folynak. Ugyanis a hasonló életfeltételek közt élő csoportok s azok tagjai csak addig élhetnek békében, míg az elsőrendű életszükséglet tárgyai megfelelő mennyiségben állanak rendelkezésre. Amily mértékben csökken ez a készlet, ép oly mértékben bomlik meg a társadalomban is a nyugalom és az összhang, ép oly arányban repedeznek meg az állam erkölcsi épületének falai, amily mértékben növekszik az ínség. A jelenért és a jövőért , a megélhetésért és a betevő adatért való aggódás természetszerűleg váltja ki a szociális életben a nyugtalanságot és elégedetlenséget, amit nyomon kisérnek a zavargások és lázadások. Miután pedig társadalmunk rétegei s azok tagjai rendkívül különböznek egymástól műveltség, erkölcs, vagyon s gondolkozás, előrelátás, takarékosság, foglalkozás s kötelességérzés dolgában, természetes, hogy ennek következtében nemcsak a vagyonmegoszlás terén észlelhetők rendkívüli különbségek — ami egyébként mindig meg volt s mindig meg is lesz könnyen érthető okokból — hanem még inség idején is, mikor a létért való küzdelem már igazán a betevő falatért folyik, vannak, akik bőségben dúskálnak, vannak akik tűrhető jólétben élnek s vannak százezer számra, különösen nagyobb városokban, főkép a fix jövedelműek, akik nem tudják, hogy holnap mit esznek. Lehet-e azon csodálkozni, hogy a névtelen százezrek lelkében ilyen körülmények közt a féltékenység, irigység s gyűlölködés, mely egyébként a mai kultúrfokon állandó jelenség, patológiás formában megnövekszik. Amint csökkent a háború folytán a produktív termelés, amint üresedtek ki a raktárak, és úgy vált nehezebbé a megélhetés. Ehhez járultak a romboló forradalmak, a tatárjárásra emlékeztető román megszállás, pénzünk elértéktelenedése, az import s nyersanyag hiánya, mindezek a tényezők kiváltották a mostani szomorú állapotot, midőn rendkívüli sok az eszkimó s igen kevés a fóka. Mindenki a jövőért aggódik, mindenki azt akarja biztosítani, miközben mindenki ősi egocentrikus alapon csak saját érdekéért harcol s gyanakvással nézi embertársait, hogy a nyers küzdelemben nem halásztak-e el belőle mások, idegenek vagy barátai, sőt rokonai olyan élelmiszert, amit ő szeretett volna megszerezni. A jövőért való aggódásnak ebben a korszakában a túlizgatott idegek a legkisebb ingerre reagálnak, nyers és kíméletlen versenyt, irigységet, féltékenységet s ezek kisérő társát, a gyűlölködést váltják ki a napról-napra jobban összezsugorodó élelmiszerkészletek s az ezzel járó óriási drágulás. Aki valamit eladhat, azt horribilis árakon adja el, mert tudja, hogy a fojtogató szükség vis maior erejével kergeti az embereket a vásárlásra ; aki pedig semmit sem adhat el, elpusztul kérlelhetlenül s a létért való küzdelem áldozata lesz. Az életfenntartás ösztöne kétségbeesetten tombol itt köztünk ; csak annak áldozatai hangtalanok és némák még, olyanok mint a csöndes halál , mert lassan, kígyó simasággal terjed napról-napra a létért való küzdelem féktelensége miután így fogynak az élelmiszerek is ; de azért a létért való küzdelme ez az életfenntartási ösztönnek ép úgy, mint annak idején olvastuk a Ring színház s a párisi jótékony bazár égésénél , vagy a Titanic s a Lusitania elsülyedésénél, midőn az életfenntartási ösztön igazi egocentrikus erővel tört ki s férfi a gyönge nőt , férj a feleségét , anya a gyermekét vadállati ösztönnel s kérlelhetlenül taposta el, hogy saját életét megmentse. Ugyanez az ösztön tombol most is közöttünk, csak nem oly impulzív erővel tör reánk és más annak a forrása ; de erkölcsileg ép oly könyörtelen és kegyetlen, mint társai voltak. Az ilyen ösztön kiszámíthatlan ; a robbanó impulzív erő mindig meg van benne, csak azt nem tudjuk, hogy a robbanó anyagba beleröppen-e — egy szikra ; vagy nem, hogy sikerül e Scylla és Charibdis közt szerencsésen áthajóznunk, anélkül, hogy hajónk léket kapna. Nem kell bizonyítani, hogy a fokozódó ínséget s az ezzel kapcsolatos nyers formáit a létért való küzdelemnek, a gyűlöletnek, irigységnek, féltékenységnek, kapzsiságnak stb., melynek egyik megnyilvánulási formája és fegyvere a lánckereskedelem, megszüntetni nem vagyunk képesek. Sokat tehetne itt az ántánt, a világkereskedelem megindítása s a nemzetközi forgalom révén stb. Ezek a tényezők azonban nincsenek hatalmunkban. 6. Ami azokat a tényezőket illeti, melyek a lánckereskedelem s árdrágítás általános gazdasági okait kiváltották, ezek pszichológiai kapcsolatban állanak a most felsorolt kauzális feltételekkel. Mint speciális gazdasági okok csakis olyan közismert tényezők szerepelnek, melyek mindenkinek érzékei körébe esnek s melyeknek megfigyeléséhez s megértéséhez külön bizonyítás nem szükséges.* * Kétségtelen, hogy az általános drágulást nemcsak a lánckereskedők s az áruhiány hozta létre, hanem ennek tényezői közt elsőrangú helyet foglal el pénzünk elértéktelenedése is, ami úgy látszik lassanként európai katasztrófává fejlődik s a győző államok is egymásután beleesnek a pénz kórságába. Hogy ezen a szörnyű bajon miképen lehetne segíteni azt senki sem tudja s így ezt a problémát bátran beállíthatnánk Du Bois-Reymond hét világtalánya közé nyolcadiknak, mert amint látom a legkiválóbb szakférfiak tudása is véget ér ennél a kérdésnél, sőt fantáziájuk is kiapadó félben van. * «A fajok keletkezése)) Mikes Lajos ford. I. kötet III. fejezet főleg 83. sz. 1. JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY 11. SZÁM.