Jogtudományi Közlöny, 1928

1927-12-01 / 23. szám

Hatvanharmadik évfolyam, 23. szám, Budapest, 1928 december 1. JOGTUDOMÁNYI KAPCSOLATBAN A DÖNTVÉNYTÁRRA Szerkesztőség: L. Bérc­ utca 9 Kiadóhivatal, IV., Egyetem­ u. 4 Megjelenik minden hó 1-én és 15-én Előfizetési ára Döntvénytárral együtt negyedévre 4 pengő Egyes szám ára 80 fillér TARTALOM. Dr. Benedek László debreceni egyet. ny. r. tanár, tör­vényszéki elmeorvos szakértő : A cselekvőképtelenség kérdéséhez elmeorvosi szempontból. — Dr. Zöldfi Miklós gyulai kir. ügyész: Szigorított dologház és mellékbüntetések. — Dr. György Ernő, az O. H. E. igazgatója : A fiduciárius ügylet a Magánjogi Törvény­könyvben. Dr. Csépai József budapesti kir. büntetőjárásbíró : Enrico Ferri előadása Perugiában. — Szemle. Melléklet: Hiteljogi Döntvénytár. XXI. 9. — Perjogi Döntvénytár. XIII. 7. — Közigazgatási és Pénzügyi jogi Döntvénytár. XX. 6. A cselekvőképtelenség kérdéséhez elmeorvosi szempontból. (Hozzászólás az új Magánjogi Törvényjavaslathoz.) A magánjogi cselekvőképtelenségnek megállapítása és a gond­nokság alá helyezés az elmebetegnek jogvédelmét kívánja szol­gálni. Ezért gondnokság alá nem helyezett elmebetegnél, annak konkrét jogügylete esetén, véleményem szerint kizárólag ezen utóbbinak viszonya, illetve függése a lelki kórságtól kell, hogy érdekkel bírjon, míg a személyiség többi kihatása és a sokszor nehézségekkel rekonstruálható lelki egész — ha az ügyleti tény­kedés ezek nélkül is elbírálható — el volna hanyagolható ; épp­úgy, mint ahogyan az elmebeteget csak az egyik tüneti syndroma : az indulatingerlékenység miatt kezeljük sedativumokkal, nem pedig az elmebaj más tünete vagy egésze miatt. Az individuum szó, amely (osztatlan))-t jelent, mutatja, hogy ennek a — mondhat­nánk — psychosynthetikus beállításnak milyen mély gyökere van az elemző-reduktív állásponttal szemben. Magától értetődik, hogy a kérdés megoldásának gyakran vannak tárgyi nehézségei és ezek miatt Németh Ödön tartózkodását legutóbbi referátumában, a most lezajlott elmeorvosi értekezleten érthetőnek tartom. Ezzel szemben azonban utalok a beszámítás kérdésében, főleg külföldi kriminálpatológusok vitáira, amelyeknek folyamán sok­szor nem helyeselhető extrém felfogásokkal találkozunk , pl. a francia Eugéne Gelma (11. congr. de méd. lég. de langue frang. Paris 27—29 V. 1926) szerint a csak téves eszmékkel bíró para­noiás akkor lenne csupán beszámíthatatlan, ha olyan tettet követ el vélt ellenségével szemben, amely a normálisnak is valódi ellen­ségével szemben etikailag meg van engedve. Az exculpatiónak ilyen megszorítását már csak azért sem lehet helyesnek tarta­nunk, mert ehhez az emberi cselekvés rugóiba való hiánytalan belátás volna szükséges. Jogilag egyet jelentene ez az ú. n. «belső akarat»-nak elismerésével, pedig e tekintetben magánjogunk is követi a római jog elvét, hogy csak a kijelentett akaratnak van joghatása , de internis non judicat praitor. A fenti állásponttal szemben foglaltak állást ugyanazon kongresszuson Ley és mások. Az elmebeteg relatív cselekvőképessége magánjogunktól sem lehet túl idegen. Az eddig alkalmazásban lévő magánjogunk épp­úgy, mint a német polgári törvénykönyv szerint (829. §.) a cse­lekvőképtelen egyén is lehet kártérítési kötelezettségnek alanya, ha a kár jogellenes magatartásából származott. Ha tárgyi felelős­sége feltételes, korlátolt és subsidiarius is, mégis mutatja, hogy még kifejezett elmebetegnek kötelezettségre vonatkozó jogalanyi­sága, tehát passzív cselekvőképessége nem tekintetett megszűnt­nek. A jóhiszemű forgalmat védő eme kivétel erőtlen célzást fog­lal magában a relatív cselekvőképtelenség elve felé. Amint a társas differenciálódás minden mozzanatánál, úgy a jogélet jelentős reformjainál is, mint szabályszerűség jelentkezik, hogy a haladást közvetlenebbül szolgálók egy további fejlődési szaknak direktíváihoz igazodnak már akkor, amikor még a tár­sas szervezetnek ú. n.­­(közvéleménye® és a jogszabályok, tehe­tetlenségi nyomatékuknál fogva, az előbbi fejlődési fázist kép­viselik. A magyar bíróság a társas és gazdasági élet alakuló viszonylataival szemben sohasem maradt a a világidegen f­elvonat­koztatás álláspontján. Ez kiviláglik abból a tényből is, hogy amint azt Kluge-nak szorgos kutatásai igazolják, a kir. Kúria számos esetben mondott ki jogügyletet érvényesnek psychiáter ellenvélemé­nyekkel szemben is, hogyha a jogügyleti akarat és annak kinyil­vánítása kózlélektani képződményektől független volt. A szakértő pedig, akit csak szaktudományának ismeretállománya köt, még­inkább állhat a fejlődés gondolatirányának szolgálatában. Amióta a paralízis progesszíva modern fertőzéses gyógykeze­lése elterjedőben van, azóta az eddigi gyakorlattól eltérően, számos esetben juthat a szakértő abba a helyzetbe, hogy a remissziós időszakban, az ügyleti képességről véleményt mondjon. Ma már egész határozottsággal agyszövettani leletek is bizonyítják a gyógyulásképességet. Nemcsak a szövettani leletek, hanem biz­tos klinikai észlelések is olyan paralízisesetek birtokába juttat­tak, amelyek a betegségi tüneteknek hosszabb vagy rövidebb fenn­állása után teljesen tünetmentesek lettek, vagy csak egy-egy mara­dék testi tünet volt náluk megállapítható, és az egyének éveken át foglalkozásképesek, társadalomképesek és teljes értékű jog­alanyak maradtak. A gyógykezeléstől függetlenül beálló ú. n. spontán remissio is az összes eseteknek 10—19%-ában következ­nek be. Ezen tartós javulási időszakok az utóbbi években számos külföldi nagysúlyú szakembert arra késztettek, hogy a kifejezet­ten paralitikusnak tartott eseteket, ezen remissiós időszakban, jogilag cselekvőképesnek véleményezzenek. Ilyen időszakban bank­igazgatók, orvosok, ügyvédek is, sőt hatósági közegek általam is nem egy ízben bocsáttattak vissza foglalkozásukhoz, amely eset­leg igen finoman disztingváló megítélést igényel. A paralízis progresszíváról eddig az volt a nézet, hogy egy olyan előhaladó szervi megbetegedés, amely minden esetben halálra vezet. Julius és Arndt szerint átlagban 2 év és 5 hónap, Meggendorfernek 782 esetre vonatkozó statisztikája szerint pedig 27 és fél hónap alatt következik be a kezdeti tünetek megjelenése után a halá­los kimenetel. A fent érintett újabb tapasztalati adatok miatt ezen nézetünket revidiálni kellett és magam már több ízben kör­vonalaztam abbeli álláspontomat, hogy a paralízis progresszívában szenvedő egyéneknek jogügyleti képessége sokkal inkább mint eddig, minden egyes jognyilatkozatra nézve külön-külön ad hoc vizsgálatokat igényel szakértői részről. Örömmel állapítom meg, hogy az Igazságügyi Orvosi Tanács egyik legutóbbi véleményemre adott (186/1927. I. O. T.) magas felülvéleményében értékes elvi döntést hozott ebben a kérdésben. Az idevonatkozó részleteket a következőkben idézem : «Nem képezi ugyan kérdés tárgyát és a Tanács erre nem is terjeszkedett volna ki, de miután Benedek professzor utalt arra, hogy senkinek sincs joga azt állítani, hogy a paralízis progresszíva lefolyása alatt — a betegség kezdetétől a halálos kimenetelig — az elmebetegek az akarat szabad elhatá­rozásával többé sohasem rendelkeznek, az Igazságügyi Orvosi Tanács indíttatva érzi magát, ezen fontos és nagyon időszerű elvi kérdésben álláspontját a következőkben jelezni. Elmebajos egyénnél állandóan fennforog ugyan a veszélye annak, hogy téves eszméinél fogva egyes dolgaiban célszerűtlenül, önmagát vagy

Next