Jogtudományi Közlöny, 1928

1927-12-01 / 23. szám

•214 másokat károsítva intézkedik és ezért szükségesnek mutatkoz­hatok őt ilyen eshetőségek ellen pr­eventív biztosítani, de ez nem jelenti azt, hogy mindenben eo ipso tényleg visszásan intézked­jék és az ellenkezőjét tegye annak, amit mint épelméjű tett volna, oly ügyekben is, amelyek téveszmekörét nem érintik. Az előre­haladó demenciánál pedig tapasztalati tény, hogy az épelméjűség korában fakadt és mélyen beágyazott egészséges óhajait érin­tetlenül viheti bele a beteg a súlyos demenciába is. Elmebeteg­ség és szabadakarathiány közös nevezőre nem hozható, a kettő között fogalombeli különbség van, mely különbséget a régi jog­gyakorlat rikító igazságtalanságok átlátására az ú. n. lucidum intervallummal iparkodott áthidalni, mely lucidum intervallum nélkülözhetetlen, de a valóságban nem létező korrektívumát képezte a jogszolgáltatás merevségének. Az elmebeteg voltaképpen min­dig lucid. Lucidum intervallumról legfeljebb delírium közepette vagy haldokló elborult sensoriumánál, mint az öntudatzavar múló eltűnéséről lehet szó. Ami a kezdeti ú. n. neuraszténiát és a későbbi remissiókat illeti, ezek nem egyértelműek a régi lucidum intervallummal. A kezdeti állapotkép csak addig szerepel, mint neuraszténia, amíg a további fejleményekből ki nem derül, hogy amit neuraszténiának tartottunk, az kibontakozó paralízis volt. Azt sem lehet úgy beállítani, hogy az önrendelkezési képesség arányosan csökken a paralízis előrehaladásával és így a kezdeti neuraszténiaszerű stádiumban még alig lehet szó cselekvőkép­telenségről, mert a tapasztalás azt mutatja, hogy a lappangó paralízis hatása alatt az ú. n. neuraszténiás egyén, ki különben minden ügyében pontosan eljár, egyetlen tényében olyan logikát­lanságot, értelmetlenséget mutathat, mely az egész környezet­nek megfejthetlen és érthetetlen, viszont a paralitikus az elme­baj előrehaladottabb szakában más dolgokban (végrendelet stb.) logikusan és emberileg igazságosan intézkedhetik. A bírói gya­korlat nem annyira egyszerűsítési vagy kényelmi szempontból, hanem tényleg a fennforgó nehézségek miatt tudományos meg­állapításnak veszi, ami csak megállapodás, hogy az elmebeteg minden cselekményére nézve egyetemlegesen beszámíthatatlan. Ezért jogosan utal rá Benedek professzor arra, hogy az elme­betegek beszámíthatóságát tulajdonképpen nem állapotonként, hanem cselekményenként és ad hoc kellene szakértőleg meg­vizsgálni.­) Ami pedig a cselekvőképesség megítélésénél a törvényjavas­lat a­ értelmes akaratelhatározási­-ot illeti, mint kritériumot, arra nézve bátor­­ vagyok megjegyezni, hogy az határozott haladást jelent, mert nemcsak a szubjektív akaratélményt, de a cél- és tárgyszerűséget is magában foglalja. Mégis utalok újabb lélektani megállapításra, illetőleg felfogásra, így többek között Lipmann Ottó véleményére, aki az eddigi intelligenciavizsgálatok ered­ményeit a feladatok egyneműsége miatt kétségbevonja és újabb kutatások alapján állítja, miszerint nincs correlatio az elméleti és gyakorlati értelem ténye, illetve az «intelligens megismerési­) és az «intelligens cselekvés»» között. Bizonyos, hogy az ügyleti cselek­ménynek helyes megítélése csak úgy képzelhető el, ha aktuálisan tiszta, minden dimenzióban hiánytalanul áttekintett, jelentőségük­ben felismert dologi szerkezetek felett rendelkezünk. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a tárgyi világnak részei, jelenség­csoportjai tökéletes képzetek, illetve fogalmak által vannak meg­jelenítve. Egy klinikai példát véve, a Korsakov-féle betegségben szenvedőnél (­értelmes akaratelhatározás® lehetséges, pedig az emlékdiszpozíciók egy nagy csoportjának hozzáférhetetlensége esetleg nagy deficitet jelenthet a szerződésképességre nézve. Nem hanyagolhatók el véleményem szerint az izolált kóros ösztönkvalitások sem , még akkor sem, ha egyébként az egyén jellemszerkezete, akarati tendenciái ((normálisak)) és ha ösztön­élete más anomáliát nem is mutat. Egy vagyonjogi jognyilat­kozat elszigetelt ösztönkórság által is fel lehet tételezve ; példa­ként hivatkozhatom a fetisizmusra, a tárgybálványozásra, mint sexuál-perverzióra, amelynek pszichogenezise, talán gyermekkori élmények által való rögzülése, avagy alkati meghatározottsága jelenleg még vita tárgyát képezi. Több mint két évtizeddel ezelőtt Claren orvostanácsos esetében a 40 éves szerkesztő lakásán szá­mos szekrény állott megtömve női kötényekkel, amelyek gondo­san rendeztettek, nevekkel voltak ellátva és gyengéd szeretettel ápolvák. Fentnevezett egy-egy megfelelő színű kötény viselője után való kutatásnak kedvéért fontos üzleti érdekeit is olykor elhanyagolta és saját kijelentése szerint talán gyilkolni tudott volna, amikor látta, hogy a gyermekek az utcán kötényeiket be­piszkolják, vagy széttérdelik. Ismeretlen kötényviselőket addig követett, míg sikerült tőlük a kötényt megvásárolni. Naplójából is a kötényekért való kóros rajongás csillan ki. Nem volna két­séges, hogyha ez az egyén szexuálperverzitásból kifolyólag egy nagyobb tömegű kötény szállítására kötne szerződést, ezt a jog­nyilatkozatát — dacára­­­értelmes akaratelhatározásá­­nak — kó­ros ösztönjelenség határozná meg. Azonban itt is az egyénesítésnek van helye. A bíró és a szak­értő értékmérő megítélése ne legyen a priori megkötve. A modern orvosi pszichológia azt tanítja, hogy a szexuális ösztönjelenségek aktualizálódási törekvésük szempontjából nagyon különböző érté­kűek. Mint arra néhány év előtt egyik német szakfolyóiratban reámutattam (1. Archív f. Kriminologie u. Kriminalistik. Bd. 79. H. 1.), a szociálpszichikus motívumok gyakran elégségesek arra, hogy pl. egy szadisztikus ösztönimpulzusnak perverz kényszer­erejét az eredeti szexuális céltól eltérítsék ; ilyenkor az ellenállha­tatlan tevékenységi tendencia esetleg a saját testnek totalitása ellen irányul. A célragátolt ösztönperveziónak más eseteiben az aktív képzeletnek játéka avagy szimbolikus cselekmények már kielégítést nyújtanak. Amint tehát a kriminálpatológiában, úgy a (magánjogi) cselekvőképesség megállapításánál is, nemcsak a kóros ösztönkvalitás, hanem az ösztönizgalom intenzitása is tekin­tetbe veendő. Bizonyára maradnak esetek, amelyekben az ösztö­nös és akarati komponensek (a conatio és volitio) a cselekvési célban annyira egybeolvadnak, hogy többé nem differálhatók. Ilyenkor az introspektív lélektan szemszögéből nézve beszélhet­nénk arról, hogy a motivációs folyamat rendjén az ösztön által képviselt értéket a szubjektum akceptálta. Nem kívánunk azonban olyan messze menni a biológiai meg­alapozottság túlértékelésében, mint egyes külföldi szerzők krimi­nológiai szempontból, így pl. Carrara Mario (Monatschr. f. Krimi­nalpsych, 1926.), aki a nemi bűntettek számára, ha azok a nemi mirigyek működési zavarai folytán feltételezettek, büntetlenséget akar biztosítani. A Magyar Elmeorvosok X. értekezletén (1928 okt.) Szladits Károly hozzászólásában kifejezést adott azon meglepetésének, hogy a ((lucidum intervallum)) felvetése a IX. értekezleten nem jogászi, hanem orvosi részről történt. Miután annak idején ezt a kérdést szóba hoztam, indíttatva érzem magam vele most röviden foglal­kozni. Nem akarok, a már annyiszor elparentált jogi fogalom nyugalmát zavarva, kegyeletsértést elkövetni, de fenntartom azt a megállapításomat, amelynek a IX. értekezleten (1926 nov.) ki­fejezést adtam, hogy a tudat zavaraival járó akut fertőzéses és mérgezéses elmezavaroknál, deliriumoknál — de nem a többi elmebajnál — az öntudatnak világossága fluktuálhat ; lehetnek időszakok, amikor az ügyleti akaratnak feltételei nem vitásak. Hogy ilyenkor az általam használt «intervallur luciditas»-ról, avagy a Kluge által ajánlott adóbeli relativitásá­ról beszélünk, az a lénye­gen nem változtat. Ennek a véleménynek egyébként egyik múlt évi felül véleményében az Igazságügyi Orvosi Tanács is kifejezést adott; az idevonatkozó megállapítását a következőkben idézem : ((lucidum intervallumról legfeljebb delírium közepette, vagy hal­dokló elborult sensoriumánál — mint az öntudatzavar múló el­tűnéséről — lehet szó®.­­Mindez persze nem akarja menteni a lucidum intervallumnak elavult jogi fogalmát. A törvényjavaslat 18. §-ának 4. pontja szerint: «a bíróság kére­lemre gondnokság alá helyezi azt, aki iszákosságával, általában bódulatot keltő szereknek szokásszerű, mértéktelen élvezésével elmebeli épségét, magának vagy családjának megélhetését, avagy magának vagy másnak biztonságát veszélyezteti­­. Úgy vélem, hogy ez a mondat kiegészítendő volna azzal, hogy alkoholisták tisztán az intézeti gyógykezelés (elvonási kúra, lelki kezelés, munka­terápia stb.) lehetővé tétele céljából is gondnokság alá helyezhetők. A fenti eshetőségeken kívül számolni kell még azzal a körül­ménnyel, hogy lehetnek esetek, amikor nem kóros elmebeli kép­ződmények jelenléte indokolja az egyén cselekvőképtelenségének megállapítását, hanem egy agyi mechanizmusnak súlyosabb zavara, amely miután a pszichének mintegy alá van építve, amint azt egyik külföldi klinikán történt vizsgálataimmal beigazoltam (Schilder professzorral együtt, Zeitschr. f. Psychiatr. Bd. 81.) súlyosan gá­tolja az értelmi műveletek lefolyását is. Törvényszéki elmeorvosi gyakorlatomban is az aphasiáknak nem egy esetét láttam, ame­lyeknél beható vizsgálataim arról győztek meg, hogy a beteg 23. SZÁM.

Next