Jogtudományi Közlöny, 1972
1972. január-február / 1-2. szám
1972. január—február hó JOGTUDOMÁNYI KÖZLÖNY 49 egyik ismérve a szabályozott életviszonyok különbözősége, amennyiben elfogadjuk, hogy a ,,jogág" kifejezés fogalmilag ugyanazt jelenti a nemzetközi jogban is, mint a belső jogban. Ez esetben — mint arról már előbb szó volt — az egyes jogágak létezése feltételez sajátos módszert és felelősségi alakzatot, speciális alkalmazási és szankcióformát stb.65 Úgy gondolom, hogy a nemzetközi jogon belül az egyes jogszabálycsoportok ilyen szintű elkülönítése még nem történt meg, még nem dőlt el a kérdés, hogy melyek lesznek ezek a jogágak és milyen szabályok tartoznak az egyikbe, vagy a másikba. Ugyanakkor bizonyos elkülönítési folyamat már megkezdődött a nemzetközi jogtudományban is és ez előbb-utóbb a nemzetközi normarendszeren belül jogágak kialakulását fogja eredményezni, viszont egyáltalán nem biztos, hogy itt a belső jog hagyományos felosztási rendszere fog érvényesülni. Nagy Károly 65 Lásd pl. Samu Mihály meghatározását, amely szerint a jogág „... jogszabályok minőségileg elkülönült, meghatározott struktúrával rendelkező csoportja, amely az adott állam uralkodó osztálya érdekeltségének megfelelően határolódik el sajátos tartalommal és módszerrel; a jogág a társadalmi együttélés jogilag meghatározott körét, az azonos jellegű jogszabályokat s az azoknak megfelelő szankcióformát és felelősségi alakzatot öleli föl és a jogviszonyok sajátos fajtájában, a jogalkalmazás sajátos formáiban érvényesül." (Kiemelések Samu Mihálytól.) A szocialista jogrendszer tagozódásának alapja. 192. old. p .SZEMTEM SARLÓS MÁRTON (1886. II. 5.—1971. X. 1.) A magyar jogtudomány utóbbi negyedszázados fejlődésére visszatekintve számos kiemelkedő gondolkodónak életművére figyelhetünk fel mint olyanra, amely csak a hazánkban lezajlott gyökeres társadalmi átalakulás, a népi államhatalom megszületése után ívelhetett magasra. Joggal említhetjük eme gondolkodóink sorába Dr. Sarlós Márton professzort, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető egyetemi tanárát. Azok közé tartozott, akik a jogtudományt és a magyar jogi közgondolkodást egészen a legutóbbi időkig alkotó módon formálták. Számunkra éppen ezért a több mint nyolc évtizedet átívelő életút megszakadása nemcsak fájdalmas, hanem váratlan is. Munkásságát ugyanis egészen a legutóbbi időkig a kutató-elemző vizsgálódás, a fáradhatatlan aktivitás jellemezte. A magyar marxista jogtörténet alapjainak lerakását szolgálta lankadatlanul és előrehaladt életkorát meghazudtoló módon aktív részese is maradt mindvégig az idevágó erőfeszítéseknek. Csodálattal figyeltük az utóbbi évtizedek folyamán lankadatlan munkásságát, amely mindvégig a marxista jogtörténettudomány felemelését szolgálta. A felgyorsult történelmi időkben is éreztük, s ma meggyőződéssel mondhatjuk, hogy ő a magyar jogi gondolkodás megújulása érdekében nem kímélte erejét. Életének különös értelmet adott tehát az a kor, amelyben a jog a nép joga lett, amely hittel vallott eszméinek gyümölcseit érlelni kezdte. Szélesebb értelemben a marxista jogtörténet megteremtésére irányuló törekvése mellett, nevéhez tapad hazánkban az újjáéledő egyetemes jogtörténettudomány, illetve az ilyen tárgyú önálló tanszak létrehozása, amely korunk jogi kultúrájának szerves alkotóeleme lett. Joggal kérdezhetjük tehát, hogy mi mindent nyújtott volna még e gazdag életút, ha szellemi életünk, jogi közgondolkodásunk az ő életének korábbi szakában már felszabadulhatott volna. Sarlós Márton kortársa és sorstársa volt azoknak a gondolkodóknak, akiknél a szellem ébredése egybeesett a 20. század születésével. A Ferenc József-i korszak válságos éveiben végezte a jogi tanulmányokat és 1907-ben a budapesti egyetemen avatták doktorrá. Ügyvéd volt 1911 júniusától — háborús megszakításokkal — 1945 szeptemberéig. Mint tartalékos tüzérhadnagy 1914. augusztus 1-től járta végig az első világháború éveit. 1915-ben orosz hadifogságba esett (Przemysl-nél) és mint ilyen 1920-ig az Irkuck környéki hadifogolytábor lakója lett. A pályájára jól felkészült fiatal ügyvéd számára azonban ezek azévek sem vesztek el. Megalapozott nyelvismeretét (angol, francia, német) most az orosz nyelvben történő jártassággal egészítette ki. Képzettsége és nyelvismerete alapján rövidesen a szovjet fővárosba került, ahol 1920—1921-ben a Külügyi Népbiztosság alkalmazásában állt, és német nyelvű előadóként a Szverdlov egyetemen is teljesített szolgálatot. Röviddel ezt követően (1921. dec.) visszatért Magyarországra, amely akkor már az ellenforradalmi rezsim uralma alatt állt. A szovjethatalmat megismert fiatal ügyvéd számára ezzel hoszszú időre lezárult minden lehetőség arra, hogy a tudományt szolgálja. A praxis gondjai mellett mégis nyomát találjuk annak a törekvésének, hogy a korabeli jogi szakirodalom fórumain fellépjen. Felkészültségének igazi értékei azonban ki sem bontakozhattak az ország 1945-ben történt felszabadulásáig. Közben azonban sajnálatos módon évtizedek teltek, és egy újabb világháború évei vonultak el. Közel 60 éves korban nyílt meg tehát előtte egy új korszak kezdete, amelynek küzdelmes vívódása aktív harcra, lankadatlan munkára és az új jogász generációk nevelésének ügyéhez szólította. Osztályok és eszmék soha nem látott éles küzdelme jellemezte