Jövő Mérnöke, 1956 (4. évfolyam, 1-18. szám)

1956-01-03 / 1. szám

1956. január 3. oszkva, Leningrád, Kiev Van-e olvasóink között olyan, akinek ne dobbanna meg a szíve erre a két szóra: külföldi utazás. Vajon van-e olyan, akinek ne szerezne egy életre szóló élményt, örök em­léket két, a Szovjetunióban töltött hét. Egye­temünk oktatói, párt- és DISZ-vezet­ői közül mintegy tucatnyian érkeztek meg az elmúlt napokban kéthetes szovjetunióbeli útjukról. Az apró, gondos betűkkel teleírt jegyzetfüze­tek még csukva vannak, az élmények még nem rendeződtek összefüggő egésszé, de azért felkerestünk közülük néhányat, s megkértük őket, mondjanak néhány szót a legemlékezete­sebb pillanatokról, a legkedvesebb élmények­ről. •­ Mózes Tibor elvtárssal, az Építőipari Egye­tem Marxizmus—Leninizmus Tanszéke veze­tőjével beszélgetünk. — Mit mondjak el? ... A legemlékezetesebb talán a fegyelem, rend, nyugalom, amivel kinttartózkodásunk során találkoztunk. Az egyik este a Moszkvai Nagyszínházban a Lai­ma című lett balettet néztük meg. Előadás után pesti szokás szerint siettünk a ruhatár­hoz, legnagyobb meglepetésünkre azonban a pult előtt csak egyetlen embert találtunk. A többiek kettesével felsorakozva mögötte áll­tak, beszélgettek vagy csendben várták, hogy majd rájuk kerül a sor. Moszkva utcáin állandóan láthattuk, hogy a trolibusz- és autóbusz-megállóknál már négy öt ember is sorbaáll és­­ úgy várják a jár­műveket. Ugyanezt tapasztaltuk, mikor a Le­nin—Sztálin Mauzóleumot látogattuk meg. Ez a mauzóleum Lenin halála óta áll s azóta nem múlt el még olyan nap, hogy a moszkvaiak s a Szovjetunió különböző részeiről Moszkvá­ba látogatók ne állnának reggeltől estig be­jutásra várva a mauzóleum előtt. Aznap is, amikor má, külföldiek, nagyobb csoportban meglátogattuk a mauzóleumot, hosszú, kettes sorokban álltak, bár a hőmérő jóval alul volt a tíz fok mínuszon. Bennünket rögtön udva­riasan, soron kívül előre engedtek. A Metró, a moszkvaiak egyik büszkesége. Órákig lehetne mesélni róla, olyan az egész, min­t egy csodálatos földalatti kiállítás. Min­den állomás nagy márványmozaik térré szé­lesül ki, s ezeken a tereken képek, műemlé­kek, szobrok va­nn­a­k, sőt a Puskin-állomáson pl. még egy kis előkert is. Mindannyiunkat megragadott az a büszkeség, ahogy a szov­jet emberek hazájukról, munkájukról beszél­tek. A Metrón egy alkalommal beszélgetésbe elegyedtünk egy férfivel, aki többek között megkérdezte, hogy tetszik nekünk a Metró. Végighallgatta áradozásunka­t, majd szeré­nyen, de nagy-in nagy büszkeséggel elmondta, hogy ő öt évig építette a Metrót. Végül néhány adatot mond el Mózes elv­társ, amit a nagyszerű moszkvai Lomonoszov Egyetemen történt látogatásakor följegyzett. Az egyetem alapterülete 428 OCO négyzetméter. Az összes folyosó hossza 110 kilométer. A fő­épület 32 emeletes. Az egész egyetem tizenöt­ször nagyobb a Columbia Egyetemnél, melyet eddig a világ egyik legnagyobb egyetemének tartottak. A könyvtár tízmillió kötetes, gépe­sített rendszerrel működik, s bár a tizenkettő­től a huszonötödik emeletig van elhelyezve, mindenki öt perc alatt megkaphatja a kért könyvet.★ Donta János elvtárs a II. Középületterve­** zési Tanszék adjunktusa is még csak rendezgeti önmagában élményeit. — Mély benyomást gyakorolt ránk az, hogy Moszkvába érkezésünkkor a vonat ablakából legalább egy órán keresztül láthattuk a ha­talmas elővárosi építkezéseket. A toronyda­ruk nyolcasával-tízesével állottak, néhol egész erdőt alkottak. A városkörnyéki építkezésekre jellemző, hogy a mi sztálinvárosi méretű épít­kezésünk, ott csak egy kisebb építkezés lenne. Moszkvában meglátogattam az Építészeti Egyetemet. Beszélgettem oktatókkal, hallga­tókkal.. A sok érdekes tapasztalat közül talán a leglényegesebbet emelném ki: a munka túl­nyomó része a rajzteremben folyik. Késő dél­után is a rajztermekben dolgoznak a hallga­tók, néha rádió is szól. Itt keresik fel őket oktatóik. A tervek korrigálását általában ta­pasztalt oktató végezheti csak, leginkább egyetemi tanár, vagy docens. Az oktatók túlnyomó többsége tudományos fokozattal rendelkezik. Megnéztem néhány tervet. A ter­veket általában egyszerűség jellemzi, vala­mint a rajzbeli kidolgozás precizitása. Nagy kísérletező kedvet tapasztaltam. Egyik hall­gató elmondta, hogy tervét svéd és holland tervek tanulmányozása alapján készítette el. Olyan rajzot is láttam, melynek tervezője ma­gyar tervekkel foglalkozott előzőleg. Érdekes epizódok után érdeklődünk Bonta elvtárstól. Rövid gondolkodás után felsorol néhányat. A Metro mozgólépcsőlejáratainál egy-egy fiatalabb kalauznő teljesít szolgálatot, akinek csak az a feladata, hogy idős néniket, s másokat, akik esetleg félnének a mozgólép­csőre lépni, felsegíti rá; az újságárusok előtt rendszeres sorok állnak, mindenki igyekszik, hogy még vásárolhasson Pravdát, vagy más újságot, mielőtt az kifogy (Szovjetunióban az újságok óriási példányszámban jelennek meg); megnéztük, a nézőközönség mivel tölti idejét a Leningrádi Operában szünet alatt. Körbe sétálgatnak az előcsarnokban, akárcsak ná­lunk a tánciskolákban táncszünetekben; bár­ki, bármit, bármikor lefényképezhet Moszkvá­ban ... Az utóbbit Bonta elvtárs szép moszkvai fényképsorozata is bizonyítja.­­ Tóth János elvtárs, a Műszaki Egyetem párt­bizottságának titkára először elmondja, milyen szívélyesen fogadták őket a moszkvai Bauman Műszaki Egyetemen. A tanári kar nagy része megjelent fogadtatásukkor, megmutatták az egyetemet, a laboratóriumokat, s a szívélyes, hosszantartó eszmecsere után értékes emlék­könyvekkel ajándékozták meg a küldöttség tagjait. Ezzel a szívélyességgel kéthetes uta­zásunk alatt számtalanszor találkozhattunk — mondja el Tóth elvtárs —. Egyik alkalom­mal a Metrón utaztunk, s mikor a hazaiak számára idegennyelvű beszédünket egy öreg nénike meghallotta, felállt s át akarta adni a helyét. Csak hosszas szabadkozás után sikerült őt megnyugtatni és visszaültetni. Bennünket, magyarokat ismernek, és nagyon szeretnek. Sok magyar szakos szovjet diákkal beszéltünk, akik Petőfi, Ady verseiből idéztek magyarul. Egyik legfelejthetetlenebb emlékem azzal kapcsolatos, hogy milyen óriási kultusza van Szovjetunióban a kultúrának, a könyvnek. Egyik alkalommal összeszámoltam, hogy a Metrónak abban a kocsijában, ahol éppen utaztunk, harminc utazó közül huszonketten könyvet olvastak. A moszkvai emberek még a Metróhoz levezető mozgólépcsőn is olvas­nak. Igen nagy gondot fordítanak odakint a sportra, testedzésre. Jártunk a Sztálin Autó­gyárban s a gyár igazgatója a legfontosabb kérdések után rögtön a sportról beszélt. Ezt tapasztalhattuk az egyetemeken is. Számunk­ra ez nagy tanulság volt, nekünk is sokkal többet kell az ifjúság nevelésekor a kulturális kérdésekkel, a sport ügyével foglalkoznunk. Látogatásunknak egyik felejthetetlen pillana­tát mondanám még el. A Tretyakov képtár­ban voltunk, gyönyörködtünk a kiállított ké­pekben, mikor odajött hozzánk egy féllábú, vasutasruhába öltözött férfi. Hallotta, hogy magyarok vagyunk. Elmondta, hogy ő a Nagy Honvédő Háborúban katona volt, s részt vett a budapesti harcokban is. Itt vesztette el fél­lábát. — Nem hiába... — mondta —. Hallottam, milyen nagy utat tett meg tíz év alatt a ma­gyar nép. Könnyes lett a szeme, s még azt mondta: büszke vagyok, hogy a magam áldozata árán is hozzásegíthettem a magyarokat mindehhez. A Két felejthetetlen hét eseményeiből csak ízelítőt adhattunk. Legközelebbi számainkban folytatjuk beszámolónkat a küldöttség többi tagjainak élményeiről, tapasztalatairól. A Lenin—Sztálin Mauzóleum előtt. Jobbról a második Tóth János elvtárs, a Műszaki Egye­tem PB titkára, negyedik Vajda Lázár elv­társ, gazdasági igazgató. JÖVŐ MÉRNÖKE Dr. Ajtai Miklós könnyűipari miniszterhelyettes látogatása az I. Textiltechnológia Tanszéken December 15-én dr. Ajtai­­ Miklós miniszterhelyettes els­­ő társ előadást tartott az V. éves , textil-mérnök hallgatók szám­á-­á ra. Előadásában, amelyet Reuss , dékán elvtárs vezetett­­be, tá-; jékoztatta a közeljövő textil-­ mérnökeit azokról az időszerű • feladatokról, amelyek megel-3 dását az ipar tőlük megkí-­ vánja. Rámutatott a párt és­ a kormány határozatában meg-­­ szabott műszaki fejlesztési kér- 3 désekre, melyek az ipar mű- • szaki színvonalának emelését, • a gyártmányok minőségének­ javításéit és a termelékenység­­ növelését célozzák. Az előadóó­ széles perspektívát nyújtott az­ iparba induló fiatal mérnök­ • jelöltek számára. *. A gépgyártástechnológus hallgatók termelési gyakorlatairól A KV november 12-i hatá­rozata értelmében az egyete­meken a gyakorlati kérdéseket jobban ismerő mérnököket kell képezni az ipar számára. Az egyetemi oktatásban ennek megfelelően nagyobb súlyt kapna­k a műhelygyakorlatok és a nyári üzemi gyakorlatok. Kormányzatunk már 1955 nya­rán lehetővé tette, hogy a hall­gatók hathetes termelési­­gya­korlaton vegyenek részt az előző évek négyhetes gyakor­lataival szemben. A Gépgyártástechno­lógiai tanszék, mint­­kerettanszék a IV. éves­­gépgyártástechnoló­gus hallgatók gyakorlatait szervezte. A tanszékihez az egyetem legnagyobb létszámú szaka tartozik, így a gyakor­­latoscm­arc mind az előkészítése, mind a lebonyolítása és értéke­lése komoly munkát igényelt és bő tapasztalatokkal szol­gált. Hallgatóink 30 gépipari üzem­ben végezték a termelési gya­korlatot. A feladatok kiadásánál azt az elvet követtük, hogy a fel­adat szorosan kapcsolódjék mind az egyetemi tanulmá­­nyokhoz, mind az adott üzem konkrét viszonyaihoz. Az előb­bivel azt akartuk elérni, hogy a hallgató egyrészt tanulja xxx;otxx)cxxocx3oooooooooooooooooonoo<xxxxxxxxxxxxxxxxxxx)cooooocc)ococo<xxxxxxxxxxxxxx meg, hogyan lehet alkalmazni az egyetemen tanult elveket, másrészt gyakorlati alapokat nyerjen V. éves tanulmányai­hoz. A másik szempont azt a célt szolgálta, hogy a feladat ne legyen „papírosízű“, meg­feleljen a jövő mérnöki gya­korlatban előkerülő feladatok­nak. Minden hallgató kapott feladatot az üzem műszaki fej­lesztési tervéből. Ezzel a szer­ződő gyáraknak akartunk se­gítséget adni a műszaki fej­lesztési terv teljesítéséhez, ar­ra alapozva, hogy a hallgatók az egyetemen tanult legkorsze­rűbb eljárások ismeretében dolgozzák ki majd javaslatai­kat. A hallgatók nagy igyekezet­tel fogtak hozzá a feladatok megoldásához. Az eredmények nem is maradtak el. Sok be­számolót adtak be, amely vég­zett mérnököknek is becsüle­tére válna. Közülük a legjob­bakat, Kende László és Frank Ervin munkáját 300—300 fo­rinttal jutalmazták. Annak is megmutatkozott a haszna, hogy a feladatok szo­rosan kapcsolódtak a konkrét üzemi viszonyokhoz, illetve megegyeztek a gyár műszaki fejlesztési tervének egyes pont­jaival. Ha a rendelkezésre álló rövid idő alatt a hallgatók nem is oldották meg teljes mértékben az egyes problémá­kat, munkáik sok esetben je­lentős segítséget adnak az üze­meknek. Örvendetes jelenség, hogy az üzemek zöme a hallgatóknak nemcsak szakmai munkájával, hanem a viselkedésével is meg­van elégedve (tavaly több pa­nasz volt ilyen téren). Erre nézve a Jászberényi Aprító­­gépgyár leveléből idézek egy jellemző részt: „A hallgatók magatartása az üzemi gyakor­lati idő alatt mindenkor fegyel­mezett és példamutató volt. Mint a jövő mérnökei a dolgo­zók közszeretetét és megbecsü­lését érdemelték ki . Bár ezen a téren hibákat is találtunk. A hallgatók nem kapcsolódtak be kellő mértékben az üzemek társadalmi és politikai életébe. Megállapítható, hogy a ter­melési gyakorlatok lebonyolí­tása terén jelentős haladást ér­tünk el. Örvendetes, hogy ezt külső ipari szakemberek, az egyetemi oktatás legigényesebb bírálói is elismerik. Tóth István tanársegéd JEGYZETEK EMBEREKRŐL (Karcolat) Minap találkoz­tam egyik régen nem látott bará­tommal. Az utcán akadtunk össze, ba­rátságosan vállam­ra csapott: — Szervusz öre­gem, ezer éve nem láttalak! — Szervusz! Hogy vagy? Mit csinálsz? — böktem a kezé­ben lévő műszaki könyvre. — Te ilyes­mivel foglalkozol? — Hát igen, — mondta ő — tudod, műszaki ember let­tem, van rendes ál­lásom, dolgozgatok, legújabban pedig (hiszen tudod, min­dig érdeklődtem va­lami új iránt) a fo­gaskerekek problé­máját böngészge­tem. Ezt a könyvet is azért vettem. Ér­dekesnek ígérkezik, bár még csak átfu­tottam ... hát ve­led mi van? — Köszönöm, meg­vagyok ... a Mű­egyetemen dolgo­zom ... — Hiszen ez nagy­szerű ... akkor té­ged is biztosan ér­dekel ez a könyv ... na mondhatom, ala­posan beolvasnak nektek benne, mindjárt az elején... nem mondom, a szerző nem lehet valami szerény em­ber, mert már a má­sodik mondatában így ír (a fellapozott könyv megfelelő so­rait ujjával mutat­va, olvasta): „Nyu­godtan muthatom, hogy az általános fogazás­­ alapjait nemcsak hazánkban, hanem az egész nemzetközi műszaki irodalomban ez a mű tárta fel első­ízben.” — Hát nem mon­dom — (mondtam én) — nem az a ki­mondott szerénység az efajta kijelentés, de hát biztosan így van, ha a szerző olyan „nyugodtan állítja”, — na de mi ebben a beolvasás? — Az nem itt van, ezt csak úgy mellé­kesen jegyeztem meg, hanem itt lej­jebb, ugyanezen az oldalon... itt ni... aszongya: „Az álta­lános fogazás köny­vem megjelenése után lett «tan­anyag■» a műszaki egyetemeken; epi­­gonok terjesztették a tant buzgón — de természetesen a forrás gondos el­hallgatásával.“ — De hiszen ez valótlanság, — vág­tam rá — hiszen ennek a könyvnek első, 1941-ben meg­jelent kiadására és szerzőjére történt hivatkozás az egye­temen nemegyszer, sőt — tudomásom szerint — e tárgy­­gyal foglalkozó pro­fesszorunk most megjelenő könyvé­ben név szerint is megemlíti a köny­ved szerzőjét, meg az abban foglalta­kat! — Ez biztos? ... kérdezte. — Természetesen ezt az egyetemen mindenki tudja ... csak legfeljebb a szerző nem akar tu­domást venni róla. — Persze így már másként néz ki a dolog — mondta barátom — minden­esetre kár, ha va­laki komoly, tudo­mányos értékű könyvet ír nagysze­rű logikával... csak éppen az előszónál epébe mártja a tol­lát... na szervusz öregem ... rohanok ... hívjál majd fel, benne vagyok a te­lefonkönyvben. * A kedves olvasó megnyugtatására még csak annyit, hogy puszta vélet­­lenségből találkoz­tam össze régi ba­rátommal, s ebből következően az is puszta véletlen, hogy őnála éppen Szeniczei Lajos: Az általános fogazás című, a közelmúlt­ban megjelent könyve volt. — p. á. — ­ Jó teríteni rád ízes verseket. Befedni velük a szemed, ne lássad, hogyan borzolja bennem a vágyat, égő és égető tekinteted. — Jóízűt, ami jól forog a szájban és jósaagút, mint virággal tele rét. Úgy kívánom szád csókos remekét, mint esőt a föld a méla nyárban. — És teríteni rád világos­an­ ezet, mert te is virág vagy, érzékeny zsenge. Mint ki bajban jókori védelmezőt vár, úgy várom, — nem látod — csengve mikor szólsz valami kedveskedőt, — mert szükségem van rád, mint a csendre. Csörnyei Sándor IDISZ-taggyűlés a villamos II/l alapszervezetben A villamosmérnöki kar II/L DISZ-alapszervezete decem­beri taggyűlésén részt vett Sváb János tanszékvezető docens, dékánhelyettes is. A titkári­­beszámoló elemezte a vezetőség első félévi mun­káját. Gertler János elvtárs beszámolójában felolvasta a legjobb és legrosszabb zárt­helyi átlagot elé­rt elvtár­saik nevét, majd arról beszélt, hogy a vezetőség nem foglal­kozott eddig megfelelően a tanulmányi munkával s ezen a második félévben változtat­ni­­kell. „Felelősek vagyunk elvtársaink tanulmányi ered­ményeiért“ — mondotta. Szó esett arról is, hogy a dékán elvtárs a DISZ-szerve­­zet segítségével igyekszik ki­deríteni, vajon valóban a hall­gatóság által indokként fel­­hozott időhiány-e az oka a gyenge eredményeknek. Tíz különböző tanulmányi ered­ményű és tanulási módszerű hallgatótól egy héten­­keresz­tül, névaláírás nélküli kimu­tatást kér, s ennek segítségé­vel állapítja­­majd meg, mi­lyen a hallgatóság időbeosz­tása. A hallgatóság általános mű­veltségének fokozása érdeké­ben verseny indul „Az év­folyam legműveltebb hallgat*­tója“ címért. A titkári beszámoló után Sváb János docens elvtárs is­mertette a Központi Vezető­ségnek a technika fejlesztésé­ről szóló novemberi határoza­tát, s beszámolt arról, hogy tanszékeink milyen jelentős segítséget nyújtanak munká­jukkal népgazdaságunknak. Baranyai Péter * ELŐZŐ számunkban megjelent Munkás- és parasztszármazású tanársegédek . . . című cikkünk­ben a Szerves Kémia Tanszékről megemlített két elvtárs neve helyesen: Beke, Martosné. — Cik­künk eredeti fogalmazásából nem derül ki világosan, hogy a tanszéken mások is voltak, akik Simonna elvtársnő munkáját segítették.

Next