Jövő Mérnöke, 1956 (4. évfolyam, 1-18. szám)
1956-01-03 / 1. szám
1956. január 3. oszkva, Leningrád, Kiev Van-e olvasóink között olyan, akinek ne dobbanna meg a szíve erre a két szóra: külföldi utazás. Vajon van-e olyan, akinek ne szerezne egy életre szóló élményt, örök emléket két, a Szovjetunióban töltött hét. Egyetemünk oktatói, párt- és DISZ-vezetői közül mintegy tucatnyian érkeztek meg az elmúlt napokban kéthetes szovjetunióbeli útjukról. Az apró, gondos betűkkel teleírt jegyzetfüzetek még csukva vannak, az élmények még nem rendeződtek összefüggő egésszé, de azért felkerestünk közülük néhányat, s megkértük őket, mondjanak néhány szót a legemlékezetesebb pillanatokról, a legkedvesebb élményekről. • Mózes Tibor elvtárssal, az Építőipari Egyetem Marxizmus—Leninizmus Tanszéke vezetőjével beszélgetünk. — Mit mondjak el? ... A legemlékezetesebb talán a fegyelem, rend, nyugalom, amivel kinttartózkodásunk során találkoztunk. Az egyik este a Moszkvai Nagyszínházban a Laima című lett balettet néztük meg. Előadás után pesti szokás szerint siettünk a ruhatárhoz, legnagyobb meglepetésünkre azonban a pult előtt csak egyetlen embert találtunk. A többiek kettesével felsorakozva mögötte álltak, beszélgettek vagy csendben várták, hogy majd rájuk kerül a sor. Moszkva utcáin állandóan láthattuk, hogy a trolibusz- és autóbusz-megállóknál már négy öt ember is sorbaáll és úgy várják a járműveket. Ugyanezt tapasztaltuk, mikor a Lenin—Sztálin Mauzóleumot látogattuk meg. Ez a mauzóleum Lenin halála óta áll s azóta nem múlt el még olyan nap, hogy a moszkvaiak s a Szovjetunió különböző részeiről Moszkvába látogatók ne állnának reggeltől estig bejutásra várva a mauzóleum előtt. Aznap is, amikor má, külföldiek, nagyobb csoportban meglátogattuk a mauzóleumot, hosszú, kettes sorokban álltak, bár a hőmérő jóval alul volt a tíz fok mínuszon. Bennünket rögtön udvariasan, soron kívül előre engedtek. A Metró, a moszkvaiak egyik büszkesége. Órákig lehetne mesélni róla, olyan az egész, mint egy csodálatos földalatti kiállítás. Minden állomás nagy márványmozaik térré szélesül ki, s ezeken a tereken képek, műemlékek, szobrok vannak, sőt a Puskin-állomáson pl. még egy kis előkert is. Mindannyiunkat megragadott az a büszkeség, ahogy a szovjet emberek hazájukról, munkájukról beszéltek. A Metrón egy alkalommal beszélgetésbe elegyedtünk egy férfivel, aki többek között megkérdezte, hogy tetszik nekünk a Metró. Végighallgatta áradozásunkat, majd szerényen, de nagy-in nagy büszkeséggel elmondta, hogy ő öt évig építette a Metrót. Végül néhány adatot mond el Mózes elvtárs, amit a nagyszerű moszkvai Lomonoszov Egyetemen történt látogatásakor följegyzett. Az egyetem alapterülete 428 OCO négyzetméter. Az összes folyosó hossza 110 kilométer. A főépület 32 emeletes. Az egész egyetem tizenötször nagyobb a Columbia Egyetemnél, melyet eddig a világ egyik legnagyobb egyetemének tartottak. A könyvtár tízmillió kötetes, gépesített rendszerrel működik, s bár a tizenkettőtől a huszonötödik emeletig van elhelyezve, mindenki öt perc alatt megkaphatja a kért könyvet.★ Donta János elvtárs a II. Középületterve** zési Tanszék adjunktusa is még csak rendezgeti önmagában élményeit. — Mély benyomást gyakorolt ránk az, hogy Moszkvába érkezésünkkor a vonat ablakából legalább egy órán keresztül láthattuk a hatalmas elővárosi építkezéseket. A toronydaruk nyolcasával-tízesével állottak, néhol egész erdőt alkottak. A városkörnyéki építkezésekre jellemző, hogy a mi sztálinvárosi méretű építkezésünk, ott csak egy kisebb építkezés lenne. Moszkvában meglátogattam az Építészeti Egyetemet. Beszélgettem oktatókkal, hallgatókkal.. A sok érdekes tapasztalat közül talán a leglényegesebbet emelném ki: a munka túlnyomó része a rajzteremben folyik. Késő délután is a rajztermekben dolgoznak a hallgatók, néha rádió is szól. Itt keresik fel őket oktatóik. A tervek korrigálását általában tapasztalt oktató végezheti csak, leginkább egyetemi tanár, vagy docens. Az oktatók túlnyomó többsége tudományos fokozattal rendelkezik. Megnéztem néhány tervet. A terveket általában egyszerűség jellemzi, valamint a rajzbeli kidolgozás precizitása. Nagy kísérletező kedvet tapasztaltam. Egyik hallgató elmondta, hogy tervét svéd és holland tervek tanulmányozása alapján készítette el. Olyan rajzot is láttam, melynek tervezője magyar tervekkel foglalkozott előzőleg. Érdekes epizódok után érdeklődünk Bonta elvtárstól. Rövid gondolkodás után felsorol néhányat. A Metro mozgólépcsőlejáratainál egy-egy fiatalabb kalauznő teljesít szolgálatot, akinek csak az a feladata, hogy idős néniket, s másokat, akik esetleg félnének a mozgólépcsőre lépni, felsegíti rá; az újságárusok előtt rendszeres sorok állnak, mindenki igyekszik, hogy még vásárolhasson Pravdát, vagy más újságot, mielőtt az kifogy (Szovjetunióban az újságok óriási példányszámban jelennek meg); megnéztük, a nézőközönség mivel tölti idejét a Leningrádi Operában szünet alatt. Körbe sétálgatnak az előcsarnokban, akárcsak nálunk a tánciskolákban táncszünetekben; bárki, bármit, bármikor lefényképezhet Moszkvában ... Az utóbbit Bonta elvtárs szép moszkvai fényképsorozata is bizonyítja. Tóth János elvtárs, a Műszaki Egyetem pártbizottságának titkára először elmondja, milyen szívélyesen fogadták őket a moszkvai Bauman Műszaki Egyetemen. A tanári kar nagy része megjelent fogadtatásukkor, megmutatták az egyetemet, a laboratóriumokat, s a szívélyes, hosszantartó eszmecsere után értékes emlékkönyvekkel ajándékozták meg a küldöttség tagjait. Ezzel a szívélyességgel kéthetes utazásunk alatt számtalanszor találkozhattunk — mondja el Tóth elvtárs —. Egyik alkalommal a Metrón utaztunk, s mikor a hazaiak számára idegennyelvű beszédünket egy öreg nénike meghallotta, felállt s át akarta adni a helyét. Csak hosszas szabadkozás után sikerült őt megnyugtatni és visszaültetni. Bennünket, magyarokat ismernek, és nagyon szeretnek. Sok magyar szakos szovjet diákkal beszéltünk, akik Petőfi, Ady verseiből idéztek magyarul. Egyik legfelejthetetlenebb emlékem azzal kapcsolatos, hogy milyen óriási kultusza van Szovjetunióban a kultúrának, a könyvnek. Egyik alkalommal összeszámoltam, hogy a Metrónak abban a kocsijában, ahol éppen utaztunk, harminc utazó közül huszonketten könyvet olvastak. A moszkvai emberek még a Metróhoz levezető mozgólépcsőn is olvasnak. Igen nagy gondot fordítanak odakint a sportra, testedzésre. Jártunk a Sztálin Autógyárban s a gyár igazgatója a legfontosabb kérdések után rögtön a sportról beszélt. Ezt tapasztalhattuk az egyetemeken is. Számunkra ez nagy tanulság volt, nekünk is sokkal többet kell az ifjúság nevelésekor a kulturális kérdésekkel, a sport ügyével foglalkoznunk. Látogatásunknak egyik felejthetetlen pillanatát mondanám még el. A Tretyakov képtárban voltunk, gyönyörködtünk a kiállított képekben, mikor odajött hozzánk egy féllábú, vasutasruhába öltözött férfi. Hallotta, hogy magyarok vagyunk. Elmondta, hogy ő a Nagy Honvédő Háborúban katona volt, s részt vett a budapesti harcokban is. Itt vesztette el féllábát. — Nem hiába... — mondta —. Hallottam, milyen nagy utat tett meg tíz év alatt a magyar nép. Könnyes lett a szeme, s még azt mondta: büszke vagyok, hogy a magam áldozata árán is hozzásegíthettem a magyarokat mindehhez. A Két felejthetetlen hét eseményeiből csak ízelítőt adhattunk. Legközelebbi számainkban folytatjuk beszámolónkat a küldöttség többi tagjainak élményeiről, tapasztalatairól. A Lenin—Sztálin Mauzóleum előtt. Jobbról a második Tóth János elvtárs, a Műszaki Egyetem PB titkára, negyedik Vajda Lázár elvtárs, gazdasági igazgató. JÖVŐ MÉRNÖKE Dr. Ajtai Miklós könnyűipari miniszterhelyettes látogatása az I. Textiltechnológia Tanszéken December 15-én dr. Ajtai Miklós miniszterhelyettes első társ előadást tartott az V. éves , textil-mérnök hallgatók számá-á ra. Előadásában, amelyet Reuss , dékán elvtárs vezetettbe, tá-; jékoztatta a közeljövő textil- mérnökeit azokról az időszerű • feladatokról, amelyek megel-3 dását az ipar tőlük megkí- vánja. Rámutatott a párt és a kormány határozatában meg- szabott műszaki fejlesztési kér- 3 désekre, melyek az ipar mű- • szaki színvonalának emelését, • a gyártmányok minőségének javításéit és a termelékenység növelését célozzák. Az előadóó széles perspektívát nyújtott az iparba induló fiatal mérnök • jelöltek számára. *. A gépgyártástechnológus hallgatók termelési gyakorlatairól A KV november 12-i határozata értelmében az egyetemeken a gyakorlati kérdéseket jobban ismerő mérnököket kell képezni az ipar számára. Az egyetemi oktatásban ennek megfelelően nagyobb súlyt kapnak a műhelygyakorlatok és a nyári üzemi gyakorlatok. Kormányzatunk már 1955 nyarán lehetővé tette, hogy a hallgatók hathetes termelésigyakorlaton vegyenek részt az előző évek négyhetes gyakorlataival szemben. A Gépgyártástechnológiai tanszék, mintkerettanszék a IV. évesgépgyártástechnológus hallgatók gyakorlatait szervezte. A tanszékihez az egyetem legnagyobb létszámú szaka tartozik, így a gyakorlatoscmarc mind az előkészítése, mind a lebonyolítása és értékelése komoly munkát igényelt és bő tapasztalatokkal szolgált. Hallgatóink 30 gépipari üzemben végezték a termelési gyakorlatot. A feladatok kiadásánál azt az elvet követtük, hogy a feladat szorosan kapcsolódjék mind az egyetemi tanulmányokhoz, mind az adott üzem konkrét viszonyaihoz. Az előbbivel azt akartuk elérni, hogy a hallgató egyrészt tanulja xxx;otxx)cxxocx3oooooooooooooooooonoo<xxxxxxxxxxxxxxxxxxx)cooooocc)ococo<xxxxxxxxxxxxxx meg, hogyan lehet alkalmazni az egyetemen tanult elveket, másrészt gyakorlati alapokat nyerjen V. éves tanulmányaihoz. A másik szempont azt a célt szolgálta, hogy a feladat ne legyen „papírosízű“, megfeleljen a jövő mérnöki gyakorlatban előkerülő feladatoknak. Minden hallgató kapott feladatot az üzem műszaki fejlesztési tervéből. Ezzel a szerződő gyáraknak akartunk segítséget adni a műszaki fejlesztési terv teljesítéséhez, arra alapozva, hogy a hallgatók az egyetemen tanult legkorszerűbb eljárások ismeretében dolgozzák ki majd javaslataikat. A hallgatók nagy igyekezettel fogtak hozzá a feladatok megoldásához. Az eredmények nem is maradtak el. Sok beszámolót adtak be, amely végzett mérnököknek is becsületére válna. Közülük a legjobbakat, Kende László és Frank Ervin munkáját 300—300 forinttal jutalmazták. Annak is megmutatkozott a haszna, hogy a feladatok szorosan kapcsolódtak a konkrét üzemi viszonyokhoz, illetve megegyeztek a gyár műszaki fejlesztési tervének egyes pontjaival. Ha a rendelkezésre álló rövid idő alatt a hallgatók nem is oldották meg teljes mértékben az egyes problémákat, munkáik sok esetben jelentős segítséget adnak az üzemeknek. Örvendetes jelenség, hogy az üzemek zöme a hallgatóknak nemcsak szakmai munkájával, hanem a viselkedésével is megvan elégedve (tavaly több panasz volt ilyen téren). Erre nézve a Jászberényi Aprítógépgyár leveléből idézek egy jellemző részt: „A hallgatók magatartása az üzemi gyakorlati idő alatt mindenkor fegyelmezett és példamutató volt. Mint a jövő mérnökei a dolgozók közszeretetét és megbecsülését érdemelték ki . Bár ezen a téren hibákat is találtunk. A hallgatók nem kapcsolódtak be kellő mértékben az üzemek társadalmi és politikai életébe. Megállapítható, hogy a termelési gyakorlatok lebonyolítása terén jelentős haladást értünk el. Örvendetes, hogy ezt külső ipari szakemberek, az egyetemi oktatás legigényesebb bírálói is elismerik. Tóth István tanársegéd JEGYZETEK EMBEREKRŐL (Karcolat) Minap találkoztam egyik régen nem látott barátommal. Az utcán akadtunk össze, barátságosan vállamra csapott: — Szervusz öregem, ezer éve nem láttalak! — Szervusz! Hogy vagy? Mit csinálsz? — böktem a kezében lévő műszaki könyvre. — Te ilyesmivel foglalkozol? — Hát igen, — mondta ő — tudod, műszaki ember lettem, van rendes állásom, dolgozgatok, legújabban pedig (hiszen tudod, mindig érdeklődtem valami új iránt) a fogaskerekek problémáját böngészgetem. Ezt a könyvet is azért vettem. Érdekesnek ígérkezik, bár még csak átfutottam ... hát veled mi van? — Köszönöm, megvagyok ... a Műegyetemen dolgozom ... — Hiszen ez nagyszerű ... akkor téged is biztosan érdekel ez a könyv ... na mondhatom, alaposan beolvasnak nektek benne, mindjárt az elején... nem mondom, a szerző nem lehet valami szerény ember, mert már a második mondatában így ír (a fellapozott könyv megfelelő sorait ujjával mutatva, olvasta): „Nyugodtan muthatom, hogy az általános fogazás alapjait nemcsak hazánkban, hanem az egész nemzetközi műszaki irodalomban ez a mű tárta fel elsőízben.” — Hát nem mondom — (mondtam én) — nem az a kimondott szerénység az efajta kijelentés, de hát biztosan így van, ha a szerző olyan „nyugodtan állítja”, — na de mi ebben a beolvasás? — Az nem itt van, ezt csak úgy mellékesen jegyeztem meg, hanem itt lejjebb, ugyanezen az oldalon... itt ni... aszongya: „Az általános fogazás könyvem megjelenése után lett «tananyag■» a műszaki egyetemeken; epigonok terjesztették a tant buzgón — de természetesen a forrás gondos elhallgatásával.“ — De hiszen ez valótlanság, — vágtam rá — hiszen ennek a könyvnek első, 1941-ben megjelent kiadására és szerzőjére történt hivatkozás az egyetemen nemegyszer, sőt — tudomásom szerint — e tárgygyal foglalkozó professzorunk most megjelenő könyvében név szerint is megemlíti a könyved szerzőjét, meg az abban foglaltakat! — Ez biztos? ... kérdezte. — Természetesen ezt az egyetemen mindenki tudja ... csak legfeljebb a szerző nem akar tudomást venni róla. — Persze így már másként néz ki a dolog — mondta barátom — mindenesetre kár, ha valaki komoly, tudományos értékű könyvet ír nagyszerű logikával... csak éppen az előszónál epébe mártja a tollát... na szervusz öregem ... rohanok ... hívjál majd fel, benne vagyok a telefonkönyvben. * A kedves olvasó megnyugtatására még csak annyit, hogy puszta véletlenségből találkoztam össze régi barátommal, s ebből következően az is puszta véletlen, hogy őnála éppen Szeniczei Lajos: Az általános fogazás című, a közelmúltban megjelent könyve volt. — p. á. — Jó teríteni rád ízes verseket. Befedni velük a szemed, ne lássad, hogyan borzolja bennem a vágyat, égő és égető tekinteted. — Jóízűt, ami jól forog a szájban és jósaagút, mint virággal tele rét. Úgy kívánom szád csókos remekét, mint esőt a föld a méla nyárban. — És teríteni rád világosan ezet, mert te is virág vagy, érzékeny zsenge. Mint ki bajban jókori védelmezőt vár, úgy várom, — nem látod — csengve mikor szólsz valami kedveskedőt, — mert szükségem van rád, mint a csendre. Csörnyei Sándor IDISZ-taggyűlés a villamos II/l alapszervezetben A villamosmérnöki kar II/L DISZ-alapszervezete decemberi taggyűlésén részt vett Sváb János tanszékvezető docens, dékánhelyettes is. A titkáribeszámoló elemezte a vezetőség első félévi munkáját. Gertler János elvtárs beszámolójában felolvasta a legjobb és legrosszabb zárthelyi átlagot elért elvtársaik nevét, majd arról beszélt, hogy a vezetőség nem foglalkozott eddig megfelelően a tanulmányi munkával s ezen a második félévben változtatnikell. „Felelősek vagyunk elvtársaink tanulmányi eredményeiért“ — mondotta. Szó esett arról is, hogy a dékán elvtárs a DISZ-szervezet segítségével igyekszik kideríteni, vajon valóban a hallgatóság által indokként felhozott időhiány-e az oka a gyenge eredményeknek. Tíz különböző tanulmányi eredményű és tanulási módszerű hallgatótól egy hétenkeresztül, névaláírás nélküli kimutatást kér, s ennek segítségével állapítjamajd meg, milyen a hallgatóság időbeosztása. A hallgatóság általános műveltségének fokozása érdekében verseny indul „Az évfolyam legműveltebb hallgat*tója“ címért. A titkári beszámoló után Sváb János docens elvtárs ismertette a Központi Vezetőségnek a technika fejlesztéséről szóló novemberi határozatát, s beszámolt arról, hogy tanszékeink milyen jelentős segítséget nyújtanak munkájukkal népgazdaságunknak. Baranyai Péter * ELŐZŐ számunkban megjelent Munkás- és parasztszármazású tanársegédek . . . című cikkünkben a Szerves Kémia Tanszékről megemlített két elvtárs neve helyesen: Beke, Martosné. — Cikkünk eredeti fogalmazásából nem derül ki világosan, hogy a tanszéken mások is voltak, akik Simonna elvtársnő munkáját segítették.