Jövő Mérnöke, 1960 (7. évfolyam, 1-43. szám)

1960-01-04 / 1. szám

VILÄG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Win könnyű percek! Még nem kezdődött el az új esztendő, a hagyományos janiiéi vizsgaidőszak. Ám decemberi reggeleken is ta­lálkoztunk friss emberek­kel, akik bizonyára nyugodt szilveszteri mulatságot sze­retnének, mert elővizsgákra jelentkeztek. Valamelyik nap benyitot­tunk az Elméleti villamos­ságtan tanszékre. A keskeny kis szoba zsúfolásig megtelt a vizsgára készülő harmad­évesekkel. Vágó István ad­junktus előtt pedig már ott feszengett az első delikvens, — Miből vizsgáznak most? — kérdezzük halkan. — Váltakozó áramok elmé­letéből. Valamennyien töprengve hajolnak egy-egy ív papír fölé! Dolgoznak, számolnak és olyan gonddal igazgatják a logarlécet, mintha jövendő íciók jobb sorsa függne Az a vékony, szemüveges fiú, az izgatottan liftező ádám­csutkával most már a jelesé­ért harcol. Még egy nehezebb kérdés — de a válasz helyes és az indexben már benne is van a jeles. Persze, nem mindenkinek sikerül így. Dallos Jánosnak már az indulása is pechesebb. Másképp értette a tételt és nem úgy dolgozta ki, ahogy kellett volna. Üjabb kidolgo­zási idő — addig más felel. Amikor másodszor is a vizs­gáztató elé kerül, kicsit ide­gesnek látszik. Az egyik kér­désen erősen gondolkozik, de csak nem találja a válasznak való szavakat. — Pedig erre a részre egy gyakorlat alkalmával is fel­hívtam a figyelmüket. Nem emlékszik rá? — kérdezi Vágó adjunktus. — De, világosan emlékszem az esetre, hogy fel tetszett hív­indexét, feláll és kicsit el­biggyeszti a száját — talán jobb jegyet szeretett volna. No, majd legközelebb. S a helyét már el is fog­lalja a következő. Újak is jönnek, tételt kapnak és ők is előkotorják táskájukból, vagy zsebük mélyéről a logarlécü­ket és hozzálátnak nagy buz­galommal a tételek kidolgozá­sához. Búcsúzóul még benézünk a szomszéd szobába is — úgy hallottuk, az afféle vizs­gaelőszoba, izgulni, készülni való helyiség. Csakugyan. De kit látnak szemeink. Lapunk egy jónevű rajzolója ül bánatosan egy nagy halom könyv között. Hát őt is elérte a végzet! Ám raj­zolónak bármilyen tehetséges, riportalanynak nem a leg­jobb. Nemigen lehet vele be­szédbe elegyedni, t — Nemsokára rám kerül a sor, és még vagy ötven ol­dalt szeretnék átismételni, úgyhogy.. = i Igen, értjük. Úgyhogy ránk itt semmi szükség pillanat­nyilag. Hiába. Ezek nem köny- nyű percek... MOSOLY ES DERŰ AZ ÚJ ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN (Foto: Szökrön L.) Évfordulóra emlékezünk! December 30-án évfordulóra emlékeztünk. Negyvenegy esztendővel ezelőtt ezen a napon alakult meg a KIMSZ. mai Kommunista Ifjú­sági Szövetségünk dicső előde. Az utód tiszteletével gondolunk a régi fia­talokra, akik a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása után elsőként álltak a párt mellé, akik szilárdan kitartottak és • leghűségesebb segítők módjára dolgoztak a párt oldalán. A kommunista ifjúság immár negyvenegy éves történelme Magyarországon az áldozat* vállalás történelme. Kilián György, Ságvári Endre, Kulich Gyula, Pesti Barnabás példája letörölhetetlenül áll ifjúságunk előtt. „Hűség a néphez, hűség a párthoz’* — mint azt a leg­nehezebb időkben is vallották elődeink. A KISZ ugyanezt a feladatot tűzte céljául. És alig két esztendő után elmondhatjuk, hogy 1918-as elődeink méltó követőiként haladunk a szocialista, a kommunista jövő útján. V1L ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ARA: 70 FILLÉR 1960. JANUAR 4. Naptárkészitő Gergely roppant mód­szeres ember volt. Párját ritkította a maga idejében. Ma is azt beszélik róla, hogy amikor kalendáriuma szerkeszté­sén dolgozott, így szólt a körülötte cset- lő-botló kis káplánnak: — Fiam, fogd ezt a szalagot és oszd be száz egyenlő részre, a részeket pe­dig háromszázhatvanöt fokozatra. A káplán nagy szorgason hozzá is fo­gott, de valahol elszámolhatta magát, mert a szalag végéül üresen kellett hagynia egy darabkát. Éppen huszonöt napra valót. Levágni nem merte, mert az csalás lenne, meg aztán az egy év­századot jelképező szalagot nem mer­te megcsonkítani — Kész van, atyám! — mondta. Gergely kézbevette a szalagot és mindjárt rájött a hibára. — Hát ez mi? — kérdezte. — Azzal a darabkával nem tudok mit kezdeni — felelte a káplán. — Ahogy látom, éppen huszonöt nap­pal lett hosszabb... ej, ej, ezt pedig be kell suszterolni valahová — mondta Gergely. — A századik év legyen tizenhárom hónapos... — Túl feltűnő lenne az aránytalan­ság! Hanem... szólt gondolkodva a nagy naptárkészítő — adjál minden ne­gyedik évnek ajándékba egy napot. A naptár elkészült és a naptárkészítők ma is átveszik a káplán hibájából ere­dő szisztémát s egy nappal hosszabbra csinálnak minden negyedik esztendőt. Így lett egy nappal hosszabb a mi 1960- as évünk is. No, de fordítsuk a szót komolyra, hisz a tudomány úgyis másként tudja a nap­tár keletkezését. Meg aztán a mögöttünk hagyott 1959 minden dicséretet megér­demlő jó esztendő volt. Nincs jogunk tehát csupán tréfálkozással búcsúzni. Hogy csak a határköveit említsük 59 megtett útjának: Január a termelői ár­rendszer bevezetésével köszöntött, ez 320 millió Ft megtakarítást jelentett a lakosságnak. Olcsóbban épültek a há­IDŐ: 1960 zak, olcsóbb lett a zsír, a szalonna, a nylonáru. Január még egy világese­ménnyel is emlékezetes. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongresz- szusa jóváhagyta a nagyszerű hétéves tervet, amely elvezeti a szovjet népet a kommunizmusig és a győzelmek egész sorát jelenti a világiparban, a világpia­con is. Februárban a magyar országgyűlés ismét örömöt röpített minden család­ba. Ekkor határozták meg, hogy az év alatt egy milliárd hétszázezer forinttal emelkedik a lakosság reálbére. Hogy ez mit jelent? Nem kell külön hangsúlyoz­nunk , Márciusban nagy ünnepet ültünk. Negyvenesztendős lett pártunk. Április szinte e születésnapra adott méltó aján­dékot azzal, hogy falcainkban kollektív gazdaságok egész sora jött létre. Ter­melőszövetkezeti megyék alakultak. És így tovább, minden hónapnak megvolt a maga jelentősége. Augusztusban pél­dául Hruscsov elvtárs tisztelte meg ha­zánkat látogatásával. Szeptemberben vi­lágszenzáció tanúi ix>ltunk: elindították az első űrrakétát a Holdra, és nem sokkal később elindult az a rakéta is, amelyik fényképfelvételt készített « Holdról. Decemberben pedig az év leg­nagyobb hazai eseménye volt, pártunk VII. kongresszusa, melynek jelentőségét rövid sorokban lehetetlenség lenne le­írni. Lám sokra futotta 1959 idejéből. Az ember segítőtársául szegődött az idő. Az elmúlt korokban hiába próbálta le­győzni, mégcsak versengeni sem tudott vele. Ma már segítőtárs. Mi sem bi­zonyítja jobban, mint az, hogy az idő lassan meghozza azokat a napokat is, amelyek a világ minden népe előtt bi­zonyítani fogják, hogy azoknak volt igaza ,akik rakétáikat a világűr felé for­dították és kiadták a jelszót, hogy ková­csoljunk ekéket a fegyverekből, mint ahogy Hruscsov elvtárs tette amerikai útja alkalmával az ENSZ-ben. De egyetemeink felett sem suhant el nyomtalanul az 1959-es év, gazdagab­bak lettünk. Hogy mást ne említsünk, a villamoskar új laboratóriumaival. A mérnökkar két új tanszékével. Az év­ben bizonyságul annak, hogy megálltuk helyünket, közel ezer mérnököt ad­tunk az ipdmak, de 60-ra ez a szám biztosan növekedni fog, hisz ötéves ter­vünk megvalósítása tőlünk is többet kö­vetel Nekünk is végre segítőtársunkká kell tenni az időt, hogy ne legyen olyan diák, aki a rosszul sikerült vizsga után úgy sóhajtson fel, — ha legalább két nappal több időm lett volna. Hogy ne legyen olyan tanár, aki a kicsengetésnél azt a megejgyzést tegye: — még tíz perc kellett volna, hogy befejezzem. Minden­nek persze egy orvossága van, a szer­vezés. A jövő esztendőben szervezzük meg jobban életünket, hogy mindenre jusson annyi időnk, amennyi arra éppen szükséges. 1959 azt bizonyítja, hogy egyre jobban megtanultuk ezt a szerve­zést, egyre inkább segítőtársunk lesz az idő, nemcsak a nagy dolgokban, ha­nem a mindennapi életünkben is. Tűz­zük ki célnak azt, hogy a segítőtársból, mely nyilván egyenrangút jelent, szol­gánkká kényszerítsük az időt, mint ahogy ennek jelei mutatkoznak pél­dául abban, hogy néhány iparágban már nálunk is megrövidült a munkaidő. Van hát 1959-nek mire büszkélkednie. Most, amikor számot vetettünk, azt is megállapítottuk, hogy 1960 jó talajra épül, és ígéreteiben már látjuk, hogy eredményeiben sem lesz szegényebb elődjénél. Minden jel arra mutat, hogy meglesz a nagy találkozó, amely remél­jük tovább mélyíti a megegyezés szelle­mét. És jövő ilyenkor arról számolha­tunk be majd, hogy közelebb vagyunk a nagy célhoz, amikor végre a fegyve­rekből ekéket kovácsolhatunk. Kezdjük bizakodással az új évet, meg­van rá minden jogunk és minden okunk. (Szabó) ők még csak a tétel kidolgozásánál tartanak az eredménytől. A fényes mo- íém-ceruzák, a sárga versati- lek alig tudják rögzíteni a gondolatokat. Egyébként nyugodtak, maga­biztosak. De nincs, is okuk a félelemre — ha rendesen fel­készültek az anyagból. Vágó adjunktus — „félelmetes,, ne­vét meghazudtolva — nemigen ^vágja” a népet Barátságos, igazságos, és mondhatjuk, tü­relmes is. ni a figyelmünket — válaszol­ja homlokát ráncolva a diák —, csak az nem jut az eszem­be, hogy mire. Az általános derültség egy kicsit feloldja a vizsga feszült légkörét, de aztán folytatódik minden tovább. Es Dallos Já­nos számára bizony nem a legjobb eredménnyel. A kedves nevettető kis intermez­zo ellenére is csak elégséges sikerült. Amikor átveszi az Vágó adjunktus vizsgáztat

Next

Regisztráció Regisztráció
/
Oldalképek
Tartalomjegyzék