Jövő Mérnöke, 1960 (7. évfolyam, 1-43. szám)
1960-01-04 / 1. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! VI. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. ARA: 70 FILLÉR 1960. JANUÁR 4. Win könnyű percek! Még nem kezdődött el az új esztendő, a hagyományos januei vizsgaidőszak. Ám decemberi reggeleken is találkoztunk friss emberekkel, akik bizonyára nyugodt szilveszteri mulatságot szeretnének, mert elővizsgákra jelentkeztek. Valamelyik nap benyitottunk az Elméleti villamosságtan tanszékre. A keskeny kis szoba zsúfolásig megtelt a vizsgára készülő harmadévesekkel. Vágó István adjunktus előtt pedig már ott feszengett az első delikvens. — Miből vizsgáznak most? — kérdezzük halkan. — Váltakozó áramok elméletéből. Valamennyien töprengve hajolnak egy-egy ív papír fölé! Dolgoznak, számolnak és olyan gonddal igazgatják a logarlécet, mintha jövendő idók jobb sorsa függne az eredménytől. A fényes morém-ceruzák, a sárga versatilek alig tudják rögzíteni a gondolatokat. Egyébként nyugodtak, magabiztosak. De nincs k is okuk a félelemre — ha rendesen felkészültek az anyagból. Vágó adjunktus — „félelmetes,, nevét meghazudtolva — nemigenvágja” a népet Barátságos, igazságos, és mondhatjuk, türelmes is. Az a vékony, szemüveges fiú, az izgatottan liftező ádámcsutkával most már a jeleséért harcol. Még egy nehezebb kérdés — de a válasz helyes és az indexben már benne is van a jeles. Persze, nem mindenkinek sikerül így. Dallos Jánosnak már az indulása is pechesebb. Másképp értette a tételt és nem úgy dolgozta ki, ahogy kellett volna. Újabb kidolgozási idő — addig más felel. Amikor másodszor is a vizsgáztató elé kerül, kicsit idegesnek látszik. Az egyik kérdésen erősen gondolkozik, de csak nem találja a válasznak való szavakat. — Pedig erre a részre egy gyakorlat alkalmával is felhívtam a figyelmüket. Nem emlékszik rá? — kérdezi Vágó adjunktus. — De, világosan emlékszem az esetre, hogy fel tetszett hívni a figyelmünket — válaszolja homlokát ráncolva a diák —, csak az nem jut az eszembe, hogy mire. Az általános derültség egy kicsit feloldja a vizsga feszült légkörét, de aztán folytatódik minden tovább. És Dallos János számára bizony nem a legjobb eredménnyel. A kedves nevettető kis intermezzo ellenére is csak elégséges sikerük. Amikor átveszi az indexét, feláll és kicsit elbiggyeszti a száját — talán jobb jegyet szeretett volna. No, majd legközelebb. S a helyét már el is foglalja a következő. Újak is jönnek, tételt kapnak és ők is előkotorják táskájukból, vagy zsebük mélyéről a logarlécüket és hozzálátnak nagy buzgalommal a tételek kidolgozásához. Búcsúzóul még benézünk a szomszéd szobába is — úgy hallottuk, az afféle vizsgaelőszoba, izgulni, készülni való helyiség. Csakugyan. De kit látnak szemeink. Lapunk egy jónevű rajzolója ül bánatosan egy nagy halom könyv között. Hát őt is elérte a végzet! Ám rajzolónak bármilyen tehetséges, riportalanynak nem a legjobb. Nemigen lehet vele beszédbe elegyedni. — Nemsokára rám kerül a sor, és még vagy ötven oldalt szeretnék átismételni, úgyhogy.. . ! Igen, értjük. Úgyhogy ránk itt semmi szükség pillanatnyilag. Hiába. Ezek nem könynyű percek... ők még csak a tétel kidolgozásánál tartanak Vágó adjunktus vizsgáztat Naptárkészítő Gergely roppant módszeres ember volt. Párját ritkította a maga idejében. Ma is azt beszélik róla, hogy amikor kalendáriuma szerkesztésén dolgozott, így szólt a körülötte csetlő-botló kis káplánnak: — Fiam, fogd ezt a szalagot és oszd be száz egyenlő részre, a részeket pedig háromszázhatvanöt fokozatra. A káplán nagy szorgosan hozzá is fogott, de valahol elszámolhatta magát, mert a szalag végéül üresen kellett hagynia egy darabkát. Éppen huszonöt napra valót. Levágni nem merte, mert az csalás lenne, meg aztán az egy évszázadot jelképező szalagot nem merte megcsonkítani — Kész van, atyám! — mondta. Gergely kézbevette a szalagot és mindjárt rájött a hibára. — Hát ez mi? — kérdezte. — Azzal a darabkával nem tudok mit kezdeni — felelte a káplán. — Ahogy látom, éppen huszonöt nappal lett hosszabb... ej, ej, ezt pedig be kell suszterolni valahová — mondta Gergely. — A századik év legyen tizenhárom hónapos... — Túl feltűnő lenne az aránytalanság! Hanem... szólt gondolkodva a nagy naptárkészítő — adjál minden negyedik évnek ajándékba egy napot. A naptár elkészült és a naptárkészítők ma is átveszik a káplán hibájából eredő szisztémát s egy nappal hosszabbra csinálnak minden negyedik esztendőt. Így lett egy nappal hosszabb a mi 1960- as évünk is. No, de fordítsuk a szót komolyra, hisz a tudomány úgyis másként tudja a naptár keletkezését. Meg aztán a mögöttünk hagyott 1959 minden dicséretet megérdemlő jó esztendő volt. Nincs jogunk tehát csupán tréfálkozással búcsúzni. Hogy csak a határköveit említsük 59 megtett útjának: Január a termelői árrendszer bevezetésével köszöntött, ez 320 millió Ft megtakarítást jelentett a lakosságnak. Olcsóbban épültek a há- IDC, 1960 zak, olcsóbb lett a zsír, a szalonna, a nylonáru. Január még egy világeseménnyel is emlékezetes. A Szovjetunió Kommunista Pártjának XXI. kongreszszusa jóváhagyta a nagyszerű hétéves tervet, amely elvezeti a szovjet népet a kommunizmusig és a győzelmek egész sorát jelenti a világiparban, a világpiacon is. Februárban a magyar országgyűlés ismét örömöt röpített minden családba. Ekkor határozták meg, hogy az év alatt egy milliárd hétszázezer forinttal emelkedik a lakosság reálbére. Hogy ez mit jelent? Nem kell külön hangsúlyoznunk . Márciusban nagy ünnepet ültünk. Negyvenesztendős lett pártunk. Április szinte e születésnapra adott méltó ajándékot azzal, hogy falvainkban kollektív gazdaságok egész sora jött létre. Termelőszövetkezeti megyék alakultak. És így tovább, minden hónapnak megvolt a maga jelentősége. Augusztusban például Hruscsov elvtárs tisztelte meg hazánkat látogatásával. Szeptemberben világszenzáció tanúi isoltunk: elindították az első űrrakétát a Holdra, és nem sokkal később elindult az a rakéta is, amelyik fényképfelvételt készített a Holdról. Decemberben pedig az év legnagyobb hazai eseménye volt, pártunk VII. kongresszusa, melynek jelentőségét rövid sorokban lehetetlenség lenne leírni. Lám sokra futotta 1959 idejéből. Az ember segítőtársául szegődött az idő. Az elmúlt korokban hiába próbálta legyőzni, még csak versengeni sem tudott vele. Ma már segítőtárs. Mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy az idő lassan meghozza azokat a napokat is, amelyek a világ minden népe előtt bizonyítani fogják, hogy azoknak volt igaza ,akik rakétáikat a világűr felé fordították és kiadták a jelszót, hogy kovácsoljunk ezeket a fegyverekből, mint ahogy Hruscsov elvtárs tette amerikai útja alkalmával az ENSZ-ben. De egyetemeink felett sem suhant el nyomtalanul az 1959-es év, gazdagabbak lettünk. Hogy mást ne említsünk, a villamoskar új laboratóriumaival. A mérnökkar két új tanszékével. Az évben bizonyságul annak, hogy megálltuk helyünket, közel ezer mérnököt adtunk az iparnak, de 60-ra ez a szám biztosan növekedni fog, hisz ötéves tervünk megvalósítása tőlünk is többet követel Nekünk is végre segítőtársunkká kell tenni az időt, hogy ne legyen olyan diák, aki a rosszul sikerült vizsga után úgy sóhajtson fel, ha legalább két nappal több időm lett volna. Hogy ne legyen olyan tanár, aki a kicsengetésnél azt a megegyzést tegye: — még tíz perc kellett volna, hogy befejezzem. Mindennek persze egy orvossága van, a szervezés. A jövő esztendőben szervezzük meg jobban életünket, hogy mindenre jusson annyi időnk, amennyi arra éppen szükséges. 1959 azt bizonyítja, hogy egyre jobban megtanultuk ezt a szervezést, egyre inkább segítőtársunk lesz az idő, nemcsak a nagy dolgokban, hanem a mindennapi életünkben is. Tűzzük ki célnak azt, hogy a segítőtársból, mely nyilván egyenrangút jelent, szolgánkká kényszerítsük az időt, mint ahogy ennek jelei mutatkoznak például abban, hogy néhány iparágban már nálunk is megrövidült a munkaidő. Van hát 1959-nek mire büszkélkednie. Most, amikor számot vetettünk, azt is megállapítottuk, hogy 1960 jó talajra épül, és ígéreteiben már látjuk, hogy eredményeiben sem lesz szegényebb elődjénél. Minden jel arra mutat, hogy meglesz a nagy találkozó, amely reméljük tovább mélyíti a megegyezés szellemét. És jövő ilyenkor arról számolhatunk be majd, hogy közelebb vagyunk a nagy célhoz, amikor végre a fegyverekből ekéket kovácsolhatunk. Kezdjük bizakodással az új évet, megvan rá minden jogunk és minden okunk. (Szabó) (Fotó: Szökrös L.) MOSOLY ÉS DERŰ AZ ÚJ ESZTENDŐ KÜSZÖBÉN Évfordulóra emlékezünk! December 30-án évfordulóra emlékeztünk. Negyvenegy esztendővel ezelőtt ezen a napon alakult meg a KIMSZ, mai Kommunista Ifjúsági Szövetségünk dicső előde. Az utód tiszteletével gondolunk a régi fiatalokra, akik a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulása után elsőként álltak a párt mellé, akik szilárdan kitartottak és a leghűségesebb segítők módjára dolgoztak a párt oldalán. A kommunista ifjúság immár negyvenegy éves történelme Magyarországon az áldozatvállalás történelme. Kilián György, Ságvári Endre, Kulich Gyula, Pesti Barnabás példája letörölhetetlenül áll ifjúságunk előtt. „Hűség a néphez, hűség a párthoz’* — mint azt a legnehezebb időkben is vallották elődeink. A KISZ ugyanezt a feladatot tűzte céljául. És alig két esztendő után elmondhatjuk, hogy 1918-as elődeink méltó követőiként haladunk a szocialista, a kommunista jövő útján.