A Jövő Mérnöke, 1965 (12. évfolyam, 1-39. szám)

1965-01-11 / 1. szám

Dr. Csanádi György KÖZLEKEDÉS- ÉS POSTAÜGYI MINISZTER KÉRDÉS: Mit vár minisz­ter elvtárs 1965-ben a magyar közlekedés fejlődésétől? VÁLASZ: Az 1965. év, a második ötéves terv utolsó esztendeje és egyúttal a har­madik ötéves tervre való fel­készülés éve. Ebben az év­ben is tovább növekszik a népgazdaság termelése, és nö­vekszenek a szállítási igények is. A termelésben fokozni kell a gazdaságosságot, a termelé­kenységeit. A közlekedés fel­adatait ugyancsak a takaré­kosság és a gazdaságosság szem előtt tartásával kell meg­oldani. A szállítási feladatok és a közlekedés szállítási ka­pacitása közötti feszültség miatt nemcsak a közlekedés, de a szállíttatók részéről is a kapacitással való takarékos­ságra kell törekedni. A fejlesztő beruházások felhasználásánál — a koncent­rációra törekedve — elsősor­ban a vasúti és a közúti köz­lekedés legnagyobb forgalmú, úgynevezett törzshálózatának fejlesztését helyezzük előtér­be. A vonalvillamosítás folyta­tása mellett a pályafelújítási és bővítési munkákat, vala­mint a korszerű biztosítóbe­rendezések szerelését a törzs­­hálózatra koncentráljuk. A vasúti vontatás korszerűsítése során folytatjuk a hazai gyár­tású egyenirányítós villamos­­mozdonyok üzembe helyezését és a Szovjetunióból importált fővonali Diesel-mozdonyok el­ső sorozata is megjelenik há­lózatunkon. A vasút személy- és teherkocsiparkját új ko­csik beszerzésével bővítjük, il­letve korszerűsítjük. Az úthálózat korszerűsíté­sének programja szerint foly­tatjuk a budapest—székesfe­hérvári autópálya építését. A teherautók, de főként az autó­buszok korlátozott beszerzése miatt a közúti áru- és sze­mélyszállításban az újabb igé­nyek közül csak a népgazda­­ságilag legfontosabbak kielé­gítését lehet biztosítani. A közúti közlekedés kiszolgáló berendezései, például a forgal­mi telepek, a karbantartó- és javítóbázisok közül elsősorban a már megkezdett beruházások gyorsabb befejezésére összpon­tosítjuk az erőforrásokat. A vízi és légi közlekedés mű­szaki színvonalának fenntartá­sa mellett uszályok és vonta­tóhajók beszerzésére, illetve a Ferihegyi repülőtér bővítésé­re, és az irányítóberendezés kiegészítésére kerül sor. Különösen fontos a közleke­dés devizakímélő és deviza­­szerző tevékenysége. Az elér­hető legmagasabb színvonalon kell lebonyolítani mind az egyre növekvő vasúti tranzit­­szállításokat, mind a várható idegenforgalmat. Fokozottan jó és összehangolt munkát kí­ván a vasúti és a közúti köz­lekedés dolgozóitól az idegen­­forgalom kiszolgálása. A városi közlekedés gondjait — elsősorban a fővárosban — a nagy befogadóképességű (Folytatás a 6. oldalon.) Új év — új tervek. Sokat és sokszor leírtuk ezt a monda­tot. De ez természetes is, hiszen ilyenkor, egy új év kezdete­kor mindenki igyekszik új célokat, új terveket állítani maga elé. Lapunkban megszólaltatunk politikust, művészt, sportem­bert, költőt, tudóst, hogy mondja el újévi tervét, s valljon ar­ról, hogyan látja az új évben a világot saját szakmája, saját munkája szerint. Különféle emberek, különféle tervek, de egyben mégis közösek — a szenvedélyességben —, s éppen ez avatja vála­szukat érdekessé és értékessé. RÓNA VI, A MAGYAR ÁLLAMI OPERAHÁZ SZÓLÓTÁNCOSA Rómeó, Gires kán, Csodála­tos mandarin és még ki tud­ná felsorolni, hány szerepé­ben táncolt, röpült, forgott, hajolt úgyszólván a világ minden operaszínpadán. Ál­lamférfiak, uralkodók, mi­niszterek és ami mindennél több, a nép kedvence lett mindenütt, ahol szerepelt. Erre az elmúlt esztendő során igen sok alkalom nyílott szá­mára. — Az 1964-es év valóban nagyon mozgalmas volt szá­momra. Itthon két felújítás bemutatójára készültem, a pesti közönségnek a Bahcsi­­szeráji szökőkút és a Párizs lángjai fő­szerepében mutat­koztam be. A külföldi vendég­­szerepléseim múlt évi soroza­tát Koppenhágában kezdtem, ahol Orosz Adéllal léptem fel. Ezután az Operaház együttesével Helsinkiben sze­repeltünk. A sorozat London­ban folytatódott, hol a Royal Balettal dolgoztam. Innen Hollandiába, majd Párizsba utaztam. Párizsban a vendég­­szereplések mellett szorgal­masan készültem a balettmű­vészek nagy seregszemléjére, a szeptemberi biaritz­i feszti­válra. A következő állomások Monte-Carlo és Verona vol­tak. Szeptember elején került sor az említett biaritzi feszti­válra, mely számomra, egyben a magyar balettesek számára is nagy sikert jelentett. Az év külföldi programjait a no­vemberi londoni BBC televí­ziós fellépés, majd az év végi nagy sikerű kairói út zárta le. — Mi volt a múlt év leg­nagyobb művészi élménye számodra? — Októberben részt vettem Margot Fontain és Nurajev bécsi ,,Hattyúk tava” eladá­­sán. Élményszerű volt, hogy Nurajev szakított a Hattyúk tava koreográfiájának eddig vallott romantikus felfogásá­val. Magas tánckultúrája az érthetőség és a cselekmény szolgálatában állt. Ino a sze­mélyi élményen túlmenően még egy csodálatos előadás élményét is élvezhettem. — A mozgalmakban bősé­ges elmúlt esztendőt vajon túlszárnyalhatja-e az 1965? — Nehéz jósolni, de ha s­zabad megkockáztatnom az az érzésem, hogy a jövő év számomra és a magyar balett­művészek számára minden eddiginél izgalmasabbnak és mozgalmasabbnak ígérkezik. Mire alapozom ezt? Mindjárt a közepén kell kezdenem. Az Állami Operaház balettegyüt­tese júniusban első ízben Moszkvába utazik és a „Bol­­soj Színházban” vendégszere­pelünk. Ez minden balettmű­vész részére legnagyobb meg­tiszteltetés, egyben a legne­hezebb próbatétel. Ha ott si­kerül helytállnunk ... már előre lázban égek, de nem­csak én, hanem valameny­­nyien, ha a júniusra gondo­lok. A moszkvai út mellett szinte eltörpülnek az egyéb feladataim, pedig azok sem kicsinyek. Portréfilm a tv­ben, majd bemutató az Ope­raházban, A Chopeniana fő­szerepére készülök. Ez a sze­rep technikailag óriási felké­szültséget kíván. Külföldi vendégszerepléseim fix pont­jai a müncheni táncfesztivál, Bukarest, Berlin, London, Dél-Amerika, Párizs. — Hogyan készülsz ezekre a fizikailag is jelentős felada­tokra? — Nehéz a balettművész élete. Napi 10—12 óra gyakor­lás, utána fellépés. Egyetlen napot sem lehet kihagyni, mert a kar és a láb mozgatá­sa csak akkor lehet tökéletes, ha állandó tréningben van. Bárhová megérkezem, a világ minden pontján már az állo­máson balettmester vár. Első dolgom a gyakorlás. Sokszor napokig nem látom az utcá­kat, a várost, csak a gyakorló­­termet és a színpadot. Egyéb­ként a mi munkánk sokban hasonlít a jó mérnökök fel­adataihoz. A mi munkánk is sok pontosságot, alapozást, precizitást és türelmet igé­nyel. Sok egyéb tényező mel­lett ezek voltak, a siker alap­jai és lesznek a jövőben is. Az interjú ideje lejárt. Mai programja reggel tíztől este hatig próba, este előadás a Seherezádé főszerepét táncol­ja, éjjel felvétel a televízió­ban. Boldogan sokszorozza magát, rajongásig szereti, amit csinál. Húsz éve az Ope­raház tagja. Mindössze hu­szonnyolc éves... — Abai — KISS SÁNDOR _________SZOBRÁSZMŰVÉSZ ________ A Kmet­ty ut­cai műteremben csönd van, a kályha körül lan­gyos áramlatok hadakoznak az éj­szaka bennrekedt fagyossággal. Kiss Sándor szobrász­­művész egy, erre az esztendőre szó­ló megrendelés vázlatán dolgoz­gat a langyos csöndben. Az ala­csony asztalka fe­lett úgy száll li­­dérclibegéssel a cigaretta fehér füstje, mint az emlékezet. PILLANTÁS A TÁVOLABBI MÚLTBA 1950-ben végez­tem a főiskolán, s így ahhoz a „4 ikszes” generáció­hoz tartozom, amelyik már az épülő szocialista társadalomban és társadalom szá­mára kezdett al­kotni. Akkor is és azóta is állami megrendelésre dolgozom. Mun­kámat alkalma­zott szobrászat­nak nevezik, mi­után kizárólag építészeti alkotás­sal kapcsolatos. Véleményem sze­rint a képzőmű­vészet korszerű hangja kialakí­tásának egyetlen lehetősége az épí­tészettel való kol­­laborálás. Ez tár­sadalmi igény is. Mi annak idején sem felkészítve, sem felkészülve nem voltunk en­nek az igénynek a kielégítésére és igen keményen kellett megtanul­nunk például azt, hogy miképpen lehet egy mérnö­ki rajzon elin­dulni, s hogyan lehet hozzáhangol­ni egy művészi munkát. — Manapság jobb a helyzet? — Nem mond­hatnám. Mind a Képzőművészeti Főiskolán, mind a Műszaki Egyete­men hiányos még a képzés ilyen szempontból. A mi korosztályunk, a „négy ikszes", már tisztán látja, hogy a kor művé­szetének kialakí­tása nem egyes műtermekben vagy szerkesztői asztaloknál dől el, hanem csak ezek­nek szoros együtt­működéséből jö­het létre. Azért harcolunk, hogy az együttműködés már az épület embrionális ál­lapotában teljes legyen. Az al­kalmazott képző­­művészetnek már a kezdet kez­detén együtt kell lélegzenie az épü­lettel. Ezért fon­tos, hogy mind a Műegyetem rak­parton, mind a Népköztársaság útján több szó essék erről, nem­csak megemlítve a kérdés fontos­ságát, hanem is­mertetve a jó pél­dákat és azok kö­rülményeit. Úgy látom, hogy a fő­iskoláról és a Mű­egyetemről kike­rülő hallgatók ép­pen a hiányos képzésből adódó tájékozatlanság miatt szokatlan és nehéz problé­mák előtt állnak. A két felsőoktatá­si intézmény nö­vendékei jóformán nem is ismerik egymást, egymás problémáit, ho­lott évekig együtt fognak dolgozni. Régebben voltak kísérletek a köze­ledésre: a főisko­la végzős épí­tészhallgatókat hí­vott meg, akik megtekintették a főiskolások diplo­mamunkáit, kö­zös terveket ké­szítettek velük, s ebből igen sok jó dolog született. Fel kellene frissí­­teni a kapcsolatot, hiszen az építész és a képzőművész hallatlanul termé­kenyen hathat egymásra. MUNKA, 1964 Pillantsunk a közelebbi múltba is. Kiss Sándor saját művészeté­ben, igazi fejlődé­sének egyenes vo­nalán mérheti le a kapcsolat és együttműködés termékenyítő ha­tását. — Milyen alko­tásai születtek ta­valy a „kollaborá­­lás" alapján? — A Budakeszi úti Filmlaborató­rium bejáratával szemközti belső falra csináltam egy dombormű­vet. Úgy érzem, elég jól sikerült, mégpedig azért, mert megpróbál­tam „együtt lé­­legzeni” az épület formai és tartalmi részével, sajátos­ságával. Egy má­sik munkám­ a miskolci SZOT- székház színház­­része elé került körplasztika. Vass Antal építésszel hosszú hónapokig folytattunk meg­beszéléseket, míg létrejött a vázlat, de megérte. Ez­zel kapcsolatban elmondanám azt is, hogy egyetlen munkámat sem viszem zsűri elé, anélkül, hogy az építésszel meg­előzően többször ne beszéltem vol­na. Ú­TABB FELADATOK Az asztalkán készül a vázlat. A gyermekek játé­kos gyurmázása jut eszembe, aho­gyan nézem, mint alakul, simul és válik el a művész ujja­i alatt a vörös plasztik. — Ennek a váz­latnak az alapján készítek majd domborművet a Budán épülő Op­tikai és Finom­mechanikai La­boratórium belső terébe. Még bi­zonytalan, hogy bronz, vagy ter­rakotta lesz-e. A másik munka, amelynek váz­lata már készen van, a kisteleki új gimnázium végfa­lára kerülő le­­mezdomborítás. Az ózd-bolyogi la­kótelep főterének sarkára ugyan­csak ebben az év­ben készítek majd körplasztikát. Egyelőre még csak a tárgyalások folynak erről. — Körplasztika,­­ dombormű, ezen belül is lemez­domborítás, bronz, terrakotta... a megoldások tehát igen változatosak. Mitől függ, hogy a művész melyik megoldást vá­lasztja? — A formát, tartalmat, anya­got illetően csak­ugyan mindig más és más a művész feladata, hiszen az adott épület karaktere is min­den esetben más és más. Ennek megfelelően kell mindig újat te­remteni. Az új­­ feladat új megol­dást követel és ez hozzájárul a mű­vész fejlődéséhez is. Munkámban egymást váltja a terrakotta, a kő, a lemez, a kör­plasztikától a domborműig. Szép és érdekes munka mindegyik, szá­momra legalább­is az, s őszintén mondhatom — annyira szeretem, hogy soha nem is kívánnék mást csinálni... Vége­zetül még any­­nyit mondanék, hogy például a gótika, a barokk, a reneszánsz ko­rában teljes volt az egység az építé­szet és képzőmű­vészet között, ezért van e korok alkotásainak mind a mai napig olyan nagy hatásuk. Ar­ra kell törekedni, hogy a mi korunk­ban is ilyen egysé­ges szellem ala­kuljon ki. Bíró Teréz LADÁNYI KÁROLY, AKADÉMIAI TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS — Milyen eredmények vár­hatók a dubnai atomkutató intézetben 1965-ben? A kérdést Ladányi Károly­­nak, a Magyar Tudományos Akadémia elméleti-fizikai ku­tatócsoport tudományos mun­katársának adtuk fel, aki 1964 augusztusában részt vett a dubnai atomkutató intézetben megrendezett nemzetközi kon­ferencián, melyen megvitatták a nagy energiák fizikájának legutóbbi eredményeit.­­ Sok érdekes beszámoló közül két bejelentés emelke­dett ki. Az egyik Gell-Mann amerikai és Neeman izraeli kutatók nevéhez fűződik. Az erős kölcsönhatások egy új szimmetriájának feltétele­zésével lehetővé vált az elemi részecskék osztályozása és kü­lönböző elemi részecske folya­matok értelmezése. Az elmélet alapján megjósolták egy elemi rész, az omega-hyperon létezé­sét, tömegét és egyéb tulajdon­ságait. Ezt a részecskét rövid­del ezután felfedezték. A kí­sérleti eredmények meglepő pontossággal támasztották alá az elméletet. Hasonló jelentőségű lépés ez mint az elemek. Mendelejev féle táblázatának megalkotá­sa volt az atomfizikában. Az elmélet mélyebb megalapozá­sa és továbbfejlesztése jelen­leg folyamatban van. A másik érdekes bejelentés a princetowni kísérleti fizi­kusoktól származik, akik ki­mutatták a Ko2 mezon 2 -pr­ia­ezonra való szétbontását. Amennyiben eredményeiket a további kísérletek igazolják, a gyenge kölcsönhatások elméle­tét valószínűleg új alapokra kell helyezni. PalotaiA JOVO MÉRNÖKÉ '■■■«■•■■■■■■■■■■■■■■■■•I 3 SZEPESI GYÖRGY „A HÚSZ ÉV SPORTOLÓJA" Ha az év sportolójához ha­sonlóan lenne olyan értékelés, hogy húsz év sportolója —, ezt a címet feltétlen ő érdemelné meg. Részt vett öt olimpián, és vagy ötven világ- és Európa­­bajno­kságon. Az öt olimpián 25 aranyérmet „nyert”. „In­dult” labdarúgásban, vívás­ban, atlétikában, úszásban, vízilabdában, birkózásban, súlyemelésben. Kétezer gól szerzője. Felejthetetlen 90 percek részese — a magyar labdarúgó-válogatott négyszáz mérkőzéséből vagy 150-en vett részt. Stílusa színt,­ lendületet vitt a m­agyar sportéletbe. Techni­kájával, játékával új iskolát teremtett. Hogy húsz év alatt melyik volt a legnagyobb teljesít­ménye, mire emlékszik vissza a legszívesebben? — Nehéz választani. Talán a labdarúgás... a legkedve­sebbet és a legkellemetleneb­bet ez a sportág adta. A Wembley-i 6:3, a svájci világ­bajnokság brazil és uruguay-i meccse , és a döntő a nyu­gatnémetek ellen... De leg­alább ennyire a szívemhez nőtt a m­ásik labdajáték is, a másik aranycsapat, a vízilabdázók. A szovjetek elleni olimpiai dön­tőt soha nem lehet elfelejteni. Olyan volt, mint egy dráma. — A tragikus elemek épp úgy „megvolta­k”, és ebben a drá­mában valóban emberfeletti harc kellett ahhoz, hogy n­e le­gyen szomorú játék a vége. Igen, a jugoszlávok elleni mérkőzést sem felejtemi el... Az nagy hiba volt, riporteri hiba. Rossz helyzetfelismerés. Azt kellett volna mondanom, hogy „most érkeztem, előbb tájékozódom, és majd három perc múlva jelentkezem”. Per­sze alakulhatott volna rosszab­bul a dolog, nem ilyen kedé­lyesen. Itthon azt mondták: ha ez nem lett volna igaz, ak­kor ki kellett volna találni... Nem még húsz év után sem engedheti meg magának a ri­porter, húsz év után éppen nem engedheti meg, azért volt ez nagy hiba ... A füttykoncertek mellett koncerteket is­­közvetített, filmsztárokat, művészeket, po­litikusokat is megszólaltatott. Egyéniben legnagyobb telje­sítményének­ azt tartja, hogy „ ...olyan két sportember pályaf­utását kísérhettem végig mint Papp Lacié és Pólyák Imréé. Szinte minden mérkő­zésükön ott voltam. Papp Laci három olimpiai bajnokságán, és Pólyák Imre három máso­dik helyezésénél, amikor való­sággal már megnyert olimpiai bajnoságokat veszített el. A tokiói győzelme nemcsak a régóta várt sikert, hanem egy pálya betetőzését, befejezését és egy új szakasz kezdetét jelentette­­, számomra pedig még szebbé tette a tavalyi év legnagyobb élményét, az olim­piát. A húsz esztendő alatt mindig az olimpiák jelentették a legmaradandóbb emlékeket. Már maga az is nagy élmény, hogy öt olimpián vettem részt — és 25 magyar olimpiai baj­nokságot közvetíthettem —, és húsz május elsejei felvonu­lást, és díszszemlét. Az elsőt 1946-ban közvetítette a Sza­badság térről, amikor a fel­vonuló alakulat állt vagy száz katonából — de legalább tízfé­le mundérba voltak öltöztet­ve —, és a díszszemlét Veres Péter hadügyminiszter fogadta — csizmában, kucsmában. Az­óta ... „azóta még mindig nem tudom megmondani, milyen egy géppisztoly”. — Az olimpia idején elju­tottam Hirosimába, itt talál­koztam egy Los­ Angeles-i ta­nítóval, aki a látottaktól tel­jesen megtört. Azt mondta, hi­hetetlen, hogy erre legyen ké­pes az ember, aki ezt mégegy­­szer megtenné, az csak őrült lehet. A hirosimai diák, aki a to­kiói olimpia lángját fellobban­­totta, azóta ismét egyetemi hallgató lett, és ma már nem is annyira a szimbolikus szere­pére gondol, mint az új tanév vizsgáira. Az olimpiai eredmé­nyek csak az új világ- és Európa-bajnokságokig, az új vizsgákig érvényesek. ■ — 1965 az erőgyűjtés, a nagy felkészülés éve. Ezen mú­lik majd, hogyan állunk helyt 1966 legnagyobb világverse­nyein: Angliában és Budapes­ten. Sorsdöntő mérkőzések várnak, a labdarúgó-csapa­tunkra. A tokiói eredmény most már kötelez, a vb- selej­tezők nemcsak előbbre vihe­tik a magyar labdarúgást , de vissza is vethetik. És majd kötöttfogású bir­kózásban is igazolni kell, hogy a tokiói siker nem volt vélet­len. A súlyemelőink pedig ki­köszörülhetik a csorbát az olimpiai megingás után. Úszásban még fiatalabb tehet­ségek nőj­­enek fel — még jobb eredményekkel. Jelentős esemény lesz az Universiade — azt lehetne mondani, fő próbája az 1966-os atlétikai Európa-bajnokságnak. Itt most kiderül hogyan tud Budapesti ilyen nagy világver­senyt megrendezni. Joggal ne­vezik a főiskolai világbajnok­ságot kis olimpiának, hiszen a főiskolás sport az utóbbi idő­ben­­nagyot fejlődött. Atlétiká­ban és úszásban magas szín­vonalú „olimpiai” versenyeket láthat majd a közönség — és ebben feltehetően a magyar főiskolás sportolóknak is ré­szük lesz. A versenyzők teljesítményét, energia­f­elhasználását a leg­alaposabban ki lehet számíta­ni, értékelni. A sportriporte­rét esetleg csak magnó­méter­rel mérik. Azt szokták­­erre mondani, hogy a riporter a verseny közben személytelen­né válik. Szepesi Györgyöt jubileuma alkalmából mivel lehetne megajándékozni. . . esetleg egy új Wembley-i 6:3-mal. Igazán megérdemelné, hogy teljesül­jön a kívánsága. Igazán megérdemelnénk, amit kíván.

Next