A Jövő Mérnöke, 1966 (13. évfolyam, 1-29. szám)

1966-01-03 / 1. szám

VITATKOZÓ IFJÚSÁG Egy tanköri vita margójára A napokban történt. Kollé­gáimmal együtt egy KISZ-vi­­ta miatt „dühöngtünk”, hiszen a havi szervezeti élet az utób­bi időben semmi olyat nem nyújtott, ami felkeltette volna a tagság szélesebb köreinek érdeklődését. Ez alkalommal azonban kellemes csalódásban volt részük azoknak, akik a késői kezdés ellenére ott ma­radtak. A felvetődő problé­mák közlése és orvoslásuk módja igen élénkké tette az amúgy kis létszámú vitaanké­­tot. Ennek a légkörnek a lét­rejöttét elősegítette, hogy olyan vitavezető tanárt hívtak meg, akivel egyetemi tanul­mányaink során eddig még nem találkoztunk, s mint ok­tatóval, a jövőben sem lesz kapcsolatunk. Az első kérdés: Mi az oka a gyenge szervezeti életnek? Mert ezt nem lehet tagadni. Mi itt a hiba?! A tagság érdektelensége, nem megfelelő hozzáállása a szer­vezeti élethez? Nehéz ezekre a kérdésekre válaszolni. Ná­lunk is csak abban egyeznek meg a vélemények, hogy így nem élet a szervezeti élet. Mert ha valaki még csak an­nak a lehetőségénél tartott, hogy mi is hibásak vagyunk, akkor ilyen válasz követte: Ugyan! Nem tudnád meg­mondani, hogy hol késik a ta­valyi félévnek még több hó­napi KISZ-bélyege? Csak a pénzt szedték be, amiből sem­mit sem látunk. Pedig, ha jól tudom, a felét a tagság ren­dezvényekben vissza is kap­hatná. Hogy hol itt a hiba? Ezt jó lenne pontosan tudni. De ad­dig is, amíg meg nem találjuk a megoldást, jó lenne, ha ezen nemcsak a vezetőség, hanem a tagság is elgondolkozna. A következő kérdéssel kap­csolatban kialakult állásfogla­lások már határozottabbak voltak. Ez érthető is! A tanu­lás okozta gondok nap mint nap felvetődnek. Talán ez volt az, aminek eredménye­képpen itt nemcsak a hibákat, hanem orvoslásuk módjait is vázoltuk, elképzeltük. Nem nagyon térek el a valóságtól azzal a kijelentésemmel, hogy a most bevezetett reformok néha egyes területeken „nem mozognak a realitás talaján”, s ami a legsúlyosabb, hogy a bevezetésre kerülő reformok­ról mindenki tárgyalt és vitat­kozott, csak éppen a hallgatók véleményét nem kérték ki ná­lunk, pedig minket érint. ■ De ha már belekezdtünk, vágjunk a közepébe. Az első és az egyetemistákat örökké érdeklő problémába, a kataló­guskérdésbe! Mi lenne, ha nem lenne katalógus? É­s ha meg is marad, miért kell ezt egészen a diplomáig ilyen szigorúan venni? Ha vi­szont nem lenne, az a tanul­mányi átlag nagyfokú vissza­eséséhez vezetne? Azt hiszem, ezekre a kérdé­sekre nem lehet kategorikusan sem igennel, sem nemmel vá­laszolni. Legfeljebb a meglevő tényekből kiindulva bocsát­kozhatunk feltételezésekbe. Mit eredményez a mostani szi­gorú rend? Egyet biztos , hogy a hallgatók java része bent ül az órán, de attól a kb. 15—20 százaléktól eltekintve, a többség csak a nehezebb, avagy a nívósabb előadásokon figyel (különben az a 15—20 százalék, ha nincs katalógus, akkor is ott van!), míg a töb­biek a sakktól az ,,amőbáig”, a legkülönbözőbb társasjátékok­ban merülnek el. Később azonban javul a helyzet, ugyanis a zárthelyiket meg­előző napokban már minden­ki a megfelelő tantárgyat búj­ja, mert a napi nyolc órai elő­adás után ki ül le este tanul­ni ? Azt hiszem, ezeknek a szá­zalékaránya fél kezemen meg­számolható lenne! Na, de ha le is ül az ember, mennyit tud tanulni? „Ha viszont ez így nem jó, akkor mi a hallgató­ság elképzelése?” — hallom a kérdést. Elsősorban elegendő lenne minden másnap bejárni az egyetemre. Nem az előadá­sokat tartjuk feleslegesnek ál­talában, hanem csak az olya­nokat, amelyek lexikális, tehát különösebb magyarázatot nem igénylő anyagrészt tartalmaz­nak, valamint az olyan előadá­sokat, amelyeknek nem meg­felelő pedagógiai színvonala csak fokozza a hallgatók szel­lemi igénybevételét, de sem­miképpen sem segíti elő az anyag jobb megértését. Az anyag javarészt olyan, hogy könyvből is megtanulható, sőt, talán még rövidebb idő alatt, mint az előadások időtartama. Nem vagyunk már elemisták, hogy mindent a szánkba rág­janak! A nehezebb anyagrész tárgyalására az általunk java­solt második nap elegendő len­ne, így nagyobb tere volna az egyéni felkészülésnek. Kell azonban egy másik el­lenérvre is választ adnunk. „Akkor ki tanulna azokon a bizonyos második napokon?” Őszintén válaszolva — talán senki. (Legalábbis emellett a számonkérési rendszer mel­lett.) Meg kellene szigorítani az évközi beszámolókat és számukat növelni! Ezáltal el lehetne érni a rendszeres tanulást. Különösen előtérbe helyezhetnék az önálló házi feladatokat. Természetesen, csak akkor lenne értelme, ha olyan eset nem fordulna elő, hogy 15 LE-s motor számítá­sait egy 90 LE-s motor rajzá­val dobták be. Ez megtörtént. Ezek után a vizsga már csak felelevenítés lenne. Feltétlenül nagyobb tárgyi tudást ered­ményezne, s emellett a jöven­dő mérnököket , az önállóbb gondolkodásra szorítaná. Ilyen vélemények alakultak ki a tan­körben, és ezekkel mindenki egyetértett. Már hazafelé készültünk, amikor az „ankét” legérdeke­sebb kérdése hangzott el: „Mi értelme volt az egész vitának? Elvette a délutánunkat, és úgysem változik meg semmi.” Igaz, nem várhatunk csodá­kat. De talán érdemes lenne a gondolatokkal egy keveset foglalkozni! Mi, diákok, mint a reform eredményeinek közvetlen ré­szesei, esetenként örömmel vennénk, ha véleményünket valaki meghallgatná — ha az néha nem is elég „érett”. M. A. közlekedés-üzemmérnöki kar III. évfolyam yi!!ili!il!liiiii!!iii!il A JÖVŐ MÉRNÖKE IliliijjíiüüilíüiliHlllp ■aaaaaaaaaaaaaaai RAJZ A VITÁHOZ Kibúvó — Jaj, professzor úr —, olyan zavarban vagyok, hogy azt sem tudom, fiú vagyok-e vagy lány? — Kár! Pedig abban volt minden reményem, hogy majd Maga megmondja! laaaaaaaaaaaaaa A „Vélemények az ifjúságról“ vitához Ott szeretném kezdeni, ahol a „Vitatkozunk” c. cikk író­ja befejezte. „Körülbelül” ez történt, mást vártak és ezt kapták a fiatalok”. Nem el­ítélni akarom a cikk íróját, nagyon helyes, jogos a felzú­dulás, de vigyázni kell az általánosítással. Közel sem ilyen képet ka­punk a vitát illetően, ha a diákok által írt jelentéseket összegezzük. Valóban sajnálatos, hogy a nem kielégítő szervezés kö­vetkeztében néhány tanulókör vitája elmaradt, vagy nem választották meg kellően a vi­tavezetőket. Sok taggyűlésen kellett eltérni az eredeti terv­től, hogy a vitaindító cikk­­gyűjteményt magnóról hall­gassák végig a fiatalok, mert a magnó elromlott stb. Ezek megnehezítették a vitaveze­tők helyzetét, de nem tették lehetetlenné a hasznos, jó vi­ta kibontakozását. Végignézve a tankörök jelentését, igen pozitív képet kapunk az ifjúságról. A jelentések ál­talában így kezdődnek: „A vita mintegy 2 óra hosszat tar­tott, igen élénk volt”. „Elég gyorsan élénkké vált”. „A majdnem 3 órás vitán nagyon sok probléma merült fel”. „A vita iránti érdeklődés nagy volt”. „Bár a vitavezető nem jelent meg, parázs vita ala­kult ki a legkülönbözőbb prob­lémákról”. „A kezdeti feszült légkör feloldódása után hosszú ideig tartó hasznos vita ala­kult ki”. Nem szükséges folytatni az idézgetést, sokkal érdekesebb összegezni hogyan vitatkoztak a fiatalok és miről. A legtöbb jelentés kiemeli az őszinte problémafelvetést. A fiatalok határozottan elutasítják azt a róluk kialakított helytelen szemléletet, hogy őket csak a tánc, a nők, a divat érdekli, hogy anyagiasak, nem politi­kusak (idézet a cikkgyűjte­ményből: Faragó—Tóth: Kar­rier a szocializmusban.) Ez a vita is az ellenkezőjét bizo­nyítja. Mi ennek a vitának a célja? — tette fel a kérdést az egyik hallgató. Nem azért vitatko­zunk, hogy az ifjúság hibáit kiteregessük, azt akarjuk látni milyen az ifjúság, milyenek lesznek az egyetemünkről ki­kerülő fiatal mérnökök, ho­gyan vélekednek önmagukról, a társadalomban elfoglalt fon­tos helyükről, mit várhatunk tőlük, mit adnak a társada­lomnak. Érdeklődéssel, őszintén be­széltek az előttük álló felada­tokról. Különösen a végzés előtt álló hallgatóknak okoz nagy problémát az elhelyezke­dés az un. „anyagiasság“. „Nem vagyunk anyagiasak — mondták az V. éves mérnökök — de valóban nehéz megél­ni abból az 1300.— Ft-os kez­dő fizetésből. Ebben tökélete­sen igazuk van. Az 1300.— Ft-os kezdő fizetés valóban nem sok, de figyelembe kell venni társadalmunk gazdasá­gi helyzetét. Minden egyete­met végzett kezdő fiatalnak jelenleg csak 1300.— Ft-ot tud biztosítani, (s még hányan vannak olyan dolgozók, akik ennél jóval kevesebbet keres­nek, s még családjuk is van). Nem tart hosszú ideig a kezdő mérnöki beosztás. Néhány év múlva már óriási fizetésbeli különbség lesz pl. a mérnök és a pedagógus között. Az utóbbi tíz év elteltével is csak 1750,— Ft-ot kap. (A közeljö­vőben ennek rendezésére is sor kerül.) „Általában nem a vidéki hallgatók irtóznak a vidéki állásoktól, hanem a pesti la­kosok”. — hangzott el egy hozzászólás. Szerinte ezt el is lehet fogadni, mivel a szülői háztól elkerülve egyedül sok­kal nehezebb a boldogulás. A vidéktől való irtózás azonban általános, s nem magyaráz­ható a fenti indokkal. Aki mérnöknek készül, annak szá­molnia kell azzal, hogy a társadalom építése nemcsak Pesten, hanem vidéken is folyik. Falun egyre több fia­tal mérnökre, új erőre van szükség. „Több megbecsülést érde­melne a fiatal értelmiség” — mondták az V. évesek, s pél­dákat hoznak fel a szakmai előbbrejutásnál felmerülő problémákra”. „Nem úgy lát­ják a kérdést — idézet egy jelentésből —, hogy ha már mérnök vagyok, adjanak en­nek megfelelő beosztást, ha­nem úgy, hogy megfelelő el­méleti tudás és gyakorlati képzettség megszerzése után ne akadályozzák munkájukat egyes felettes vezetők hozzá­­nem értésekből, szakmai félté­kenységből”. Jó lenne, ha kívánságaink úgy teljesülnének mint a mesében, hogy csak ki kell mondani — ne akadályozza­nak munkánkban — és kész. Az élet ennél sokkal bonyolul­tabb, sok mindent kapott ké­szen a mai ifjúság, de mun­kájában neki is harcolnia kell, meg kell küzdenie az előbbre­­jutásért, a jóért, az igazságért. A Nehéz emberek című film példát mutat ebben. Olyan emberekre van szükség, akik­nek nem jó az ami volt, aki nem törődik bele, hogy ne a lehető legjobban végezzük azt, amit végezhetünk, akit nem lehet elriasztani, aki nem hátrál vissza a ne­hézségek elől. Általában nagyon helyesen elítélik a „linkséget”, a „kar­rierizmust”. Néhányan komoly célokat tűznek maguk elé, ne­héz feladatokat, s keményen dolgoznak érte. Hivatástuda­tuk nem alakult ki 18 éves korukban, itt érlelődik az egyetemen és majd a munka során mélyül el, válik lénye­gévé, „természetévé” az em­bernek. Sokan, különösen azok, akik úgy kezdték az egyetemet, hogy már néhány évet a termelő munkában töl­töttek, úgy érzik, a hivatástu­dat formálásánál nagyon fon­tos megismerni a többi mun­kát is, legyen összehasonlítási alap, ne skatulyázódjanak be 18 éves korukban a fiatalok. Ezek a vélemények nagyon helyesek. Különösen a felsőbb évfo­lyamokról igényelték, hogy a vitavezetők adjanak tájékoz­tatást a mai gazdasági és po­litikai helyzetről. Nagy fi­gyelemmel kísérik az új gaz­dasági mechanizmussal kap­csolatos vitákat. Nem látják (talán a múlt példáján okul­va) mi a biztosítéka annak, hogy ez most így helyes lesz. A gazdasági problémák meg­oldását ők is szeretnék előse­gíteni, határozottan elítélik a laza munkafegyelmet, a nem hozzáértő vezetést, s akarnak tenni ellene: „mi mások le­szünk”. Keveslik azonban a tájékoztatást. Szeretnék job­ban látni egyrészt a hazai, másrészt a szocialista orszá­gokban folyó izgalmas gazda­sági változások sorát. A tájé­koztatásunk általában nem a legkifogástalanabb, nem ér­tesülünk sok dologról, ered­ményről, eseményről a meg­felelő időben. Ennek ellenére aki tájékozódni akar, akit nem csak izgatnak a problé­mák, az alaposabban megis­merheti azokat, ha figyelem­mel kíséri a Társadalmi Szemlét, a Valóságot, a Köz­­gazdasági Szemlét, vagy a Nemzetközi Szemlét, melyek ismertetik a különböző vitá­kat, javaslatokat. A biztosíté­kot pedig magunkban, helyesen értelmezni a „mi mások leszünk”-et, úgy ten­ni, ahogy a leghelyesebb. „Termelési gyakorlatokra szükség van, de a jelenlegi rendszere nem tökéletes, nem sokat tanulunk, hasznosítunk belőle”, írja egy IV. éves je­lentés. Hiába töltenek hosz­­szú időt egy-egy építkezésnél, csak a felszínt látják, pl. a laza munkafegyelmet, szerve­zetlenséget, de a tényleges termelési folyamatot kevésbé. Nem kellemes három hetet úgy tölteni egy vállalatnál, hogy azt érzi az ember, min­denütt láb alatt van, nincs megszervezve a hallgatók megfelelő foglalkoztatása, szakmai irányítása. Szeretné­nek viszont megtekinteni né­hány, az ország különböző te­rületén folyó jelentősebb épít­kezést”. Érdekes meghallgatni fiatal­jaink véleményét az egyetemi reformról. Nem egységes, van­nak akik túl súlyosnak, van­nak akik csak nehéznek tart­ják a követelményeket. Ér­demes lenne megszívlelni egyik kívánságukat: ha so­kat követelnek tőlünk, jó len­ne jobban megszervezni, koor­dinálni a különböző tanszékek követelményeit, s nem lenne rossz ha a dékáni hivatal fi­gyelemmel kísérné az „egyenlő elosztás“ elvét, mármint azt, hogy ne essen egy napra két, vagy több zárt­helyi, vagy egy hétre két-há­­rom rajz beadása. Egyesek túl szigorúnak tartják azt a ren­delkezést, hogy már egy utó­vizsga esetén hátrányos hely­zetbe kerülhet a hallgató. Má­sok „nehéznek tartják az egyetemi anyagot, elég sok a vizsga, más egyetemeken egy félévre három-négy, nálunk néha hat-nyolc is esik. Ezzel arányban kellene lenni a szi­gorúságnak. Elveszi a kedvét a­ jobb eredményért való harc­tól, ha már a vizsgaidőszak elején megszerezte az első elégtelen osztályzatot. Ez bár­kivel megeshet. Úgy érzik nincs értelme tovább hajtani, elég ha éppen átmennek a többi tantárgyból”, így foglal­ja össze az egyik III. éves tanköri jelentés. Van amivel egyet lehet ér­teni, van azonban valami, amit ezek a hallgatók nem látnak világosan. Nem az egyetemi anyag nehéz, nehéz maga a mérnöki munka, a mérnöki pálya. Aki jó mérnök akar lenni, annak ezzel számolnia kell. Egyáltalán nem bíztató, hogy néhány hallgatónak „elveszi” a kedvét” a tanulástól az első elégtelen osztályzat. Nem hajtani kell, becsületesen dolgozni, tanulni, lelkii­smere­tesen felkészülni a vizsgára, s akkor ilyen problé­máink nem lesznek. Nehezen képzelhető el, hogy egy „ked­vét vesztett” fiatal a társadal­mat építő munkája során jó vezetője, harcostársa legyen a rábízott embereknek. Gyakori az a vélemény, hogy a KISZ-vezetőknek nincs elég tekintélyük. A KISZ-vezetőket az I. éven vá­lasztják a nem mindig töké­letes középiskolás jellemzés alapján, azután konzerválják, stabilizálják őket. Szükség lenne jobban kihangsúlyozni a KISZ önkéntes jellegét, az lenne tagja, aki a jogok mel­lett a kötelességeket is vál­lalja, ezáltal a KISZ nem len­ne formális jellegű. A KISZ nem tölti be a hallgatóság ér­dekvédelmi szerepét, nem vé­gez szakmai, politikai nevelő munkát. Itt meg kell állnunk, újra. A fiatalok nagyon fogé­konyak a társadalmi kérdések iránt. Jól látják a problémát. Bátran kiállnak az igazságért, csak az érthetetlen, hogy ha eddig önmagukról beszéltek, az egyesszám első személyét használták és most amikor még mindig önmagukról val­lanak, a KISZ-ükről beszél­nek és bírálják saját hibáju­kat, hogy nem élnek jogaik­kal, hogy nem törődnek köte­lességeikkel — érthetetlen, a KISZ — ő — nem csinál semmit. Ezek a hiányosságok valóban megvannak, de ez nem a KISZ-nek, mint olyan­nak a hibája, hanem nekünk, akik hagyjuk, hogy így legyen, s nem teszünk semmit. Vala­milyen véletlen folytán senki sem ismerte fel a vita során, hogy a hallgatók lényegében azonosak a KISZ-szel. Vannak azonban jogos kí­vánságok, amelyeket teljesíte­ni kellene, ha azt akarjuk, hogy eredményesebb KISZ- munkát végezzenek a hallga­tók. Általános kívánság a klubélet megszervezése. Na­gyon örülnének, ha saját fel­­­ügyeletük alatt az ELTE Klubhoz hasonló klubbal rendelkeznének, ahol szóra­kozhatnának csekély szabad­idejükben, házibajnokságokat rendeznének (nem úgy mint a bridge-bajnokságot, amelynek lebonyolításához nem biztosí­tottak helyiséget.) A klub megnyitásához szívesen hozzá­járulnának társadalmi mun­kával is. Hiányolják továb­bá, hogy nincs az egyetemi ifjúság részére olcsó színház, mozi. Talán ez is megoldha­tó lenne egy jól felszerelt klubbal, összegezve elmondhatjuk a vita jól sikerült, hasznos volt, elengedhetetlenül szükséges a folytatása, a felmerült problé­mák tisztázása. A viták hasz­nosak voltak az oktatóknak, mivel­­ megismerhették érlelő­dő problémázgató ifjúságun­kat, látják hiányosságaikat, de láthatják a jószándékot is, s hogy hozzáértő kézzel, mind értékesebb emberekké formál­hatják őket. Hasznos volt a hallgatóknak is, a viták a fó­rumok szerepét töltötték be, ahol őszintén megnyilatkozhattak, kérdéseikre választ kaphattak. A szervezők az elkövetkezen­dő vitákat a hallgatók segít­ségével igyekeznek körülte­kintőbben előkészíteni, s a hallgatók, akik az elmúlt vi­tán nem vehettek részt, lehe­tőséget kapnak a jövő félév­ben véleményük nyilvánításá­ra, s reméljük, jogos kíván­ságaikat tettek is követik. Rácz Zsóka a munkánkban kell keresni, miért beszélnek ilyenkor harmadik személyben.

Next