A Jövő Mérnöke, 1979 (26. évfolyam, 1-38. szám)

1979-01-20 / 1. szám

Az egyetem egyik lepi tanulója ■— Az operában nem voltam még. Ennek elsősorban gazdasági oka van — ezt idáig komolyan mondja, mint aki hozzálátott felsorolni a vétkeit, de rájőve, hogy polgazdos kifejezést használ, teljesen szokatlanul — elneveti magát. — Azaz nem volt öltönyöm. Tavaly óta már van pénzem. Egész komoly összeg jön össze havonta. Úgy, hogy most már van mit felvennem ilyen komoly helyre is. A további vételi felsorolás nehezen megy. Moldova Györggyel van még egy kis baj. Addig mondták a többiek, hogy milyen jó író, amíg el nem olvasott tőle ő is valamit. A vasutaskönyvet. — De úgy látom, belőlem nem lesz Moldova-rajongó. Szerényen homályban hagyja a kérdést, hogy miért nem. Az ember egy könyv alapján nem jogosult az ítélkezésre, nem lehetetlen, hogy ő maga a hibás. Gondjai vannak az idegen nyelvekkel. Még „csak” a szakirodalmat fordítja angolból, oroszból, nem megy a társalgás, ősszel szándékozik letenni az angol középfokú nyelvvizsgát. A következő évet az oroszra fordítja. Egy H épületbeli szobában találkoztunk először Hanyecz Pál villamoskari szakmérnök hallgatóval, ahol éppen vizsgázott. Az utolsó kérdésnél óvakodtam be a szentélybe, s a kérdés így hangzott: — Milyen kapcsolat van a projektor rangja és a sajátértékek multiplicitása között? Két vagy három mondatban válaszolt, valami olyan modorban, mintha nem érziené méltónak magát e magasztos fogalmakhoz. Dehát, istenem, mit csináljunk, hibátlan választ adott. Nem az a fajta jótanuló, aki diadalmasan, vagy legalább boldogan ... fejteget, szónokol és villog. Zavartan halkult el a hangja az utolsó mondatnál (általában az operátor függvénye új módon értelmezhető) mert látta, hogy a professzor már nyúl az indexért. Kapott egy ötöst és elment. A vizsgáztató pedig, átlátva a helyzetet, lelkemre kötötte, hogy ne hagyjam magam a fenti tünetek alapján és matematikai ismeretek hiányában félrevezetni. Ez a gyerekesen szerény fiatalember idén a Budapesti Műszaki Egyetem két legjobbhallgatója közül az egyik. A felelete kitűnő volt a nagyon nehéz, matematikai tárgyból, de előadásokon ugyancsak élvezet együtt dolgozni vele. Ezeket az előadásokat időnként megbeszélések szakítják meg, s egyegy megjegyzése, kérdése, a professzor szerint arra jó, hogy a téma világossabbá váljon mindenki előtt. Anélkül, hogy látszana a fiún egy ilyen szándék, még kevésbé, hogy tüntetne matematikai érzékével, vagy ismereteivel. Különös srác. S tényleg, fia agyonvágnának, sem látnék meg benne az interjú első negyedórájában semmi különöset, azon kívül, hogy könnyen elmosolyodik, hogy pontos leírást igyekszik adni saját nemlátható oldalairól is, hogy nagyon tud figyelni a másik emberre. Ennyi az egész. Rokonszenves. „Egyetemi tanulmányai folyamán 65 osztályzatot szerzett ebből 56 jeles, 8 jó minősítésű, 1973-ban érettségizett szakközépiskolában, az érettségin minden tárgyból jeles az eredménye. Az egyetemre felvételi vizsga nélkül jutott be, mert az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen nyolcadik helyezést ért el fizikából. Tizenhárman vannak testvérek. ő az ötödik felülről. Hat éves volt,amikor a családja beköltözött egy Békés megyei tanyáról H tunyára. Édesapja gépparkfelügyelő a termelőszövetkezetben. Régen traktoros volt, aztán gépeket javított, most ő adja ki és veszi át az induló és érkező masinákat. Ezt a munkakört könnyítésképp kapta, mert most már fájós a dereka. Édesanyja természetesen háztartásbeli. A mi egyetemünk két legjobb tanulója közül az egyik, a szakközép első, második évében még kért otthon néha egy kis pénzt, de aztán már „nem kellett”. Kollégiumban lakott és nagyon szerette a kollégiumi életet. Olyan volt ott a hangulat jónéhányuk között, hogy „már pedig továbbtanulunk”. Egyszer volt FEB táborban (vagy akkor még másképp hívták?) A szegedi egyetemisták tanultak ott velük, s kétszer is megismételte: isteni volt. Eleinte keveset járt haza a falusi idénymunkák és —események alkalmából —, ezek nem mindig alkalmazkodnak az ember szabd idejéhez — később egyre többet, kapálni is, disznóöléskor is. Nyaranként dolgozott, olyan helyen a faluban, vagy a környéken, ahol keresni is lehetett. Kérdezem tőle, büszkék-e rá odahaza? Nevet és kijelenti, hogy megszokták. Abban az évben, amikor az Oktatási Minisztérium a csupa jeles bizonyítványt jelesnek és nem kitűnőnek neveztette el, édesanyja erősen gyanakodott, hogy a fia csak azért jeles, mert évközben volt egy négyes felelete, s ha ötösre is zárták, azért ez az, ami számít. Viszont igen felelősségteljes helyzetbe került a családban. Tartozik tanácsot adni a kisebbekre vonatkozó továbbtanulási és pályaválasztási kérdésekben, s a döntés az ő véleménye alapján hozatik meg. És ez nem vicc, elég sok gyerekfaggatásba, beszélgetésbe, utánjárásba és fejtörésbe kerül. Mit szeret a legjobban édesanyja főztjéből? — teszem fel a komolytalan kérdést. Mert melyikünketnem nyomasztja titkon, ebben a világban, ahol túl sok a kövér ember, s ahol annyit tudunk beszélni az egészséges táplálkozásról — hogy a tizennégy éves korukban kollégiumba kerülő gyerekek mennyi nem otthoni, ízetlen, szegényes ebédet esznek meg felnőttkorukig? Úgy mindjártnem is válaszol. — Nem vagyok én válogatós, a várbeli koszt után kifejezetten jó nekem a nyolcforintos menü itt a barakkmenzán. Ja, de otthon imádom a csirkepörköltet, a húslevese is isteni anyámnak. Meg is próbáltam a kollégiumban nem egyszer, de nem olyan, sehogyse olyan. Most nevelőtanár a kollégiumban. Előbb KISZ-évfolyam-vezetőségi tag volt, később az évfolyam titkára. És nem kell túl sokattanulnia egy jeleshez, jutott és jut ideje sok mindenre, bár vannak például matematikai témák, amelyeket nem tud abbahagyni, továbbolvas, játszik vele... más sakkozik, ő a matematikát érzi játéknak. A villamosgépekban kialakulómágneses terek számításában kell a szakmérnöki két esztendőben elmélyülnie — önálló munkával —, s ebből kell a diplomamunkát elkészítenie. A Ganz Villamossági Művek ösztöndíjasa, s a tervezőknél vár rá a munkahely. salgó jászberényi Gyula felvétele Kitüntetések az ünnepi egységgyűlésen Január 12-én a Kertészeti Egyetem dísztermében a XI. kerületi munkásőr zászlóalj ünnepélyes egységgyűlést tartott. A zászlóalj elmúlt évi munkájának értékelése után a zászlóaljparancsnok kitüntetéseket adott át. A műegyetem dolgozói közül Szolgálati Érdemérem kitüntetést, 10 éves fegyveres szolgálatukért, Hegedűs László és dr. Kispap László; kiváló parancsnoki jelvényt Leibold Károly; kiváló munkásőr kitüntetést Gyurkócza Csaba és dr. Jócsai László kapott. Harminc kiló műanyag fejenként Huszonöt évvel ezelőtt, amikor a Budapesti Műszaki Egyetemen megalakult a műanyag és gumiipari tanszék , az ország egy főre eső műanyagfogyasztása mindössze húsz deka volt évente. Tavaly már harminc kiló. Ritkán fordul elő, hogy egyegy iparágban a szakemberképzés tíz-tizenöt évvel megelőzi a társadalom aktuális igényeit. Ez esetben azonban így történt, s ennek az előrelátásnak jelentős szerepe van abban, hogy az elmúlt években, amikor a kemizálás, a petrolkémiai program került előtérbe, majd ezerszáz, itt végzett műanyagszakos vegyészmérnök biztosította az iparág erőteljes fejlesztésének személyi feltételeit Negyedszázados fennállásának alkalmából a tanszék háromnapos ünnepségsorozatot rendezett november utolsó napjaiban. A programok között szerepelt az az oktatásmódszertani konferencia — az európai szocialista országok hasonló tanszékeinek részvételével, amelyről dr. Hardy Gyula tanszékvezető egyetemi tanárt kérdeztük. — Ez volt az első ilyen jellegű értekezlet és megállapítottuk, hogy bizony, hasznos lenne három-öt évenként kicserélni tapasztalatainkat az oktatás, a jegyzetek, a laborgyakorlatok és a tanszékeinken folyó tudományos munka területein. Eltérő a többi országokétól a nálunk nemrég bevezetett kétlépcsős oktatás. Sokat vitatkoztunk ennek helyességéről, s a mellette és az ellene szóló érvek eredőjeként végülis pozitívan értékelték a vendégek. Az optimális oktatási idő kialakítása foglalkoztatja akülföldi egyetemek vezetőit is. Az NDK-ban például azelőtt hat éves volt az egyetem, aztán lerövidítették négy évre és most az öt éves oktatás bevezetésén gondolkodnak. Szerintem a kétlépcsős oktatás legnagyobb előnye abban rejlik, hogy akik három év után nem folytatják az egyetemet, jogosító papírral a zsebükben mennek el dolgozni, így az itt töltött három év se nekik, se az államnak nem elveszett idő. Hátránya viszont például — bár ez ma már egyre kevésbé van így —, eleinte hátborzongatóan antikollegiális légkör alakult ki. Ellenfélnek tekintették egymást a hallgatók, úgy érezték, csak egymás rovására maradhatnak benn, s nem adták kölcsön egymásnak a jegyzeteiket sem. Az iparban nincs megkülönböztetés a két végzettség között. Előfordult, hogy az üzemmérnök főnökként fogadta később végzett volt évfolyamtársát. Ugyanis nem egyértelműen csak a képességek alapján szelektál ez a metódus. Angliai tapasztalataim jutnak ilyenkor eszembe. Egy angol professzor mondta egyszer, hogy a kétlépcsős oktatás — mert ott is az van —, az angol oktatás rákfenéje. Az okosok anyagi okok miatt három év után elmennek dolgozni, s csak az tanul tovább, akinek anyagi lehetőségei ezt engedik. A tandíj ott persze, nagy úr, de nálunk sem közömbös, hogy ki, mikor áll a saját lábára, mikor kezd önálló egzisztenciát teremteni. A szülői pénztárcák kapacitása és az észbeli képességek között pedig nincsen korreláció. A műszaki főiskolát végzett üzemmérnökökkel összehasonlítva volt diákjainkat, az a tapasztalatunk, hogy míg azok szemlélete lényegesen gyakorlatiasabb, a nálunk végzettek elméleti felkészültsége sokkal alaposabb, s így jobban tudnak alkalmazkodni az ipar fejlődéséhez, adaptációs készségük fejlettebb. Szó volt a konferencián a szakmérnökképzésről is. Mindenütt más formában zajlik, s tetszett vendégeinknek a mi rugalmasságunk ezen a területen: külön szerveztük például a műanyagfeldolgozó szakot a vegyész és a nem vegyész mérnököknek. Amikor a nyergesújfalui gyár tervei között a saját kutatóintézet alapítása is szerepelt, a gyár mérnökeinek szerveztünk műszál- szakmérnökképzést úgy, hogy az oktatók jártak ki a gyárba, tehát házhoz mentünk. — Professzor úr, szerepelt a programok között néhány olyan előadás is, melyet a tanszék régi hallgatói tartottak. Feltűnt, hogy viszonylag sok fiatal nő került vezető állásba ebben az iparágban. Példaként dr. Tatai Ilonát a Taurus vezérigazgatóját emelném ki... — Igen. A Nehézipari Minisztérium súlyt helyez arra, hogy azonos képességű férfi és nő közül azt válassza egyegy posztra, amelyik a megfelelő statisztikai adatot javítja, de a Taurus esetében nem is kellett dönteni, azonos képességű férfi híján egyértelmű volt a válaszadás... — Milyen szempontok szerint és milyen céllal hívták meg az előadókat? — Mind nálunk végeztek, s mindannyian jelentős beosztásban tevékenykednek. Szerettük volna, ha a mostani hallgatóink ízelítőt kapnak abból a széles választékból, ami várja őket. Perspektívát adni — ez volt a célunk. Sajnos, igen kevés hallgató vett részt az előadásokon, nem kaptak felmentést az órákról erre az időre. A végzés után egyébként, rendkívül intenzív kapcsolatunk maradt tanítványainkkal. Szakmai, emberi problémáikkal egyaránt visszajárnak, s én ezt igen megtisztelőnek érzem. Big i KÖZÜGYEIM Mire kell a pénz? Az ember „kilép az életbe’’ és keresni kezd némi pénzt. Sokkal többre volna szüksége, mint amennyit kaphat, s Sasszem indiánfőnök sem kémlelhette élesebb szemmel a láthatárt, mint az ambiciózus ifjú ember, midőn keresi, hol egy kis pénzes munka. Keresni — ez is más, elkapkodni egymás elől — az is más. De természetesen megesik az utóbbi. S vajon kinek van nagyobb szüksége arra a pénzes munkára: annak, akinek megvan már a lakása és a kocsija, vagy annak, akinek lakása még nincs, kocsija se, s vidéken élő édesanyját kell támogatnia. A lakásnak nagyok a részletei, a benzin és a kocsifenntartási költségek szintén rengeteg pénzt emésztenek fel. Világos. Különösen a lakásrészlettel veszélyes tréfálni. De azért így papíron, elvben, nem bonyolult ez a helyzet. A lakásrészlet, a kocsiköltségek nélkül még nem vinné végső romlásba az ifjú családot, mert ha igen, nem kockáztatott vol-Félek, hogy nem győz meg mindenkit a fenti eszmefuttatás, mert mi itt a Kemény Férfiak világában élünk. Akiket Nem Lehet Bármivel Meghalni. Jobban mondva, sok kemény férfi él körülöttünk, de szerencsére él másféle is. A december 9-én megjelent „Mitől pusztulnak a madarak" című olvasói levél szokatlan feltűnést keltett az egyetemen. A reakciók két csoportját különböztethettük meg: 1. magyarázták a madárpusztulást, s megtudtuk, hogy az idősebb egyetemi dolgozók közt volt, aki már korábban is utánajárt ugyanennek a dolognak, mert ugyanúgy bántotta, mint a mai vegyészhallgatót. 2. Viszont jó páran gúnyosan, nevetve, dühösen, csenden, még egy kocsit is. Persze akad egészen link költekező is, aki bátran megcsinálja az adósságot, a lakás-, a kocsiadósságokkal egyidőben, a szekrényre, az „eredeti” népi barokk székekre, az olaszországi útra, s akármire, csak le ne maradjon a Nagy Versenyben. Dehát foglalkozzunk a normálisabb emberek világával. És kanyarodjunk vissza ahhoz a szegényesen egyszerű alapképlethez. Ha az illető ki tudja fizetni a lakásrészletét, a kocsi fenntartása azért már mégsem tekinthető fontosabbnak, mint egy támogatandó édesanya és egy valaha csak elérhető lakás előtörlesztési összege. Papíron, elvben, ez ilyen pofonegyszerű. A valóságban? A vita hevében? Az erőszakoskodó önigazoltatásaiban? — Ha egy kocsi megvan, annak már menni kell! Amire egyetlen válaszmondat illik, különösen, ha már az ember kellőképpen feldühödött: — Ha egy édesanya már megvan, annak enni kell. Jen vagy harsogva (ki-ki vérmérséklete és arányérzéke szerint) szidtak bennünket, hogy miért közöltük „ezt a marhaságot”? Ami a szerkesztőséget illeti, nehezen tudtunk volna érvelni amellett, hogy ezt a levelet miért adnánk vissza a szerzőnek. Mit kell mondani ilyenkor? Hogy rosszul van megírva? Sérti a közízlést? Madárölés gyanújába keveri a környék diákjait és tanárait? No persze a Kemény Férfiak ezt félkézzel megoldották volna. De nem ez a lényeg. A megoldásra már megvan a javaslat: függöny kellene a veszélyes ablakokra, amelyeken összetörik magukat a nekirepülő madarak. Hanem, állítólag, függöny éppen ott nem lesz, vannak ennél nagyobb gondok. Az biztos. A madárügyekben való nyomozás során eljutottunk a kertészekhez. Kiderült, hogy a szocbrigádjuk vállalta az egyetem parkjaiban még meglévő megfogyatkozott madarak téli etetését. Ó, hivő lelkek, akik tán a közművelődés olyan orgánumát is olvassák, mint az Új Tükör, tanultak az énekesmadarak hasznáról és emlékeznek is rá, kezükbe veszik az Élet és Tudományt — vagy mit tudom én miért, meg vannak győződve, hogy a rigónak is élni kell. Hogy részint „kevesebb káros mellékhatással valósítják meg a növényvédelmet”, mint a vegyszerek. Részint amúgyis nagy kár értük, kedvesebbé teszik az ember számára a környezetet. Nincs abban a kertész szocbrigádban egy szál Kemény Férfi sem, csupa körültekintő ember gyűlt egy csoportba. Mégis baj van. Nem kapnak pénzt madáreledelre. Egy hónapig költekezhettek, el is vertek 170 forintot. Erre a pocsék, rideg, fagyos decemberre és januárra eldugult a pénzforrás. Mert kiderült, hogy ennél is vannak nagyobb gondok. Ami szintén biztos. Különben se érzelegjünk, oly nevetségesek a macskabolond öregasszonyok, a kutyatemetők. S ha vannak, akik belebolondulnak az állatimádatba, az egészséges lélek egyetlen jele: nem költeni a cinkeetetésre. Ja, és nem, venni függönyt a veszélyes ablakokra. A pénznek ezer helye van, s mind az ezer fontosabb. Nem kellene gyűjtést indítani? Salgó Rózsa És mire nem ?