A Jövő Mérnöke, 1983 (30. évfolyam, 1-40. szám)
1983-01-21 / 1. szám
VIZSGAIDŐSZAK ...és a gyakorlati alkalmazás A V2 épület második emeletén fél kilenckor kezdődik a minőségellenőrzés-vizsga. A folyosón hat utolsó éves elektronikai technológia szakos várja, vajon kihez kerül: Emtser György docenshez, aki, az előadásokat tartotta, vagy a tanársegédekhez, Németh Pálhoz és Szekér Ottóhoz. Az izgalom nem indokolatlan, hiszen ebből a tárgyból nincsen tankönyv, a vizsgaanyag az előadások jegyzete. ★ Még a vizsga megkezdése előtt beszélgetünk Ember Györggyel. — Az előadáson elhangzottak pontos ismeretét szigorúan vesszük. A vizsga elején az index mellett az előadásjegyzetét is mindenkinek be kell mutatnia. Meggyőződésem, hogy aki egyszer kézzel leírta az előadások szövegét, az már nem lehet teljesen tájékozatlan a tananyagban. Sőt bizonyos vagyok abban is, hogy ez a módszer maradandóbb tudást ad, mint a tankönyv. Ha valaki akár húsz év múlva lapozza fel a jegyzeteit, hamarabb talál rá a keresett problémára, mintha könyvben nézne utána. — Úgy tudom, bizonyos esetekben a jegyzeteket a vizsga közben is elő szabad venni. — Akinek a felelés során nem jut eszébe valamely részletkérdés vagy valamilyen kisebb jelentőségű, periférikus adatban bizonytalan, utánanézhet a jegyzetében. Ha így ad helyes választ, úgy veszszük, mintha fejből tudta volna. Ez, persze, nem vonatkozik arra, aki a legfontosabb összefüggésekkel sincs tisztában. Bizonyos alapvető ismeretanyaggal mindenkinek rendelkeznie kell. — Ezek szerint nem a részleteken, hanem az alapismereteken van a hangsúly... — ... és a gyakorlati alkalmazáson. Nem egyszerűen a lexikális tudás számonkérése a célunk. Ennél sokkal fontosabb, hogy a leendő mérnök mennyire képes a gyakorlatban alkalmazni az itt tanultakat. K — Ma két hallgatót vizsgáztattál, az egyikük jelest, a másikuk elégtelent kapott. Mindig ilyen nagy a szórás? — kérdezem Szekér Ottót. — Nem, éppen ellenkezőleg. Általában igen jók az eredmények, sokan érnek el négyest, ötöst, a bukás pedig kivételnek számít. Ötödévben ez már nagy szégyen, hiszen aki eddig eljutott, annak bizonyosan megvannak a képességei a szakmához. Az alsóbb évek nagy szórótárgyai (különösen a matematika) szelekciós szerepet is játszanak: kirostálják a nem ide valókat. Ilyenkor már csak a szorgalom, a becsületes felkészülés hiánya lehet a bukás oka. — A mérési gyakorlatok és a házi feladatok eredményeként mindenki gyakorlati jegyet kap. A vizsgajegy jelentősen eltérhet a gyakorlati jegytől? — Elvben igen, de a gyakorlatban ez ritkán fordul elő. Többnyire megegyezik a két osztályzat. Talán a gyakorlati jegy jobb néha, hiszen ott csak az évközi folyamatos munkán múlik az eredmény, míg a vizsgán a szorgalom mellett a tehetségen, a rátermettségen is. P. L. I Az oktatáspolitikai feladatok (Folytatás az 1. oldalról) Az oktató-nevelő munka az egyetemi tevékenység valamennyi részterületének (például a kádermunka, a gazdasági tevékenység, a kutatás) fejlesztésénél, feladatainak kitűzésénél alapvető szempont legyen. A műszaki főiskolák és egyetem munkájának összehangolásához szükséges tartalmi kapcsolatok kialakítását a főiskolákkal együttműködve kezdeményezni kell. A tanévi tanulmányi, vizsgaidőszaki stb. időbeosztási kérdések rendezéséhez elemzéseket kell készíteni. Vizsgálandó a szakosítás mélysége; feladatot jelent annak megállapítása, milyen ismeretek oktatása kerüljön át a posztgraduális képzés keretébe (mert nem a konvertibilis tudásanyaghoz tartozik). A tantervek fejlesztési alapelvei közt szerepel (a nagyobb rugalmasságon kívül), hogy el kell kerülni a természettudományos alapképzés öncélúságát. „Ezzel kapcsolatban feladataink kettősek: az alaptárgyi oktatók ismerjék és vegyék figyelembe a szaktárgyak igényeit, a szaktárgyi oktatók kövessék figyelemmel az alaptárgyak tartalmát, — a természettudományos alapot adó tárgyakban biztosítani kell a közös tematikájú, szűkebb időtartamú alaptárgyra épülő válsztható tárgyrendszer kialakítását (azonos diszciplína, más tematikával, esetleg más időtartammal) a szakképzés igényeinek fokozottabb kielégítése érdekében; — a szakképzésben nagyobb mértékben kell lehetővé tenni (előírt óraszámban) fakultatív tárgyak felvételét; a szórványos próbálkozások mellett gyorsabban kell előrelépni az idegennyelvű oktatásban (fakultatív tárgyaknál, TDK-ban pl. a társegyetemekről vendégoktatók meghívásával is); az idegen nyelvi készségek fejlesztésével kapcsolatban meg kell határozni a szaktárgyi oktatás feladatait; biztosítani kell az alapképzés, továbbképzés egészséges és gazdaságos kapcsolatát.” Vizsgálatot ajánl a pb-anyag annak megállapítására is, milyen rendszer alkalmas a hallgatói teljesítmények értékelésére (hogy az alkalmasság és törekvés az első évek alatt kiderüljön) s intézkedést a szigorlatok és államvizsgák funkcióinak tisztázására és azok érvényesülésére. A nevelőmunka fejlesztésére „az oktató és a hallgató együttműködését, tartós emberi kapcsolatát kell kialakítani; — az értelmiségképző feladatokat oktatóinkban tudatosítani kell, s az e funkció ellátásához szükséges ismereteket meglevő tantárgyakban a hallgatók rendelkezésére kell bocsátani; — alapvető a vezető oktatók példamutatása és irányító-ellenőrző tevékenysége; — az oktatók hallgatói véleményezését fejleszteni kell, s az oktatók egyéni értékelésénél, káderképzési feladataik megfogalmazásánál fokozottabban kell figyelembe venni; — a jutalmazási rendszernek az oktató-nevelő munka kiemelkedő teljesítményeinek nagyobb mérvű anyagi és erkölcsi elismerését kell lehetővé tenni.” A pártbizottság a következő határozatot hozta: „ A pártbizottság megtárgyalta az egyetem oktatáspolitikájával kapcsolatos feladatokat, azokat a vitában elhangzottakkal kiegészítve elfogadja. A pártszervezet hosszabb időszakra is visszatekintve különböző fórumain, testületi munkájában, pártértekezleti állásfoglalásaiban folyamatosan figyelemmel kísérte az oktatáspolitikai feladatokat. Megállapítható, hogy egyetemünk alapvető tevékenységét, az oktató-nevelő munkát általában megfelelő mennyiségi és minőségi színvonalon látja el. Az utóbbi évek korszerűsítési munkái e területen is pozitív változásokat hoztak. A fejlődés üteme azonban nem kielégítő, új ellentmondások és fokozottabb elvárások keletkeztek. Ezek megoldására, az új követelmények kielégítésére, a fejlődési folyamatok meggyorsítására születtek az ismert felsőoktatáspolitikai határozatok. A határozatokat követően is a karok lényeges korszerűsíési kérdésekkel foglalkoztak. Az ütemezésben vannak fáziseltérések, tartalmi-módszertani különbségek, amit a karok szakmai különbözősége, valamint a népgazdaság eltérő ágazataival való kapcsolódásuk részben indokolt. E folyamatban az egyetemi tanács és a pártbizottság közös intézkedési tervének megfelelően továbbra is időszerű az oktató-nevelő munka főbb kérdéseinek felülvizsgálata, a továbbfejlesztési irányok meghatározása. A feladatmeghatározás eddigi eredményeinkre és meglévő lehetőségeinkre, azok hatékonyabb kihasználására támaszkodjék, biztosítsa a kezdeményezések következetesebb, határozottabb végrehajtását, melyhez oktatók és hallgatók széles rétegét nyerje meg. A vitában elhangzottakkal kiegészített előterjesztés ajánlásait, javaslatait szem előtt tartva tovább kell folytatni a karokon és az egyetemen az előkészítő munkát. Ehhez a pb a következő súlyponti kérdéseket javasolja: — a képzés időtartama, — a szakosítás célja, mértéke, mélysége, formái szolgálják jobban a mérnöki alkotókészség kibontakoztatását, — a tantervek felépítése, viszonylagos rugalmatlanságuk, — az ismeretközlés,a készségfejlesztés és a számonkérés integrálására való törekvés; a szabadidő átgondolt biztosítása és felhasználása, — a kiemelkedő képességű hallgatókkal való foglalkozás, — egyetem és főiskolák kibocsátási céljainak egyeztetése; az egyetemen belül a karok kapcsolata, célkitűzés, szakosítás, tantervek kapcsolata, egybehangolásuk, illetve különbözőségük biztosítása, — a képzés nyitottságának biztosítása, — az elkötelezett értelmiségi szerepvállalásra való nevelés. Oktatóink képzettsége, igényességük az oktató-nevelő-tudományos munkában, személyes tekintélyük a hallgatóság előtt alapvető tényezője tevékenységünk eredményeségének. A pártbizottság tudatában van annak, hogy az oktatói és hallgatói érdekek, érdekviszonyok változatlansága mellett a kitűzött nevelési célok hatékony megvalósítása nem várható. Ezért szükségesnek tartja változásuk folyamatos figyelemmel kísérését, körültekintő, tudatos, következetes alakításukat. A feladatok végrehajtásához alapvető a szemléleti egység kialakítása. Ennek érdekében a pártszervezetekben, szakszervezetekben, és a KISZ szervezetben adandó tájékoztatáson túlmenően a pb javasolja rektor elvtársnak, hogy az előterjesztés kerüljön megismertetésre alkalmas formában az oktatók — az egyetemi közvélemény körében. Az oktató-nevelő munka az egyetemi tevékenység valamennyi részterületének — kádermunka, egyetemi szervezet, gazdasági munka stb. — fejlesztésénél, a feladatok kitűzésénél alapvető szempont legyen. A pártbizottság javasolja rektor elvtársnak, hogy a vitában elhangzottakkal kiegészített előterjesztésben megfogalmazott főbb megállapítások, ajánlások, az egyetemfejlesztési koncepció felülvizsgálata során kiindulópontul szolgáljanak. AZ ESTI ÉS A LEVELEZŐ OKTATÁS FEJLESZTÉSE Kételyeim vannak A Jövő Mérnöke ’82. december 20-i 38. száma ismertette azt a javaslatot, amelyet az esti levelező oktatás továbbfejlesztésére dolgozott ki az illetékes rektori bizottság. Bevezetőként számokkal igazolva, hogy az egyetem estilevelező tagozatain évről évre csökken a jelentkezők száma, a hallgatók tanulmányi eredménye gyengébb a nappali tagozatosokénál, s lemorzsolódásuk aránya is lényegesen nagyobb. Ugyanakkor a főiskolák estilevelező tagozatain a kép kedvezőbb, s másoddiplomásként idén mintegy háromszor anynyian kezdték meg műegyetemi esti-levelező tanulmányaikat, mint amennyi a „nulláról” indulók száma. De mert a bizottság véleménye szerint sem lehet a kedvezőtlen jelenségek ellenére a munka melletti okleveles mérnökké válás lehetőségét egyszerűen megszüntetni, a fentiek alapján az úgynevezett kétlépcsős esti-levelező oktatás bevezetését tartják megoldásnak, előrelépésnek. Aminek lényege az, hogy az egyetemi felnőttoktatásba csak a már üzemmérnöki oklevéllel rendelkezők kapcsolódhatnak be. A számokkal, a valós tényekkel, amelyek azt jelzik, hogy a műszaki egyetem estilevelező tagozaton való elvégzése sokak számára „túl nagy feladat”, nem lehet vitatkozni, s az esti levelező oktatás mai követelményekhez való igazításával feltétlenül egyet kell érteni. Én pusztán saját tapasztalataim aránján a tervezet megvalósításához szeretnék néhány gondolatot, kételyt előrebocsátani. Tankörünk 9 tagú, a szakmai eloszlás erősen heterogén: van, aki villanyszerelő egy bányában, másvalaki vidéki kórház kazánfűtője, de van műszaki rajzoló, gazdasági ügyintéző stb. A vizsga és a gyakorlati jegyek általában közepesek, négyesek, így a tankör az egyetemi 3,5-es átlag fölött teljesít. (Igaz, hogy a létszám induláskor 30 körül volt, s akik idáig bírták, harmad-negyedévben már képesek kell legyenek az átlagnál valamivel jobb eredményt produkálni.) Én a harmadik év első félévében csatlakoztam hozzájuk, előzetesen a Kandó főiskolát végeztem el esti tagozaton. A főiskolai esti oktatás heti 3 alkalommal (kedd, szerda, csütörtök) délután 4 órától este 9-ig tartott. Óbudáról este 10 óra körül értem haza, így a napi 8 óra munka mellett a szorgalmi időszakban szabadidővel szinte egyáltalán nem rendelkeztem. Az egyetemi levelező oktatás kötetlenebb, a konferencia 3 nap havonta, viszont a tananyagot csaknem önállóan kell megérteni a jegyzetek és a könyvek arányán. Bár konzultációs lehetőség van, a vidékiek ezzel nem, vagy alig-alig élhetnek, hiszen nem áll módjukban minden héten ezért felutazni. A konferencián jelenleg főleg számonkéréssel telik az idő (zárthelyik írásával, tervezési feladatok leadásával, mérésekkel), az anyaggal kapcsolatos problémáink megbeszélésére kevés idő jut. Az oktatás színvonalát kétségkívül emelné, ha a konferencia időtartama, óraszáma duplájára nőne, például havi 3 nap helyett egy hétre, reggel 8-tól késő délutánig. De a levelező tagozatos hallagatók többsége 30-40 éves, túlnyomó részt többgyerekes ember, legtöbbjük — hallgató kollégáim mindegyike — vidéki, akiknek huszonéves korukban családi-, vagy szociális okokból nem volt lehetőségük a tanulásra. S olyan esti-levelező tagozatosok is akadnak, akik korábban nappali tagozatos hallgatóként valamilyen okból abbahagyták tanulmányaikat, és ezt később levelező tagozaton igyekszenek jóvátenni. A konferencia megnövekedett időtartama a magas utazási költségek, szállásdíjak és éttermi árak mellett a vidékiek számára óvatos becslés szerint is legalább 1000 forint többlet kiadást jelentene. Ezt pedig kevesen tudják fedezni. Az egyetemen jelenleg nincs lehetőség arra, hogy a vidéki levelező hallgatók a konferencia néhány napjára kollégiumi elhelyezést és menzát kapjanak. Míg egy-két éjszakát legtöbbjük meg tud oldani (rokonnál, ismerősnél, pályaudvari váróteremben [!], amire volt már példa ...), egy hét effajta megoldásra már túl hosszú idő. Egyfelől tehát egészen bizonyosan növekednének az estilevelező tagozatos hallgatók költségei. Ugyanakkor keresetük, egzisztenciális helyzetük — a jelenlegi tapasztalatok alapján — a nem tanuló kollégákhoz képest kevéssé emelkedik, illetve romolhat is. A munka mellett tanulókra egyegy sürgős feladat, túlórázás, stb. terén a vállalat, az osztály, a részleg stb. nem számíthat százszázalékosan, illetve nem úgy, mint a többiekre. A fizetésemelések, prémiumok, feljebb sorolások ennek arányában érnek vagy kerülnek el bennünket. Ami a munkahely pillanatnyi érdeke szempontjából még érthető is. A növekvő tanulmányi távollét nagyon komoly problémákat szülhet, főként ott, ahol esetleg már a jelenlegit sem nézik jó szemmel. Reális veszélye van annak, hogy emiatt egyes munkahelyek nem vagy sokkal nehezebben adják meg támogatásukat dolgozójuk egyetemi továbbtanulásához. A Jövő Mérnökében közölt ismertetésből nem derült ki, miként szándékoznak — miként lenne lehetséges — az új szisztémába beépíteni az estilevelező tagozatos hallgatók érdekeinek legalább a jelenlegivel azonos szintű védelmét." Mert ellenkező esetben véleményem szerint félő — ha nem egészen biztos —, hogy a tervezett szisztéma nem éri el a kívánt célt, hanem ellenkezőleg: az eredmény inkább ezen oktatási forma elsorvadása lesz. Ha az új keretekhez nem biztosítanak intézményesen hosszabb tanulmányi szabadságot, a vidékiek számára reális áron elhelyezést, étkezést, alighanem még kevesebben lesznek azok, akik — a jelenlegi és várható gazdasági feltételek között — vállalani tudják a növekvő áldozatokat. A munka mellett továbbtanulni szándékozók bizonyos körének könnyen objektíve válik lehetetlenné az egyetemi továbbtanulás. Én úgy gondolom — ne felejtsük el, családds, felnőtt emberekről van szó — hogy a főiskola elvégzése után az egyetemi ambíciókkal indulóknak csekély töredéke fogja csak vállalni a tanulmányokat még tovább, az egyetemi diplomáig. Hiszen munka mellett az egyetemi diploma megszerzéséig tartó út 1-2 évvel meghosszabbodik, ami általában véve nem túl hosszú idő, de aki tanult már munka mellett, az tudja, hogy egy félév is túl hosszú, amit ebben az életformában vállal az ember. A munka melletti tanulás áldozatvállalást jelent, ami természetes, hisz valamit, valamiért. Csakhogy az áldozatvállalásnak határa van. •Az Másik kételyem a két lépcső egymásraépülésével, a tananyaggal kapcsolatos. A főiskolai négy évét jelenleg egy, különleges esetben két elvégzett egyetemi évnek ismeri el a műegyetem, de utóbbi esetben szigorú, néha teljesíthetetlen különbözeti vizsgák feltételével. Ugyanakkor a tervezet szerint a 2 évnek elismert főiskolára mindössze további két-három évben gondolják összesűríteni az egyetemi tananyagrészt ... A kétlépcsős képzésnek véleményem szerint e tekintetben csak akkor lehet realitása, ha a főiskolai okttatásban, a tananyagban is lelényeges változtatásokat vezetnek be, ha az egyetemi reform általános műszaki felsőoktatási reformmal jár együtt. (Főiskolai és egyetemi jegyzetek egységesítése, összehangolása, az oktatott tárgyak azonos szintre hozatala, stb.) Tapasztalataim alapján nehéz elképzelni, hogy a főiskolás képzés változatlansága mellett az ott megszerzett tudásra az egyetemi lépcső 2-3 tanév időtartamban úgy épüljön rá, hogy a képzés színvonala emelkedjen. A rektori bizottság tervezetének gondolatmenete logikus, ám véleményem szerint a benne foglaltak megvalósítását az említett problémák nagyban nehezítik. Ifj. Mikolics Mihály villamos üzemmérnök, IV. éves levelező villamosmérnök hallgató Ez még karácsonykor volt Majdnem két és fél méteres karácsonyfát állítottak fel a Vásárhelyi kollégiumban azoknak a külföldi hallgatóknak, akik nem tudtak hazautazni karácsonyra. Az elsőéves lányok szépen feldíszítették, aztán kis műsor következett. Szíriai tánccal és egyéb nemzeti jellegű programmal. Utána egy francia filmet nézhettek meg az ünnepe- tők... „A MAGYAR IPAR FELADATAI, különös tekintettel a világgazdasági korszakváltásra” címmel dr. Bognár József akadémikus, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója tart előadást február 9-én, szerdán 14.30 órakor. A BME 200 éves jubileumának megünneplésére rendezendő központi továbbképző előadássorozat keretében tartandó előadás helye a K épület mf. 65. sz. előadóter- Tipi-topi Hullafáradtan érkezik haza Kovács úr. Lefekszik aludni. Már majdnem elalszik, amikor — Tipi-topi, pfupfu. Tipi-topi, pfupfu. Rohan a lámpához, felgyújtja, sehol semmi. Minden elcsendesedik. Már majdnem elalszik, amikor — Tipi-topi, pfupfu. Tipi-topi, pfupfu. Villany, sehol semmi. A kapcsolónál marad, leolt. Feszülten figyel. Egyszeres? k — Tipi-topi, pfupfu. Tipi-topi, pfupfu. Felkapcsolja a villanyt és meglát egy kisegeret a radiátoron lépdelni. Tipi-topi megát! megfújja a lábacskáit pfupfu. tipi-topi !újabb két lénés) pfupfu (megfújja lábackáit). GAB