A Jövő Mérnöke, 1983 (30. évfolyam, 1-40. szám)

1983-01-21 / 1. szám

VIZSGAIDŐSZAK ...és a gyakorlati alkalmazás A V2 épület második eme­letén fél kilenckor kezdődik a minőségellenőrzés-vizsga. A folyosón hat utolsó éves elekt­ronikai technológia szakos várja, vajon kihez kerül: Em­­tser­ György docenshez, aki, az­­ előadásokat tartotta, vagy a tanársegédekhez, Németh Pál­hoz és Szekér Ottóhoz. Az iz­galom nem indokolatlan, hi­szen ebből a tárgyból nincsen tankönyv, a vizsgaanyag az előadások jegyzete. ★ Még a vizsga megkezdése előtt beszélgetünk Ember Györggyel. — Az előadáson elhangzot­tak pontos ismeretét szigo­rúan vesszük. A vizsga elején az index mellett az előadás­­jegyzetét is mindenkinek be kell mutatnia. Meggyőződé­sem, hogy aki egyszer kézzel leírta az előadások szövegét, az már nem lehet teljesen tá­jékozatlan a tananyagban. Sőt bizonyos vagyok abban is, hogy ez a módszer maradan­dóbb tudást ad, mint a tan­könyv. Ha valaki akár húsz év múlva lapozza fel a jegy­zeteit, hamarabb talál rá a keresett problémára, mintha könyvben nézne utána. — Úgy tudom, bizonyos ese­tekben a jegyzeteket a vizsga közben is elő szabad venni. — Akinek a felelés során nem jut eszébe valamely rész­letkérdés vagy valamilyen ki­sebb jelentőségű, periférikus adatban bizonytalan, utána­nézhet a jegyzetében. Ha így ad helyes választ, úgy vesz­­szük, mintha fejből tudta vol­na. Ez, persze, nem vonatko­zik arra, aki a legfontosabb összefüggésekkel sincs tisztá­ban. Bizonyos alapvető isme­retanyaggal mindenkinek ren­delkeznie kell. — Ezek szerint nem a rész­leteken, hanem az alapisme­reteken van a hangsúly... — ... és a gyakorlati alkal­mazáson. Nem egyszerűen a lexikális tudás számonkérése a célunk. Ennél sokkal fonto­sabb, hogy a leendő mérnök mennyire képes a gyakorlat­ban alkalmazni az itt tanulta­kat. K­ — Ma két hallgatót vizsgáz­tattál, az egyikük jelest, a másikuk elégtelent kapott. Mindig ilyen nagy a szórás? — kérdezem Szekér Ottót. — Nem, éppen ellenkezőleg. Általában igen jók az ered­mények, sokan érnek el né­gyest, ötöst, a bukás pedig ki­vételnek számít. Ötödévben ez már nagy szégyen, hiszen aki eddig eljutott, annak bizonyo­san megvannak a képességei­­ a szakmához. Az alsóbb évek nagy szórótárgyai (különösen a matematika) szelekciós sze­repet is játszanak: kirostálják a nem ide valókat. Ilyenkor már csak a szorgalom, a be­csületes felkészülés hiánya le­het a bukás oka. — A­ mérési gyakorlatok és a házi feladatok eredménye­ként mindenki gyakorlati je­gyet kap. A vizsgajegy jelen­tősen eltérhet a gyakorlati jegytől? — Elvben igen, de a gya­korlatban ez ritkán fordul elő. Többnyire megegyezik a két osztályzat. Talán a gyakorlati jegy jobb néha, hiszen ott csak az évközi folyamatos munkán múlik az eredmény, míg a vizsgán a szorgalom mellett a tehetségen, a ráter­mettségen is. P. L. I Az oktatáspolitikai feladatok (Folytatás az 1. oldalról) Az oktató-nevelő munka az egyetemi tevé­kenység valamennyi részterületének (például a kádermunka, a gazdasági tevékenység, a ku­tatás) fejlesztésénél, feladatainak kitűzésénél alapvető szempont legyen. A műszaki főiskolák és egyetem munkájá­nak összehangolásához szükséges tartalmi kap­csolatok kialakítását a főiskolákkal együttmű­ködve kezdeményezni kell. A tanévi tanulmányi, vizsgaidőszaki stb. idő­beosztási kérdések rendezéséhez elemzéseket kell készíteni. Vizsgálandó a szakosítás mély­sége; feladatot jelent annak megállapítása, milyen ismeretek oktatása kerüljön át a poszt­graduális képzés keretébe (mert nem a kon­vertibilis tudásanyaghoz tartozik). A tanter­­vek fejlesztési alapelvei közt szerepel (a na­gyobb rugalmasságon kívül), hogy el kell ke­rülni a természettudományos alapképzés ön­­célúságát. „Ezzel kapcsolatban feladataink kettősek: az alaptárgyi oktatók ismerjék és vegyék fi­gyelembe a szaktárgyak igényeit, a szaktárgyi oktatók kövessék figyelemmel az alaptárgyak tartalmát, — a természettudományos alapot adó tár­gyakban biztosítani kell a közös tematikájú, szűkebb időtartamú alaptárgyra épülő válszt­­ható tárgyrendszer kialakítását (azonos disz­ciplína, más tematikával, esetleg más időtar­tammal) a szakképzés igényeinek fokozottabb kielégítése érdekében; — a szakképzésben nagyobb mértékben kell lehetővé tenni (előírt óraszámban) fakultatív tárgyak felvételét; a szórványos próbálkozások mellett gyor­sabban kell előrelépni az idegennyelvű okta­tásban (fakultatív tárgyaknál, TDK-ban pl. a társegyetemekről vendégoktatók meghívásá­val is); az idegen nyelvi készségek fejlesztésé­vel kapcsolatban meg kell határozni a szak­tárgyi oktatás feladatait;­­ biztosítani kell az alapképzés, tovább­képzés egészséges és gazdaságos kapcsolatát.” Vizsgálatot ajánl a pb-anyag annak megál­lapítására is, milyen rendszer alkalmas a hall­gatói teljesítmények értékelésére (hogy az al­kalmasság és törekvés az első évek alatt kide­rüljön) s intézkedést a szigorlatok és állam­vizsgák funkcióinak tisztázására és azok érvé­nyesülésére. A nevelőmunka fejlesztésére „az­ oktató és a hallgató együttműködését, tartós emberi kapcsolatát kell kialakítani; — az értelmiségképző feladatokat oktatóink­ban tudatosítani kell, s az e funkció ellátásá­hoz szükséges ismereteket meglevő tantár­gyakban a hallgatók rendelkezésére kell bo­­csátani; — alapvető a vezető oktatók példamutatása és irányító-ellenőrző tevékenysége; — az oktatók hallgatói véleményezését fej­leszteni kell, s az oktatók egyéni értékelésénél, káderképzési feladataik megfogalmazásánál fokozottabban kell figyelembe venni; — a jutalmazási rendszernek az oktató-ne­velő munka kiemelkedő teljesítményeinek na­gyobb mérvű anyagi és erkölcsi elismerését kell lehetővé tenni.” A pártbizottság a következő határozatot hoz­ta: „ A pártbizottság megtárgyalta az egye­tem oktatáspolitikájával kapcsolatos fel­adatokat, azokat a vitában elhangzottakkal ki­egészítve elfogadja.­­ A pártszervezet hosszabb időszakra is visszatekintve különböző fórumain, tes­tületi munkájában, pártértekezleti állásfogla­lásaiban folyamatosan figyelemmel kísérte az oktatáspolitikai feladatokat. Megállapítható, hogy egyetemünk alapvető tevékenységét, az oktató-nevelő munkát általában megfelelő mennyiségi és minőségi színvonalon látja el. Az utóbbi évek korszerűsítési munkái e terü­leten is pozitív változásokat hoztak. A fejlő­dés üteme azonban nem kielégítő, új ellent­mondások és fokozottabb elvárások keletkez­tek.­­ Ezek megoldására, az új követelmények ki­elégítésére, a fejlődési folyamatok meggyorsí­tására születtek az ismert felsőoktatáspoliti­kai határozatok. A határozatokat követően is a karok lényeges korszerűsíési kérdésekkel foglalkoztak. Az ütemezésben vannak fázisel­térések, tartalmi-módszertani különbségek, amit a karok szakmai különbözősége, vala­mint a népgazdaság eltérő ágazataival való kapcsolódásuk részben indokolt. E folyamat­ban az egyetemi tanács és a pártbizottság kö­zös intézkedési tervének megfelelően tovább­ra is időszerű az oktató-nevelő munka főbb kérdéseinek felülvizsgálata, a továbbfejlesz­tési irányok meghatározása. A feladatmeghatározás eddigi eredmé­nyeinkre és meglévő lehetőségeinkre, azok ha­tékonyabb kihasználására támaszkodjék, biz­tosítsa a kezdeményezések következetesebb, határozottabb végrehajtását, melyhez oktatók és hallgatók széles rétegét nyerje meg.­­ A vitában elhangzottakkal kiegészített előterjesztés ajánlásait, javaslatait szem előtt tartva tovább kell folytatni a karokon és az egyetemen az előkészítő munkát. Ehhez a pb a következő súlyponti kérdéseket javasol­ja: — a képzés időtartama, — a szakosítás célja, mértéke, mélysége, formái szolgálják jobban a mérnöki alkotó­készség kibontakoztatását, — a tantervek felépítése, viszonylagos ru­galmatlanságuk, — az ismeretközlés,a készségfejlesztés és a számonkérés integrálására való törekvés; a szabadidő átgondolt biztosítása és felhaszná­lása, — a kiemelkedő képességű hallgatókkal va­ló foglalkozás, — egyetem és főiskolák kibocsátási céljai­nak egyeztetése; az egyetemen belül a karok kapcsolata, célkitűzés, szakosítás, tantervek kapcsolata, egybehangolásuk, illetve külön­bözőségük biztosítása, — a képzés nyitottságának biztosítása, — az elkötelezett értelmiségi szerepválla­lásra való nevelés. Oktatóink képzettsége, igényességük az oktató-nevelő-tudományos munkában, személyes tekintélyük a hallgatóság előtt alapvető tényezője tevékenységünk eredmé­­nyeségének. A pártbizottság tudatában van annak, hogy az oktatói és hallgatói­ érdekek, érdekviszo­nyok változatlansága mellett a kitűzött neve­lési célok hatékony megvalósítása nem vár­ható. Ezért szükségesnek tartja változásuk folyamatos figyelemmel kísérését, körültekin­tő, tudatos, következetes alakításukat. A feladatok végrehajtásához alapvető a szemléleti egység kialakítása. Ennek érdekében a pártszervezetekben, szakszerve­zetekben, és a KISZ szervezetben adandó tá­jékoztatáson túlmenően a pb javasolja rek­tor elvtársnak, hogy az előterjesztés kerül­jön megismertetésre alkalmas formában az oktatók — az egyetemi közvélemény köré­ben. Az oktató-nevelő munka az egyetemi tevékenység valamennyi részterületé­nek — kádermunka, egyetemi szervezet, gaz­dasági munka stb. — fejlesztésénél, a fel­adatok kitűzésénél alapvető szempont legyen.­­ A pártbizottság javasolja rektor elv­társnak, hogy a vitában elhangzottak­kal kiegészített előterjesztésben megfogalma­zott főbb megállapítások, ajánlások, az egye­temfejlesztési koncepció felülvizsgálata során kiindulópontul szolgáljanak. AZ ESTI ÉS A LEVELEZŐ OKTATÁS FEJLESZTÉSE Kételyeim vannak A Jövő Mérnöke ’82. de­cember 20-i 38. száma ismer­tette azt a javaslatot, amelyet az esti­ levelező oktatás to­vábbfejlesztésére dolgozott ki az illetékes rektori bizottság. Bevezetőként számokkal iga­zolva, hogy az egyetem esti­levelező tagozatain évről évre csökken a jelentkezők száma, a hallgatók tanulmányi ered­ménye gyengébb a nappali ta­gozatosokénál, s lemorzsolódá­suk aránya is lényegesen na­gyobb. Ugyanakkor a főiskolák esti­levelező tagozatain a kép ked­vezőbb, s másoddiplomásként idén mintegy háromszor any­­nyian kezdték meg műegye­temi esti-levelező tanulmá­nyaikat, mint amennyi a „nul­láról” indulók száma. De mert a bizottság véleménye szerint sem lehet a kedvezőtlen jelen­ségek ellenére a munka mel­lett­i okleveles mérnökké vá­lás lehetőségét egyszerűen megszüntetni, a fentiek alap­ján az úgynevezett kétlépcsős esti-levelező oktatás bevezeté­sét tartják megoldásnak, elő­relépésnek. Aminek lényege az, hogy az egyetemi felnőtt­­oktatásba csak a már üzem­mérnöki oklevéllel rendelke­zők kapcsolódhatnak be. A számokkal, a valós té­nyekkel, amelyek azt jelzik, hogy a műszaki egyetem esti­levelező tagozaton való elvég­zése sokak számára „túl nagy feladat”, nem lehet vitatkozni, s az esti­ levelező oktatás mai követelményekhez való igazí­tásával feltétlenül egyet kell érteni. Én pusztán saját ta­pasztalataim aránján a terve­zet megvalósításához szeretnék néhány gondolatot, kételyt elő­rebocsátani. Tankörünk 9 tagú, a szakmai eloszlás erősen heterogén: van, aki villanyszerelő egy bányá­ban, másvalaki vidéki kórház kazánfűtője, de van m­űszaki rajzoló, gazdasági ügyintéző stb. A vizsga és a gyakorlati jegyek általában közepesek, négyesek, így a tankör az egyetemi 3,5-es átlag fölött tel­­­­jesít. (Igaz, hogy a létszám in­duláskor 30 körül volt, s akik idáig bírták, harmad-negyed­évben már képesek kell legye­nek az átlagnál valamivel jobb eredményt produkálni.) Én a harmadik év első fél­évében csatlakoztam hozzá­juk, előzetesen a Kandó fő­iskolát végeztem el esti tago­zaton. A főiskolai esti oktatás heti 3 alkalommal (kedd, szer­da, csütörtök) délután 4 órától este 9-ig tartott. Óbudáról es­te 10 óra körül értem haza, így a napi 8 óra munka mel­lett a szorgalmi időszakban szabadidővel szinte egyáltalán nem rendelkeztem. Az egyetemi levelező okta­tás kötetlenebb, a konferencia 3 nap havonta, viszont a tan­anyagot csaknem önállóan kell megérteni a jegyzetek és a könyvek arányán. Bár konzul­tációs lehetőség van, a vidé­kiek ezzel nem, vagy alig-alig élhetnek, hiszen nem áll mód­jukban minden héten ezért felutazni. A konferencián je­lenleg főleg számonkéréssel telik az idő (zárthelyik írásá­val, tervezési feladatok leadá­sával, mérésekkel), az anyag­gal kapcsolatos problémáink megbeszélésére kevés idő jut. Az oktatás színvonalát két­ségkívül emelné, ha a konfe­rencia időtartama, óraszáma duplájára nőne, például havi 3 nap helyett egy hétre, reg­gel 8-tól késő délutánig. De a levelező tagozatos hallagatók többsége 30-40 éves, túlnyomó részt többgyerekes ember, leg­többjük — hallgató kollégáim mindegyike — vidéki, akiknek huszonéves korukban családi-, vagy szociális okokból nem volt lehetőségük a tanulásra. S olyan esti-levelező tagoza­tosok is akadnak, akik ko­rábban nappali tagozatos hall­gatóként valamilyen okból ab­bahagyták tanulmányaikat, és ezt később levelező tagozaton igyekszenek jóvátenni. A konferencia megnöveke­dett időtartama a magas uta­zási költségek, szállásdíjak és éttermi árak mellett a vi­dékiek számára óvatos becs­lés szerint is legalább 1000 fo­rint többlet kiadást jelentene. Ezt pedig kevesen tudják fe­dezni. Az egyetemen jelenleg nincs lehetőség arra, hogy a vidéki levelező hallgatók a konferencia néhány napjára kollégiumi elhelyezést és men­zát kapjanak. Míg egy-két éj­szakát legtöbbjük meg tud ol­dani (rokonnál, ismerősnél, pá­lyaudvari váróteremben [!], amire volt már példa ...), egy hét effajta megoldásra már túl hosszú idő. Egyfelől tehát egészen bizo­nyosan növekednének az esti­levelező tagozatos hallgatók költségei. Ugyanakkor kerese­tük, egzisztenciális helyzetük — a jelenlegi tapasztalatok alapján — a nem tanuló kol­légákhoz képest kevéssé emel­kedik, illetve romolhat is. A munka mellett tanulókra egy­­egy sürgős feladat, túlórázás, stb. terén a vállalat, az osz­tály, a részleg stb. nem szá­míthat százszázalékosan, illet­ve nem úgy, mint a többiekre. A fizetésemelések, prémiumok, feljebb sorolások ennek ará­nyában érnek vagy kerülnek el bennünket. Ami a munka­hely pillanatnyi érdeke szem­pontjából még érthető is. A növekvő tanulmányi tá­vollét nagyon komoly problé­mákat szülhet, főként ott, ahol esetleg már a jelenlegit sem nézik jó szemmel. Reális ve­szélye van annak, hogy emiatt egyes munkahelyek nem vagy sokkal nehezebben adják meg támogatásukat dolgozójuk egyetemi továbbtanulásához. A Jövő Mérnökében közölt ismertetésből nem derült ki, miként szándékoznak — mi­ként lenne lehetséges — az új szisztémába beépíteni­ az esti­levelező tagozatos hallgatók érdekeinek legalább a jelenle­givel azonos szintű védelmét." Mert ellenkező esetben véle­ményem szerint félő — ha nem egészen biztos —, hogy a tervezett szisztéma nem éri el a kívánt célt, ha­nem ellenkezőleg: az ered­mény inkább ezen oktatási forma elsorvadása lesz. Ha­ az új keretekhez nem biztosíta­nak intézményesen hosszabb tanulmányi szabadságot, a vi­dékiek számára reális áron el­helyezést, étkezést, alighanem még kevesebben lesznek azok, akik — a jelenlegi és várha­tó gazdasági feltételek között — vállalani tudják a növekvő áldozatokat. A munka mellett továbbtanulni szándékozók bi­zonyos körének könnyen ob­jektíve válik lehetetlenné az egyetemi továbbtanulás. Én úgy gondolom — ne fe­lejtsük el, családds, felnőtt emberekről van szó — hogy a főiskola elvégzése után az egyetemi ambíciókkal indu­lóknak csekély töredéke fogja csak vállalni a tanulmányokat még tovább, az egyetemi dip­lomáig. Hiszen munka mellett az egyetemi diploma megszer­zéséig tartó út 1-2 évvel meg­hosszabbodik, ami általában véve nem túl hosszú idő, de aki tanult már munka mel­lett, az tudja, hogy egy félév is túl hosszú, amit ebben az életformában vállal az ember. A munka melletti tanulás ál­dozatvállalást jelent, ami ter­mészetes, hisz valamit, vala­miért. Csakhogy az áldozat­­vállalásnak határa van. •Az Másik kételyem a két lépcső egymásraépülésével, a tan­anyaggal kapcsolatos. A főis­kolai négy évét jelenleg egy, különleges esetben két elvég­zett egyetemi évnek ismeri el a műegyetem, de utóbbi eset­ben szigorú, néha teljesíthetet­len különbözeti vizsgák felté­telével. Ugyanakkor a terve­zet szerint a 2 évnek elismert főiskolára mindössze további két-három évben gondolják összesűríteni az egyetemi tan­anyagrészt ... A kétlépcsős képzésnek véleményem szerint e tekintetben csak akkor lehet realitása, ha a főiskolai okt­­tatásban, a tananyagban is lelé­nyeges változtatásokat vezet­nek be, ha az egyetemi reform általános műszaki felsőoktatá­si reformmal jár együtt. (Fő­iskolai és egyetemi jegyzetek egységesítése, összehangolá­sa, az oktatott tárgyak azonos szintre hozatala, stb.) Tapasz­­talataim alapján nehéz elkép­zelni, hogy a főiskolás képzés változatlansága mellett az ott megszerzett tudásra az egye­temi lépcső 2-3 tanév időtar­tamban úgy épüljön rá, hogy a képzés színvonala emelked­jen. A rektori bizottság terveze­tének gondolatmenete logikus, ám véleményem szerint a ben­ne foglaltak megvalósítását az említett problémák nagyban nehezítik. Ifj. Mikolics Mihály villamos üzemmérnök, IV. éves levelező villamos­­mérnök hallgató Ez még karácsonykor volt Majdnem két és fél méteres kará­csonyfát állítottak fel a Vásárhelyi kollégiumban azoknak a külföl­­di hallgatóknak, akik nem tudtak hazautazni kará­csonyra. Az első­éves lányok szé­pen feldíszítették, aztán kis műsor következett. Szí­riai tánccal és egyéb nemzeti jel­legű programmal. Utána egy francia filmet nézhettek meg az ünnepe- tők... „A MAGYAR IPAR FEL­ADATAI, különös tekintettel a világgazdasági korszakváltás­ra” címmel dr. Bognár József akadémikus, a Világgazdasági Kutatóintézet igazgatója tart előadást február 9-én, szerdán 14.30 órakor. A BME 200 éves jubileumának megünneplésére rendezendő központi tovább­képző előadássorozat keretében tartandó előadás helye a K épület mf. 65. sz. előadóter- Tipi-topi Hullafáradtan érkezik haza Kovács úr. Lefekszik aludni. Már majdnem elalszik, ami­kor — Tipi-topi, pfupfu. Tipi-to­pi, pfupfu. Rohan a lámpához, felgyújt­ja, sehol semmi. Minden el­csendesedik. Már majdnem el­alszik, amikor — Tipi-topi, pfupfu. Tipi-to­pi, pfupfu. Villany, sehol semmi. A kapcsolónál marad, leolt. Feszülten fi­gyel. Egyszeres? k — Tipi-topi, pfupfu. Tipi-to­pi, pfupfu. Felkapcsolja a villanyt és meglát egy kisegeret a radiá­toron lépdelni. Tipi-topi meg­át! megfújja a lábacskáit pfu­pfu. tipi-topi !újabb két lénés) pfu­pfu (megfújja lábac­káit). GAB

Next