A Jövő Mérnöke, 1984 (31. évfolyam, 1-39. szám)
1984-02-24 / 6. szám
Beköltöztek a Z-be Örömmel jelenthetjük a hírt: gyakorlatilag befejeződött a beköltözés az új, tízemeletes Duna-parti épületbe. A gépészkar három tanszéke: a vasbetonszerkezeti, az acélszerkezeti és a gépelemek tanszék a kilencedik, a nyolcadik, illetve a hetedik emeleten kapott helyet — a többi szintet a közlekedéskar tanszékei foglalják el. A hetedik emeleten (a gépelemek tanszékkel együtt) a közlekedési mechanika tanszék van, a hatodikra a közlekedéskar gépipari tanszékének közlekedésüzemi osztálya, az ötödikre a közlekedésautomatikai osztály, a negyedikre a közlekedés- és vállalati gazdasági osztály, a harmadikra pedig a közlekedéskar dékáni hivatala és a számítógépterem került. A tizedik emeleten található a levéltár, a másodikon és az elsőn tantermek vannak, míg a földszint két nagy, százhúsz fős előadóteremnek, tanári szobának, ruhatárnak és büfének ad otthont A beköltözés tehát megtörtént. Mi van hátra? Az alagsorban üresen áll még néhány műhely: az érkező gépek számára alapozást kell elkészíteni. De alighanem mindezek már csak apróságok — az épületet lakói lényegében elfoglalták, pl. — Tudod miért a épület? Mert elkezdte hajtani Orosz ZOLTÁN, folyamatosan felügyelte Lévai ZOLTÁN, befejejezte Boross ZOLTÁN. Kinevezések Az egyetem rektora 1984. február 1-i hatállyal kinevezte dr. Kórodi Annát, a terv- és pénzügyi osztály vezetőjét a Gazdasági és Műszaki Főigazgatóság pénzügyi főigazgatóhelyettesévé. Kinevezte továbbá 1984. február 1-i hatállyal Mester Ferencnét, a terv- és pénzügyi osztály helyettes vezetőjét a terv és pénzügyi osztály vezetőjévé. Fakultatív speciálkollégiumok 1. a társadalom értékrendszere. Vezetik: Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor szociológusok. Óramegbeszélés: 1984. február 23. 16.00 „R”klub. 2. BESZÉLGETÉSEK A JAZZRÓL. Első program: 1984. február 28. 19.00. „R”klub. 3. XX. SZÁZADI FILOZÓFIÁK. Vezetik: Perecz László, Szabó István és Darai Lajos filozófusok. Óramegbeszélés: 1984. február 27. 17.00. Martos. 405. 4. SZOCIÁLPSZICHOLÓGIA. Vezeti Kreácsik Judit pszichológus. Óramegbeszélés: 1984. február 29. 17.00. Vásárhelyi Kollégium. 5. MODERN MŰVÉSZETI TÖREKVÉSEK. Vezeti: Hegyi Loránd művészettörténész. Óramegbeszélés: 1984. február 24. 16.30. Bercsényi Kollégium. A speciálkollégiumokra jelentkezni lehet a közművelődési titkárságon (K. I. 45). Az első két-három óramegbeszélést sajnos lekésitek. (elnézést a késői tájékoztatásért, az órák időpontját, helyét azonban a heti NAP-ban megtaláljátok). A tárgyak az indexbe fölvehetők. Érdeklődni lehet Veres Katalinnál (K. I. 45), és Dihházi Bertalannál a Martos Kollégiumban. Kiegészítés a KÁTÉ nyelvi versenyéhez A versenydolgozatokat gépelve kell beadni a Nyelvi Intézetbe, ahol az eredeti munkát előzsűrizik, valamint nyelvi és tartalmi szempontból lektorálják. Az újságba a már kijavított cikkek kerülnek be. Az orosz nyelvű gépeléshez a KISZ-ben és a Nyelvi Intézetben rendelkezésre áló cirillbetűs írógépeket lehet igénybe venni. A terjedelem a témától függően változhat. A humoros írások lehetőleg egy gépelt oldalnyi, az idegen nyelv fontosságáról írott munkák két-három oldalnyi hosszúak legyenek. (Egy sajtos jó tanács: az újságcikk annál jobb, minél rövidebb!) A határidő pedig változatlan: március 8., 12 óra. —csep— ÉRTESÍTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT, HOGY A 3— 4. OLDALON TERVEZETT CIKKEK HELYETT A MŰVELŐDÉSI MINISZTÉRIUMNAK A MŰSZAKI FELSŐOKTATÁS FEJLESZTÉSÉRE VONATKOZÓ JAVASLATÁT KÖZÖLJÜK - EZZEL IS LEHETŐSÉGET ADVÁN A SZAKÁGI KONCEPCIÓ DEMOKRATIKUS MEGVITATÁSÁNAK. VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK I P 1 D , P OD , A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM LAPJA XXXI. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM ÁRA: 1,20 FORINT 1984. FEBRUÁR 24. Majdnem zokszó nélkül A Martos-kollégium tatarozására vetettünk egy pillantást február közepén. Az építők korábban felújították a csatornahálózatot és a villamos vezetékeket. Most festik a szobákat, mázolják a szekrényeket, a harmadik emeletnél járnak, felülről kezdték. A hallgatók felismervén saját érdeküket, majdnem zokszó nélkül költöznek egyik szobából a másikba a felújítási hullám elől. Csak reméljük, hogy ez a megfogalmazás közelíti az igazságot, mert még a majdnem zokszó nélküli költözködés is igen ritka felújítások idején. Tiszta szobában lakni azonban mégiscsak jobb. Ami kritikai észrevételt mégsem tudtunk nem meghallani, az ilyesmi volt: „a díszlécet utólag rakták fel a szobámban, s a holmim csupa malterpor lett”, ... „a kifestett folyosófalat utóbb összeverték a létrákkal ...” A tervek szerint májusra lesz kész a tatarozás, amely kezdeti akadozás után mostanában már a tervezett ütemben halad. 11 A valódi csoportvélemény Beszélgetések Mérnökképzés, konkrétan Fodor György professzor, az elméleti villamosságtan tanszék vezetője az elnöke volt annak a munkabizottságnak, amely az egyetemfejlesztési koncepció előkészítése során a graduális képzés kérdéseivel foglalkozott. A felsőoktatás fejlesztésének egyik legfontosabb kérdése az, hogyan lehet összeegyeztetni a fejlesztés szükségességét azzal a ténnyel, hogy az oktatás olyan rendszer, amely nehezen viseli az ismétlődő, gyors változásokat. Az oktatás (különösen a felsőoktatás) területén csak igen nehezen mérhetők a változtatás következményei, eredményei. Ha például átfogó reformot határozunk el, csak mintegy tíz év múlva próbálhatjuk meg ellenőrizni: sikeres volt-e a döntésünk — hiszen öt év múlik el, míg végez az első „reformévfolyam”, s legalább további öt évbe telik, mire értékelhető visszajelzések érkezhetnek a végzett mérnökök tevékenységéről. Tíz év pedig nagyon hosszú idő: nehéz megállapítani, a mérnöki munka változása mögött vajon a reform hatását kell-e látnunk, vagy más tényezőknek — a gazdasági, politikai helyzet módosulásának, az értelmiségi presztízs átalakulásának — köszönhetők a változások. Éppen ezért, ha a felsőoktatás fejlesztésének módjait kutatjuk, nagy a veszélye, hogy pusztán jelszavakat ismételgetünk, amelyekből nehéz gyakorlati következtetéseket levonni. — Mégis, a mérnökképzés fejlesztésének MILYEN KONKRÉT feladatait látja jelenleg, professzor úr ? — Két, egymással összefüggő problémára utalnék. Egyrészt véleményem szerint nincs megfelelően felmérve: milyen a magyar ipar mérnökigénye, különös tekintettel az okleveles mérnökök és az üzemmérnökök arányára. Természetesen aligha várható el, hogy pontos darabszámot kapjunk: évente ennyi és ennyi mérnökre van szüksége a magyar iparnak, de azt talán meg lehetne (meg kellene) határozni, hány üzemmérnök jusson egy okleveles mérnökre. A másik kérdés az, hogyan állunk a „nyersanyaggal”? Jelentkezik-e minden évben valóban annyi hallgatójelölt, akikből megfelelő számú jó okleveles mérnököt lehet képezni? Nos, az utóbbi évek tapasztalatai alapján az az érzésem: a felvételi keretszámot figyelembe véve nincs olyan képességben, szorgalomban, hivatástudatban megfelelő hallgatóanyag, amelyből — az adott feltételek mellett — elméletileg képzett, önálló kutató-fejlesztő munkára alkalmas okleveles mérnök válhatnék. Másrészt az is valószínűnek látszik, hogy az iparban nincs is akkora igény az okleveles mérnökök iránt, mint amennyien elhagyják az egyetem kapuit. Ez pedig legalább is két dologra utal: egyrészt arra, hogy nincs elegendő feladat az okleveles mérnökök számára, másrészt arra, hogy a diplomások bizonyos — talán nem is jelentéktelen — százaléka nem is képes elvégezni az okleveles mérnöki munkát. A jelenlegi felvételi rendszer nem tudja megfelelően elkülöníteni, ki alkalmas okleveles mérnöknek, s ki üzemmérnöknek. Szükség volna tehát egy olyan csatornára, amely már a képzés során intézményesen tenné lehetővé a főiskolára való átkerülést. — Közelebbről mi lenne a megoldás? — Elképzelésem szerint — hangsúlyozom, hogy csak egyéni véleményemet mondom — az egyetemi képzés első féléve után ketté kellene osztani az évfolyamot. A hallgatók egyik része — amelyik meghatározott szint fölött teljesítette az első félév követelményeit — továbbra is a jelenlegi, okleveles mérnöki képzésben venne rész, míg a másik csoport — a vizsgakövetelményeket gyengébben teljesítők — üzemmérnökhallgatóvá válnék, akiket egyetemünk keretei között oktatnánk. A második félév után — a nyári szünetet felhasználva — különbözeti vizsgák letételével némi korrekció még elvégezhető lenne. Ez a megoldás egyszerre lenne célratörő és gazdaságos. Célratörő, hiszen az üzemmérnöki képzés alapvetően más célú, mint az okleveles mérnöki, felesleges tehát a képzés során olyan ismeretekkel tömni a jövendő üzemmérnökök fejét, amelyekre csak az okleveles mérnököknek van szükségük. Ez a módszer ugyanakkor gazdaságos is lenne: gyakorlatilag nem igényelne új tantermeket, laboratóriumokat, a tanszemélyzet bővítését — mindöszsze csak jól átgondolt tantervi struktúrát. Arról nem is szólva, hogy ez a megoldás az egyetemi képzés színvonalának növelését is elősegítené, megakadályozná, hogy a mindenből éppen csak a minimumot teljesítők is mérnöki oklevelet kaphassanak. P. L. Előző alkalommal Salgó Rózsa kérdése dr. Kálmán János titkárhoz szólt: véleménye szerint, mely kérdésekbe kell beleszólnia a tanszéki KISZ-es képviselőjének, hogyan lehet hatékonyan és valóban demokratikusan képviselni az érdekeiket és elérni azt, hogy a képviselő valóban csoportvéleményt képviseljen? Ha két mondatban kellene megfogalmaznom a válaszomat, azt mondanám: a KISZ képviselőjének joga, sőt kötelessége véleményt nyilvánítani, minden olyan fórumon, ahol szervezetét képviseli és ahol lelkiismeretével nem teljesen összhangban álló álláspont látszik felülkerekedni. Csoportvéleményt leghatékonyabban úgy képviselhetünk, ha azonos a saját véleményünkkel. A kérdés első felére — vagyis, hogy milyen kérdésekbe szóljon bele a KISZ képviselője —, gyakran halljuk azt a választ, hogy „elsősorban a fiatalokat közvetlenül érintő kérdésekbe”. Ezt a megfogalmazást azonban félrevezetőnek tartom, és tapasztalatom szerint magában rejti az elhallgatás lehetőségét is. Mert ki vitathatná el, hogy a saját tanszékünk, vagy egyetemünk valamennyi dolga ránk is tartozó dolgok; hogy a fiataloknak is joguk van egyénileg és csoportosan is önálló véleményt mondani szűkebb és tágabb értelemben vett közös dolgainkról, országunk ügyeiről, a militarista, embereket és népeket szembeállító és megalázó nagyhatalmi törekvésekről vagy az éhínségről. Nyíltan senki. De azok közül, akik azt mondják, hogy a fiataloknak „az őket közvetlenül érintő kérdésekbe kell beleszólniuk” sokan lényegében ezt kérdőjelezik meg. Vagyis jó, ha idejekorán megtanulják a fiatalok: vannak kérdések, amelyek rájuk tartoznak, s vannak, amelyek nem. Ezeket a korlátokat egy kisebbségtől eltekintve, ma mindenki elfogadja. A hallgatólagos egyetértésnek azonban igen különböző indíttatásai vannak. Egy ugyancsak csekély kisebbség meggyőződése, hogy ez így jó, ahogy van, a derékhad egy része nem érti, más része látja ugyan az ellentmondásokat, de azokat megváltoztathatatlannak tartja, konformizmustól, vagy karrierizmustól indíttatva kerüli azokat. Követendőnek azt tartom, ha valaki képes megtalálni azt a határt, ameddig környezete és a társadalom tűrőképességét figyelembe véve, a leggyorsabb haladást segíti elő. S ezen belül képes attól elvonatkoztatni, hogy ez személy szerint őrá nézve milyen előnyöket és milyen hátrányokat jelent? De talán még ennél is fontosabb, hogy miután sokan nem tudják egészen biztosan, hogy mi is az, amit még el lehet mondani, meg mi is az, amit már nem, inkább nem mondják el a véleményüket, elfordulnak a tömegszervezetektől és apolitikusokká válnak. Kifelé apolitikussá. És ez a magába fojtottságból eredő apolitikusság talán a legveszélyesebb minden társadalmi rendre nézve. Azt, hogy milyen kérdésekbe szóljunk bele, más, érzelmileg kevésbé motivált, jogi oldalról is megközelíthetjük: a négyszögek feladata bizonyos javaslatok véleményezése. Vagyis négy ember összejön, hogy a felkért vagy hivatásos javaslattevő javaslatát megvitassa. Ez érdemben csak úgy lehetséges, ha mindenki egyenrangú félként vesz részt a megbeszélésen, képes eltekinteni attól, hogy egyébként köztük milyen munkahelyi alá- és fölérendeltségi viszony van, illetve senki nem él viszsza ezzel a viszonnyal. A kérdések megvitatása során az érveknek kell, hogy súlyuk legyen, és nem a pozícióknak. A vita során annak sincs jelentősége, hogy az állami vezető majd egy személyben tesz javaslatot, vagy dönt, és hogy a társadalmi szervek képviselőinek ezzel kapcsolatban milyen jogokat írnak elő a különféle színű füzetek vagy az alkotmány. Az itt vázolt mechanizmus sajnos nem egészen az általam megtapasztalt rend, és általánosnak és jellemzőnek semmiképpen sem mondható. Ennek részben külső és belső társadalmi, részben személyi alkalmassági, pontosabban alkalmatlansági okai vannak, mind az állami, mind a társadalmi vezetők esetében. A társadalmi okok gyökere véleményem szerint a már említett apolitikusság, ami többek között abban nyilvánul meg, hogy a választott társadalmi vezetőkkel szemben általában nincsenek komoly választói elvárások. Hatékonyan és demokratikusan képviselni valódi csoportvéleményt csak akkor lehet, ha ilyen egyáltalán létezik. És ez rendszerint nem spontán szokott kialakulni. Én nem azt tartom csoportvéleménynek, ami egyszerűen a meglévő vélemények összessége, eredője, hanem azt, ami egymás véleményének megismerése után alakul ki bennük. A választott vezetőnek tudnia kell, hogy a négyszög napirendjére tűzött kérdések közül melyiket, milyen széles körben kell előzetesen megvitatni. Erre vonatkozóan általános szabály nincs. Azt azonban általános érvényű szabálynak tartom, hogy a négyszög képviselő a szervezetén belül előzetesen legalább azokkal ismertesse a véleményét, akiknek lehet, hogy ellenvéleményük van. Alkalmat kell adni, sőt bizonyos élesebb megfogalmazásokkal elő kell segíteni az ellenvélemények felszínre jutását. Nem azért, hogy kritikátlanul elfogadjuk, hanem azért, hogy nyílt vitában, minden lehetséges szempont figyelembevételével alakíthassuk újra véleményünket. Az így újrafogalmazott véleményt egyérteműen, világosan ismét el kell mondani. Nem szabad kétértelműségnek, tisztázatlan részleteknek maradni. Ha a vita során kiderülne, hogy nem a KISZ-titkár felkészültsége a legjobb az adott kérdésben, vagy nem egyezik véleménye az elfogadott állásponttal, akkor jobb, ha más képviseli a szervezetet a négyszögben. Más szempontok is indokolhatják, hogy ne mindig és mindenben a KISZ- titkár képviselje szervezetét. Az új KK belső utasítás szerint például a beérkezett munkák felosztását, a témavezető kinevezését a négyszögnek véleményeznie kell. Ahhoz, hogy valaki tisztában legyen a KK-rendszabályokkal, a tanszék KK-forgalmával, az egyes csoportok és ezen belül az egyes emberek kereseti lehetőségeivel, vélt vagy valódi sérelmeivel, komoly felkészültségre van szükség. Egy nagy KK-forgalmú tanszéken, megfelelő személyi adottságok mellett jó megoldás lehet, ha KISZ képviselője a KK-ügyekben egy hozzáértő, erre a feladatra alkalmas személy. A négyszögülésekre való felkészülés, a közös vélemény kialakítása a megválasztás utáni első időben több időt és energiát követel. A legtöbb kérdést taggyűléseken kell megvitatni, hogy egymás véleményét és a KISZ-titkár véleményét minél jobban megismerjék. Következetes vezető esetén később, bizonyos kérdésekben szűkebb körű megbeszélések is biztosíthatják a demokratizmust (pl. KISZ-vezetőség), elsősorban azért, mert a KISZ-titkár cselekedetei, reakciói már közismert érveken nyugszanak, kiszámíthatóak. Mindenki előre tudja, hogy az adott kérdésben, esetben hogyan reagál. A demokratikus négyszög képviseletéhez hozzátartozik még a beszámolási kötelezettség Olyan fórumon, olyan részletességgel,, ahogy azt a helyzet megkívánja. Ez érdemi módon csak akkor lehetséges, ha felszámolják az ülések „titkos”, bizalmas jellegét. Ennek komoly akadálya tulajdonképpen nincs. Szerintem elég, ha egy társadalmi szervezet képviselője kijelenti, hogy nem hajlandó részt venni olyan üléseken, amelyek titkosak. Vagyis: szükség esetén mindenkinek vállalnia kell (Folytatás a 2. oldalon) !