A Jövő Mérnöke, 1987 (34. évfolyam, 1-34. szám)
1987-02-06 / 1. szám
Mi a véleménye ? Háromperces szerelem Szemtelen voltam. Megállítottam embereket — EZÚTTAL CSAK NŐKET, és nekik szegeztem a kérdést: Mi a véleménye a szexuális kultúráról? A többség elutasított. Megértem őket. De akadtak olyanok is, akik válaszoltak. Mellőzve minden jópofi, tudományoskodó vagy moralizálgató bevezetőt, íme a válaszok: EGY GÉPÉSZ HALLGATÓ. — Félek, hogy nagyon roszszul választottál. Erről nekem alig van tapasztalatom ... — Pedig már húszéves vagy! Sok középiskolában meglehetősen nyíltan beszélnek a témáról, és szinte szégyen, havalaki érettségiző létére még szűz. — Ahová én jártam, ott ez nem volt téma. — És amióta itt vagy, a szobatársaid között? — Érdekes, úgy jöttünk öszsze, hogy nekik még nem volt komoly kapcsolatuk, nekem meg volt fiam — vagyis van, most olyan átmeneti állapotban vagyunk —, szóval ha akarnánk, se tudnánk mit megbeszélni. — Olyan csúnyácskák a szobatársaid? — Dehogy csúnyácskák, sőt! Nem tudom miért van, de már a középiskolában is megfigyeltem, hogy a szép és okos lányok nagyon nehezen találnak párt. A „kevésbé szépek” ... — A rondák? — Szóval ők meg szinte minden héten más fiúval voltak. Barát az itt is sok van. Tudom, hogy a szobatársaim is több fiúnak tetszenek, de csak beszélgetnek. Az együttjárásig nem jutnak el. — Gyakori vád,, hogy a fiúk csak „azt” akarják. — Nem, én ezt nem vettem észre és a szobatársaim sem mondták, hogy a fiúk durvák vagy erőszakosak lennének. — Vagyis rendesek! — Igen. — Arról nem beszélgettek, hogy időnként azért lehetnének férfiasabbak, határozottabbak ? — Hát időnként rájuk férne ... — És mitől a bizonytalanság? — Ezt én nem tudhatom. — Talán azért, mert ők sem tudnak sokat a szexuális kultúráról? — Talán, nem tudom ... ★ — Néhány éve, egy amerikai egyetemen megvizsgálták a lányok szexuális magatartását. (Kérdőívekkel.) Bizony sokan panaszkodtak, mondván, egyre több mindent kell bevetni. A pornókazettától, a kábítószerig, hogy partnerüket megfelelő kondícióba hozzák, és sikeres legyen az estéjük. ★ EGY ÉPÍTÉSZ. — Szexuális kultúra? Egy nulla! Idefigyelj, huszonkét éves vagyok és elegem van az egészből. Az ember szeret valakit, azt hiszi, viszont szeretik, lefekszik vele, és aztán kész. Na, jó, megtörténik egyszer — van ilyen. Kipipálom. Megtörténik másodszor ... pipa ... De amikor csak ez van! Mintha csak combtól fölfelé és deréktól lefelé létezne az ember. — Talán benned van a hiba? — Az egész el van rontva. Szexuális kultúra? Hát mi az? Nem hiszem, hogy elválasztható lenne a világ többi dolgától. Hát nézd meg mi van! Rohanás, durvaság, fáradtság, hazugság. Persze a nők rontották el a dolgot, mert nem tudtak várni. Én már későn születtem. Hiába mondom: legyen előbb szerelem, aztán szex. Hát kiröhög és otthagy! Lehet, az is a hiba, hogy nem vagyok igazi nő. Én nem tudok taktikázni, nem tudom szédíteni a srácokat. Nyílt kártyákkal játszom. — És ezt kihasználják. — De még mennyire. Nemhogy szerelem, de szeretkezés sincs. Közönséges b .. .s van. Szerintem ez az általános. Ismerek embereket, akik már az első találkozáskor lefekszenek. De még a reggelt sem várják meg, már hajnalban lelép valamelyik. Látni sem bírják egymást. Szégyenkeznek. — Talán a fiúk is szenvednek ettől. Még sohasem pró- báltad megbeszélni a partnereddel, hogy mi volt a baj? — Ugyan, az nagyon cikis. — Kinek? — Hát idefigyelj! Hiába szeretnék én beszélgetni, ha látom, már nem érdekli az egész, mert megkapta, amit akart. — Te pedig ott fekszel szomorúan és kielégületlenül. Tudod egyáltalán, milyen az orgazmus? — Igen, éreztem már olyat. De az már régen volt, és félek, hogy az az idő már nem jön vissza. — Na ne viccelj! Még alig múltál húszéves. .. Ez van, és szerintem a világ csak egyre rosszabb lesz. Amikor először akartam teoretikus ismereteket (is) szerezni a témáról, már több mint évtizede, a tanulmányok, kutatási jelentések és szakemberek véleménye sokkal borongósabb volt ,mint manapság. Azt mondták, hogy minden tíz, rendszeres szexuális életet élő nő közül négynek többé kevésbé nyűg, kettőnek pedig kifejezetten borzasztó ez az élet. A legutóbbi hazai vizsgálat inkább fordított arányról beszél: állítólag tízből csak három nőnek vannak jelentősebb panaszai. Hogy mi az igazság, nem tudom ellenőrizni. Harmincéves TUDOMÁNYOS MUNKATÁRS. — A szexuális kultúra sokkal jobb, mint ahogyan különféle irományok sugallják. Nem is tudom, miért beszélnek erről ilyen sokat. — Mire alapozza a véleményét? — A tapasztalataimra és az ismerőseimmel való beszélgetésekre. Előbb utóbb, lehet, hogy véletlenül, de a nők megtudják, nekik mi a jó és akkor már kikövetelik, úgy alakítják a dolgokat, hogy elérjék, amit akarnak. És ehhez nem kell semmi különös, csak partner és megértés. — Én ismerek embereket akiknek pontosan ez hiányzik, partner és megértés! — Áh! Partner mindég akad, még sok is a vállalkozó. Egyébként sem kell olyan nagy jelentőséget tulajdonítani ennek az egésznek. Nézze, sok embernek van videója, ha baj van, ha már nem áll fel, megnéznek egy jó pornófilmet, és minden rendben. Ha ez a videó mást nem is hozott, már is megérte. A nők is kikövetelik ami nekik jár. — Ez kultúra? — Na jó, kultúra... Az emberek űzöttek, nincs erejük, meg kedvük, hogy „kultúráltak” legyenek. Sokan tudnák, hogyan kéne, de fáradtak. Ha már így van, legalább ne lelkizzünk fölöslegesen. ★ EGY VEGYÉSZHALLGATÓ. — Ez olyan, mint általában a kultúra. Általa nemesebb, több, boldogabb lehet az ember. Az önkifejezés és a megismerés egyik formája — a szexualitás révén. — Ez nagyon kerekdeden hangzik, csak kicsit általános. Lehetne konkrétabban ? — Hát nézd, nincsenek széles körű tapasztalataim. Viszont olvastam egy kutatási jelentést, amiben az volt, hogy hazánkban egy-egy szerelmi aktus, a szoros együttlét, átlagosan három percig tart. Érted? Három perc! — És ez kevés? — Őrülten kevés! — Szerinted mennyi az elfogadható idő? — Minimum fél óra, de az optimum legalább egy vagy akár két három óra is lehet. — Na jó, de azért ne feledd, hogy különbözőek az adottságok és az igények. Bár igaz, ami igaz, el sem tudom képzelni mire elég a három perc. — Én sem, de az biztos, hogy ennyi időbe nem férhet bele kultúra. — És ez a nők vagy a férfiak hibája? — Azt szokták mondani, hogy a nők gyengédebbek, ilyen a természetük, és a férfiaktól is több kedvességet várnak — legtöbbször hiába. Ez biztosan baj. Ugyanakkor nem hiszem, hogy a gyengédség egyenlő a „kulturáltsággal”. Az ilyesmiről nem tanul az ember, csak tapasztal. Azt hiszem, szinte minden a szerencsétől függ. Ki, mikor, kivel találkozik.★ Egyesek szerint a szexualitás már-már termelőerő. Aki örömet, és boldogságot kap általa, az a munkáját is jobban végzi és könnyebben viseli az élet megpróbáltatásait, a nehéz időket. Hát ha ez így van (és miért ne lenne) akkor szeretkezzünk minél többet, és persze bízzunk a szerencsénkben. Kodos A Nicaragua — ami a sorsjegy mögött van NIC-sorsjegy, „Iskolát Nicaraguának!”. Akik a játék igen értékes fődíjainak minapi sorsolásán nyertek, bizonyára örülnek, ám szinte biztos, hogy ők is nagyon keveset tudnak arról a távoli országról, melynek javára a sorsjegyet vásárolták, amelyről jószerivel csak a harcok kapcsán hallunk. Pedig a kiutazó magyarok elé egészen más kép tárult a mindennapokban. Papp Erika, a magyar küldöttség tolmácsa volt az építkezés első két hónapjában. — Magyarország egy 800 személyes mezőgazdasági iskola háromlépcsős építkezésének első ütemét vállalta. A munkát a KISZ KB Építésszervezési Irodája irányítja, s a 160 férőhelyes részt ’87. július 19-én, a forradalom évfordulóján kell majd átadni. Heten indultunk útnak október közepén, főleg technikusok, egy orvos és néhány mérnök. (A segédmunkát a helyiek végzik.) Jelenleg 13 magyar dolgozik odakint. — Mik voltak az első benyomásaid, s egyáltalán, mit illik tudni Nicaraguáról? — Az ország területe nagyjából kétszer akkora, mint Magyarországé, lakossága viszont alig harmadannyi. Managua, a főváros a nyugati (csendes-óceáni) oldal közepén fekszik. Chinandega, az építkezés színhelye ettől körülbelül 160 kilométerre északnyugatra, a hondurasi határ felé található. Managua fölött kezdődik a hegyvidék, ahol rengeteg pipáló tűzhányót látni. (A legmagasabb hegy sem több 1800 méternél.) Ez annyira jellegzetes helyi adottság, hogy az ország legnagyobb villamos erőműve geotermikus energiára épült! Az ország keleti, az Atlantióceán felé eső része viszont szinte teljesen kiépítetlen: hatalmas mocsarak és őserdők, melyekben — állítólag — abszolút korai körülmények között élő indiánok laknak. A lakosság főleg mesztic spanyolokból áll. Nicaragua egyértelműen mezőgazdasági ország (innen az isola ötlete is), a korábbi diktatúrák ideje alatt az United Fruit Company nevű amerikai multinacinális vállalat által „létrehozott” banánköztársaságok egyike. Banán, kávé és még gyapottermesztés. Ipar nem volt. — És ma? — A helyzet, azt hiszem, nagyon nehéz. Az ország védelmére egyes adatok szerint a nemzeti jövedelem 50-60 százaléka, sőt talán több is rámegy. A korábbi gépek mind amerikaiak. Ma viszont az amerikai kereskedelmi embargó miatt innen importálni már nem tudnak, amit a szocialista országok tudnak szállítani, azok viszont nem igazán építhetők be a régi rendszerekbe. A kormány számára talán a kontráknál is nagyobb fenyegetést jelent, hogy a háborús készenlét miatt akadozik a termelés, enélkül viszont nincs miből importálni. Az átlagembereknek végül is az a fontos, hogy élelemhez jussanak. És az élelmiszereket nagyon nehhéz beszerezni. A termelőknek nem éri meg, hogy bevessék a földet. Nincs gép hozzá, mindent manuálisan kéne csinálni. Másrészt rengeteg olyan terület is van, ami például termőföldből katonai bázis lett. — Ilyen állapotok mellett hogy viszonyul a „kisember" a mai hatalomhoz? — Mi egy kisvárosban laktunk. Amit az ottaniak észrevesznek, az, hogy időnként többféle anyagot sem tudnak beszerezni. A tájékoztatás viszont nagyon jó. Minden városiban működik a Sandinista Népi Felszabadítási Front irodája. Ez éjjel-nappal nyitva tart, s ha valami gondod vagy kérdésed van, bemész és elmondod az ügyeletesnek. És tényleg nagyon segítőkészek. Ugyanakkor állami szinten van a demokráciának olyan érdekes példája, hogy minden héten az országnak mindig más-más városában, vagy annak körzetében tartanak „népgyűlést”. Általában Daniel Ortega vagy valamelyik kormánytag látogat el oda. Ekkor a helyiek odasereglenek, s kérdeznek. Főleg helyi problémákról, de ezekre is azonnal választ kapnak, így mindenki úgy érezheti, hogy a hatalom személyesen is törődik vele, s ez kétségtelenül javítja a közérzetet. Mindemellett az ország végül is militarista magatartásra kényszerül, mindenkinek a honvédelemre kell összpontosítania. A többség katonai egyenruhában jár (önkéntesség van, de adott készültségnél mindenkit behívhatnak 16 és 60 év között — a nőket is; van terhes női katonai ruha is). Látják az emberek, hogy nincs béke, és az országnak továbbra is fegyverkeznie kell. A többség elfogadja ezt. De hát ’79-ben győzött a forradalom, s azóta nincs igazi béke... — És milyenek az ottani viszonyok, körülmények? — A repülőgéppel Managuába érkeztünk, itt kaptunk átmeneti szállást, hiszen az építési területen ekkor még félméteres gyapot, s majd ekkora sár volt. Itthon kellemes őszi idő volt, mikor elindultunk, de ott, kilépve a repülőből, az ember bőre pillanatok alatt olyan lett, mintha épp most mosta volna meg. Ilyen erős a páratartalom. Aztán gyorsan ránk szakadt a trópusi eső, ami nem sokáig tart ugyan, de akkor aztán ömlik. Ez az esős évszak velejárója. (Itt csak két évszak van: az esős, körülbelül augusztustól decemberig tart, ekkor csak 30-35 C-fok van, a szárazban már melegebb, április táján olyan 40-45 C- fok. Már előtte olvastam, hogy ez „földszintes főváros”, mert ’73-ban egy földrengés Managua nagy részét elpusztította, s az összes gyönyörű épület a romba dőlt. Jelenleg egy 15 (ez a bank), és egy körülbelül 8 emeletes épület (ez a Hotel Intercontinentál) van csak, ami magas. S képzeld el, hogy egy épületnek csak a főfala maradt meg, a téglák is épp, hogy ki nem esnek, ilyenek még ma is , tömegével vannak a fővárosban! A rom takarítást senki sem végezte el az elmúlt 13—• 14 évben. A város szórvány• településre emlékeztet, a gaz félig benövi ezeket a beomlott épületeket — valami iszonyúan nyomasztó látvány. Ehhez az extrémitáshoz még az is hozzátartozik, hogy a fővárosban vagy, nem meszsze az Intercontinentaltól, a nagy gazban kecskék legelnek, a szomszédban pedig tehéncsorda ... Managuában megoldatlan probléma a vízellátás is, a kiépült vezetékrendszer túl■ terhelt, ezért minden kerületben hetente kétszer egész nap vízszünet van. (Ebben a melegben ...) A rizs és a bab a két fő eledel, kenyér -nem mindig van Reggelire rizs, bab (ha éppen sikerült szerezni, akkor marhahússal), vacsorára szintén. Chinandega-ban már magunk főztünk ... — És mit isznak a helybeliek? — Sört. Illetve van rum (cukornádból), ami nem túl erős, s ehhez többnyire valamilyen gyümölcslevet öntenek, no és persze jégkockát, marékszámra. — Milyenek az emberek, a családok, a fiatalok? — Rengeteget segített nekünk, hogy hallatlanul nyitottak és nagyon kedvesek. Tehát nem képmutatók. Ha valamire szükséged van, s ezért felkeresel valakit, akkor — egy hivatalos tárgyaláson is! — nincs köntörfalazás, körbeírás. Mindenki nyíltan és röviden beszél. Az európai alakoskodás teljesen hiányzik belőlük. Az átlagos család legjellegzetesebb tagja az olyan fiatal nő, aki nem férjezett, nem is elvált, de 24—25 éves korára van két-három gyereke. S ezért nem ítéli el senki. Egyértelműen a férfiak választanak (egyébként is a családfelépítés jellegzetesen patriarchális), s a szexuális szabadság sokkal nagyobb, mint nálunk. Sok az alkalmi szexuális kapcsolat, és ezt mindenki elfogadja. Az abortusz viszont tiltott. A nicaraguai nép különben is nagyon vallásos. A gyereket ugyan nem óvják úgy mindentől, mint nálunk, de még az egyedülálló anyák is sokat foglalkoznak velük. Mivel az építőanyag drága, így szükségből három-négy generáció is együtt él, de közülük sokszor hiányzik a férfi. Nagyon sokan egy idő után egyszerűen otthagyják a családjukat. Vagy, ha mégis családdal élnek, dolgoznak napközben , vacsora után pedig mennek a bárba, ahol szinte csak férfiak ülnek és beszélgetnek éjfélig. Ezen kívül a szórako-’zást a fiesta jelenti (ez zenés, táncos és erősen italozó ünneplés), valamint a baseballmeccsek, és (itt is) a diszkó. No és dívik a „pletykálkodás”: hat óra után kiviszik a karosszéket, hintaszéket az utcára, s ott zajlik a hangos esti élet. — Befejezésül tudnál még valami érdekességet mesélni? — Egész Nicaraguára jellemző, hogy nincsenek utcanevek és a tájékozódás — az idegennek — borzasztóan nehéz. Mondjuk, elindulsz és megkérdezed, hogy hol van a Szent Antal-templom. Azt mondják, hogy menj négy quadrátot egyenesen, utána kettőt balra és aztán a volt piactértől három quadrátot (egy quadrátos háztömb). Managuában is olyan levélcímek vannak, hogy a földrengés szélétől keletre, fél quadrát...” A mi címünk ez volt: „Magyarok szálláshelye, szemben a Szent Antal-templommal, Chinandega, Nicaragua”! Bognár György * Választad-e a vadhajtás? Némi késéssel, de örömmel olvastam Kerti Józsefnek a november 14-ei számban megjelent „Nyelvi vadhajtások a műszaki életben (is)” című cikkét. Őszintén remélem, lesz még néhány folytatás. Egy dologban azonban nem értek vele egyet, mégpedig a tározókérdésben. Véleményem szerint tárolni szinte bármit lehet, tározni viszont csak vizet. A kifejezés nem új. Már akkor sem volt új, mikor évtizedekkel ezelőtt először hallottam. Anélkül, hogy beleményednék keletkezésének körülményeibe és képzésének a köznyelvtől való eltérésére, csak annyit állapítok meg, hogy véleményemmel nem vagyok egyedül. Ezt igazolja, hogy használja a tározó kifejezést a Német—Magyar és a Magyar—Német Műszaki Szótár (Nagy E.—Klár I. 1970-71) és az öntözési és Vízrendezési Értelmező Szótár (Bogárdi I. Petrovits J. 1980.). Az ötnyelvű Vízgazdálkodási Szógyűjtemény (VIZDOK 1973) 29 darab tározóval kezdődő kifejezést közöl. Az eddigiek talán szakmai elfogultsággal vádolhatók, de a következő nem. A Magyar Értelmező Kéziszótár (1972) szerint tározó (műszaki) (tó nagyságú) víztároló. Az Új Magyar Lexikon kiegészítő kötete (1972) az alábbiakat tartalmazza: tározás: (hidrológia) vízfeleslegekből mesterséges tartalékok létesítése például a vízkárok csökkentésére, vízhiány enyhítésére. Tározódás: (földrajz) a víz természetes felhalmozódása a felszínen, a talajban, a hótakaróban stb. Ez utóbbi szerint tehát nem csak a „vizesek” ismerik és használják a „tározó” kifejezést. Csak példaként említek saját területemről még két kifejezést, amit szintén „ki lehetne kezdeni”. Esés (== lejtés), függély (= egy vízfolyásban a vízfelszínre állított merőlegesnek a felszíntől a fenékig terjedő szakasza). Hasonlóan szokatlan kifejezéseket a geodézia területén is lehet találni. Dr. Winter János adjunktus vízgazdálkodási tanszék