A Jövő Mérnöke, 1996 (43. évfolyam, 1-20. szám)

1996-05-30 / 12. szám

AA Mi történt a Műegyetemi Diákközpontban? Az év elején derült fény arra, hogy a Műegyetemi Diákközpont gazdálkodása körül nincs minden rendben. Az elmúlt hónapokban különböző vizsgálatokkal igyekezett az egyetem és a Diákközpont vezetősége tisztázni, mi is történt valójában. Úgy tűnik, lassan azért egyenesbe jönnek a dolgok a K. I. 51. háza táján. Legalábbis erről tanúskodik az alábbi le­vél, melyet - a helyzetet tisztázandó - Molnár Szabolcs HÖK-elnök írt a BME rektorának. Dr. Biró Péter rektor úr részére Rektori Hivatal Tisztelt Rektor Úr! A Műegyetemi Diákközpontban működő szervezetekkel és Lovasi Gáborral (a Diák­központ volt gazdasági vezetőjével) kapcso­latosan összefoglalásként az alábbiakról szá­molok be: A Műegyetem Diákközpontjában (K. I. 51.) működik a Műegyetemi Ifjúsági Egyesület (MIE), a Műegyetemi Hallgatókért Alapít­vány (MŰHAL), a Budapesti Best Bizottság (BEST), a Magyar Mérnökhallgatók Egye­sülete (IAESTE), valamint a Műegyetemi Hallgatók Diákszövetkezete. Az egyetemi hallgatói képviselettel kötött együttműködé­si szerződés, valamint a DIK ügyrendje alap­ján a Diákközpont gazdasági vezetője végez­te a különféle szervezetek könyvelését és gazdasági vezetését. Az itt dolgozó szerveze­tek közül a BEST és az IAESTE szakmai di­ákszervezetek, a MIÉ az egyetemi hallgatói képviselet alaptevékenységének segítésére 1990-ben alakult egyesület. A MIÉ azért ala­pította a MŰHAL-t, hogy a különböző cé­gek az alapítványi befizetéseken keresztül is támogathassák a műegyetemi hallgatókat. A MŰDISZ 1993 novemberében alakult azzal a céllal, hogy az egyetem hallgatóinak alkalmi munkalehetőségeket biztosítson. A megalakuláshoz az egyetemi hallgatói képvi­selet jelentős segítséget nyújtott, így a szövet­kezet a Diákközpont helyiségeiben megkezd­hette működését, elnökének Lovasi Gábort, a Diákközpont gazdasági vezetőjét választva. 1995 elejétől erősödött az igény, hogy az egyetemi hallgatók által az egyetemen szer­vezett ideiglenes és állandó rendezvények le­bonyolításához szükséges törvényes hátteret szervezett formában biztosítsuk. Az egyete­mi hallgatói képviselet erre a feladatra a MUDISZ-t látta a legalkalmasabbnak, s ezt belefoglalta a hallgatói önkormányzat 1995. május 2-án kelt gazdálkodási szabályzatába. Ezen tanév elején érkeztek jelzések, mi­szerint a MŰDISZ - Lovasi Gábor ígérete ellenére - ezen feladatának nem tesz eleget és nem tudja a szükséges engedélyeket be­szerezni, sőt, a MŰDISZ a nyáron Debre­cenben az EFOTT nevű országos rendezvé­nyét is a szükséges engedélyek megszerzése nélkül bonyolította le. Ezen hiányosságok felderítésére az egye­temi hallgatói képviselet bizottságot küldött ki, amely azonban nem tudott pontos adato­kat szerezni, csak azt derítette ki, hogy Lovasi Gábornak az APEH, a tb és a cégbí­róság felé valószínűleg elmaradása van. En­nek tisztázására kértem a rektoron keresztül az egyetem ellenőrzési osztályának segítsé­gét. Az ellenőrzés kiterjedt a Diákközpont­ban működő összes szervezetre. A revizor 1996. január 19-i jelentésében súlyos hiányokat állapított meg, ennek okán a főtitkár Lovasi Gáborral 1996. január 24- én szerződést bontott, s egyben felkérte az Innotech Kft.-t, hogy Lovasi Gábor munka­körének átadásához nyújtson segítséget és tegyen javaslatot a Diákközpont gazdasági csoportjának további működtetésére. A munkakör átadás-átvétel folyamata so­rán a kezdetben közös megegyezéssel megál­lapított ütemezést Lovasi Gábor nem tartotta be, és a szervezetek átadását nem kezdte el. Az egyetemi hallgatói képviselet azon kéré­sét, hogy a MUDISZ elnöki tisztségétől, vala­mint a Műegyetemi Hallgatókért Alapítvány képviselőségétől váljon meg, megtagadta. A kialakult patthelyzetet rektor feloldot­ta, amikor márciusban a Műegyetemi Hall­gatók Diákszövetkezetének befogadó nyilat­kozatát visszavonta, a „Műegyetem” név használatát megtiltotta, és nem engedélyezte működését a Budapesti Műszaki Egyetem területén. Ezek után az egyetemi hallgatói képviselet egyoldalúan felbonthatta a MU­­DISZ-szel kötött együttműködési szerző­dést, és az alapítványi képviselőségről Lovasi Gábort leváltotta. Hasonlóképpen az Inno­tech Kft. is megszüntette a MŰDISZ köny­velésének áttekintését. A rektorhoz panasszal fordultak a Ma­­nagment Szakkollégium és az 1995. évi épí­tész-gólyabál szervezői, akiknek a MŰDISZ- szel szemben anyagi követelésük volt. Ezek kielégítő elrendezése megtörtént. A rendel­kezésükre bocsátott irodát a MŰDISZ a Di­ákközpontnak átadta, s tudomásom szerint a Budapesti Műszaki Egyetemmel szemben tartozása nincs. A MŰHAL a képviselőváltásról szóló jogerős bírósági végzés megérkezéséig is to­vább folytatja tevékenységét, az Innotech Kft. ellenőrzése mellett, a kuratórium ren­delkezései szerint. A MIÉ könyvelési dokumentumainak át­adása megtörtént, a könyvelés intézésére az Innotech Kft.-vel szerződést kötöttünk. A re­vizori jelentésben foglalt hiányosságok rész­ben a dokumentációk átadásakor pótlásra kerültek (bevallási kötelezettségek beadása), további rendezésre vár a tárgyi eszközök lel­tárának elkészítése és a kölcsönadott pénz­eszközök könyvviteli és tényleges rendezése. Ezzel kapcsolatban a MIÉ a szükséges lépé­seket megtette (ügyvédi segítséget igénybe véve), a végleges rendezés a közeljövőben várhatóan minden területen lezárul. A BEST dokumentumai 1991-től 1993-ig át­adásra kerültek, a procedúra várhatóan má­jus 17-ig lezárd. Az IAESTE dokumentu­mainak átadására vonatkozó új időpont az IAESTE május 17-20. közötti tisztújító köz­gyűlése után kerül rögzítésre. Az egyetemi hallgatói képviselet 1995. március 12-i ülésén hozott álláspontja szerint a diákszövetkezet profiljára (hallgatóknak munkalehetőségek szerzése, rendezvények segítése) továbbra is nagy szükség van, azon­ban biztosítani kell, hogy a korábbi hibák és hiányosságok ne ismétlődhessenek meg. Emiatt szükséges egy új alapszabály alapján működő diákszövetkezet és a Diákközpont pénztárának, valamint az itt működő szerve­zetek gazdasági rendjének újraszabályozása. Az Innotech Kft. véleménye szerint szük­ség van a Diákközpont pénztárának fenntar­tására, s vállalták ennek szakellenőrzését, va­lamint az itt dolgozó szervezetek könyvelésé­nek intézését egyedi szerződések keretében. Az új gazdasági rend kidolgozása megtör­tént, a pénztárban új munkatárs kezdte meg munkáját. Az egyetemi hallgatói képviselet Szabó Tibort és Galuska Jánost kérte fel az új Mű­egyetemi Iskolaszövetkezet alapiratainak ki­dolgozására. Ezeket a főtitkárral és a főigazgatóval egyeztetve elkészítették, s a befogadó nyilat­kozat visszavonása után 1995. április 11-én az egyetemi hallgatói képviselet jóváhagyá­sával megalakult a Műegyetemi Iskolaszö­vetkezet. Az új iskolaszövetkezet a szükséges for­mai követelményeknek (adóigazolási szám, tb-szám) teljesítése után a könyvelés elvég­zésére szerződést kötött az Innotech Kft.-vel. A szerződésben biztosították, hogy az egye­tem teljes körű betekintést nyerjen a szövet­kezet gazdálkodásába. Mindezek alapján kérem a rektor urat, hogy részükre a kért befogadó nyilatkozatot megadni szíveskedjék. Budapest, 1996 május 9. Molnár Szabolcs elnök Budapesti Műszaki Egyetem Hallgatói Önkormányzat 1996. MÁJUS 30.

Next