A Jövő Mérnöke, 1996 (43. évfolyam, 1-20. szám)
1996-10-24 / 17. szám
Tetováló-expo avagy hogyan éljünk együtt egy mosógéppel Attól, hogy az ember börtönben ül, még lehet némi affinitása a művészetek iránt, elég, ha a börtönben dívó tetoválásra gondolunk. Ugyanakkor intő példák figyelmeztetnek arra, hogy amennyiben valamiféle menő mintát akarunk bőrünkbe varratni, nem biztos, hogy a büntetésvégrehajtási intézet erre a legmegfelelőbb hely. Az egyik német börtönben esett meg, hogy a fegyenc hátát rabtársai tetoválták, és időnként megnyugtatták, hogy a végeredmény baromi jó lesz, így aztán az alany kissé meglepődött, amikor a végén tükörbe nézett, és látta, hogy egy igen szépen kidolgozott mosógép díszíti a bőrét. A fenti történet annyi tanulsággal mindenképpen szolgál, hogy érdemes profi tetováló stúdióhoz fordulni, amennyiben úgy döntünk, hogy felső hámrétegünk egyhangúságát valamiféle tetoválással akarjuk megtörni. Persze a kontárok sokan vannak, így aztán akik tetováltatni akartak az elmúlt években, kissé kiszolgáltatottak voltak a sorsnak, ami ebben az esetben speciel azért különösen kellemetlen, mert attól kezdve, hogy a minta ott van, ott is marad. A kontárok ellen alakult meg pár héttel ezelőtt a tetoválók szövetsége, amely a garantáltan steril körülmények között dolgozó, garantáltan megbízható stúdiókat tömöríti. A szövetség aztán sokáig nem is vesztegette az időt, az alakulását követő hétvégén máris megrendezte az első magyar tetováló-expót, amivel a nem túl népes közönségből ítélve talán .rv ' ' ' ': : !; :'V • ' . y ' •' A JÖVŐ MÉRNÖKE Felelős szerkesztő-kiadó: Barabás Katalin A felelős szerkesztő helyettese: Zsenits Györgyi English Supplement: Inotai András 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 9. R épület 427. Telefon: 463-2431, fax: 463-2430 Kiadja A Jövő Mérnöke Alapítvány Nyomja a King Print Rt. nyomdája Felelős vezető: Konkoly György ISSN 0230-7510 Lapunk a MOL Rt. és a Soros-alapítvány támogatásával jelenik meg 1996. OKTÓBER 24. várhatott volna egy keveset, mindenestre az igyekezet és az optimizmus dicséretes. Az olajbirkózás alatt azért nagyjából megtelt a sörsátor. A rózsaszín, felfújható gyerekmedencében visongó lányok lényegesen nagyobb közönséget vonzottak, mint az élőzene, és a tetováló expo többi attrakciója. Ebben valószínűleg jelentős szerepet játszott, hogy e hazánkban viszonylag ismeretlen sportágnak egyszerű játékszabályai vannak: a két versenyző hölgy közül az nyeri a mérkőzést, akinek előbb sikerül a másik beolajozott testéről letépni a pólót. A lányok melltartót természetesen nem viseltek. Bár a mérkőzést vezető bíró időnként sípolt, valamint egy sárga és egy piros lapot is szorongatott a kezében, nem derült ki világosan, mit lehet és mit nem, de a lányok szerencsére nem estek túl vadul egymásnak. Sőt, időnként úgy tűnt, mintha előre le lett volna olajozva a pólószaggatás végeredménye. A lányok kiválasztása viszont kétségkívül a rendezőket dicséri - az egész expo szervezettsége kevésbé. A bejáratnál osztogatott programfüzet, amelynek borítóján egy meztelen szőke combját tetoválja egy kivarrt testű művész, jól nézett ugyan ki, de nem bizonyult túl használhatónak. Bár a nyitás elvileg szombat délelőtt tízkor volt, sörhöz még délben sem juthatott az a néhány ember, aki optimistán időben érkezett a meghirdetett autós-motoros bemutatóra. Arról nem is beszélve, hogy amikor a program szerint már egy koncertnek kellett volna zajlania, egy teherautó-sofőr még azt kérte, csak ideiglenesen feszítsék ki a sátortartó köteleket, mert ellenkező esetben nem tud kiállni a géppel. Úgy számította, mintegy negyven percen belül feltölti az akkumulátort, aztán felőle akár kezdődhet is a műsor. Mindenesetre nem rajta múlott, hogy csúszott a program. De reklamálóból sem volt túl sok eleinte. A szervezőket azonban nem érhette váratlanul a kezdeti érdektelenség, egyikük mondta is, hogy ugyan mit vártunk, szombat délelőtt még minden normális ember alszik, mivel előző nap bulizott, másnaposan meg nem jó expóra járni. Amivel egyetértettünk, csak akkor minek a programfüzet. Délután valamennyire beindult az expo. Ha nem is a tervezett létszámban, de folyamatosan jöttek az érdeklődők. A sörsátor melletti épületben tanyázó tetoválószalonok képekkel, magazinokkal, referenciamunkákkal várták a látogatókat. Meg persze a legkorszerűbb felszerelésekkel , akik kedvet kaptak, rögvest tetováltathattak akár a legintimebb helyekre, amennyiben nem zavarta őket, hogy a kevésbé vállalkozó szellemű látogatók is szívesen megbámulták, hogyan készül a mű. Nincs olyan testrész, ahová ne lehetne tetoválni. Ha például valaki úgy döntött, ezentúl nem akarja minden reggel újra kifesteni a szemhéját és a száját, tartós sminket csináltathatott magának, ami garantáltan csak és könnyálló - a festéket fél milliméter mélyen viszik a bőrbe, úgyhogy legalább két évig eltart, amíg lekopik. Ugyanilyen korlátlanok a lehetőségek a különféle testrészeket díszítő karikák, láncok és egyéb csecsebecsék esetében is. Nem akadály az sem, ha valaki különösen nagy fülcimpájával kíván kitűnni embertársai közül - a fülbe helyezett hengert egyre nagyobbra és nagyobbra cserélik, s e művelet végeredményeként akár tizenöt centi átmérőjű is lehet a lyuk. Bár idehaza legfeljebb szemöldökben, köldökben, mellbimbóban találkozhat a szerencsés delikvens egy-egy karikával, és a tetoválások nagy része is kommerszebb minta, például női lapockára, popóra tetovált virág, illetve férfiak esetében bicepszen körbefutó nonfiguratív minta, vagy vállat díszítő bulldog, esetleg indiánfej, az expón található külföldi tetkós magazinokból és a falra függesztett képekből némi ízelítőt kaphattak az érdeklődők a bizarr ötletekből. Talán elegendő, ha arra a képre utalunk, amelyen egy emberi ház volt látható, az egészet beborító Utolsó vacsorával, úgyhogy, ha varratni akarunk, mondjuk egy kecskét, vagy azt szeretnénk, hogy megszögelt nyelvünket sikkes ezüstlánc kösse össze a fülünkkel, esetleg kedvünket leljük abban, ha szeretőnk legintimebb testrésze leginkább egy arab bazár kínálatára emlékeztet, illetve az a perverziónk, hogy az összegöngyölt napilapot fülcimpánkba tűzve szállítjuk, nincs semmi rész — a lehetőségek gyakorlatilag korlátlanok. Ha csak a divatnak akarunk hódolni, vagy egyéniségünket akarjuk kifejezni egy nagylábujjunkra tetovált, no future feliratú fémlapocskát mintázó alkotással, akkor is rendben a dolog. A lényeg, hogy óvakodjunk a kontároktól, és ne bízzunk a haverjainkban, mert elég kellemetlen úgy leélni hátralevő életünket, hogy egy mosógépet viselünk a hátunkon. Haszán Zoltán Szentgyörgyvölgyi Arnold 3