A Jövő Mérnöke, 1996 (43. évfolyam, 1-20. szám)

1996-10-24 / 17. szám

Tetováló-expo avagy hogyan éljünk együtt egy mosógéppel Attól, hogy az ember börtönben ül, még lehet némi affinitása a művészetek iránt, elég, ha a börtönben dívó tetoválásra gondo­lunk. Ugyanakkor intő példák figyelmeztetnek arra, hogy amennyi­ben valamiféle menő mintát akarunk bőrünkbe varratni, nem biztos, hogy a büntetésvégrehajtási intézet erre a legmegfele­lőbb hely. Az egyik német börtönben esett meg, hogy a fegyenc hátát rabtársai tetoválták, és időnként megnyugtatták, hogy a végeredmény baromi jó lesz, így aztán az alany kissé meglepő­dött, amikor a végén tükörbe nézett, és látta, hogy egy igen szé­pen kidolgozott mosógép díszíti a bőrét. A fenti történet annyi tanulsággal minden­képpen szolgál, hogy érdemes profi tetováló stúdióhoz fordulni, amennyiben úgy döntünk, hogy felső hámrétegünk egyhangúságát vala­miféle tetoválással akarjuk megtörni. Persze a kontárok sokan vannak, így aztán akik teto­­váltatni akartak az elmúlt években, kissé ki­szolgáltatottak voltak a sorsnak, ami ebben az esetben speciel azért különösen kellemetlen, mert attól kezdve, hogy a minta ott van, ott is marad. A kontárok ellen alakult meg pár héttel ez­előtt a tetoválók szövetsége, amely a garantál­tan steril körülmények között dolgozó, garan­táltan megbízható stúdiókat tömöríti. A szö­vetség aztán sokáig nem is vesztegette az időt, az alakulását követő hétvégén máris megren­dezte az első magyar tetováló-expót, amivel a nem túl népes közönségből ítélve talán .rv ' ' ' ': : !; :'V • ' . y ' •' A JÖVŐ MÉRNÖKE Felelős szerkesztő-kiadó: Barabás Katalin A felelős szerkesztő helyettese: Zsenits Györgyi English Supplement: Inotai András 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 9. R épület 427. Telefon: 463-2431, fax: 463-2430 Kiadja A Jövő Mérnöke Alapítvány Nyomja a King Print Rt. nyomdája Felelős vezető: Konkoly György ISSN 0230-7510 Lapunk a MOL Rt. és a Soros-alapítvány támogatásával jelenik meg 1996. OKTÓBER 24. várhatott volna egy keveset, mindenestre az igyekezet és az optimizmus dicséretes. Az olajbirkózás alatt azért nagyjából meg­telt a sörsátor. A rózsaszín, felfújható gyerek­medencében visongó lányok lényegesen na­gyobb közönséget vonzottak, mint az élőzene, és a tetováló­ expo többi attrakciója. Ebben va­lószínűleg jelentős szerepet játszott, hogy e ha­zánkban viszonylag ismeretlen sportágnak egy­szerű játékszabályai vannak: a két versenyző hölgy közül az nyeri a mérkőzést, akinek előbb sikerül a másik beolajozott testéről letépni a pólót. A lányok melltartót természetesen nem viseltek. Bár a mérkőzést vezető bíró időnként sípolt, valamint egy sárga és egy piros lapot is szorongatott a kezében, nem derült ki világo­san, mit lehet és mit nem, de a lányok szeren­csére nem estek túl vadul egymásnak. Sőt, időnként úgy tűnt, mintha előre le lett volna olajozva a pólószaggatás végeredménye. A lányok kiválasztása viszont kétségkívül a rendezőket dicséri - az egész expo szervezett­sége kevésbé. A bejáratnál osztogatott prog­ramfüzet, amelynek borítóján egy meztelen szőke combját tetoválja egy kivarrt testű mű­vész, jól nézett ugyan ki, de nem bizonyult túl használhatónak. Bár a nyitás elvileg szombat délelőtt tízkor volt, sörhöz még délben sem jut­hatott az a néhány ember, aki optimistán idő­ben érkezett a meghirdetett autós-motoros be­mutatóra. Arról nem is beszélve, hogy amikor a program szerint már egy koncertnek kellett volna zajlania, egy teherautó-sofőr még azt kérte, csak ideiglenesen feszítsék ki a sátortar­tó köteleket, mert ellenkező esetben nem tud kiállni a géppel. Úgy számította, mintegy negy­ven percen belül feltölti az akkumulátort, az­tán felőle akár kezdődhet is a műsor. Mindenesetre nem rajta múlott, hogy csú­szott a program. De reklamálóból sem volt túl sok eleinte. A szervezőket azonban nem ér­hette váratlanul a kezdeti érdektelenség, egyi­kük mondta is, hogy ugyan mit vártunk, szom­bat délelőtt még minden normális ember al­szik, mivel előző nap bulizott, másnaposan meg nem jó expóra járni. Amivel egyetértettünk, csak akkor minek a program­füzet. Délután valamennyire beindult az ex­po. Ha nem is a tervezett létszámban, de fo­lyamatosan jöttek az érdeklődők. A sörsátor melletti épületben tanyázó tetoválószalonok képekkel, magazinokkal, referenciamunkák­kal várták a látogatókat. Meg persze a legkor­szerűbb felszerelésekkel , akik kedvet kap­tak, rögvest tetováltathattak akár a leginti­mebb helyekre, amennyiben nem zavarta őket, hogy a kevésbé vállalkozó szellemű láto­gatók is szívesen megbámulták, hogyan készül a mű. Nincs olyan testrész, ahová ne lehetne tetoválni. Ha például valaki úgy döntött, ezentúl nem akarja minden reggel újra kifes­teni a szemhéját és a száját, tartós sminket csi­náltathatott magának, ami garantáltan csak és könnyálló - a festéket fél milliméter mélyen viszik a bőrbe, úgyhogy legalább két évig el­tart, amíg lekopik. Ugyanilyen korlátlanok a lehetőségek a különféle testrészeket díszítő karikák, láncok és egyéb csecsebecsék eseté­ben is. Nem akadály az sem, ha valaki különö­sen nagy fülcimpájával kíván kitűnni ember­társai közül - a fülbe helyezett hengert egyre nagyobbra és nagyobbra cserélik, s e művelet végeredményeként akár tizenöt centi átmérő­jű is lehet a lyuk. Bár idehaza legfeljebb szemöldökben, köl­dökben, mellbimbóban találkozhat a szeren­csés delikvens egy-egy karikával, és a tetová­lások nagy része is kommerszebb minta, pél­dául női lapockára, popóra tetovált virág, il­letve férfiak esetében bicepszen körbefutó nonfiguratív minta, vagy vállat díszítő bull­dog, esetleg indiánfej, az expón található kül­földi tetkós magazinokból és a falra függesz­tett képekből némi ízelítőt kaphattak az ér­deklődők a bizarr ötletekből. Talán elegendő, ha arra a képre utalunk, amelyen egy emberi ház volt látható, az egészet beborító Utolsó vacsorával, úgyhogy, ha varratni akarunk, mondjuk egy kecskét, vagy azt szeretnénk, hogy megszögelt nyelvünket sikkes ezüstlánc kösse össze a fü­lünkkel, esetleg kedvünket leljük abban, ha szeretőnk legintimebb testrésze leginkább egy arab bazár kínálatára emlékeztet, illetve az a perverziónk, hogy az összegöngyölt napilapot fülcimpánkba tűzve szállítjuk, nincs semmi rész — a lehetőségek gyakorlatilag korlátla­nok. Ha csak a divatnak akarunk hódolni, vagy egyéniségünket akarjuk kifejezni egy nagylábujjunkra tetovált, no future feliratú fémlapocskát mintázó alkotással, akkor is rendben a dolog. A lényeg, hogy óvakodjunk a kontároktól, és ne bízzunk a haverjainkban, mert elég kellemetlen úgy leélni hátralevő életünket, hogy egy mosógépet viselünk a há­tunkon. Haszán Zoltán Szentgyörgyvölgyi Arnold 3

Next