Külpolitika - A Magyar Külügyi Intézet folyóirata - 2001 (7. évfolyam)
2001 / 1-2. szám - DIPLOMÁCIATÖRTÉNET - Schreiber, Thomas: A francia külpolitika és Kelet-Európa
A francia külpolitika és Kelet-Európa ciaországgal való kapcsolatok helyreállításáért szállt síkra. „Magyarország türelmetlenül várja, hogy újra megjelenjenek földjén a francia könyvek, művészek, előadók és filmek" - írta az elnök. Franciaország 1946. január 28-án ismerte el a magyar kormányt, majd diplomáciai kapcsolatok létesültek a két ország között. Hat héttel később az első párizsi magyar követ, Auer Pál, aki a budapesti francia követség jogtanácsosa volt a második világháború előtt, bemutatta megbízólevelét. „Ha a franciák látni fogják, hogy a magyar nép valóban kívánja a szabadságot és a függetlenséget, és komolyan veszi a demokrácia törvényeit, bizonyosan rokonszenvvel fognak viseltetni irántunk" - jelentette ki Auer Párizsba érkezése előtt.26 1946 júniusában az Egyesült Államokba tartó magyar kormánydelegáció tagjaként Rákosi Mátyás, a kommunista párt főtitkára, a rendszer „erős embere" megállt Párizsban. Az 1997-ben Budapesten megjelent Visszaemlékezéseiben elmeséli a francia vezetőkkel folytatott tárgyalásait, így felidézi Georges Bidault-val való beszélgetését is. A magyar vezető szerint Bidault nem titkolta, hogy Franciaország csak szerény, harmadik hegedűsi szerepet játszik a nyugati nemzetek koncertjében, és Párizsnak kevés befolyása van a magyarok ügyének támogatásához (a békekonferencia előestéjén járunk). Beszélgetőpartnerének látható gyengeségétől elcsodálkozva Rákosi később megkérdezte elvtársát, Maurice Thorezt, hogy egy ennyire jelentéktelen ember, mint Bidault, hogyan tudta irányítani az ellenállási mozgalmat. „Thorez elvtárs" válasza így hangzott: „Bidault De Gaulle képviselője volt Franciaországban, és egyik feladata volt annak megakadályozása, hogy az ejtőernyővel ledobott fegyverek a kommunista partizánok kezébe kerüljenek..."27 Albánia Teyssier ezredes, a tiranai francia katonai misszió vezetője 1945. december 26-án jelentette be Albánia hivatalos elismerését. Néhány héttel később a diplomaták cseréjére is sor került. Tekintsünk bele az ezredes 1946. január 16-án Párizsba küldött jelentésébe: „a kormányzó csoport szinte kizárólag a koreai francia gimnázium régi növendékeiből áll vagy olyanokból, akik Franciaországban voltak egyetemisták. Az albán kommunista párt gyökerei Franciaországba nyúlnak vissza, és országunk itt nagy becsben áll mindenekelőtt azért, mert lehetővé tette ennek a forradalmi csoportnak a megalakulását."28 2001. tavasz-nyár