Kalauz, 1859. július-szeptember (3. évfolyam, 27-39. szám)

1859-09-17 / 38. szám

Előfizetési ára:­­egész évre 4, fél­évre 2, évnegyed­re 1 frt. uj p. Előfizethetni min­Szerkesztő és kiadói iroda: Egyetem utcza l.sz. Magyar Mihál könyvkereskedésé­ben .I­ den postahivatalnál.KALAUZ ISMERETTERJESZTŐ ÉS SZÉPIRODALMI HETILAP. Megjelenik minden szombaton. 1-ik év 2-ik fele 38. szám. 1859. Septemb. 17.­ ­ A Nép ujsága ügyében. Akadtak irigyek, mert gyöngédebb szót nem találok reájok, kik e még csak kikelendő vállalatot csirájában szeretnék megfojtani, mint az irigy gazda, ha látja szomszédja szép vetését, nekimegy éjjel titokban, hogy kitépje, hogy elgázoltassa a reményteljes veteményt, mielőtt az megérne a gazdag aratásra. Az ilyet a közéletben gonosztevőnek szokták nevezni, s­­zolnia­ — a közmegvetésen kí­­vül — a büntető törvénykönyvben van megírva. Az irodalomban nyíltan világos nappal követhetik ezt el büntetlenül. Pedig nem oly tulajdon-e az irói tulajdon is, mint akármely más tulajdon, ami pedig minden polgárosult államban szent és sérthetetlen? Az irói tu­lajdon sokkal szentebb még más tulajdon­nál. Más vagyon csak tulajdonosának hasz­nál, vagy legfeljebb még azoknak, akiknek a tulajdonos jóakaratra juttat belőle. Az írói tulajdon, már rendeltetésénél fogva is, a közönségnek gyümölcsöt — szellemileg — mint mondani szokták, anyagi haszna pedig épen úgy megilleti annak tulajdonosát, s munkásait, mint más akármely birtoké. E szerint az irodalmi tulajdon ellen elkövetett sértés, károsítás, kétszeres károsítás, két­szeres gonosztett. De igaz, van egy kiváltság, mely az irodalomban felmenti a fenyítés alól az oly csínyeket, melyek másutt megbüntettetné­­nek. E kiváltság : a sajtószabadság. Nagy és szép szó, melyért sokat lehet áldozni. Majd elfeledtem, hogy ez is létezik. De hogy is ne feledném el, mikor épen a sajtó által látom azt megtámadtatva. Oh ez a mi sajtónk! ez a mi irodalmunk! oh ezek a mi irodalmáraink! Mit tudják ők, mi a sajtósza­badság! vagy ha tudják, annál roszabb, kétszer jaj­t nékik! Tudják és nem becsü­lik. Tudják és megszentségtelenítik!... Pe­dig, ha hallanátok őket, ha szónokolniok kellene róla , hallanátok nagy szavakat, hal­lanátok panaszt, hallanátok őket beszélni szent eszmékről, nagy eszmékről, mint az emberiség elidegeníthetlen jogairól... Oh, hiszen ők tudnak beszélni!... De nézzétek, ami mellett lelkesedéssel szónokoltak, most magok rontják le. Az oszlopot, melyet föl­emeltek, most magok rántják alá a sárba, midőn érdekekkel ütközik össze. — Szeret­nék ők a szabadságot, de csak magoknak. Beszélnek ők az irodalom mellett, de csak ha az nekik jövedelmez. Magasztalnak ők minden irodalmi vállalatot, mely török vagy barátjaiktól, vagy pártfogóiktól származik. Oh atyámfiai, nagyon is sok szabadsággal birtok ti! Korán még nektek a sajtósza­badság. De azt mondják ők : az irodalomban áreopágnak kell lenni; szellemi piaczi­ bi­­róságnak, mely ítéljen az irodalom termékei felett, melyek a vásárra hozatnak : érett, nem érett, eladható, nem eladható, meg kell venni, vagy meg nem kell venni. Nagyon jól van. Ez a ti tisztetek. Végezzétek. — 38

Next