Kalligram, 1997 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1997-05-01 / 5. szám
Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Mikszáth elsősorban azokat az írókat kedvelte, akik egy dologban rá hasonlítottak: szerettek mesélni. Nem tanítani akartak, nem nevelni, nem nézeteket átadni, hanem történeteket elmesélni, ízesen, szépen, fordulatosan. Valahogy jelképes értelmű lehet, hogy az utolsó almanach-előszó azzal végződik: a szerző egy politikus ismerőse öreg napjaira el akar költözni az országból, mivel már nem érzi jól magát itt. Arra a kérdésre pedig, melyik országot választja új hazájául, azt feleli: „Egy olyan országot, ahol még mesélnek az emberek." És van még egy szempont, melyet Mikszáth figyelembe vett. Lehet, hogy szerepelt ez a kiadó kívánalmai között is, de Mikszáth szemléletétől, irodalomfelfogásától sem volt idegen. Ő maga ezt 1909-ben Pulszky Ferenc A magyar jakobinusok című kötetének előszavában (talán mentegetőzésként a három évvel korábban kiadott Podmaniczky-regény miatt, hiszen nem tűnik éppen logikusnak egy sorozat ars poeticáját öt évvel az indulás után megírni) így fogalmazza meg: „Egyebütt az ily regénygyűjtemény pusztán mulattató olvasmányok tára, ez a mi gyűjteményünk egyszersmind a nemzeti élet mappája - könyvekből összerakva. Fáy András, Eötvös József regényei a francia forradalom által útnak indított eszmék heroldjai, a Jókaié morfininjekciók a nemzeti fájdalmak ellen. A Podmaniczky zsöngéiből előugrik a spiclikorszak; ennek az írónak nem volt sok mondanivalója s azt a keveset is rosszul mondta - hanem az olvasónak volt akkor sok fantáziája, s a sorok között elmélázván maga gondolta hozzá a szépet, a poézist. A magyar jakobinusok is ilyen érdekes stáció a nagy kálvária-járásban..." Úgy tűnik, Mikszáth tartott attól, hogy e regény miatt bírálat éri. Mindenesetre az ideológiát megteremtette ahhoz, hogy bármily gyengébb művet kiadathasson úgy, hogy rámondhassa, amit Pulszky regényére: „nem maradhat el e sorozatból". Érdekes, de - mint már említettem - nem Mikszáth irodalomfelfogását közvetítik az előszók. Ezt már eleve jelzi az is, hogy minden szerző csak egy előszót kap, akárhány kötete is kerül be a sorozatba. Márpedig több olyan író van, aki több kötettel szerepel, így Jókái néggyel, Jósika Miklós és Vas Gereben hárommal, Kemény Zsigmond, Pálffy Albert, Tolnai Lajos, Justh Zsigmond és Herczeg Ferenc két művel van jelen a sorozatban. De természetesen csak az a mű kap bevezetőt, amelyik időben legelőször jelenik meg. Ez persze néha árulkodik Mikszáth véleményéről, mivel a művek nem időrendben jelennek meg a sorozatban. Beszédes, hogy például Jókaitól Az új földesurat jelenteti meg elsőként, többször leírta már korábban is, hogy ezt tartja a legjobb Jókairegénynek, így ez elé került a sorozat leghosszabb bevezetője. De hasonló a helyzet Jósikával is, vagy éppen Herczeg Ferenccel és Kemény Zsigmonddal. Ennyi finom distinkciót megenged magának a szerkesztő Mikszáth. Valamint azt is, hogy a számára kellemetlennek látszó előszavakat húzza-halassza. Nem igazán tekinthetjük véletlennek, hogy három író esetében már Schöpflinnek kellett megírnia a portrét, mármint az lehetetlen vagy legalábbis valószínűtlen, hogy pont Eötvös József, Gyulai Pál és Gárdonyi Géza ez a három (ha nem számítjuk ide azt, hogy a szintén nem problémamentes Verseghy Ferenc arcképét is Schöpflin fejezte be). A politikus Eötvöst nagyra becsülte, az íróval viszont nem tudott igazán megbarátkozni. Jellemző már az is, hogy ebben a névsorban Eötvös mindössze egyetlen regénnyel szere piEltűnt évtizedek színes kavicsai' 79