Kalligram, 1997 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1997-05-01 / 5. szám

Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy Mikszáth elsősorban azo­kat az írókat kedvelte, akik egy dologban rá hasonlítottak: szerettek mesélni. Nem tanítani akartak, nem nevelni, nem nézeteket átadni, hanem történe­teket elmesélni, ízesen, szépen, fordulatosan. Valahogy jelképes értelmű lehet, hogy az utolsó almanach-előszó azzal végződik: a szerző egy politikus ismerőse öreg napjaira el akar költözni az országból, mivel már nem érzi jól magát itt. Arra a kérdésre pedig, melyik országot választja új hazájául, azt feleli: „Egy olyan országot, ahol még mesélnek az emberek." És van még egy szempont, melyet Mikszáth figyelembe vett. Lehet, hogy szerepelt ez a kiadó kívánalmai között is, de Mikszáth szemléletétől, irodalomfelfogásától sem volt idegen. Ő maga ezt 1909-ben Pulszky Ferenc A magyar jakobinusok című kötetének előszavában (talán mentegetőzésként a három évvel korábban kiadott Podmaniczky-regény miatt, hiszen nem tű­nik éppen logikusnak egy sorozat ars poeticáját öt évvel az indulás után megírni) így fogalmazza meg: „Egyebütt az ily regénygyűjtemény pusztán mulattató olvasmányok tára, ez a mi gyűjteményünk egyszersmind a nem­zeti élet mappája - könyvekből összerakva. Fáy András, Eötvös József regényei a francia forradalom által útnak indított eszmék heroldjai, a Jókaié morfin­injekciók a nemzeti fájdalmak ellen. A Podmaniczky zsöngéiből előugrik a spiclikorszak; ennek az írónak nem volt sok mondanivalója s azt a keveset is rosszul mondta - hanem az olvasónak volt akkor sok fantáziája, s a sorok között elmélázván maga gondolta hozzá a szépet, a poézist. A magyar jakobi­nusok is ilyen érdekes stáció a nagy kálvária-járásban..." Úgy tűnik, Mikszáth tartott attól, hogy e regény miatt bírálat éri. Mindenesetre az ideológiát megteremtette ahhoz, hogy bármily gyengébb művet kiadathasson úgy, hogy rámondhassa, amit Pulszky regényére: „nem maradhat el e sorozatból". Érdekes, de - mint már említettem - nem Mikszáth irodalomfelfogását közvetítik az előszók. Ezt már eleve jelzi az is, hogy minden szerző csak egy előszót kap, akárhány kötete is kerül be a sorozatba. Márpedig több olyan író van, aki több kötettel szerepel, így Jókái néggyel, Jósika Miklós és Vas Gereben hárommal, Kemény Zsigmond­, Pálffy Albert, Tolnai Lajos, Justh Zsigmond és Herczeg Ferenc két művel van jelen a sorozatban. De természetesen csak az a mű kap bevezetőt, amelyik időben legelőször jelenik meg. Ez persze néha árulkodik Mikszáth véleményéről, mivel a művek nem időrendben jelennek meg a sorozatban. Beszédes, hogy például Jókaitól Az új földesurat jelenteti meg elsőként, többször leírta már korábban is, hogy ezt tartja a legjobb Jókai­­regénynek, így ez elé került a sorozat leghosszabb bevezetője. De hasonló a helyzet Jósikával is, vagy éppen Herczeg Ferenccel és Kemény Zsigmonddal. Ennyi finom distinkciót megenged magának a szerkesztő Mikszáth. Valamint azt is, hogy a számára kellemetlennek látszó előszavakat húz­­za-halassza. Nem igazán tekinthetjük véletlennek, hogy három író esetében már Schöpflinnek kellett megírnia a portrét, mármint az lehetetlen vagy legalábbis valószínűtlen, hogy pont Eötvös József, Gyulai Pál és Gárdonyi Géza ez a három (ha nem számítjuk ide azt, hogy a szintén nem problémamentes Verseghy Ferenc arcképét is Schöpflin fejezte be). A politikus Eötvöst nagyra becsülte, az íróval viszont nem tudott igazán megbarátkozni. Jellemző már az is, hogy ebben a névsorban Eötvös mindössze egyetlen regénnyel szere­­ piEltűnt évtizedek színes kavicsai' 79

Next