Kalligram, 2001 (10. évfolyam, 1-12. szám)

2001-03-01 / 3. szám

Az Aszály egyik alapkérdése: „Mi hát a történelem?" (128) A regényben a történelem úgy jelenik meg, mint romboló erő, depraváló tényező (a második rész - Konrád Györgytől származó - mottója szerint, mint „a végzet evilági fogalma”), amely alakítja az emberek sorsát. A szöveg retorikája ennek rendelődik alá: „Katonák beszélnek az idő hangján..." (45) „(Gál) ül az idő ketrecében..." (223) „(A) hófehér fal elé két bekötött szemű alakot vezetnek, a Történelmet és az Időt. A fallal szemben a kivégzőosztag, ő vezényel neki, Gál. Hálátlan gyermek, az Idő és a Történelem nevelte, s megy kivégezni nevelőszüleit." (315) A retorizáltság kérdése tematikus szinten is jelentkezik. A szöveg szerint az igazság a beszéd (és az írás) folyamatában, narratív stratégiák révén képződik: „...szavaival céltudatosan formálni kezdte (a világot), hogy úgy gondolkodjék a történtekről, ahogy ő akar­ja." (113) A szó világteremtő potenciáljának allegorikus figurája a regényben Gál gyerekkori játszótársa, Dudás Bertalan, aki kitalált történeteivel Gált egy pusztán szavakban létező világba csábítja. Duda önértelmezése szerint a nyelv megbízható eszköz a gondolatok kifejezésé­re.24 A szöveg egyes részei azonban ennek ellentmondanak. „(1947 volt) a század legaszályosabb esztendeje" (235) - olvashatjuk a regényben. Az olvasó számára, aki nem rendelkezik személyes tapasztalattal, e kijelentés csupán utólagosan (dokumentumokra támaszkodva) igazolható. A mondat retorikaivá teszi a referenciálisnak induló kijelentést, mert az írás pillanata még a századforduló befejezését megelőző időben történt. A mondat a nyelvet uralni vágyó, mindent tudó narrátor (ön)leleplezése. Annak megítélése ugyanis, hogy tényleg 1947 volt-e a század legaszályosabb esztendeje a narrátor kompetenciáján kívülre esik, hiszen még nem élte végig a századot. (Emlékeztetőül: a szöveg jelene 1948 májusa.) Még nyilvánvalóbb a jelentés uralhatatlansága azokban a szövegrészekben, amelyekben a történelem mint az írott szövegek metaforája jelenik meg. Az ideológia veszélye rejlik abban az epizódban, amelyben Gál egy röplapot talál, és - mivel nem érti - elviszi azt a házukban lakó német katonának. Mint utóbb kiderül, a röpcédula kommentár kíséretében azoknak a hadműveleteknek és csa­táknak a jegyzékét tartalmazza, amelyekben a németek vereséget szenvedtek. Kurz, a német katona érzékenyen reagál az olvasottakra, hiszen „a szöveg azt bizonyította cáfolhatatlanul, hogy a náci haderő kezdeti sikerei után fokozatosan és törvényszerűen súlyos csatákat vesztett, az orosz front egészében védekezésre és visszavonulásra kényszerült, és lényegében elveszítette a háborút." (123. Kiemelések tőlem - K. J.) Az idézett mondat retorikája (és kissé meredek logikája) arról tanúskodik, hogy a történelmet a győztesek írják és a narrátor szövege a győztesek retorikája által íródik. Nyilvánvaló a szöveg ideológiai terheltsége, nehéz ugyanis elhinni, hogy egy röpcédula meggyőz egy német katonát. Ráadásul ez az eljárás ellentmond annak, amit a regény a megélt tapasztalat elsőbbségéről állít. A narrátor a röpcédulában foglaltakat tényként kezeli: „Bizonyára meggyőző szöveg volt, mert tényeken alapult." (123) Egy történelmi tény azonban - Hayden White­­ra visszautalva - csak utólagosan, az írás folyamatában nyerhet jelentést. A regényben a történelmet mint írott szöveget egy magas, ovális alakú fenyő­doboz rejti. A benne található iratok egy családtörténetet körvonalaznak, a Gálok történetét. Gál számára a doboz tartalma az időt jelképezi, mivel képes jelenvaló­vá tenni a múltat. „A doboz segítségével a Gálok múltja évszázadok homályában is láthatóvá vált, bizonyítható, hogy Atagyarmatán laktak, a földnek éltek, egy­más örökébe léptek, és hűségesek voltak a hagyományokhoz." (135) A fenyődoboz 42 Keserű József

Next