Kalligram, 2006 (15. évfolyam, 1-12. szám)
2006-05-01 / 5-6. szám
püspöknek, Gellértnek az eredetét, lehetővé tegye a vértanú szentté avatásának az eljárását, a kanonizációt. A király éppen a Velence érdekszférájához tartozó Dalmácia lerohanására készül, s a kanonizációval a pápa támogatását kívánja elnyerni, így biztosítva a fiatal keresztény magyar állam hatalmi törekvéseit. Mikor azonban Sebe Velencébe érkezik, Gellért eredetének három lehetséges változatával szembesül: a vértanú püspök vagy egy kereskedőcsalád sarja, vagy egy beteges szerzetes, vagy egy titokzatos idegen volt. A lehetséges történetalternatívák folyamatosan a magyar udvar, a velencei magisztrátus, egy velencei kolostor, valamint egy becsvágyó kereskedőfamília — a Morosinik — politikai elképzeléseinek a függvényében jelennek meg. A történelmi tényeknek az éppen adott politikai propagandától való függése így válik a szöveg egyik jellegzetes motívumává. Minden esemény, amely Sebével történik, folyamatosan politikai színezetet kap. A püspök kísérője, Andrea Morosini például azon tűnődik, amikor Sebe az olajfaligetek felől kérdezi, „hogy az olajfák iránti olthatatlan kíváncsiság milyen viszonyban van a Magisztrátus döntésével, a magyar királyok arroganciájával, a velencei érdekek védelmével és mindenekelőtt saját karrierjével”. (39. o.) A fiatal Morosini tehát a propaganda nyelvére fordítja át Sebének egy egészen más okból megfogalmazott kérdését. Mindennek oka, hogy a velencei elsősorban a magyar király követét látja az agg püspökben, miközben Sebe történetíróként akarja definiálni önmagát, felülemelkedve a propagandán. Sebét nem politikai célok vezetik a legenda írásakor, hanem a saját eredete utáni kutatás. „Mai szóhasználatunk szerint — írja Marc Bloch — az eredet olyan kezdetet jelent, amely egyben magyarázat is.” Az „eredet bálványa” azért tud fennmaradni, mert úgy érezzük, az eredet pontjának a megtalálásával képesek vagyunk megérteni önmagunkat. Sebe számára az önmegértés aktusa különösen fontos, mivel egyszerre érzi magát kereszténynek és pogánynak. Az elbeszélő mindezt úgy érzékelteti, hogy a főhősnek mindig a pogány nevét használja a szövegben. A pogány név így mintegy elidegeníti a legenda íróját püspöki pozíciójától. Sebe egyszerre érzi magát a pogány papok (családja) és keresztény mesetere (Gellért) leszármazottjának. Az eredet kérdése más összefüggésekben is hasonló kettősséget mutat. Sebét például folyamatosan foglalkoztatja az a probléma, hogy a magyar nyelvet nem tudja leírni a Donatus-féle latin grammatika szerint, mivel a magyar szavak és grammatika nem vezethető vissza a latin mintára. A latin és a magyar szavak etimológiájában nincsen egy olyan közös alak, mely lehetővé tenné a megértést. Sebe sem a nyelvekben, sem az addigi magyar történelemben, sem Gellért történetében, sőt még saját életében sem talál egyetlen eredetpontot, hanem csak lehetséges pontok sokaságát. Sebe elsődleges feladata a nyomozás Gellért és saját eredete után, s ezt a nyomozást úgy hajtja végre, hogy a rendelkezésre álló tényeket más és más szempontból vizsgálja újra (nyelviség, történetiség, irodalom, teológia). Minden egyes nézőpont az igazságnak csak egy érintője, de minél több érintőt húz meg, annál tisztábban körvonalazódik az igazság maga. A vizsgált „tények” pedig minden egyes kontextusban más alakot öltenek. Az Aranyhímzés szövegének egyik kulcsmotívuma a fordítás. Sebe fiatalkorában tolmácsként dolgozott Gellért mellett. A fordítás a szövegben az átalakulás metaforája, mely bizonyos esetekben működik, míg más szituációkban nem. A pogány papok gyermekeiből például keresztény püspökök lesznek (mint például Sebe esetében), ami a nyelvben végbemegy, ugyanúgy megtörténik a társadalomban is. Más esetekben azonban a fordítás nem éri el a célját: Orseolo Péterből például sohasem lett a nép által elfogadott király, mivel nem tudott táncolni. Vannak esetek, amikor a fordítás megértéshez vezet, míg más körülmények között teljes félreértéshez. Hogyan következhet be a fordításban megértés? A szöveg szerint a megértés kulcsa a hasonlóság útján történő azonosítás. Hayden White úgy határozza meg a metaforát, hogy az nem festi le az ábrázolni kívánt dolgot, hanem irányt mutat azoknak a képeknek a megtalálásához, amelyeket az adott dologhoz kívánnak társítani. Amikor Andrea Morosini elmeséli Sebe kíséretének a velencei magisztrátus vicces balesetét, az éneklőkanonokok egy hasonlóan humoros történetet mesélnek el a magyar püspöki karról: „Újabb viharos nevetés kísérte az újból leomló deszkaemelvényt, és ahogy a tükrös terembe lépett, Sebe arra gondolt, minden különbség ellenére, ha csak egyetlen pillanatig is, de mégiscsak lehetséges a megértés.” (111. o.) A hasonlóság alapján történő fordítás tette lehetővé azt, hogy a pogány papok unokáiból keresztény püspökök, s a régi pogány törzsfőkből keresztény arisztokrácia legyen: „Sebe nagyon jól tudta, hogy a hatalmasok hatalmasok, a nincstelenek nincstelenek, a nők nők, a szolgák szolgák maradtak.” (115. o.) Az egyes szövegrétegek közötti kapcsolatot szintén a fordítás teremti meg: a szavak etimológiája utáni kutatás Sebe számára átfordítható a családfakutatásra, a legendaírás folyamata a bűnügyi nyomozásra stb. Ha két teljesen eltérő nyelv egymás mellett él, akkor könnyen bekövetkezhet e nyelvek konzerválódása. Így például a magyar iskolákban tanult latin sokkal tisztább volt, mint azoknál a népeknél, akik a latin nyelv egy új változatát beszélték. Másrészt azonban, ha a két eltérő nyelv egyikét a másikra cseréljük, akkor a lecserélt nyelv úgy tűnhet el, hogy az újban még a nyomait sem tudjuk felfedezni. Sebe ezt a jelenséget fedezi fel a magyar társadalomban: kísérői úgy felejtették el pogány őseiket, ahogy a régi hősök neveit. „A civilizáció a felejtéssel kezdődik, jutott eszébe újra Sebének, a családok kivetik szívükből azokat az emlékeket, amelyek szégyenletesek, vagy nem felelnek meg a megváltozott időknek.” (60. o.) Mikor Giovanni Morosinit a velencei magisztrátus kinevezi Zára kormányzójának, Sebe már előre látja, hogy a család identitását meghatározó történetben a kartográfus ősapa miként változik (íródik) át egy száműzött vizigót király