Kalligram, 2006 (15. évfolyam, 1-12. szám)

2006-05-01 / 5-6. szám

KRÁNICZ GÁBOR ARANYHÍMZÉS H­ayden White szerint a történettudomány csak ak­kor lesz képes megszabadulni a „történelem ter­hétől”, ha a történelmi szövegeket úgy fogja fel, mint irodalmi alkotásokat, s ezáltal lehetővé teszi a mo­dern irodalomtudomány módszereinek használatát a tör­téneti szövegek értelmezésében. A történelmi narratívák alkotójának tehát egyrészt tudomásul kell vennie, hogy szövegében nem képes saját szubjektivitását meghaladni, másrészt, hogy a történeti szövegek - akár az irodalmiak — szintén egy imaginárius térben keletkeznek, és a fik­cióban öltenek testet. A gyakran tényként beállított tör­ténelmi események aszerint változhatnak meg, hogy ép­pen milyen nézőpontból tekintünk rájuk. Bánki Éva új könyve a történetírás folyamatában fikció és valóság kap­csolatát viszi színre, éspedig úgy, hogy a legendaírás mű­vészetét több különböző kontextusba állítja. A legenda megírásának folyamata egyszerre jelenik meg politikai propagandaként, valamint a történet írójának - Sebé­nek — a saját identitása eredetének feltárására irányuló kísérleteként: a nyelviség, a társadalom, a történelem, az irodalom és a teológia kontextusában. Az Aranyhímzés szövegében egy olyan történetírói eljárás húzódik meg, mely az eredetre való kérdezés s egyben az emlékezés problematikáját úgy viszi színre, hogy különböző kon­textusokba állítja. Az egyes kontextusok teszik lehetővé, hogy Sebe saját eredetének problémáját mindig más és más nézőpontból figyelhesse meg. A történet rekonstruk­ciója csak a különböző nézőpontok és értelmezési stra­tégiák bevonásával válhat lehetségessé. A legendaírás külső oka egy politikai legitimációs kér­dés. (I.) László, a fiatal magyar király Velencébe küldi Athanázt (pogány nevén Sebét), Csanád egyházmegye püspökét, hogy felkutatva a híres magyarországi térítő­ Bánki Éva: Aranyhímzés Magvető Budapest 2005

Next