Kalligram, 2019 (28. évfolyam, 1-12. szám)
2019-03-01 / 3. szám
NYERGES GÁBOR ÁDÁM EGY OLYAN APRÓSÁG, MINT AZ ÉG Orbán Ottó A világ teremtése című műve és a hetvenes évek társadalmi valósága Ibán Ottó 1977-es (a francia karikaturista, Jean Effet szellemének ajánlott) A világ teremtése és egyéb badarságok című verseskötete számos vizsgálati szempontot vet fel. Ilyen például a kötet szerepe az orbáni életmű egészében, valamint a szerző verseinek humorosságához, parodisztikusságához való (időben is változó és ellentmondásoktól sem független) viszonya. Ezek azonban korántsem merítik ki az alapos olvasás és feltérképezés lehetőségeit. Nehéz ugyanis eltekinteni a kötet címadó darabja, A világ teremtése eposzparódiájának esetleges közéleti/közérzeti-társadalomszemléleti vonatkozásaitól, így vizsgálva az olvasottakat, (akármily tréfás, görbetükörszerű, mégis releváns) Kádár-korallúzióként is értelmezhető a mű, s egészen új értelmet nyerhet az is, hogy a korabeli társadalmi valóságra adott, áttételes reflexió fikcionalizált környezetben (a mennyországban) játszódik, azonban jelzésértékű, hogy az alapvető általános műveltség irányából is könnyen beazonosítható, hozzáférhető hagyományokat mozgatva, azokra építkezve alakítja ki a maga groteszk-abszurd világképét. Szereplői a keresztény kultúra eredetmítoszként is funkcionáló teremtéstörténetének (mondhatni: a világ legismertebb narratívájának) főszereplői: az Úr, Ádám, Éva, Lucifer és az angyalok kara. Amennyiben valóban a kor kádárista Magyarországa az allúzió másik eleme/közege, a párhuzamvonással járó ironizálás rögtön két irányban is érvényes: egyrészt (és jóval feltűnőbb módon) a keresztény teremtéstörténet merész profanizálásaként, de ugyanakkor az „egy az egyben” a hetvenes évek végén nem megfogalmazható rendszerkritika sajátos elemeléseként, a képzelet tartományába távolított perspektíva felől nézve is jelentésesek a párhuzamok. Azonban nem is feltétlenül kell felfedeznünk konkrét vagy kevésbé direkt világtükrözési vagy kommentárjellegű, reflexív gesztusokat A világ története szövegében ahhoz, hogy adott esetben a (tág értelemben vett) politikum értelmezési tartománya felől is olvashatóvá váljék számunkra a mű. A fikcionalizált világ teremtésének (egyben önreflektív - a világ teremtéséről szóló mű világát maga a szerző teremti meg a teremtéstörténet leírásának aktusával) eljárása egyszersmind a korszak napi valóságától való gesztusértékű elfordulásként is értelmezhető: a tapasztalt valóság, a mindennapi életünk terének és jellemzőinek, beidegződéseinek, kultúrájának és főleg berendezkedésének elutasításaképp. (Ahogy Schein Gábor is megjegyzi Orbánról írott szócikkében a Magyar irodalom lapjain: „A kívülállás nem utolsósorban a színre vitt lírai én és a színre vitt lírai én történeti és hétköznapi szituáltsága közt húzódó töréséből fakad, vagyis abból, hogy a 70-es évek hétköznapjai, amelyek az egyidejű tapasztalat számára mintegy a történelmen kívüli, sötét időtlenségben telnek, nem nyújtanak támpontokat az én történetiségének feldolgozásához”). Annak a valóságnak tudatos (morális alapú) elutasításáról van szó, amelyet György Péter így ír le A hatalom képzelete című művében: „A Kádár-rendszer sikeressége részben (...) egy új, objektív adottságként látott és megváltoztathatatlan bizonyosságként és szubjektív tapasztalatként naponta átélt társadalmi valóságfogalom elfogadtatásának sikerén alapult, ám az utóbbi 83