Állami Polgári Fiúiskola, Kalocsa, 1932
/ I. Gróf Klebelsberg Kuno 1875—1932. 1926. évi június havában éltünk. Hetek óta majdnem állandóan nehéz, sötét fellegek úsztak az égen; szeszélyes időközökben megeredtek az egek csatornái és kárt tévő záporok paskolták végig vidékünket. A gazda elborult arccal szemlélte az egész évi munkájának eredményét pusztulással fenyegető időjárást. Mi is gyakran figyeltünk fel az égre. Az országos gond mellett nekünk külön okunk is volt arra, hogy remény és kétség közt tekintsünk fel a komor fellegekre. Nem semmisíti-e meg az annyi szeretettel, gonddal, fáradtsággal előkészített iskolafelavató ünnepélyünket a kedvezőtlen időjárás? Június 24-re virradtunk. A bús magyar ég kiderült. A nap pazarul ontotta éltető világosságát, termést érlelő melegét a Duna—Tisza közé, ide a Sárköz tájékára .. . Az ősi iskolaváros tanulóifjúsága nagy lelkesedéssel fogadta a magyar művelődésnek legfőbb vezérét, iskolánk megszervezőjét, gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi minisztert, aki országos gondjai között eljött Kalocsára, hogy a róla elnevezett iskolát felavassa. Most, amikor végső búcsút veszünk tőle, emlékezésül és tanulság okából idézzük a felavató ünnepély alkalmával elhangzott beszédét, amelyből különösen két gondolat csendül ki erősen. Az egyik a kultúrának, a műveltségnek jelentősége nemzetünk szempontjából, a másik az egyháznak és államnak összhangzatos együttműködése. „Először arra a kérdésre felelek — úgymond — hogy várjon a hazának mai állapotában illik-e, szabad-e nekünk, e súlyos viszonyok közt élő nemzetnek ünnepelni ? Igen, szabad a tettek ünnepét megülnünk. Megünnepelhetjük azt, ha valamely munkát befejeztünk, vagy ha újabb cselekvésre készülünk. A mai iskolaavató ünnepélyünk ilyen ünnep, a tettek ünnepe, mert befejeztük a magyar közoktatásnak ezt a hajlékát s ugyanakkor országszerte nagy akció indult meg, hogy a polgári iskolák egész sorát építsük fel. Egyelőre 2 millió aranykorona az, amit a kormány erre a célra fordíthat. Azonban ez csak az első részlete annak a nagy összegnek, amelyre szükségünk van, hogy a polgári iskolai oktatást annak külső előfeltételei tekintetében is rendbehozzuk. Művelődési téren gyorsvonati sebességgel halad a világ. Nyugati szomszédaink kötelezővé tették a 8 osztályú népiskolát. Ez azt jelenti, hogy a négyosztályú tagozatra még egy további tagozatot építenek, amely, ha tanértékben nem is egyenlő a polgári iskolával, mégis a népesség értelmi színvonalát lényegesen emeli. Itt nemcsak kulturális kérdésekről van szó, hanem megélhetési kérdésekről is, mert a komplikált termelési módok, amelyeket az iparban