Kanadai Magyar Munkás, 1945. január-július (16. évfolyam, 26-53. szám)
1945-05-10 / 44. szám
10. OLDAL KANADAI MAGYAR MUNKÁS CSÜTÖRTÖK, 1945 MÁJUS 10. Keleteurópa: balra át! TENGELY elleni küzdelmet annak kezdetétől fogva a „Szovjetunió hazafias háborújának“ nevezte a Kremlin. Védekező háború volt ez, melyben Oroszország a betolakodó támadó ellen harcra kényszerült, s nem olyan összeütközés, melyet maga idézett elő azon célból, hogy ideológiai változásokat hozzon létre a világon. Mindazonáltal a Vöröshadsereg győzelmei tagadhatatlanul megváltoztatják Európa képét. Miközben a Vöröshadsereg elpusztítja ellenségeit, sokmillió ember csodálatát nyeri meg, valamint szomszédai mélybecsülését«. »Semmi sincs, ami akkora hatást volna képes kelteni, mint a siker. Ha a háború előtt Közép- és Keleteurópa népeit a Szovjetunióval szemben ellenséges érzelmű kormányok vezették, ezt jelentékeny mértékben a világ egyetlen szocialista állama tényleges erejének súlyos alábecsülése tette lehetővé. Nem kis mértékben a szovjet fegyverek teljesítményeinek köszönhető tehát, ha ugyanazon országokban az eddigi ellenségek barátokká válnak . . . « »Milyen jövő vár ezen államokra? Minő feltételek alapján és milyen körülmények között alakul ki a Szovjetunióhoz való új viszonyuk? Vájjon a hazafias háború átmegy-e a szocializmus megvalósításáért való háborúba? Vájjon Oroszország az oly drága áron megszerzett angol és amerikai szövetséget kockára teszi-e kommunista államok létesítésével nyugati biztonsági övében?« TIZEKET a problémákat vitattam meg a napokban egy idősebb kommunistával, akinek a következő volt a véleménye: »Oroszország mindenekfelett stabilitást akar a világnak e részén. Ahová a Vöröshadsereg beteszi a lábát, ott nem lesz forradalom«. Ami tökéletesen igaz is, ha valaki a »forradalom« fogalmát a régi, tradicionális értelemben használja. A szovjethatárokon túl elterülő felszabadított országokban semmi jelét sem látni proletárforradalmaknak. Nincsenek munkásokhoz intézett felhívások a burzsoázia megdöntésére; munkás és parasztdiktatúra felállítására; nem állítják pellengérre a kapitalizmust; nem jósolják kommunista, vagy szocialista Európa korai eljövetelét. Az osztályharc megszokott terminológiája úgyszólván eltűnt az európai baloldali szótárából. Mindazonáltal nagyon érdekes dolgok történnek, — fordultam ismerősömhöz. — Akármiként is nevezzük a gyereket, mindenütt éles szakítás látszik a múlttal. Keleteurópa nem lesz többé ugyanaz, ami volt. Ennyit hajlandó volt ismerősöm is elismerni. »Azt azonban senki sem mondhatja, hogy a Vöröshadsereg bolsevizálja ezeket az országokat. Igaz, a Vöröshadsereg győzelmei voltak azok, amelyek sok minden változást lehetővé tettek. Azonban mindenütt maga a nép az, amely véget vet a fasizmusnak és a számára egyedül lehetséges kormányforma felé fordult. Ez az u. n. »új kormányfoma« meglehetősen általános és egyforma valami, melynek jellemző sajátosságai nemsokára északon a Balti-tengertől délnyugaton az Adriai tengerig és délkeleten Törökország határáig felismerhetővé fognak válni. Jugoszlávián át talán Görögországra is rányomja bélyegét. Kerete alkalmasint a háború előtti Németország jórészét is végül magába foglalja majd. Innen úgy látszik, hogy mindazon nemzetek és népek, melyek e változó határok közt élnek, soha nem látott mélyreható változásokat fognak keresztülvinni, azonban mindama erőszak és vérontás nélkül, mely néha az osztályharc nyomán járt. Talán az egyetlen Lengyelország kivételével, mindezen változások a legnagyobb nyugalom és rend közepette fognak végbemenni. Az egyes kormányok rendeleteinek végre-íRTA EDGAR SNOW • Edgar Snow amerikai újságíró alábbi cikkében, amit a mexikói “Szabad Magyarság” májusi számából vettünk át, érdekesen tárgyalja az átalakulóban lévő Európa kérdéseit, hajtására stabil rendőrség fog felügyelni. Nem lesznek barrikádharcok. Ami a harcot illeti, az Sztálingrádnál, a Dnyepernél, Franciaországban és nyugateurópa harcterein dőlt el. A LEGELSŐ nagy változás a külpolitika *'*■ alapvető újjászervezése lesz. E háborúban Németország az oroszok valamennyi szomszédját mozgósította maga mellett, kihasználta a maga számára. A Vöröshadsereg győzelmeinek logikus következménye, hogy ezen tapasztalat megismétlődésének minden lehetőségét kiküszöbölik. Keleteurópa népei életének ezentúl az elv fogja egyik alapját képezni, hogy a Szovjetunióval való együttműködés nemcsak a legjobb politika, hanem egyben biztonságuk elengedhetetlen előfeltétele. A szovjet határ biztonságát azonban nemcsak ellenséges szárazföldi és légi bázisok kiküszöbölése, hanem Oroszországnak elsőrangú tengeri hatalommá válása is fokozni fogja. Mostantól kezdve a Vörös Flotta lesz az egyetlen számbajövő tengeri hatalom északon a Balti tengeren és délen a Fekete tengeren. Valószínűtlen, hogy Oroszország a Földközi tengeren kevesebbel érje be, mit egy, a többiekkel teljesen egyenjogú tengeri nagyhatalom szerepével. Bármiképen álljanak is a dolgok, sehogysem volna összhangban azzal a felelősséggel, amelyet Európa biztonsága érdekében magukra vállaltak, hogy bárminő módon függőviszonyba kerüljön Törökországtól, mely nem valami nagy barátságot tanúsított vele szemben a háború folyamán. ITT MOSZKVÁBAN alkalmam volt lengyel, román, cseh és finn kiküldötekkel találkoznom, s valamennyiüknek nagyjában fenti elképzelésük van a jövőről. Semmi sem fejezte ki őszintébben a megváltozott erőviszonyokat, mint a Szovjetuniótól támogatott Lengyel Nemzeti Felszabadítási Bizottság kiáltványa, melyet Lengyelország felszabadított része közigaztatásának átvételekor adott ki. »A történelem és a jelen háborúk tapasztalatai arra tanítanak bennünket, hogy csak a lengyel-szovjet-cseh megegyezés alapján felépült hatalmas szláv gát alkalmas a német imperializmus ellen biztosi MAGYAR NÁCIFASISZTÁK SVÁJC FELÉ FUTNAK A SVÁJCI Volksrecht írta áprilisban: »Nagyon sok embernek égett a talpa alatt a föld az utolsó hetekben s menekült Magyarországból Nyugat felé. Valahogy nem érezték biztonságban magukat Németországban sem és ezért szerettek volna Svájcba jutni. Sőt még most sem tettek le arról a szándékukról, hogy ide meneküljenek. Egyáltalában nem szívesen látott vendégek ezek Svájcban és semmi joguk arra, hogy a menedékjogra hivatkozzanak. Sajnos, már éppen elegen befurakodtak hozzánk és itt élnek nálunk, így például Ember Sándor volt magyar országgyűlési képviselő, aki nyugodt lélekkel felesküdött Szálasira is, de itt van Fabinyi Tihamér is, volt pénzügyminiszter és a Magyar Általános Hitelbank elnöke. Fabinyi szervezte meg a magyar kivitelt a Harmadik Birodalom felé, állítólag nem is fizetett reá. Reméljük, hogy ez a két úr a háborús bűnösök lajstromára kerül rövidesen és kérni fogják kiadásukat. Információnk szerint egy egész sereg magyar nyilas és nácifasiszta, várja a svájci határon beutazási engedélyének kedvező elintézését.. Közöttük van Fedák Sári, a kivénhedt színésznő, aki a nyilasok legbuzgóbb propagandistája volt és mikor már menekülnie kellett Magyarországról, még a brünni rádióból is ontotta a mocskot és propagandát Magyarország felé. Elvárjuk a hatóságoktól, hogy zárva tartja Svájc ajtaját az ilyen betolakodók elöl.Alékul. 400 éven át állandó viszály volt lengyelek ukránok, lengyelek fehéroroszok, lengyelek és oroszok között, valamennyiük kárára. E tekintetben most történeti változás állt be. A viszálykodás barátságnak és együttműködésnek adott helyet. A lengyel hadsereg és a Vöröshadsereg fegyverbarátságát tartós szövetséggé és jószomszédi együttműködéssé kell átalakítani. Lengyelország külpolitikájának talpköve szomszédaival — a Szovjetunióval és Csehszlovákiával — való tartós szövetség lesz«. A Bizottság képviselői azonban sohasem mulasztják el kihangsúlyozni, hogy ez az alapelv egyáltalán nem zár ki barátságot más európai országokkal, sem az Egyesült Nemzetek bármelyikével való együttműködést. »A lengyel külpolitika demokratikus lesz, s a kollektív biztonság elvén fog alapulni«. Körülbelül ugyanezt mondta Luciano Patrascanu, a román békedelegáció feje és országa kommunista párttitkárságának tagja: »Csak a Szovjetunióval való legszorosabb együttműködés és szövetség révén biztosíthatja Románia jövőjét, függetlenségét és szabadságát«. Oroszországgal való szövetségük alapvető tartalmán kívül Lengyelország és Csehszlovákia más vonatkozásban is irányt mutathatnak a jövőre nézve. Ez általában a »nép árulói« néven ismert emberektől megszabadított országok belpolitikájára vonatkozik. Miként mutatkozik ez majd meg a gyakorlatban? Bár a »nép árulói« kifejezésnek nincs pontos meghatározása, minden valószínűség szerint,a legtöbb esetben, minden olyan elemet magában fogal, mely fontos belső és külső reformok megvalósításának útjában áll. »Egyetlen német háborús gonosztevő, a lengyel nép egyetlen árulója sem kerülheti el büntetését, — mondja a lengyel kiáltvány —. Lengyelország határai csak Hitler ügynökei és azok előtt maradnak zárva, akik Lengyelországot 1939 szeptemberében elárulták. . . Minden zavart keltő elemet, a reakció minden ügynökét, akik a nemzeti egységet megbontják és belviszályokat idézve elő Hitler kezére játszanak, » kíméletlenül kiküszöbölünk«. Ezek a »zavart keltők« sem Lengyelorzágon belül, sem kívül, nem fognak demokratikus szabadságjogokat élvezni, de még polgárjogokat sem. Nem lehet semmi magántulajdonuk. Ugyanígy szándékszi eljárni a cseh kormány is az árulókkal és az »együttműködőkkel« szemben. Ezt F. Nemec, csehszlovák meghatalmazot miniszter és delgációjuk vezetője is megerősítette: ROMÁNIÁBAN az új közigazgatás rendazon iparágak ellenőrzését megtartotta, amelyek Hitler háborúját támogaták. A Jugoszláviából és Bulgáriából érkező hírek hasonló irányzatról számolnak be. Számos országban, miután a németeket a gazdasági életből kizárták és tulajdonaikat elkobozták, a legnagyobb iparvállalatok állami tulajdonba mentek át. Lengyelország és Csehszlovákia teljes hadiipara úgyszólván már az Oroszország elleni háború előtt teljesen német kézben volt. A német megszállás után pedig minden jelentékeny középnagyságú, vagy nagyüzem tulajdonosától gyárát elkobozták, vagy pedig náci cégtársak befogadására kényszerítették. Mindazok, akik eladták magukat a németeknek, nehézségekkel fogják magukat szembetalálni tulajdonjoguk elismerését illetően. Akik pedig német háborús célok szolgálatába szegődtek, természetesen egész vagyonukat, sok esetben, életüket is elvesztik. Az elkobzott ipari üzemek felhasználásának módszerei az egyes felszabadított országokban különbözőek. Romániában pl. az volt a helyzet, hogy azon ipari üzemekben, melyek tulajdonosai — németek, együttműködők, stb. — elmenekültek, a termelést átmenetileg munkásbizottságok vették át, míg a tulajdonjogot és az ellenőrzés jogát az állam tartotta fent magának Lengyelországban. Edward Boleszlaw Osubka-Morawski, a Nemzeti Felszabadítási Bizottság elnöke szerint, a kisajátított ipari üzemek vezetését állami igazgatóság