Kanadai Magyar Munkás, 1947. január-július (18. évfolyam, 25-52. szám)
1947-01-02 / 25. szám
OLDAL KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1947 JANUÁR 2. CSÜTÖRTÖK NÉPI EGYSÉGET SÜRGET A KÉT NAGY SÍ-SZERVEZET ELNÖK A termelő munkáserők összefogása biztosíthatja a békét, boldogulást HARCOT A MUNKANÉLKÜLISÉG ELLEN! OTTAWA — A háború idején megnyilvánult népi egység erősítésére, békére, teljes termelésre, munkára és biztonságra van szükségünk 1947-ben, hangsúlyozta Percy R. Bengough, a Trades and Labor Congress (TLC—AFL) és R. A. Mosher, a Canadian Congress of Labor (CCL—CIC) országos elnöke az ország népéhez intézett újévi üzenetében. A háború megnyeréséért »mindannyian összefogtunk«, mondta Percy Bengough, és ha »mindannyian akarjuk az érdemes békét és boldogságot, mindannyiunk közös törekvésével elérhetjük«. A közelmúltban lezajlott sztrájkhullámról szólva kifejtette, hogy a szervezett munkásság nem jósol »és határozottan nem akar munkaszünetet«. A munkásság nem azért sztrájkol, hogy csak sztrájkoljon, folytatta. Azért tette le a szerszámot, »mert súlyos sérelmei voltak«. A győzelem érdekében áldozatot nem tartottunk nagynak, mondta R. A. Mosher, a CCL elnöke. A vVilág szövetséges nemzeteinek népei, folytatta Mr. ■ Mosher, »hosszú órákat dolgoztak olyan viszonyok mellett, miket normálisan tűrhetetlennek tartottunk volna«. A történelem még nem ismert »ilyen egységes törekvést, egyetlen cél elérésére«. Ugyanilyen egységes törekvésre van szükségünk, mondta a CCL-elnök, a munkanélküliség és nélkülözés ellen. Most éppoly előrelátóan kell termelnünk és a javakat elosztanunk, folytatta, mint ami »összefogta a nemzeteket a háború alatt«. Az emberiségnek »új fogalmat kell alkotnia az egységről, türelmességről és jóakaratról«. Mindent, ami az emberi Az Orosz-Kanadaiak Szövetsége rendezésében: STEFAN KOZAREVICS fellép a „CARIVAVAE RUSSE“ zenei programon, vezényli IVAN ROMANOFF 65-tagú énekkarral — Volkoff Ballet MASSEY HALL, JAN. 9-ÉN Jegyár adóval: $1,10, 90, 60c.Kezdődik 8:30-kor Előreváltható: Kino Mozi; Vestnik 497 Bathurst St.; Ukrán Otthon 300 Bathurst; 7 Brunswick Ave. boldogulás útjában áll, mindent, ami az emberiséget szétválasztja, el kell az útból távolítani. OROSZ ÜNNEPI TALÁLKOZÓ LESZ TORONTÓBAN TORONTO — A Kanadai-Szovjet Barátság itteni bizottsága január 4-én, szombaton este fél kilenckor orosz karácsonyi ünnepélyt rendez a bizottság helyiségében (365 Yonge St.). Az estélyre, melynek célja a két nemzet közötti baráti viszony továbbépítése, rendkívül érdekes programot dolgozott ki a bizottság. Lesz: orosz zene, filmek, táncok és oroszosan készült ételt szolgálnak föl. Mindenkit meghív a bizottság. NINCS VISSZATÉRÉS A RÉGI VILÁGHOZ! NEW YORK — A szovjet külügyminiszterhelyettessé kinevezett Gromiko a Biztonsági Tanácsot egy biztosság kinevezésére szólította a lefegyverzési tervnek 3 hónapon belül való kidolgozásához. London — A moszkvai rádió kommentátora az 1946-os év eredményeit összegezve kijelentette: »1946 után nem lehet viszszatérés ahhoz az állapothoz, melyben az emberiségnek a fehér egyharmada uralja a világot, mint Smuts javasolja.« A szövőmunkások vezetői ítéletét megfellebbezték MONTREAL — Madaliene Parent textilmunkás szervezőt a hét végén egy havi börtönbüntetésre ítélte az itteni bíróság, azzal vádolva, hogy Kent Rowley ellen felsorakoztatott tanukat meg akarta »vesztegetni«. Kent Rowley, akit a valleyfieldi szövőmunkások sztrájkja vezetéséért »lázítás« vádja címén előzetesen hat hónapi börtönbüntetésre ítéltek, a rámért ítéletet megfellebbezte. Madeleine Parent védőügyvédje a múlt szobaton fellebbezést nyújtott be Miss Parent ítélete ellen. A fellebbezés után Miss Parentet 1000 dollár óvadék mellett szabadlábra helyezték. A valleyfieldi szövőmunkássztrájk vezetéséért vádolt harmadik szakszervezeti vezető, Azelus Beaucage ügyét jelentés szerint februárban fogják tárgyalni. Mint ismeretes, a szakszervezeti vezetőket azért állították bíróság elé, hogy szervező munkájuk folytatását akadályozzák, és hogy a szövőmunkásuniót összetörjék. C. H. MILLARD AZ ACÉLMUNKÁSOK KAN. IGAZGATÓJA TORONTO —■ A kanadai acélipari munkások, akik az acélmunkásunióba (USWA - CIO) vannak szervezve, december első felében választottak kanadai és kerületi igazgatókat. A szavazatok eredményéről eddig kiadott jelentés szerint: kanadai igazgatónak: C. H. Millardot, a 6. kerület igazgatójának: John Mitchellt és az 5. kerület igazgatójának (a nova scotiai): James Nicholsont választották meg. A NORAND AI bányászsztrájk szilárdan áll. Vezetői: Albert La France és Robert Carlin SUMMSW-CIO vezetők. HÉT TARTOMÁNY TILTAKOZIK A VASUTBARÓK TERVE ELLEN Csak Drew és Duplessis kormánya nem uu xu vasutjauuuu tolhitelése ellen. Drew ontariói és Duplessis québeci kormányelnökök, kik munkásellenes beszédeikben, mint a »népi jogok« bajnokai pózolnak, egy szót sem szóltak a vasuttársulatok népellenes törekvése ellen, egy szóval sem ellenezték a teheráruk vasúti fuvardíjának fölemelését. A hét tartomány képviselői követelték: az áremelést kérő vasúttársulatok adjanak részletes pénzügyi kimutatásokat. TORONTO — Kanada népe mintegy 85 millió dollárral fog többet kifizetni a vasúttársulatoknak, ha a közlekedési biztosság megengedi, hogy a teheráruk vasúti fuvardíját 30 százalékkal fölemeljék, hangsúlyozta a tengermenti tartományi kormányok átirata. Az átirat kérte, hogy e kérdésben tartandó kihallgatásokat napolják el há-^. . ..—7—77—.-----rv—77~7T" rom hónapra, hogy a tar-t tai'K) e® kivételetományok jobban felké- ve , bet tiltakozását feszülhessenek tette ki a teheráruk val-A tengermenti tartomn~nyokat képviselő ügyvéd, jr. L. Ralston halasztási kérelmét a négy nyugati tartományt képviselő ügyvéd, Lionel Forsyth is támogatta, hozzátéve, hogy ne csak Ottawában, de az ország különböző részein tartsák a kihallgatásokat. A kérelem beterjesztése után és a vasúttársulatokat képviselő ügyvéd tiltakozása dacára, a kihallgatásokat jan. 8-ról február 11-re elnapolták, így az ország kilenc tartománya közül vön- KINOSX, CSAK 1 HÉT " FILMEK" UKRAJNÁBÓL Három új film Kievből — Programon vele: • BUKOVINA — városai és falvai, népe és kultúrája. Ukrán beszéd, angol feliratok • KIEV! SPORT-PARÁDÉ Nagyszerű látvány. Ukrán beszéd, angol feliratok • UKRAJNA DALAI ÉS TÁNCAI Tehetséges művészek egy gyönyörű filmben I MÉG—Margaret O’Brien B ■ Ajtónyitás 5:30-kor ■ Edward G. Robinson fl I Kezdődik 6 órakor »Our Vines Have ■ I Szombat délutáni Tender Grapes« fl fl előadás 1 órától E HÉTEN — SZOMB. JAN. 4-IG^HUJ Orosz beszéd SZOVJET FOUR HEARTS Angol KOMÉDIA felirat