Kanadai Magyar Munkás, 1948. január-július (19. évfolyam, 25-52. szám)
1948-05-06 / 43. szám
10. OLDAL KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1948 MÁJUS 6. CSÜTÖRTÖK A FŐPARANCSNOKSÁG MEGALAKULÁSA — Magyar jelentés Szabad Görögországból — Előre a szabad hazáért! Nem győzhet az, aki megáll. Hegyek visszhangozzák dalunkat: Sorsunk szabadság, vagy halál . . . ■pIATAL katonák éneklik a demokratikus hadsereg indulóját a falu kútja körül. A hang a parancsnokság épületének nyitott ablakán át beárad a szobába, a beszélgetés — a demokratikus hadsereg születéséről szóló elbeszélés — abbamarad. Mindenki az ablakhoz tolong és a dalt hallgatja. A hang egyre erősödik, a falubeliek együtt énekelnek a katonákkal. A kommunista dalokat éppen úgy ismeri mindenki, mint a hadsereg indulóit. Az egyik paraszt felkapaszkodik a kút kávájára, munkásnótába kezd s mikor a tömeg átveszi a dallamot, dirigálja a rögtönzött kórust: Zsito to Zahariadesz, Tisz Elladasz arhigosz. (Ami magyarul azt jelenti, hogy: Éljen Zahariadesz, Görögország .Vezére.) Bevin hangja ZAHARIADESZ, a Görög Kommunisa Párt főtitkára, Markosz mellett legnépszerűbb, legtiszteltebb vezetője a szabadságharcnak, bár szinte sohasem szerepel a nyilvánosság előtt. »Zahariadeszről jut eszembe . . . « — mondja az altábornagy, de csak későbben derül ki, mi jutott eszébe, mert valaki az órára néz, becsukják az ablakot és bekapcsolják a rádiót. Londont hallgatják. London németül beszél, talán a stílusosság kedvéért. Bevin parlamenti felszólalását ismerteti ugyanis és a munkáspárti külügyminiszter ilyeneket mond Görögországról : »Ennek a szerencsétlen országnak minden baját északi szomszédai okozzák. Ezek az északi szomszédok tűzzel-vassal harcolnak a görög demokrácia ellen. De vigyázzanak. Nagyobb falatot haraptak le, mint amekkorát meg tudnak rágni.« És ebben a hangnemben tovább, az északi szomszédok »fegyveres beavatkozásáról«, stb., stb. Nem szégyel így hazudni AZ ALAKI elzárja a rádiót. Az altábornagy, az őrnagy és Marika, az ifjúsági szervezet titkára — ők meséltek a demokratikus hadsereg újjászervezéséről — most némán ülnek az asztal körül. Rajtuk kívül még hét katona hallgatta a rádiót. Ezek se sokat beszélnek.Néhány közölhetetlen szót mondanak Bevinről, aztán elhallgatnak. Majd szétfeszíti a kis szobát a harag, a gyűlölet, az elkeseredés. Meg a szégyen. Szégyellik magukat az angol munkáspárt vezére helyett. Az egyik katona ki is mondja: »Nem szégyel .Így hazudni ez a Bevin? Mi vagyunk a demokrácia ellen? Akkor bizonyára az asszonygyilkos athéniak vannak a demokrácia mellett. És ész,aki szomszédaink fegyveres beavatkozása . . . « A görögök egymásra néznek és nevetni kezdenek. Oldódik a feszültség: persze változatlanul gyűlölik azt, amit Bevin jelképez, de hazugságain nemcsak felháborodni— nevetni is kell. Egy kis statisztika A DEMOKRATIKUS hadseregnek tíz tagja — három tiszt, egy altiszt, hat katona — ül a szobában. Kis statisztika: öten a görög fasiszta hadsereg egyenruháját viselik, három angol eredetű zubbonyt és. nadrágot, egy kai..?.» német fele! Irta Gimes Miklós • A budapesti Szabad Nép e tudósítója ez év februárjában hosszabb időt töltött Görögországban. grau-ban van, egy civilben. Fegyverek: a sarokba támasztva két német, egy angol és egy olasz puska, a tisztek oldalán német parabellum. Három géppisztoly van a társaságban: egy Steyer és két Thompson. A tíz ember közül négynek van bakancsa, négyen járnak cserzetlen kecskebőr-bocskorban, ketten rongypapucsban. Tíz pokróc közül egy angol gyapjútakaró, kilenc görögországi háziszőttes. Mindennek — és még sok másnak — szólt a nevetés. Az északi szomszédok fegyveres beavatkozásáról szóló propaganda-hazugság terjesztése a Szabad Görögországban némileg nehéz . . . Csak a fegyveres harc segít ... T/'öZBEN az altábornagynak újra eszébe jutott, hogy Zahariadeszről akart valamit mondani. »A görög Kommunista Párt emberfeletti erőfeszítéseket tett, hogy a polgárháborút elkerülje. Zahariadesz, 1946 tavaszán Szalonikiben mondott egy beszédet . . . « Az altábornagy elmereng: »Gondolja meg, akkor már ezrek, s talán tízezrek harcoltak a hegyek között. Az orvgyilkosság, a kínzás, a fegyveres terror, a bebörtönzés és deportálás minden eszközével irtották a fasiszták a mieinket. És Zahariadesz mégis azt mondta, hogy mi nem akarunk fegyveres harcot, nem tanácsoljuk az embereknek, hogy a hegyek közé menjenek, mi meg akarjuk óvni az ország békéjét«. — Persze, minden hiábavaló volt. Markosznak el kellett hagynia Athént, mert megtudtuk, hogy a fasiszták az életére törnek. Én magam 1946 augusztusáig éltem a fővárosban. Akkor azzal a váddal akartak bíróság elé állítani, hogy 1943-ban német hadifoglyokat lövettem agyon. Én is a hegyek közé menekültem. A mi egész országunknak nincs sokkal több, mint hatmillió lakosa. De 1946-ban, két hónap alatt (augusztus, szeptember) 17.000 embert deportáltak a szigetekre. Látszott, hogy csak fegyveres harc mentheti meg az országot és a szabadságot. • Egyhangúan: Markosz — Büszke vagyok — mondja az altábornagy, — hogy én is ott voltam, amikor megalakult a demokratikus hadsereg főparancsnoksága. Az addig elszórtan küzdő polgári önvédelmi csoportok küldöttei a Pindusz-hegység északi részén, Hassza faluban gyűltek össze. Ott volt Markosz, a németellenes háború többi hőse közül részt vett ezen a találkozón Kisszevosz tábornok is. A Görögország elleni olasz fasiszta támadás hatodik évfordulóján, 1946 október 28-án kimondottuk, hogy a polgári önvédelmi csoportok demokratikus hadseregbe egyesülnek, megalakítottuk a hadsereg főhadiszállását és egyhangúlag Markoszt választottuk meg parancsnoknak. A GYILKOS AZ AJTÓ ELŐTT ÁLL... ÍRTA V. D. DAVICSO • A görögországi partizánháború hírére a Biztonsági Tanács az Egyesült Nemzetek részéről ankét bizottságot küldött a helyszínre, hogy személyesen győződjék meg a való helyzetről. Számos különféle nemzetiségű tudósító tartott a bizottsággal, közöttük Oszkár Davicso, az ismert jugoszláv író és újságíró, aki könyvben számolt be Markosz partizánjai között szerzett tapasztalatairól. E könyv magyar kiadásából való az alanti részlet. * ELŐZMÉNYEK: A vizsgálóbizottság Delvoix tábornok vezetésével elhagyta Szalonikit és a felszabadított területek felé indult. Útközben K. városkában kihallgattak egy öreg asszonyt, akinek három fia volt: az egyik partizán Markosznál, a másikat csendőrnek vitte a kormány Kréta szigetére, a harmadikat megölték, miután visszatért a németek elleni harcokból. KI ÖLTE MEG EZT A FIÚT? A partizánok, vagy a csendőrök? Halkiosz, a görög származású angol, és Graur, a szovjet delegátus faggatja a kétségbeesett öregasszonyt, Evangélia Vaszilint. ITl ÖLTE MEG a maga fiát? — fordult Halkiosz hirtelen az öregasszony felé komoran és szigorúan. Mutatóujjával úgy bökött az öregasszony felé, mintha kést szögezett volna a mellének. De szavai megőrizték a szükséges formát. — Ne félj — mondta —, bátran mondd meg. Az öregasszony kínlódott magában, hallgatott, ezúttal — sokáig. A görög pedig — az angol konzul -TT- fenyegető hangon vigasztaló szavakat mondott. — Beszélj! A Biztonsági Tanács Nemzetközi Bizottsága előtt állsz. Ez nem bíróság. Nem rendőrség. Senki sem akar letartóztatni. Bátran mondd meg, ki ölte meg? — Hát a fiam? — kérdezte az öregasszony elgondolkozva, mintha csodálkozna valamin. — Hagyd most a fiadat, én a legöregebbről, Kosztaszról kérdezlek, ahogy mondtad, ő nem foglalkozott politikával, mikor az erdőből visszajött? Ugye nem? Megnyugodott ugye? Elvált régi barátaitól és becsületes ember lett, ugye ? Ezért is ölték meg ? Úgy van ? Azok a kommunisták? Elaszisták? Azért, mert elvált tőlük. — Halkiosz szembogarai fénylettek s bennük két apró tőr ugrált, melyet az öreg Evangélia jól látott, pedig nagyon zavart volt. Az öregasszony hallgatott. De Halkiosz tekintete szinte belefuródott az öregasszonyba. — Nem volt szerencséje — mondotta tompán, összeszorult torokkal, csak a szeme tágult ki, mintha azon keresztül akart volna levegőt kapni. — Elnök úr — fordult Halkiosz a delegátusok felé —, a tanú meg van ijedve. Nem meri megmondani az igazat. Ha garantálni tudnánk fiatalabb fiának életéért, aki könynyelműen a banditákhoz szökött, meg vagyok győződve, hogy még a gyilkosok nevét is megmondaná, ő ismeri őket. Úgy van? — fordult még egyszer feléje. AZ ÖREGASSZONY nem válaszolt. K. városka kövér rendőrfőnöke kidugta fejét a söntés mögül. Evangélia nem látta, néma volt és már nem voltak könnyei. — A szovjet képviselőt illeti a szó! — jelentette be a tábornok érdektelen hangon és beírta az időt .