Kanadai Magyar Munkás, 1948. január-július (19. évfolyam, 25-52. szám)

1948-05-06 / 43. szám

10. OLDAL KANADAI MAGYAR MUNKÁS 1948 MÁJUS 6. CSÜTÖRTÖK A FŐPARANCSNOKSÁG MEGALAKULÁSA — Magyar jelentés Szabad Görögországból — Előre a szabad hazáért! Nem győzhet az, aki megáll. Hegyek visszhangozzák dalunkat: Sorsunk szabadság, vagy halál . . . ■pIATAL katonák éneklik a demok­­ratikus hadsereg indulóját a fa­lu kútja körül. A hang a parancs­nokság épületének nyitott ablakán át beárad a szobába, a beszélgetés — a demokratikus hadsereg szüle­téséről szóló elbeszélés — abbama­rad. Mindenki az ablakhoz tolong és a dalt hallgatja. A hang egyre erősödik, a falubeliek együtt éne­kelnek a katonákkal. A kommunis­ta dalokat éppen úgy ismeri min­denki, mint a hadsereg indulóit. Az egyik paraszt felkapaszkodik a kút kávájára, munkásnótába kezd s mi­kor a tömeg átveszi a dallamot, di­rigálja a rögtönzött kórust: Zsito to Zahariadesz, Tisz Elladasz arhigosz. (Ami magyarul azt jelenti, hogy: Éljen Zahariadesz, Görögország .Vezére.) Bevin hangja ZAHARIADESZ, a Görög Kommu­­­­nisa Párt főtitkára, Markosz mellett legnépszerűbb, legtisztel­tebb vezetője a szabadságharcnak, bár szinte sohasem szerepel a nyil­vánosság előtt. »Zahariadeszről jut eszembe . . . « — mondja az altá­bornagy, de csak későbben derül ki, mi jutott eszébe, mert valaki az órára néz, becsukják az ablakot és bekapcsolják a rádiót. Londont hallgatják. London németül beszél, talán a stílusosság kedvéért. Bevin parlamenti felszólalását ismerteti ugyanis és a munkáspárti külügy­miniszter ilyeneket mond Görögor­szágról : »Ennek a szerencsétlen ország­nak minden baját északi szomszé­dai okozzák. Ezek az északi szom­szédok tűzzel-vassal harcolnak­­ a görög demokrácia ellen. De vigyáz­zanak. Nagyobb falatot haraptak le, mint amekkorát meg tudnak rágni.« És ebben a hangnemben to­vább, az északi szomszédok »fegy­veres beavatkozásáról«, stb., stb. Nem szégyel így hazudni AZ ALAKI elzárja a rádiót. Az al­­­­tábornagy, az őrnagy és Mari­ka, az ifjúsági szervezet titkára — ők meséltek a demokratikus hadse­reg újjászervezéséről — most né­mán ülnek az asztal körül. Rajtuk kívül még hét katona hallgatta a rádiót. Ezek se sokat beszélnek.Né­­hány közölhetetlen szót mondanak Bevinről, aztán elhallgatnak. Majd szétfeszíti a kis szobát a harag, a gyűlölet, az elkeseredés. Meg a szé­gyen. Szégyellik magukat az angol munkáspárt vezére helyett. Az e­­gyik katona ki is mondja: »Nem szégyel .Így hazudni ez a Bevin? Mi vagyunk a demokrácia ellen? Akkor bizonyára az asszony­gyilkos athéniak vannak a demok­rácia mellett. És ész,aki szomszéda­ink fegyveres beavatkozása . . . « A görögök egymásra néznek és nevetni kezdenek. Oldódik a fe­szültség: persze változatlanul gyű­lölik azt, amit Bevin jelképez, de hazugságain nemcsak felháborodni­­— nevetni is kell. Egy kis statisztika A DEMOKRATIKUS hadseregnek tíz tagja — három tiszt, egy al­tiszt, hat katona — ül a szobában. Kis statisztika: öten a görög fasisz­ta hadsereg egyenruháját viselik, három angol eredetű zubbonyt és. nadrágot, egy kai..­?.» német fele! Irta Gimes Miklós • A budapesti Szabad Nép e tudó­sítója ez év februárjában hosszabb időt töltött Görögországban. grau-ban van, egy civilben. Fegyve­rek: a sarokba támasztva két né­met, egy angol és egy olasz puska, a tisztek oldalán német parabel­­lum. Három géppisztoly van a tár­saságban: egy Steyer és két Thomp­son. A tíz ember közül négynek van bakancsa, négyen járnak cserzet­­len kecskebőr-bocskorban, ketten rongypapucsban. Tíz pokróc közül egy angol gyapjútakaró, kilenc gö­rögországi háziszőttes. Mindennek — és még sok más­nak — szólt a nevetés. Az északi szomszédok fegyveres beavatkozá­sáról szóló propaganda-hazugság terjesztése a Szabad Görögország­ban némileg nehéz . . . Csak a fegyveres harc segít ... T/'öZBEN az altábornagynak újra eszébe jutott, hogy Zahariadesz­­ről akart valamit mondani. »A gö­rög Kommunista Párt emberfeletti erőfeszítéseket tett, hogy a polgár­háborút elkerülje. Zahariadesz, 1946 tavaszán Szalonikiben mon­dott egy beszédet . . . « Az altá­bornagy elmereng: »Gondolja meg, akkor már ezrek, s talán tízezrek harcoltak a hegyek között. Az orv­gyilkosság, a kínzás, a fegyveres terror, a bebörtönzés és deportálás minden eszközével irtották a fasisz­ták a mieinket. És Zahariadesz mé­gis azt mondta, hogy mi nem aka­runk fegyveres harcot, nem taná­csoljuk az embereknek, hogy a he­gyek közé menjenek, mi meg akar­juk óvni az ország békéjét«. — Persze, minden hiábavaló volt. Markosznak el kellett hagynia At­hént, mert megtudtuk, hogy a fa­siszták az életére törnek. Én ma­gam 1946 augusztusáig éltem a fő­városban. Akkor azzal a váddal a­­kartak bíróság elé állítani, hogy 1943-ban német hadifoglyokat lö­vettem agyon. Én is a hegyek közé menekültem. A mi egész országunk­nak nincs sokkal több, mint hat­millió lakosa. De 1946-ban, két hó­nap alatt (augusztus, szeptember) 17.000 embert deportáltak a szige­tekre. Látszott, hogy csak fegyve­res harc mentheti meg az országot és a szabadságot. • Egyhangúan: Markosz — Büszke vagyok — mondja az altábornagy, — hogy én is ott vol­tam, amikor megalakult a demok­ratikus hadsereg főparancsnoksága. Az addig elszórtan küzdő polgári önvédelmi csoportok küldöttei a Pindusz-hegység északi részén, Hassza faluban gyűltek össze. Ott volt Markosz, a németellenes hábo­rú többi hőse közül részt vett ezen a találkozón Kisszevosz tábornok is. A Görögország elleni olasz fasisz­ta támadás hatodik évfordulóján, 1946 október 28-án kimondottuk, hogy a polgári önvédelmi csopor­tok demokratikus hadseregbe egye­sülnek, megalakítottuk a hadsereg főhadiszállását és egyhangúlag Markoszt választottuk meg pa­rancsnoknak. A GYILKOS AZ AJTÓ ELŐTT ÁLL... ÍRTA V. D. DAVICSO • A görögországi partizánháború hírére a Biztonsági Tanács az E­­gyesült Nemzetek részéről ankét­ bizottságot küldött a helyszínre, hogy személyesen győződjék meg a való helyzetről. Számos különféle nem­zetiségű tudósító tartott a bizottsággal, közöttük Oszkár Davicso, az ismert jugoszláv író és újságíró, aki könyvben számolt be Markosz par­tizánjai között szerzett tapasztalatairól. E könyv magyar kiadásából való az alanti részlet. * ELŐZMÉNYEK: A vizsgálóbizottság Delvoix tábornok vezetésé­vel elhagyta Szalonikit és a felszabadított területek felé indult. Útköz­ben K. városkában kihallgattak egy öreg asszonyt, akinek három fia volt: az egyik partizán Markosznál, a másikat csendőrnek vitte a kor­mány Kréta szigetére, a harmadikat megölték, miután visszatért a né­metek elleni harcokból. KI ÖLTE MEG EZT A FIÚT? A partizánok, vagy a csendőrök? Halkiosz, a görög származású angol, és Graur, a szovjet delegátus faggatja a kétségbeesett öregasszonyt, Evangélia Va­­szilint. ITl ÖLTE MEG a maga fiát? — fordult Halkiosz hirtelen az ö­­regasszony felé komoran és szigo­rúan. Mutatóujjával úgy bökött az öregasszony felé, mintha kést szö­gezett volna a mellének. De szavai megőrizték a szükséges formát. — Ne félj — mondta —, bátran mondd meg. Az öregasszony kínlódott magá­ban, hallgatott, ezúttal — sokáig. A görög pedig — az angol konzul -T­T- fenyegető hangon vigasztaló szavakat mondott. — Beszélj! A Biztonsági Tanács Nemzetközi Bizottsága előtt állsz. Ez nem bíróság. Nem rendőrség. Senki sem akar letartóztatni. Bát­ran mondd meg, ki ölte meg? — Hát a fiam? — kérdezte az öregasszony elgondolkozva, mintha csodálkozna valamin. — Hagyd most a fiadat, én a legöregebbről, Kosztaszról kérdez­lek, ahogy mondtad, ő nem foglal­kozott politikával, mikor az­ erdő­ből visszajött? Ugye nem? Meg­nyugodott ugye? Elvált régi bará­taitól és becsületes ember lett, u­­gye ? Ezért is ölték meg ? Úgy van ? Azok a kommunisták? Elaszisták? Azért, mert elvált tőlük. — Halki­osz szembogarai fénylettek s ben­nük két apró tőr ugrált, melyet az öreg Evangélia jól látott, pedig na­gyon zavart volt. Az öregasszony hallgatott. De Halkiosz tekintete szinte belefuródott az öregasszony­ba. — Nem volt szerencséje — mon­dotta tompán, összeszorult torok­kal, csak a szeme tágult ki, mint­ha azon keresztül akart volna­ le­vegőt kapni. — Elnök úr — fordult Halkiosz a delegátusok felé —, a tanú meg van ijedve. Nem meri megmondani az igazat. Ha garantálni tudnánk fiatalabb fiának életéért, aki köny­­nyelműen a banditákhoz szökött, meg vagyok győződve, hogy még a gyilkosok nevét is megmondaná, ő ismeri őket. Úgy van? — fordult még egyszer feléje. AZ ÖREGASSZONY nem vála­­szolt. K. városka kövér rendőr­főnöke kidugta fejét a söntés mö­gül. Evangélia nem látta, néma volt és már nem voltak könnyei. — A szovjet képviselőt illeti a szó! — jelentette be a tábornok érdektelen hangon és­ beírta az időt .

Next