Kanadai Magyar Munkás, 1948. január-július (19. évfolyam, 25-52. szám)
1948-05-06 / 43. szám
IT, HANEM DEKE SZABJA MEG, ÁLLAM PÉNZÉT egy kérdezőnek — JUDAPEST — Lengyel kormányküldöttség érkezik a magyar fővárosba, hogy hosszabb lejáratú gazdasági együttműködési egyezményről tárgyaljon. Jó műtrágyát használtak — Magyarországon 2,5 kilót! Ezért építjük tovább a Péti Nitrogéngyárat! Most már önti magából a Péti sót, nem sokára évi 8000 vagonnal fog termelni. Ma is olcsón adja az állam a parasztoknak, de ha többet termelnek, még olcsóbb lesz. Többet terem Neked is a magyar föld! • •MS A DUNA-Tisza csatorna? Nézz csak a térképre és gondolkozz! Ha megépül, hajón érkezhet Kecskemét bor-, gyümölcs-, zöldségtermése a Nagyvásártelepre; az Alföld viziúton kapja majd a fát, az építőanyagot, a szenet, a Felvidék pedig a búzát, kukoricát. Statisztikusok kiszámították, hogy a csatorna forgalma évi 3 millió tonna áru lesz. És a víziúton való szállítás harmadannyiba kerül, mint a vasúti! Évi 60 millió forint szállítási költséget takarítunk majd meg . . . És még valami: a csatorna tavaszszal levezeti a belvizet, nyáron öntözött termőfölddé változtat 45.000 holdat! Vagy 10.000 holdon lehet majd rizst termelni. A többi terület nagy részén szarvasmarhatenyésztés indul meg. »MORBUS Hungaricus« (magyar betegség), így hívták tudományos nevén a tuberkulózist, a tüdővészt. És méltán. A tuberkulózis a szegények betegsége, és az uri-rendszer gondoskodott arról, hogy Magyarország a szegények országa legyen. Évente átlag 15.000 magyart vitt sírba a tbc., minden tizedik halálesetnek ez volt az oka . . . Tűrhetjük-e ezt tovább? Nem-e a legszükségesebb beruházás, amikor ha »békében« csak 84 tüdőbeteggondozó volt az országban és ma már 150, még tovább emeljük ezt a számot 200-ig? A felszabadulás óta 500-ról 5600-ra emeltük a tüdőbeteggondozóban a férőhelyek számát. Még tovább emeljük 8000-re. A hároméves tervben oda fordítjuk az ország pénzét, ahol az a leginkább használ a dolgozó népnek. 1948 MÁJUS 6. CSÜTÖRTÖK KANADAI MAGYAR MUNKÁS yvtárs. Ugye, a Ganz Villamossági valóan megérdemli a 90 milliót? Az ELSŐ díjat nyeri évek óta minden gyümölcskiállításon Mátéózsef, akinek Felsőlajoson 27 hold gümölcsöse van. Mi sikerének a tita? őszerinte: a Péti só. Enélkül tavi neki is 5 dekás almái lennének, em 25 dekásak, és 15—20 mázsája menne holdanként, nem 80—100 mázsa. A legkiválóbb szakértők megerősítik Máté véleményét. 1938-ban — mondja a statisztika - Angliában minden holdra 100 kii Z OTT, a hegyoldalban, Sajóné*• meti! — Nincs messze Sajónémeti, a lámpák mind fényesebben rajognak és hamarosan a főutcán ráódik a szekér. A falu vége olyan réges, mint egykor a grófi kastély endégség idején. Sudár póznákon egy villanykörték, Sajónémetiben ilágosság van. Ég a lámpa a szövetkezetben is.z asztalnál négy-öt magyar beszélet, újságok az asztalon. — Osztán mikor jön a könyvtár? — Hamarosan. Két-három héten elül. Ma beszéltem róla Ózdon Petrivel. (Petrei Lajos a MKP ózdi társi titkára.) — Kell is már az a könyvtár. Ha már villany van, minden estéért kár! — Azért a rádió is megteszi. Iinen reggel meghallgatom a gazdasági tájékoztatót.. — Mégis más az te. Más a könyv, mert a szó elinal. De amit leírnak, biztosabb. Azt jobban magunkba issük . . . így vitatkoznak a Sajónémeti szövetkezetben. A VILLAMOSÍTÁS gyökeres változást hozott Sajónémeti életébe. Egy-kettő hijján száz rádió van már a faluban, minden héten előadás, a szép, világos kulturházban, több gazda házánál villanymotor, amely darálót, szecskavágót, fűrészt hajt. Minden házban ég a villany, még a cigánysoron is. A sajónémetiek már tudják, mi az, hogy emelkedett az életszínvonal. — Mi elég távol vagyunk a 3000 voltos távvezetéktől, mégis elhatároztuk községünk villamosítását — magyarázza az öreg Szemes Béla.— Nálunk nem nézte a nép ölhetett kézzel, hogy majd mások megcsinálják! Villanyszövetkezetet alakítottunk, mindenki 125 forintos részvényt jegyzett. Magunk is dolgoztunk.Lesz itt öröm, ha felgyűl az első villanylámpa! A susakiak is sírtak örömükben, ott voltam. Negyven éve várja ezt a nép! PETREI Lajossal, a MKP járási titokárával másnap találkoztunk a sátai szövetkezetben. Az ablakból végiglátni a görcsös, girbe-gurba, frissen vágott villanyoszlopok során. — ő hozta nekünk a fényt — mutogatnak a tiltakozó, szabódó Petrei Lajosra a gazdák. — Ha Petrei koma nincs, ma is olyan sötét van Sátán és a járás húsz falujában, mint ezer év óta! Ezt már nem hagyja szó nélkül Petrei sem. — Nem egészen így van az. Ha a gyári munkások, bányászok és gazdák össze nem fognak és nem dolgoznak olyan erőfeszítéssel, akkor nincs villany Sátán! öröm hallani, hogy így megbecsülik egymást. ■pZEN A vidéken már 1912 óta körvetelik a villamosítást. A magyar nehézipar horthysta tőkés urainak azonban legkisebb gondjuk is nagyobb volt a falvak népének gondjainál. Quirin Leó »méltóságos« úr, a Rima egykori dúsgazdag vezérigazgatója minden képviselőválasztáson megígérte, hogy villamosítani fog. (Ez volt a híres »uri becsületszó« . . . ) A felszabadulásnak, a népi demokráciának, a Kommunista Pártnak kellett eljönnie, hogy az ózdkörnyéki parasztság majdnem félévszázados harca győzelemmel végződjék, végeszakadjon a hitegetésnek és kigyuljanak a villanylámpák. —1946—47-ben villamosítottunk — mondja Petrei Lajos. — A favágók villanypóznákat vágtak, a bányászok kihegyezték és túlórában termeltek szenet, hogy a költségeket előteremtsék. A gazdaközönség fuvarozott, a gyári munkásság végezte a szerelést. Járásszerte alig került valamibe a villamosítás! Sáta, Csók-Éva-Omány, Lénárddaróc, Sajónémeti .. . így tesz csodát a munkások és parasztok összefogása! * * * A 3 éves terv során 250.000 új fogyasztó lép be az elektromos hálózatba — 2—300 falu. Az ózdkörnyéki munkások és parasztok áldozatos munkája több, mint félmillió forintot takarított meg a többi világosságra vágyó parasztszázezrek számára. VILLANY, KÖNYV, RÁDIÓ terjeszti a világosságot az ózdi járás húsz falujában álomból. Mintha csaktétségben és a kinyi, de és senki se mertettegtek, s nem hitték, re az egész, igazi szörnyűségeket, hogy ez az egész csak kedethez s már oldotkat és ékszereket malent odaad az egy hitkint a hajdúk és pan- szségből s hogy vették ők is emberekké vélnem is lett szükség a a derengő világosságiért egymást. És minintha csupa halálféltik volna őket, merültek a szomszédos rok kizárólag csak a gynta is. Mindenki mostohát és szidta a népet. A MAGYAR NÉPKÖNYVTÁR félharcoikénti kiadványainak ez a száma: RÓZSA SÁNDOR, értelem szerint összefüggő részleteket tartalmaz Móricz Zsigmond: »Rózsa Sándor öszszevonja szemöldökét« című művéből (Athenaeum kiadás), mely tűri, hogy a betyárság ennyire elhatalmasodjék és elszemtelenkedjék. Komoly férfiak jelentették ki, hogy ez az utolsó. A betyárok nagyon rosszat tettek a felszabadítást követelő népnek, mert ha ennek hire megy, senki sem fog értük egy hangot sem merni vállalni, mert különben elsöpörné a nemzeti felháborodás az ilyen ostobát és nemzetárulót, aki ezek után a nép javáért valaha is szót emeljen. De már hordták az inasok körül a friss forró puncsot, ami igazán nagyon jót tett a felzaklatott idegeknek. Lassan már úgy érezték, mintha az egész valami farsangi tréfa lett volna és voltak, akik megesküdtek rá, hogy az, aki beszélt, dehogy is volt az paraszt. Az egész nem paraszt-ötlet. Paraszt ilyet világ teremtése óta soha ki nem talált. Hogy egy főúri társaságot megtámadjon és még csak egy aranyat se szedett el tőlük. Meglássátok, ebből valami világraszóló hecc fog kisikerülni. S már előre találgatták, ki lehet az, aki ilyet megtenni merész volt. Akadtak, akik az erdélyi bárót kezdték emlegetni, a híreserejű mágnást, aki a nép legnagyobb pártfogója s már egy ízben kufsteini setétet szenvedett nyílt szembeszállása miatt . . . 9. OLDAL • Magyar különlegességek: HONFOGLALÁS WILLMANN báró, a GyOSz-vezér, a Hitelbank elnöke és körülbelül másik hat vállalat tulajdonos vezérigazgatója, az államosítás elől kiszökött az országból és mint argentin, polgár tért később vissza, hogy menteni próbálja, ami még menthető. Mikor visszatért, az Ullmann-lakást, az előkelően csendes Benczur utca 25. szám alatti palota teljes II. emeletét, már a Tanoncok és Ifjúmunkások Országos Szövetsége (TIOSz) kapta meg. A hatalmas hallból kilenc, teremnek beillő hatalmas szoba nyílik: ebédlő, szalon, dolgozószoba, férfi-, női háló, kártyaszoba és még három ismeretlen rendeltetésű. A folyosón három fürdőszoba, az első tisztafehér csempés, a második süllyesztett kádja és burkolata halványzöld fayance, a harmadiké narancsszínű porcellán falberakás mennyezetig, fekete márványkáddal. A folyosó végén három személyzeti szoba és két konyha. Mindez a kéttagú Ullmann-család ellátására és kiszolgálására volt. Igaz, tavaly még négyen laktak itt: az Ullmann-házaspár és lányuk a férjével. De a fiatalok, megunván az itthoni »nyomort«, már egy évvel ezelőtt kivándoroltak Amerikába. A lakást nagyjából kiárusították. Az ittmaradt holmit a TIOSz kérésére az Elhagyott Javak Kormánybiztossága további intézkedésig betelepítette egy külön lepecsételt szobába, így csak néhány apró jel utal a báróék szokásaira és életmódjára — vagy 150 pakli kártya, csontzseton és rulettgép, 2—300 üres pezsgősüveg, vagy 1500 pezsgősdugó, az ételhordó lifthez gombnyomással elfordítható tálalón némi maradék, amit már a sürgős szökés miatt nem értek rá elfogyasztani: francia konyakok, vagy 40 üveg tokaji óaszúbor. És igen: az előkelő könyvek között Hitler, Mein Kampfja, és vörös bőrkötésben az aranyozott nagybányai családi címerrel egy pazar kiállítású album: »A kormányzó és a Horthy-nemzetség« — 1926 — Horthy sajátkezű aláírásával. Ez is most argentin tulajdon — szerencsénkre. A TIOSz, az ország több tízezer otthontalan, dolgozó tanoncának képviselete, készül az új otthon, a szakmunkás-utánpótlás mozgalmi központjának díszítésére, miközben a hazatért báró a földszinten sógoránál, Paksiéknál, a hároméves börtönbüntetését éppen letöltött nyilas Festetich" Ernő gróf társaságában egy sonkával, dzsemmel, kakaóval és vajjal megrakott asztalnál nyomorog . . . Teherautó állt meg a kapu előtt. Rettegő és utálkozó pillantások figyelték a földszinti és első emeleti ablakok csipkefüggönyei mögül. (A földszinti kilencszobásban Ullmann báró sógora. Paksi József, az államosított óbudai Goldberger-gyár volt vezérigazgatója. Az első emeleti ötszobásból Visó Sándor, az államosított Budavidéki Gyapjúfonó volt vezérigazgatójának családja. A földszinti négyszobásból az államosított Gombás Paszományárugyár volt igazgatója, Ród Emil hozzátartozói és a Paksiéknál vendégeskedő Ullmann báró és barátja, a nyilas Fentetich gróf a hozzájuk tartozó dámákkal.) A következőket látják: A kopott ruhás tanoncok leugrálnak a teherautóról, vörös selyemzászlót bontanak ki, üdvözletül meglobogtatják a leselkedő ablakok felé. Odafent a bárói dolgozószobában már festik a feliratot, amit a lépcsőházban akasztanak majd ki a lakótársak okulására: »Miénk az ország!« »Magunknak építjük, nem a tőkéseknek !«