Kanadai Magyar Munkás, 1958-1959 (30. évfolyam, 1-49. szám)
1959-07-02 / 48. szám
1959 JÚLIUS 2. CSÜTÖRTÖK KANADAI MAGYAR MUNKÁS "SZÁLLNAK A DÁRVÁK" A szovjet "mozi-szputnyik", és Bardot "csak cipőben" A SZOCIALISTA realizmus felsőbbrendűségét a különböző modern és régi polgári “izmusok” felett elismerték még a polgári szakértők és művészek is, amikor 1958- ban a franciaországi Cannes-ben tartott nemzetközi filmfesztiválon a “Szállnak a darvak” című szovjet filmnek ítélték oda a Nagy Díjat. Ezt az elismerést nem tükrözte eléggé vissza az a tény, hogy mikor a torontói Radio City moziban június 18-án a film bemutatóját megkezdték, e téri város munkás- és haladó közönsége nem állott ki hosszú sorokban a jegypénztárnál, ellentétben azzal a nagy érdeklődésel, ami egy héttel előtte a Bolsoj-társulat előadásaival megmutatkooott. Mi az első előadás végére érkeztünk és rövidesen kápráztató jeleneteket láttunk világoskékben, rózsaszínben stb. a mozi műsorára jövő következő atrakcióból — Brigitte Bardot-val és Bob Hope-pal a vezető szerepekben. A vagy csak kétharmadra megtelt moziban némi kárpótlást éreztünk, amikor — miután a frivol, szándékosan és csaknem brutálisan nemi ingereket provokáló Bardot—Hope jelenetek után, melyek néhány vad, hálószobas erőszakossághoz illő csatakiáltást váltottak ki — végre megkezdődött a “Szállnak a darvak” második előadása. A kárpótlás az volt, hogy a szovjet film — amelyben szintén a szerelem (persze nem a csupasz, állati nemi szeretkezés) a fő téma, de a munkával és küzdelemmel, az élet és háború nehézségeivel és örömeivel átszőtt háttér előterében — az egész hallgatóságot egy nagy családdá tette, együtt nevetve, fájlalva, szeretve, dolgozva és küzdve a film szereplőinek nagy többségével, együtt velük megvetve a mások szerelmét, nehézségeit, munkáját és honvédő háborúját kizsákmányoló léha és gyáva keveseket, együtt velük méginkább gyűlölve a háborúcsinálókat — noha a film nem mutatta azokat, még csak egyetlen katonát sem a támadók oldaláról. Párizs vagy 400 mozija közül azon a héten egyszerre 18 moziban tartották műsoron a “Szállnak a darvak”at. Ennél több helyen, 22 moziban, csak a “Különös vasárnap” című új francia filmet játszották. “A legtöbb külföldi filmet szinkronizálják (azaz a film beszédi részét franciára változtatják — Sz. I.), de az egyidejűleg több helyen játszott filmek egy-egy moziban eredeti verzióban is láthatók, feliratosan. Ezekbe azonban csak órás sorbanállás árán lehet bejutni: a francia nézők nem szeretik a szinkront.” A filmlevél másik, ellentétes értékű témával foglalkozó, de nem kevésbé tanulságos része a következő: “Az egyik párizsi filmlap nemrég különszámot szentelt a franciák No. 1. sztárjának, istennőjének és nemzeti bálványának, Brigitte Bardot-nak. Tizenkét sűrűnszedett oldalon ismertette hősnője 24 esztendős életét, közölve az egész világgal, hogy Bébé csöndes, szerény, egyszerű és igénytelen teremtés, ugyanolyan, mint millió más hasonló korú francia lány, és hogy mindössze három aprócska hibája .. . eh mit, hibája , különcsége van: szereti magát erősen festeni a szeme alatt, nagyon szeret otthon meztelenül mászkálni, és igen szereti a fiukat. De ez aztán minden. S lévén ez az újság elsősorban képeslap, rögvest illusztrálta is a mondottakat, bemutatván Bébét valamennyi hivatalosan nyilvántartott fiújával, s befejezésül Bébét különböző ruhadarabokban, majd különböző ruhadarabok nélkül és végül cipőben. Csak cipőben.” És most, íme, a meztelenség imádatnak és leplezetlen nemi kéjelgésnek egy külön filmet is szenteltek, s ez a Bardott Hope film járja Amerikát és így menthetetlenül Kanadát is. És tegyük még mellé a filmlevélből a következőt, a valóságtól rettegő amerikai kétszínűség példáját: “A szélhámosok, Marcel Carné új filmje a lejtőre jutott francia tizennyolcévesekről — csak 18 éven felüliek számára. Amerikában erkölcstelennek bélyegezték és nem engedélyezték a bemutatását ...” Az igazi életprobléma nem kell, mert még tanulhatnának belőle, de a Brigitte Bardot, a rothasztó “csak cipő” kultuszt— igen! Hiszen ez a fertőbe, a nemtörődés nemi szennycsatornájába tereli a figyelmet — az uralkodó osztályra vádló és veszedelmes igazi életproblémákról. Azt kérdezük, mi baj van az ilyen kultúrán nevelődő ifjúsággal? Talán inkább azt kérdeznénk meg először, mi baj van a “Szállnak a darvak” és más szovjet filmek iránt is csak tessék-lássék érdeklődést mutató “haladó” felnőttekkel? Bizonybizony a felnőttek sem mentesek a rothasztó kultúra hatásától — mégha a lanyhaságnak és közömbösségnek a fő oka gazdasági is! TATJANA Szamojjova új szovjet csillag, mint Veronika a “Szállnak a dárvák*' című filmben. * * * Párizsi filmlevélből Egy múlt áprilisi filmlevél beszámolt arról, hogy * * * Az aranypálma előtt A cannes-i versenyen a “Szállnak a darvak” győzelme nem okozott nagyobb meglepetést a fesztivál részvevőinek, sem a közhangulatnak, mert egy sor francia lap a bemutatókor már megjósolta, hogy a szovjet film fogja elnyerni az aranypálmát. Csak egy példát veszünk: A konzervatív “Figaro” azzal kezdte, hogy a “Szállnak a darvak” a Szovjetunió “moziszputnyikja”, eszmei tartalmát, technikáját és művészi értékét illetően. A lap a rendezőt dicsérte elsősorban, aki minden eszközt felhasznált ahhoz, hogy igazi filmet csináljon. A film líraiságát az 1956-os cannes-i fesztiválon szerepelt magyar “Körhinta” című filméhez hasonlította, Tatjána Szamojlova főszereplőt szépség és temperamentum dolgában a legkiválóbbakhoz. A különböző pártállású francia lapok egyhangúan elismerő kritikái nem voltak véletlenek: a cannes-i fesztiválon 1958-ban a “Szállnak a darvak” nyerte el az aranypálmát. * * * Torontói elismerés A torontói első bemutatás után Antony Ferry hosszabb értékelést adott a “Szállnak a darvak”-ról a Toronto Daily Starban, melyet igy (Folytatása all. oldalon) RÉGI SZÉP magyar szokás a NÉVNAPI felköszöntés! KÖNNYEBBEN eszünkbe jutnak rokonaink, barátaink névnapjai, ha minden héten megtekintjük itt*, milyen névnapok következnek (magyarországi naptár szerint) a közeljövőben? Jul. 9 Lukrécia ” 10 Amália ” 11 Lilla ” 12 Izabella ” 13 Jenő ” 14 Örs ” 15 Henrik 9. OLDAL ------- TÁNC, AMELY GÁTAT SZAKÍT Számosan Kanadát illető kulturális tanulságot is levontak belőle AZON A résen át, amelyet a szovjet tudomány megrázó felismerésére Nyugaton az első Szputnyik hasított, két egymásutáni gátszakadást váltott ki a Mojszejev népi együttes tavalyi és a Bolsoj-balett minapi fergeteges vendégszereplése Észak-Amerikában , az Egyesült Államokban és Kanadában. Két gátszakadást a hidegháborús vasfüggönyön és a tudatosan felépített hamis ködön. Gátszakadás volt ez legalább is azoknak a százezrekre menőknek az agyában és szívében, akiknek alkalmuk volt ezeknek a szovjet táncegyütteseknek az előadásaira bejutni, sőt a sajtón, rádión és televízión, valamint a bejutott szerencsések lelkendező értékelésére át milliókéban is. Mialatt Torontóban heteken át folyt vita és tolakodás a Bolsoj-balett június 11, 12 és 13-iki négy előadására szóló jegyeknek (1 3.50 —12.50) a megszerzése körül, itt egy nagyobbszerű hivatalos “tűzijátékot” is kiváltott a világhírű szovjet együttes látogatása. Ugyanis az évtizedeken át tézi vezetés alatt álló városi vezetőségnek bevett szokásává vált, hogy csak a brit királynőnek és hasonló uralkodói és politikai személyiségeknek ad hivatalos fogadtatást — no míg néha kényszerűségből az olyan, valóban értékes Marilyn Bell-féle nevezetességeknek, vagyis máskülönben a városi tanács, most a különc Phillips polgármesterrel az élén, inkább a hidegháború javán tesz engedményeket. Torontóba érkeztük előtt, Mrs. May Birchard tanácsos hivatalos városi fogadtatást javasolt a Bolsoj-társulat tiszteletére, és az összes torontói lapok vezércikkisett ítélték el a polgármestert és városi atyákat, amíg a javaslaton rágódtak. Egési sajtókampány fejlődött ki, aminek a hatása alatt végül a városi vezetők többsége egymásután behódolt, noha a Bolsoj nagy lekötöttsége miatt a hivatalos fogadtatásból csak annyi lett, hogy Mrs. Birchard eléjük ment a repülőtérre és az összes lapok nagy rejelmekkel köszöntötték őket, ugyancsak számos nagyobb jelentésben visszatükrözték és értékelték a Maple Leaf Gardensben telt ház mellett lezajlott négy előadást és a határtalan ünneplést, amivel azokat a közönség jutalmazta. Például Mavor Moore, aki a Telegramban arról írt, hogy több pénzt kell adni kanadai táncosok kifejlesztésének segítéséhez, többek közt ezt mondta a Bolsojtársulat előadásaival kapcsolatban: “Másoljuk le azt a művészi őszinteséget, odaadást és kemény tréninget, amivel ők szolgálják művészetüket és alkalmazzuk azt a sajátunkra.” A Kanadai Országos Balett vezetője, Celia Franca kijelentette: “Adják meg Kanadának az oroszországi, kitűnő színházakat, a balettösztöndíjak és állami támogatás hasonló rendszerét, és 30 év múlva lehet olyan kitűnő balettünk, mint a Bolsoj — a mi saját nemzeti stílusunkban.” A lapok szerint is, a közönség többször felállva üdvözölte az előadások egyegy részét és 8—10-szer is egymásután kitapsolta az 52 éves nagy Galina Uljanovát, Maja Pliszetszkaját és az egész közel 200 tagú együttest. A téri Telegram vezércikkben így adta vissza a közönség érzelmét: “A Bolsojtáncosok, és tavaly a Mojszejev-táncosok, egy új melegséget hagytak a torontói szívekben, ráadásul a művészi kiválóság elismeréséhez, amire nagyon méltók. Úgy látszik, hogy élvezettel voltak itt. Mi úgy reméljük, Torontó minden bizonnyal gazdagabb az ő látogatásuk révén, és milyen ostobának látszik most az egész látogatást megelőző fecsegés a városi fogadtatás körül.” GALINA Ulanova és Juri Zsdanov, a Bolsoj-balett vezető tagjai a “Romeo és Julia”-ban.