Kanadai Magyar Munkás, 1958-1959 (30. évfolyam, 1-49. szám)

1959-07-02 / 48. szám

1959 JÚLIUS 2. CSÜTÖRTÖK KANADAI MAGYAR MUNKÁS "SZÁLLNAK A DÁRVÁK" A szovjet "mozi-szputnyik", és Bardot "csak cipőben" A SZOCIALISTA realizmus felsőbbrendűségét a külön­böző modern és régi polgári “izmusok” felett elismerték még a polgári szakértők és művészek is, amikor 1958- ban a franciaországi Can­­nes-ben tartott nemzetközi filmfesztiválon a “Szállnak a darvak” című szovjet film­nek ítélték oda a Nagy Dí­jat. Ezt az elismerést nem tükrözte eléggé vissza az a tény, hogy mikor a torontói Radio City moziban június 18-án a film bemutatóját megkezdték, e téri város munkás- és haladó közönsé­ge nem állott ki hosszú so­rokban a jegypénztárnál, ellentétben azzal a nagy ér­deklődésel, ami egy héttel e­­lőtte a Bolsoj-társulat elő­adásaival megmutatkooott. Mi az első előadás végé­re érkeztünk és rövidesen kápráztató jeleneteket lát­tunk világoskékben, rózsa­színben stb. a mozi műsorá­ra jövő következő atrakció­­ból — Brigitte Bardot-val és Bob Hope-pal a vezető sze­repekben. A vagy csak két­harmadra megtelt moziban némi kárpótlást éreztünk, a­­mikor — miután a frivol, szándékosan és csaknem brutálisan nemi ingereket provokáló Bardot—Hope je­lenetek után, melyek né­hány vad, hálószobas erő­szakossághoz illő csatakiál­tást váltottak ki — végre megkezdődött a “Szállnak a darvak” második előadása. A kárpótlás az volt, hogy a szovjet film — amelyben szintén a szerelem (persze nem a csupasz, állati nemi szeretkezés) a fő téma, de a munkával és küzdelem­mel, az élet és háború ne­hézségeivel és örömeivel át­szőtt háttér előterében — az egész hallgatóságot egy nagy családdá tette, együtt nevetve, fájlalva, szeretve, dolgozva és küzdve a film szereplőinek nagy többségé­vel, együtt velük megvetve a mások szerelmét, nehézsé­geit, munkáját és honvédő háborúját kizsákmányoló lé­ha és gyáva keveseket, e­­gyütt velük méginkább gyű­lölve a háborúcsinálókat — noha a film nem mutatta a­­zokat, még csak egyetlen katonát sem a támadók ol­daláról. Párizs vagy 400 mozija kö­zül azon a héten egyszerre 18 moziban tartották műso­ron a “Szállnak a darvak”­­at. Ennél több helyen, 22 moziban, csak a “Különös vasárnap” című új francia filmet játszották. “A leg­több külföldi filmet szinkro­nizálják (azaz a film beszé­­di részét franciára változ­tatják — Sz. I.), de az egy­idejűleg több helyen játszott filmek egy-egy moziban e­­redeti verzióban is láthatók, feliratosan. Ezekbe azon­ban csak órás sorbanállás á­­rán lehet bejutni: a francia nézők nem szeretik a szink­ront.” A filmlevél másik, ellen­tétes értékű témával foglal­kozó, de nem kevésbé tanul­ságos része a következő: “Az egyik párizsi filmlap nemrég különszámot szen­telt a franciák No. 1. sztár­jának, istennőjének és nem­zeti bálv­ányának, Brigitte Bardot-nak. Tizenkét sűrűn­­szedett oldalon ismertette hősnője 24 esztendős életét, közölve az egész világgal, hogy Bébé csöndes, szerény, egyszerű és igénytelen te­remtés, ugyanolyan, mint millió más hasonló korú francia lány, és hogy mind­össze három aprócska hibá­ja .. . eh mit, hibája , kü­löncsége van: szereti magát erősen festeni a szeme alatt, nagyon szeret otthon mezte­lenül mászkálni, és igen szereti a fiukat. De ez aztán minden. S lévén ez az újság elsősorban képeslap, rögvest illusztrálta is a mondotta­kat, bemutatván Bébét va­lamennyi hivatalosan nyil­vántartott fiújával, s befeje­zésül Bébét különböző ruha­darabokban, majd különbö­ző ruhadarabok nélkül és végül cipőben. Csak cipő­ben.” És most, íme, a meztelen­ség imádatnak és leplezetlen nemi kéjelgésnek egy külön filmet is szenteltek, s ez a Bardott Hope film járja A­­merikát és így menthetetle­nül Kanadát is. És tegyük még mellé a filmlevélből a következőt, a valóságtól rettegő amerikai kétszínűség példáját: “A szélhámosok, Marcel Carné új filmje a lejtőre jutott francia tizennyolcévesekről — csak 18 éven felüliek szá­mára. Amerikában erkölcs­telennek bélyegezték és nem engedélyezték a bemutatá­sát ...” Az igazi életprob­léma nem kell, mert még ta­nulhatnának belőle, de a Brigitte Bardot, a rothasztó “csak cipő” kultusz­t— igen! Hiszen ez a fertőbe, a nem­törődés nemi szennycsator­nájába tereli a figyelmet — az uralkodó osztályra vádló és veszedelmes igazi élet­problémákról. Azt kérdezük, mi baj van az ilyen kultúrán nevelődő ifjúsággal? Talán inkább azt kérdeznénk meg először, mi baj van a “Szállnak a darvak” és más szovjet fil­mek iránt is csak tessék-lás­­sék érdeklődést mutató “ha­ladó” felnőttekkel? Bizony­­bizony a felnőttek sem men­tesek a rothasztó kultúra hatásától — mégha a lany­­haságnak és közömbösség­nek a fő oka gazdasági is! TATJANA Szamojjova új szovjet csillag, mint Ve­ronika a “Szállnak a dárvák*' című filmben. * * * Párizsi filmlevélből Egy múlt áprilisi filmle­vél beszámolt arról, hogy * * * Az aranypálma előtt A cannes-i versenyen a “Szállnak a darvak” győzel­me nem okozott nagyobb meglepetést a fesztivál rész­vevőinek, sem a közhangu­latnak, mert egy sor francia lap a bemutatókor már meg­jósolta, hogy a szovjet film fogja elnyerni az aranypál­mát. Csak egy példát veszünk: A konzervatív “Figaro” az­zal kezdte, hogy a “Száll­nak a darvak” a Szovjetunió “moziszputnyikja”, eszmei tartalmát, technikáját és művészi értékét illetően. A lap a rendezőt dicsérte első­sorban, aki minden eszközt felhasznált ahhoz, hogy i­­gazi filmet csináljon. A film líraiságát az 1956-os can­nes-i fesztiválon szerepelt magyar “Körhinta” című filméhez hasonlította, Tat­jána Szamojlova főszereplőt szépség és temperamentum dolgában a legkiválóbbak­hoz. A különböző pártállású francia lapok egyhangúan elismerő kritikái nem vol­tak véletlenek: a cannes-i fesztiválon 1958-ban a “Szállnak a darvak” nyerte el az aranypálmát. * * * Torontói elismerés A torontói első bemutatás után Antony Ferry hosszabb értékelést adott a “Szállnak a darvak”-ról a Toronto Daily Starban, melyet igy (Folytatása all. oldalon) RÉGI SZÉP magyar szokás a NÉVNAPI felköszöntés! KÖNNYEBBEN eszünkbe jutnak rokonaink, baráta­ink névnapjai, ha minden héten megtekintjük itt*, mi­lyen névnapok következnek (magyarországi naptár sze­rint) a közeljövőben? Jul. 9 Lukrécia ” 10 Amália ” 11 Lilla ” 12 Izabella ” 13 Jenő ” 14 Örs ” 15 Henrik 9. OLDAL -------­ TÁNC, AMELY GÁTAT SZAKÍT Számosan Kanadát illető kulturális tanulsá­­got is levontak belőle AZON A résen át, amelyet a szovjet tudomány megrá­zó felismerésére Nyugaton az első Szputnyik hasított, két egymásutáni gátszaka­dást váltott ki a Mojszejev népi együttes tavalyi és a Bolsoj-balett minapi ferge­teges vendégszereplése É­­szak-Amerikában , az E­­gyesült Államokban és Ka­nadában. Két gátszakadást a hidegháborús vasfüggö­nyön és a tudatosan felépí­tett hamis ködön. Gátszaka­dás volt ez legalább is azok­nak a százezrekre menők­nek az agyában és szívében, akiknek alkalmuk volt ezek­nek a szovjet táncegyütte­seknek az előadásaira bejut­ni, sőt a sajtón, rádión és te­levízión, valamint a bejutott szerencsések lelkendező ér­tékelésére át milliókéban is. Mialatt Torontóban hete­ken át folyt vita és tolako­dás a Bolsoj-balett június 11, 12 és 13-iki négy előadá­sára szóló jegyeknek (1 3.50 —12.50) a megszerzése kö­rül, itt egy nagyobbszerű hivatalos “tűzijátékot” is kiváltott a világhírű szovjet együttes látogatása. Ugyan­is az évtizedeken át tézi ve­zetés alatt álló városi veze­tőségnek bevett szokásává vált, hogy csak a brit király­nőnek és hasonló uralkodói és politikai személyiségek­nek ad hivatalos fogadtatást — no míg néha kényszerű­ségből az­ olyan, valóban ér­tékes Marilyn Bell-féle ne­vezetessé­geknek, vagyi­s máskülön­ben a városi ta­nács, most a különc Phillips polgármesterrel az élén, in­­kább a hidegháború javán tesz engedményeket. Torontóba érkeztük előtt, Mrs. May Birchard tanácsos hivatalos városi fogadtatást javasolt a Bolsoj-társulat tiszteletére, és az összes to­rontói lapok vezércikkisett ítélték el a polgármestert és városi atyákat, amíg a ja­vaslaton rágódtak. Egési sajtókampány fejlődött ki, aminek a hatása alatt végül a városi vezetők többsége egymásután behódolt, noha a Bolsoj nagy lekötöttsége miatt a hivatalos fogadtatás­ból csak annyi lett, hogy­ Mrs. Birchard eléjük ment a repülőtérre és az összes la­pok nagy rejelmekkel kö­szöntötték őket, ugyancsak számos nagyobb jelentésben visszatükrözték és értékel­ték a Maple Leaf Gardens­­ben telt ház mellett lezajlott négy előadást és a határta­lan ünneplést, amivel azo­kat a közönség jutalmazta. Például Mavor Moore, a­­ki a Telegramban arról írt, hogy több pénzt kell adni kanadai táncosok kifejlesz­tésének segítéséhez, többek közt ezt mondta a Bolsoj­­társulat előadásaival kap­csolatban: “Másoljuk le azt a művészi őszinteséget, oda­adást és kemény tréninget, amivel ők szolgálják művé­szetüket és alkalmazzuk azt a sajátunkra.” A Kanadai Országos Ba­lett vezetője, Celia Franca kijelentette: “Adják meg Kanadának az oroszországi, kitűnő színházakat, a balett­­ösztöndíjak és állami támo­gatás hasonló rendszerét, és 30 év múlva lehet olyan ki­tűnő balettünk, mint a Bol­soj — a mi saját nemzeti stílusunkban.” A lapok szerint is, a kö­zönség többször felállva üd­vözölte az előadások egy­­egy részét és 8—10-szer is egymásután kitapsolta az 52 éves nagy Galina Uljanovát, Maja Pliszetszkaját és az e­­gész közel 200 tagú együt­test. A téri Telegram vezér­­cikkben így adta vissza a kö­zönség érzelmét: “A Bolsoj­­táncosok, és tavaly a Moj­­szejev-táncosok, egy új me­legséget hagytak a torontói szívekben, ráadásul a mű­vészi kiválóság elismerésé­hez, amire nagyon méltók. Úgy látszik, hogy élvezettel voltak itt. Mi úgy reméljük, Torontó minden bizonnyal gazdagabb az ő látogatásuk révén, és milyen ostobának látszik most az egész láto­gatást megelőző fecsegés a városi fogadtatás körül.” GALINA Ulanova és Juri Zsdanov, a Bolsoj-balett vezető tagjai a “Romeo és Julia”-ban.

Next