Kanadai Magyar Munkás, 1960-1961 (32. évfolyam, 1-50. szám)
1961-03-02 / 31. szám
1961 március 2 KANADAI MAGYAR MUNKÁS A VÉNUSZ-rakétát, az első és automatikus bolygóközi űrállomást, a VIII. Szputnyik lőtte fel a földi állomásról kiadott parancsra, mialatt az óriásszputnyik már a Föld körül keringett. Az alsó jobb sarokban látjuk a Nap három belső bolygójának útját, valamint: hol volt a Föld és a Vénusz, amikor a bolygóközi űrállomást a szputnyik fellőtte és hol lesz a Vénusz és a Föld, amikor május közepén az űrállomás a Vénusz térségét eléri. Érdekes megfigyelni, hogy a szputnyik nem a Vénusz felé, hanem előrelőtte az űrállomást, mert a roppant sebességgel keringő Vénusz térségét csak így érheti el a “lassabban” haladó űrállomás-rakéta. A rajz fenti része azt is jelzi, hogy a Vénusz-rakéta február 12-én magyar idő szerint délelőtt 10 órakor már 125.300 kilométerre volt a Földtől. Új fejezet a világűr ostromában A FEBRUÁR 4-én fellőtt hetedik, 7-tonnás (európai mértékben 6 és fél tonnás) szputnyik lényegében a február 12-én megkezdett Vénusz-kísérlet nyitánya volt. A 7-tonnás kísérlettel sikerült meghatározni az új, nagyméretű űrhajónak azokat az aerodinamikai jellemzőit, amelyek ismeretére szükség volt ahhoz, hogy a febr. 12-i kísérlet a siker valószínűségével indulhasson. A kapott adatok ilyen gyors ute feldolgozását csupán a modern elektronikus számítási technika minden eszközének sokoldalú felhasználása tette lehetővé, s csak így vált lehetségessé, hogy nyolc nappal a hetedik szputnyik indítása után a nyolcadik is megkezdhette útját. KETTŐS KÍSÉRLET Kettős kísérletről van szó: előbb egy nagy pontossággal előre meghatározott mesterséges holdpályára kellett fellőni a hatalmas nyolcadik szputnyikot. «--------------------------------------—— az első igazi mesterséges űrállomást, amelyről aztán keringésének egy szintén előre kiválasztott alkalmas pontján kilőtték a Vénusz-rakétát. A szputnyik "szöktette" a rakétát: a szpityiknak ugyanis “csupán" 7.8—8 kilométeres másodpercenkénti keringési sebességet kell elérnie a Föld körüli keringéshez, de a Vénusz-rakétának a másodpercenkénti 11.2 kilométeres lunyik-sebességnél is nagyobb sebességet kellett adni, hogy a Vénusz felé vehesse útlját. (E rakéta az első és automatikus bolygóközi űrállomás.) A mellékelt rajz érzékelteti némileg, mi mindent kellett az indításnál figyelembe venni: a Föld és a Vénusz viszonylagos helyzetét, a Nap körüli keringésük egymáshoz viszonyított időbeli alakulását, aszerint, hogy az űrrakéta mennyire közelítse meg a Vénuszt és milyen gyorsan, hány nap alatt fussa be ezt a pályát, kellett az indítósebességet megállapítani. A Vénusz-rakéta indítási módszere is eddig páratlan volt: nem a Földről egy sorozatban, hanem az előre fellőtt szputnyikjáról egy második sorozattal történt, így lehetett a továbbindítás pillanatát úgy megválasztani, hogy a Vénusz-rakéta a minimális hibával, a lehető legszavatosabb pályán kezdje meg útját szomszédbolygónk felé. Csak így lehetett megközelíteni azt a pontosságot, amely az egyik kanadai megfigyelő szerint olyasvalami, mintha Torontóból kézifegyverrel Vancouverben egy almát találnánk el! Mindez a szovjet irányítástechnika páratlan teljesítményeire derít fényt. Hiszen a földi irányító állomásról adták ki a már keringő űrállomásnak a parancsot, hogy mely pillanatban indítsa el magáról a Vénuszrakétát! A HORDOZÓRAKÉTA Egy többlépcsős hordozórakéta fellőtte a bizonyára 7 tonna A Naprendszer néhány adata Például: a Vénusz 108.100. 000 km-re, a Pluto 5.917.000.000 km-re van középtávolságban a Naptól; a Vénusz átmérője 12.400 km, ami csaknem egyenlő a Földlével, a Saturnusé 10-szer, a Jupiteré 12-szer akkora; a Nap 332.488-szor nagyobb mint a Föld, a Jupiter 318- szor, a legkülsőbb Pluto körülbelül oly nagy mint a Föld; a Merkur 88 földi nap alatt, a Pluto 248 földi év alatt kerüli meg egyszer a Napot; a Nap 25 nap és 9 óra alatt fordul meg tengelye körül, a Föld 24 óra alatt. Érdekes a Merkur lassú forgása: 88 nap alatt kerüli meg a Napot és saját tengelye körül is 88 nap alatt fordul meg; ez azt jelenti, hogy a Merkur mindig ugyanazt az oldalát mutatja a Nap felé. Közepes távol- A Nap és A Nap Sajátság a Naptól a bolygók Tömegük körüli tengely millió átmérője a Földet forgási körüli kilométerben kilométerben 1-nek véve idő forgásidő NAP — 1,390.000 332.488 — 25 nap 9 óra 7 perc Merkur 57.9 4.840 0.04 88 nap 83 nap Vénusz 108.1 12.400 0.82 225 nap nem ismert Föld 149.5 12.756 1.0 365 nap 24 óra Mars 227.8 6.780 0.11 687 nap 24 óra 37 p Jupiter 777.8 143.649 318.4 11.8 év 9 óra 56 p f ’uraus 1,426.1 120.500 95.0 29.5 év 10 óra 14 p L . anus 2,869.1 53.400 15.0 84.0 év 10 óra 8 p Neptun 4,495.7 49.600 17.0 165.0 év 15 óra 40 p Pluto 5,917.0 13.000(7) kb 1.0 248.0 év nem ismert 9. oldal Ismeretlen "szomszédunk": A VÉNUSZ Földünk nagyobb öccse a Nap felé a Vénusz, kisebbik bátyja a másik oldalunkon a Mars. A múlt századvégi csillagászok a Vénuszt ikerbolygónknak tartották a Naprendszerben: tömege Földünkének valamivel több mint 80 óra, átmérője a miénknek mintegy 97 óra; távolsága a Naptól a Föld-Nap távolságnak mintegy kétharmada, s ezért úgy vélték, hogy felületén a hőmérséklet az élet szempontjából megfelelő. Az űrhajózással tavaly nyert adatok szerint] ] azonban, a Vénusz rádiósugárzása alapján meghatározott felületi hőmérséklet érértéke 60—400 Celsius-fok meleg-forró közé esik. A csillagászatnak csak a legutóbbiidőkben kialakult pontos színkép - elemzésimódszerekkel sikerült kimutatnia, hogy a Vénusz áthatolhatatlan felhőkkel borított légkörében a széndioxid mellett vízgőz-molekulák is vannak. A Vénusz az égboltnak a Nap és a Hold után megfiigyelhető legfényesebb égi-teste. Régebben, amikor még az égitestek mozgásával nem voltak teljesen tisztábban, ezt az égitestet — hol hajnali, hol esti láthatósága miatt — esthajnalcsillagnak is nevezték. A Holdéhoz hasonló alakváltozásait (ami egyébként látszó fényességének és látható méreteinek változását is okozza) elő-ször Galilei figyelte meg a távcsövön át, 1610 januári 10-én. Galilei ezt a körülményt Kopernikusz elméje téliek bizonyítékaként tekintette. A Vénuszról a csilla- súly körüli űrállomást, amelyen másik többlépcsős hordozórakéta az adott parancsra kilőtte a Vénusz-rakétát. Ez a második rakéta sem lehetett túlságosan kicsi, hiszen a Vénusz-rakéta egymagában is nehezebb (643 kiló), mint egy-két kivétellel valamennyi amerikai mesterséges hold! Így lehetséges, hogy a nyolcadik szputnyikból csupán 1— 1,5 tonnás mesterséges hold maradt a Föld körüli pályáján és 3—4 tonna mint a Vénusz-rakéta gyorsító rakétája emésztődött fel. Bizonyos tehát, hogy a Szovjetuniónak olyan asztronautikai hordozórakétája van, amelyhez hasonlót a fejlett amerikai ipar is csak évek múlva lesz képes gyártani. Minden súlyadat, persze, csak merő találgatás, de a teljesítmény alapján állítható, hogy egy 50—70 méter magasságú, 300—500 tonna súlyú óriásrakétával nyitották meg az 1961-es év gazdagnak ígérkező technikai történetét. A VÉNUSZ-RAKÉTA PÁLYÁJA A nyolcadik szputnyik pályába a mesterséges holdpálya, mondjuk, hogy hasonló a hetedik szputnyikéhoz. Nézzük közelebbről a Vénusz-rakéta pályáját. Miért nem a könnyebb feladatot, a Mars-rakétával való kísérletet választották a Vénuszé helyett? A Vénusz-rakétának nagyobb (Folytatása a 10 oldalon) VÉNUSZ: — Kicsinosítom magamat, jön a vendégi (Az ősi római hitregében Vénusz a szépség istennője volt.) Mászat történetében azóta is komoly viták folynak. Élénk képzelőtehetségű csillagászok, köztük a francia Camille Flammarion, azon a véleményen voltak, hogy ezt a bolygót az élőlényeknek olyan csoportja birtokolja, amelyek a földtörténeti középkorban bolygónkat is uralták. Ezt az elképzelést a Vénusz tengelyforgási idejével is igyekeztek alátámasztani. Úgy vélekedtek, hogy ennek a bolygónak a tengelyforgási ideje alig néhány perccel különbözik csak a Földétől, vagyis a Vénuszon a nappalok és éjszakák váltakozási időszaka csaknem olyan, mint a Földünkön. Azonban ez az elgondolás ábrándnak bizonyult. A Vénusz tengelyforgásának idejét, vagyis a Vénusz-nap tartamát — még ma is csak megközelítőleg ismerjük. A Vénusz felületét övező, a fénynek áthatolhatatlan takaró pedig kizárja annak lehetőségét, hogy rajta hasonló típusú élőlények jöjjenek létre, mint a mi bolygónkon. A Vénusz tehát a modern kutatások tükrében csak annyiban marad ikerbolygója a Földnek, amenynyiben méretének és tömegének adatai hasonlóak. A Vénusz légkörében, valószínűleg a Földénél erősebb mágneses tere miatt, különleges erősségű sarki fény figyelhető meg. Ezt a jelenséget már a múlt század végén jelezte egy akadémiai előadásában Konkoly Thege Miklós magyar csillagász, aki a Magyar Tudományos Akadémia jelenleg is működő Csillagvizsgáló Intézetét megalapította. Általában tehát a Vénuszról keveset tudunk. A látványos szovjet kísérlet így sok mindenre fényt deríthet és megalapozhatja a további kutatásoknak azt a lehetőségét, hogy a Földünk inkább ikerbolygójának tűnő Marsra indítandó rakéták pályaalakításához szükséges adatokat is megszerezzük. Ugyanakkor a Vénusz-rakéta, melyet a nyolcadik szputnyikról indítottak el — és amelynek inkább a Vénusz közelében való áthaladása, mintsem belecsapódása kívánatos — a bolygóközi tér fizikájára vonatkozóan is fontos adatokat szolgáltathat. Ha a rakéta becsapódása helyett csak áthalad a Vénusz térségén, akkor mint a második szovjet mesterséges bolygó — a Hold mellett elhaladt első példájára — a Nap körüli keringés pályájára lép.