Kanadai Magyar Munkás, 1966-1967 (38. évfolyam, 1-47. szám)

1967-06-08 / 42. szám

1967 június 8 BOXOL, DE NEM LQ “BÉKE honol gondolkodásomban és szívemben,” mondotta Muhhamed Ali ökölvívó világbajnok, “amióta megtagadtam a katonai szolgálatot.” Április 28-án kézbesítették neki az amerikai hadsereg behívóját. Erről számolt be a Chicago Egyetem 2.500 hallgatójának béketüntetésén mondott beszédében. “Fene nagy különbség van az ökölvívás és a vietnami háború között,” mondotta, “és én folytatni fogom a harcot öklömmel a porondon, de nem megyek Vietnamba lőni. A porondon van sportbíránk, aki megállítja a vívást, ha valamelyik bajnok megsérül. Más a boxolás és más a gépfegyvertűz, bazooka, kézi gránát és a repülőgépek bombája. Folytatni fogom a boxolást és iparkodom tiszta sportszellemben győzelmet aratni, de nem vagyok hajlandó háborúba menni gyilkolni, gyilkolni, gyilkolni és tovább gyilkolni ártatlan embereket.” Beszédét így folytatta a néger bajnok: “Éppen most a Kentucky állambeli Louisvilleben botozzák és kövezik népemet. Nőket rugdosnak és ütlegelnek. Ugyan miért? Egyszerűen azért, mert életjogot követelnek, lakhatást abban a szomszédságban, ahol élnek. Ezt teszik velünk, majd sarkon fordulnak és követelik, hogy menjünk háborúba.” A háborúellenes tüntetést a diáktestület vezetősége és a "Maroon” nevű diáklap szervezte meg. Egyike volt ez azoknak a diáktüntetéseknek, amelyeket az egyetemeken ezen a nyáron Amerikaszerte rendeznek a diákok a háború ellen. Ezt a nyarat a diákok‘Vietnam Summer” néven emlegetik. Két órával azután, hogy megtagadta Muhhamed Ali a katonai szolgálatot, megfosztották világbajnoki címétől a newyorki State Athletic Commission határozata folytán. “Ki a nehézsúlyú világbajnok?” —- kérdezte a tüntető tömegtől. “Te vagy! Muhhamed Ali!” — kiáltotta a tömeg, és Ali mosolygott. ANYÁK VIETNAMÉRT TORONTO — A Canadian Congress of Women nevű országos női szervezet torontoi tagozatának vezetősége jelentette, hogy tüntetést rendez a gyászoló vietnami és amerikai anyák iránti szolidaritásának kifejezésére július elsején, a Nemzetközi Gyermeknapon. A demonstráció színhelye: Amerikai konzulátus. University Avenue. A demonstráció kezdete: Este 7 óra. A tüntetők menete később a városháza elé fog vonulni. Kéri a vezetőség az anyákat, hogy fekete ruhában jelenjenek meg. A vezetőség nevében kéri Mrs. Mrs. C. Graham az anyákat, kövessenek el minden lehetőt a tüntetésen való megjelenésre. KANADAI MAGYAR MUNKÁS A SPIEGEL megállapításait csak alátámasztani tudom, kiegészíteni egyegy ténnyel, amelyek a magyar emigráció életében legutóbbi esztendőkben lezajlott viták, botrányok nyomán kerültek nyilvánosságra. Mi volt a viták mögött? Voltak, akik felajánlották szolgálatukat a magyarság ellen, voltak, akiket meg kellett vásárolni. Megtaláljuk ezekben a szervezetekben az egyszerű munkástól kezdve a magyar királyi ezredes, és a “honfoglaló” magyarságot képviselő arisztokrácia minden rétegét. Hogyan tudtak és még ma is hogyan tudnak dolgozni ezek a “könnyen élő” emberek? Újságokat írnak. Röplapokat, tiltakozásokat eszelnek ki, ami nem nehéz. A Congress for Cultural Freedom, ami 1950- ben alakult Berlinben, kiadta az Irodalmi Újságot. Sok pénzbe került ez a vállalkozás, annyira mentek a “vezetők”, hogy még a Ford és a Rockefeller-alapítványhoz is hozzá kellett nyúlni. Haldoklott minden az 1950-es évek elején. Persze kapóra jött 1956, a “magyar kérdés”, és 1957 tavaszán Párizsban létre jött a Magyar Írók Szövetsége. Az alakuló ülésen 23 “író” vett részt. Ignotus Pál és Palóczi Horváth György bejelentették ezen az ülésen, hogy minden pénz rendelkezésre áll és cinikusan meg is jegyezték, hogy honnan jön a pénz. A Kongreszszus csak azért van, hogy Magyarországon ne vádolhassák a magyar emigrációt azzal, hogy az amerikaiak pénzelik őket. Az első időkben az Irodalmi Újság Londonban jelent meg, ahol a Magyar Írók Szövetsége külföldön is működött. Közben azonban a szövetség tagjai összekaptak, mert • • • SZAKÁCSI LÁSZLÓ: AZ EMIGRÁCIÓ KÉT ARCA “ROMBOLÓ, hamis, csaló szervezkedés magyarságunk ellen”. Keseregve írtam ezt előző cikkemben. Ez már a végét járja. Az amerikai és kanadai magyar hivatásos emigráns vezetők bizony-bizony bajban vannak. Miért? A felelet egyszerű. Nincs aki támogassa őket. Egy-két keserves dollárt ugyan még sikerül innen-onnan kicsikarniuk, de a dollárok igazi áradata megállt. Nagy botrány tört ki az amerikai CIA-ben. Kiadták a jelszót: “Nem pazarolunk több pénzt az emigráns szervezetekre”. Az egyszerű olvasó nem volt tudatában annak, hogy ezek az óriási magyar szervezetek honnan is élnek. A botrány Európában kezdődött. Ott van az igazi fészke a hivatásos emigrációs vezetésnek. Lépjünk át a nagy “vizen” és nézzük meg mi is történik ott. Az amerikai Life magazin “testvére”, a német Spiegel, komoly és elkeseredett cikket ill azokról a csalásokról, amik az európai “magyar” szervezetekben véghezmentek, mindaddig, amíg amerikai támogatást kaptak. A jótékonynak álcázott szervezetekről kiderült, hogy politikai célokat szolgálnak, hamis pénzeket számolnak el, és kis királyok módjára élnek az emigráns “vezetők” a hiszékeny amerikai és kanadai adófizetők számlájára. Bizony elég szép számmal működtek ezek a “magyar” szervezetek. A brüsszeli Világifjúsági Gyülekezet, a genfi Nemzetközi Jogász Szövetség, a Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége, Kultúra a Szabadságért Kongresszus, Szocialista Ifjúság Nemzetközi Szövetsége. Ahogy a Spiegel megállapítja, ezeknek a szervezeteknek és alapszervezeteinek a fenntartása 200 millió márkába került évente, ami még testvérek között is 50 millió dollár. Vezetők, propagandisták és szervezők nem végeztek “jó munkát”. Ez a pénz nem áll többé rendelkezésre. • • • nem- mindegyikük volt hajlandó mindenben alávetni magát “főnökeiknek”, akik kidolgozták az irányvonalat. A vita főként azon folyt, hogy a magyarországi olvasók vagy a kint élő emigránsok szája íze szerint töltsék meg a lap hasábjait. Mi lett a vége? A “gazdák” kicserélték a szerkesztőket, és még a lap székhelyét is áthelyezték Párizsba. Nem titok, hogy a disszidens írók egy része kikelt az amerikai irányítás ellen. Persze, veszteség állt be a “jövedelem” területén. “Jó gazda nem fizet a rossz munkásnak”. Ez érthető. Újabb változás: Dél-Amerikából előveszik Enczi Endre urat és szerkesztőt csinálnak belőle, majd melléadják Méray Tibort, aki “politikailag” kitűnő író. Ő az úgynevezett “kéziratok” gyűjtője, ami közvetlen Magyarországról származik, egy kis “információ” is van benne. Nagyon színesen megszerkesztett kérdőív áll a magyar vagy bármilyen turista részére, aki kapcsolatba kerül ezzel az “irodalmi” társulattal. Az értelmi szerzőjük persze olyan személyek, mint Aczél Tamás, Kende Péter, akit eléggé ismerünk. A trükkök egyszerűek: könyvajándék egy kis propagandaanyaggal. Kossuth nevét gyalázzák A “KOSSUTH Foundation” a Szabad Európa Rádió szárnyai alatt és annak hazug hangja mögött bújik meg. 1950 óta magát emigráns, “ellenkormánynak” tekinti. A legkülönbözőbb nevek alatt szervezeteket hoznak létre. Nincs nehéz dolguk, hiszen a vezetők havi 800 dolláros fizetést élveznek. Szinte felháborító és rágalmazó a Kossuth Foundation programja: “Hidat építeni a hazai értelmiség felé”. A “hídépítés” okát és célját nem nehéz lemérni. Szeretné befolyása alá vonni a kitűnő magyar szakembereket, tudósokat és művészeket. Persze ez nem olyan egyszerű dolog. A Kossuth Foundation igazgatója egy Horváth János nevű hazaáruló, akinek sem külföldön, de különösképpen otthon nem sok a becsülete. Persze, megemlíthetjük a híres Yale Egyetem professzorát, Mr. John Monties-t is, aki ugyancsak szerves része ennek a “munkának”. Nincs több pénz HA VALAMELYIK “fiókszervezet” szembefordul gazdáival, akkor nincs több pénz. A vezetők eltűnnek, a szervezet “meghalt”. Példa erre a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületei Szövetsége, amely nemrégiben szűnt meg. A szövetség úgynevezett Nemzetközi Diákkonferencia tagszervezeteként működött. Itt is egy kis “szakadás” történt. A tulajdonképpeni botrány itt tört ki. Egy Metz nevű úr irányította a pénzügyi “segítséget” a Szabad Európa Bizottságon keresztül. Amíg a “vezetők” engedelmeskedtek és elfogadták Metz úr utasításait, addig jöttek a dollárok. Amikor a vezetők egy része felismerte, hogy akarva-akaratlanul hazájuk ellen dolgoznak, a pénz csökkent, de szaporodtak a fenyegetések: ha továbbra is így viselkednek, az anyagi támogatás teljesen elmarad. Végül is a diákvezetők két tagja hazatért Magyarországra, s ott egy sajtókonferencián leplezte le egykori megbízóit. Ezek után nem maradt más hátra, mint megszüntetni a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egyesületei Szövetségét. Újságok és szerkesztők A MÜNCHENI “Nemzetőr” című lapot, amiből jó néhányat Kanadában és Amerikában is találunk, Tollas Tibor “költő” szerkeszti. Igaz, hogy Tollas még 1944-ben is vajmi keveset értett az irodalomhoz, a költészethez, avagy az újságírás tudományához, annak szerkesztéséhez. Akkor még Kecskési Tibor névre hallgatott. Felnőtt ember volt már akkor is, csak más “pályán” futott. Érdekes szakmájáról kell, hogy említést tegyek. Csendőrfőhadnagy volt. “Művészi” és “irodalmi lelkületéről” már akkor is híres volt. Természetesen ezt csak a beregszászi koncentrációs tábor volt lakói tudják. Kegyetlenségei nemcsak otthon, hanem itt is számon vannak tartva. A beregszászi tábor életben maradt tagjai követelték a magyar hatóságoktól, hogy Kecskési urat büntessék meg kegyetlen és embertelen magatartásáért. Tíz évet kapott. Persze 1956 az ő számára is megnyitotta a börtön kapuját. Azonnal Németországba menekült, ahol gyorsan gazdára talált. Mindent megkapott, amit kért. Lapot indított, utazásokat tett Európa összes országaiba, ahol nagyobb számban élnek magyarok. Sőt még Kanadába és Amerikába is átrepült. Beszámolók, költői estek sokakat megtévesztettek, akik még megtéveszthetők voltak. Egy másik emigráns újság a Bécsi Magyar Híradó. Tulajdonosa az úgynevezett Szabad Szakszervezetek Nemzetközi Szövetsége. Persze idecsatlakozott a CIA egyik fiókszervezete, a Citizen Service,, aminek a feladata, hogy a meglehetősennagy deficittel kiadott lapot, azok szerkesztőinek megélhetését “egynéhány” amerikai dollárral támogassa. A vezető szerep egy Matal nevű csehszlovák úrra és egy magyar származású osztrák állampolgárra esett, aki Havas Gábor névre hallgat. Meg kell említenem egy másik haldokló szervezet nevét, amit így kereszteltek: Nemzetközi Jogászok Szövetsége. Osztályokra van felosztva. A kelet-európai osztályának vezetője egy dr. Tóth János nevű ügyvéd.Nincs sok mondanivalóm erről a szervezetről. Megjegyzem azonban, hogy a szervezet a jogászi érveléssel, a jogászokat általában körülvevő tisztelettel visszaélve támadja mindazokat az intézkedéseket, amelyeket az európai népi demokráciákban hoznak. Mindent jogellenesnek, károsnak ítélnek meg. 3. oldal AZ “EMIGRÁCIÓ két arca” címmel cikkeim tovább íródnak. Oldalak százaiban lehetne leírni mindazt a hamis és rosszindulatú szervezkedést, amit sem a magyar emigráció, sem a magyar nép nem tud elfogadni, és főleg megérteni. Én magam sem értem. Egyet azonban tudok: Mindig voltak és lesznek emberek, akik keresik az úgynevezett “harmadik” utat. Sokan anyagi hasznot, sokan hírnevet szeretnének. Van, akinek nagyon jól sikerül, van, akinek kevésbé. Egyet azonban leszögezhetünk: Az egységes magyar emigráció soha sem fog széthullni, ha lassan is, de utánpótlásáról gondoskodva lesz. A magyar emigráció sohasem fogja megengedni, hogy becsületes helytállását úgy Amerikában, mint Kanadában, vagy a világ bármelyik országában egy-egy szélhámos karrierista vagy karrierista csoport megingassa. A magyar emigráció mindig készen áll, hogy szót emeljen a szülőföldje mellett, a becsületes magyar nép érzelmeit, szeretetét a világ népeivel szemben sohasem engedi meggalázni.