Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)
1969-07-19 / 1. szám
2. oldal ÚJ SZÓ FÜGGETLEN POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP Published weekly, on Saturday, by The Canadian Hungarian Publishing Association, 924 King Street West Toronto 3, Ont. Telefon: EM. 4-6097. Szerkeszti: A Szerkesztő Bizottság. Névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azonosak a Szerkesztő Bizottság véleményével. Kéziratokat nem küldünk vissza és nem őrzünk meg. Csak válaszbélyeggel ellátott levelekre válaszolunk. Előfizetési ár Kanadában 1 évre $8.00, félévre $4.00, minden külföldi országba évi $9.00. — 1 year subscription $8.00, foreign countries $9.00. NEM MARXISTA-LENINISTA A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT ÍRTA: BERT WHYTE, a Canadian Tribune moszkvai tudósítója A KOMMUNISTA és munkáspártok Moszkvában megtartott konferenciájának egyik fő jellemzője az volt, hogy majdnem egyhangúlag elítélte a Mao Cetung csoportot. Különösen érdekes volt a Kínával szomszédos két ország kommunista pártvezetőinek felszólalása. Y. Cedenbal, Mongólia kommunista pártjának vezetője, miután hosszan részletezte a mai kínai pártvezetők politikáját, amely hátat fordított a marxizmus-leninizmusnak és még attól sem riadt vissza, hogy fegyveresen provokálja a Szovjetuniót, így folytatta: “A mai helyzet tényeit figyelembe véve, szükséges egyértelműen kijelenteni. Végzetes hiba lenne, egyértelműen ki nem jelenteni, hogy nem szabad figyelmen kívül hagyni vagy alábecsülni a háború veszélyét, magát a háborút, amelyet kirobbanthat a Mao-csoport. Nem hunyhatunk szemet ama tény előtt, hogy belföldi visszaeséseik és külpolitikájuk sikertelenségei következtében felkorbácsolhatnak kalandvágyat. A maoisták röviddel ezelőtt megtartott kongreszszusa elfogadott háború előkészítésére irányuló irányelveket a Szovjetunió és más szocialista országok ellen. A pekingi vezetők mozgósítják Kína emberi és anyagi erejét, militarizálják az országot, hogy meggyorsítsák a háborúra való előkészületeket, szítják a háborús hisztériát országszerte. A pekingi vezetők propagandájának célja, hogy meglassítsák Mongólia népe számára a szocializmus építését, Mongólia tekintélyét aláaknázzák nemzetközi téren és megbontsák a mongol—szovjet barátságot, éket verjenek a barátságos államok közé. A Mao Ce-tung csoport politikája és tettei alapját nagyhatalmi és soviniszta igénylések képezik, melyeket a kínai militaristáktól és csiang kaj-sekistáktól örököltek. Ismeretes Mao Ce-tung legutóbbi kijelentése, miszerint Kínához akarja csatolni Mongóliát, s ezt ő már 1964- ben is hangoztatta, amikor a lanin szocialista párt egy csoportjával tárgyalt. Igen könnyű elképzelni mi lett volna a mongol dolgozó nép sorsa, ha Mao nagy-hatalmi tervei megvalósulhattak volna. Következtethetünk erre abból, hogy Kínában megalázzák a nemzeti kisebbségeket, mongolokat, kazakhokat, tibetieket, ujgurokat, kisemmizik őket szabadságjogaikból.” India veterán kommunista vezetője, S. A. Dange hazájának kommunista mozgalmával és a maoisták szakadár tevékenységével foglalkozva a következőket mondotta: “Indiában a kommunista párt ketté szakítása főleg a kínai vezetők szakadár tevékenységének eredménye volt 1964-ben. A szakadárok felmérhetetlen kárt okoztak Indiában a forradalmi mozgalomnak. Pártunk fáradhatatlanul sürget egységet a párhuzamos kommunista párttal, amely magát marxista kommunista pártnak nevezi. De az a párt minden közeledésünket elutasítja azzal, hogy mi revizionisták vagyunk. A maoista propaganda hatása alatt különvált pártunktól egy nagy csoport, magukat marxista kommunista pártnak nevezve vádolnak bennünket revizionizmussal. Ez minden eddiginél bonyolultabbá tette Indiában a kommunista mozgalom egyesítését. Májusban az Indiai Kommunista Párt kezdeményezésére konferencia volt megtartva a másik kommunista párttal Calcuttában, mely közös nyilatkozatot bocsátott ki. Jó kezdetnek minősítettük ezt és kitartóan harcolni fogunk az indiai kommunista mozgalom egységesítéséért. Itt egyes barátaink arra kérnek bennünket, hogy ne bíráljuk a kínai vezetőket. Sajnálatunkra, kérelmüknek nem tehetünk eleget. Az a kár, amelyet a szakadárok okoztak Indiában a forradalmi mozgalomnak, a Mao-csoport aknamunkája túl sok és nagy ahhoz, hogy ne vegyük komolyan vagy elhallgassuk. Szakadár tevékenységüket folytatják.” Több más ország kommunista és munkáspártjainak vezetői nyilatkoztak hasonlóan. Közöttük D. Urbani, a Luxemburgi Kommunista Párt vezetője is, aki így nyilatkozott a maoistákról: “Egyetlen kommunista vagy más párt sem lehet közömbös azon ténnyel szemben, hogy Kínában a maoista kalandorok eltorzítják a marxizmust, helyébe teszik saját, sovinizmusukat, nagyhatalmi elképzeléseiket, szétverik a kommunista pártot, helyébe teszik a hadsereg képviselőinek erőszakos vezetését, provokációkat szerveznek a Szovjetunió ellen, aknamunkát végeznek a munkásosztály nemzetközi szolidaritása ellen, alattomosan támadják a többi kommunista pártokat. A maoista uralkodók szovjetellenes politikája és szakadár tevékenységük messzemenően akadályozza a béke ügyét. Egyetlen kommunista, a béke egyetlen harcosa sem maradhat némán, közömbösen e fejleményekkel szemben.” A konferencia felszólalói mindamellett azon hitüknek adtak kifejezést, hogy idővel meg fog változni a helyzet, a rende-írta: Horányi János Kzt 1969-es évet tapossuk, lapunknak, az Új Szónak 40-ik évfordulóját. Ha mi, régiek, akik kezdettől fogva olvasói vagyunk a lapunknak és kissé kutatunk az emlékeink között, sok minden elénk tárul a múltból. A nehéz idők, amikor a Munkás jövője éppen olyan bizonytalan volt, mint a saját egyéni jövőnk. A Munkás első számát Winnipegen kaptam kézhez. Volt már akkor magyar nyelvű lap Kanadában, de erről egy-két lapszám áttekintése után kiderült, hogy nem a mi lapunk. A kanadai és ó hazai urak iránti tiszteletre próbált tanítgatni, az alázatos engedelmesség erényeiről prédikált, birkatürelemre akart nevelni. Hogy ez a régebbi lap mennyire nem a mi lattunk volt, ez még jobban és világosabban kiderült, amikor a Munkást elolvastuk. A Munkás a várost munkások és farmerek összefogására, a szervezkedésre tanított, hogy eredményesebben léphessünk föl a kanadai kizsákmányolókkal szemben és a Horthy rendszer kanadai ügynökeivel szemben is. Mi a lapunkat kezdettől fogva az olvasók adományaiból tartjuk fönn. A régi időkben csak centeket adhattunk, ma dollárokat is adhatunk és könyvetlen ügyek rendezve lesznek. Erről Meier Wilner, az Izraeli Kommunista Párt nevében így nyilatkozott: “El fog jönni az a nap, amikor majd maga a Kínai Kommunista Párt fogja elítélni a túlzott nacionalizmust és a Szovjetunió iránti gyűlöletet, melyet a mai kínai vezetők gyakorolnak és akkor a Kínai Kommunista Párt el fogja foglalni megérdemelt helyét sorainkban.enyebben, mint valamikor a centeket. Az első években nemcsak a kampányok idején gyűjtöttünk és adakoztunk, hanem állandóan és rendszeresen. Gyűjtőkártyáink voltak és akik tehették minden héten rá jegyezték a 25 centet. Nem mindenki tehette meg, mert nem volt mindenkinek 25 centje, akik adtak, azok a háztartástól vonták el az “összeget”. Nem hagytuk cserben a lapunkat a legnehezebb időkben sem, és a lap sem hagyott cserben bennünket, nem tért le az osztályharc útjáról, nem alkudott meg sem urakkal, sem ügynökökkel, sem papokkal, ss ezért érdemli meg a lapunk, hogy a negyven éves jubileumán az alkalomhoz illő adománnyal üdvözöljük. Negyven év alatt sok változás történt, és nemcsak világesemények tekintetében, hanem saját életkörülményeinkben is. Ma a munkanélküli férfi vagy nő munkanélküli segélyt, városi vagy tartományi segélyt kap, amíg eléri a nyugdíjkorhatárt. Szűken futja ebből a megélhetésre, de mégis valami. De hol volt ilyesmi a 30-as években? És hol voltak az akkor létező magyarnyelvű lapok, amikor ezeknek a társadalmi juttatásoknak a követeléséért folytak a tüntetések? Sehol! Hallgattak. A kanadai magyarnyelvű lapok közül egyedül a Kanadai Magyar Munkás, a szervezetek közül egyedül a mi munkásszervezeteink sorakoztak föl a követelőkkel, a tüntető tömegekkel. Nem árt mindezekre emlékezni — és emlékeztetni—, mert ezeket a juttatásokat a kormány nem adta önszántából. Tüntetni, követelni kellett és a K. M. Munkás olvasói, a Kossuth Egyletünk tagjai, ott voltak a tüntetők soraiban Vancouverben és Winnipegen éppen úgy, mint Toronto és Montreal városokban. A jobboldali magyar lapok hívei és szervezeteik tagjai a járdáról néztek, sokszor gúnyos megjegyzéseket szólva a tüntetőkre. És amikor hosszú évek és nehéz harcok után a munkásság a kormánytól kikényszerítette ezeket a reformokat, azok, akik egyetlen lépést sem tettek a tüntetéseken, éppen úgy élvezik a reformok előnyeit, mint akik harcoltak érte. Nem voltak ezek a harcok mentesek vérontástól sem. A legemlékezetesebb, amikor Regina utcáin a reakciós Bennett-kormány utasítására a rendőrség a tömeg közé lőtt. Hét halott, több sebesült és még több börtönbe hurcolt munkás emlékét őrzi a reginai véres nap. A gyilkos lövések visszhangjaként az egész országban olyan felzúdulás volt a kormány ellen, hogy a következő választáson a Bennett-kormány csúfosan megbukott. Megbuktatták a segélyt követelő, éhségmarsoló munkanélküli tömegek. Emlékeznünk — és emlékeztetnünk — kell ezekre az eseményekre lapunk jubileumán, mert ezekben a küzdelmekben a kanadai magyarnyelvű lapok közül egyedül a Munkás foglalt állást a munkások követelései mellett. A többiek azzal “szolgálták” a munkások ügyét, hogy a tüntetéseken résztvevő magyarokat a “deportálás” mumusával ijesztgették. A jobboldali magyar lapok a reakció talpnyalói voltak azokban az időkben is, ahogy ma is azok. A Kossuth Betegsegélyző Egylet 40 éven keresztül testvéri szolidaritásban, egymást segítve dolgozott a Munkással, egymást segítve dolgozik együtt az Új Szóval is. A lapolvasók és a szervezetünk tagsága érdekeit szolgáljuk. A lap mindig készen áll a Kossuth Egyletünk szervezeti híreit és problémáit közölni, magyarázó cikkeivel segíteni. A Kossuth Egylet viszonzásul lehetősége szerint anyagilag segíti a lapot. Az Új Szótól kapott szolgálatot akarjuk viszonozni azzal is, hogy a Kossuth fiókokat felkértük, hogy a 40 éves jubileum alkalmából adományokkal üdvözöljék az Új Szót. Megelégedéssel tekintünk viszsza lapunk negyven évére, mert fönnállása óta mindig a dolgozó emberek ügyét szolgálta, ezeknek az érdekében íródott minden sora. A mi lapunknak mindig az volt a legfontosabb ügy, ami a dolgozók ügye volt. A 30-as években a nagyobb darab kenyérért folyó harc volt a legfontosabb, a lapunk tehát ezért harcolt. A második világháború idején a nácizmus-fasizmus leverése volt a legfontosabb ügy és lapunk ennek az ügynek a szolgálatába állott. Napjainkban az egész emberiség legfontosabb ügye a béke biztosítása. Lapunk a béketábor lapja. Az utóbbi években nem volt a lapunknak olyan száma, amelyben ne foglalkozott volna a béke ügyével, békét követelve a vietnami nép számára és minden más népek számára is. A mi lapunk a haladás útját követi, amely az emberiség jobb jövőjéhez vezet. A Kossuth Betegsegélyző Egylet nevében üdvözöljük az Új Szót a 40-ik évfordulóján! VISSZAEMLÉKEZÉS ÚJ SZÓ 40 ÉVES FENNÁLLÁSÁNAK JUBILEUMÁT ÜNNEPLI AZ ÚJ SZÓ A NIAGARA FALSI PETŐFI PARKBAN JÚLIUS 20-ÁN, VASÁRNAP MŰSOR • ünnepi beszédek • Szavalatok, Petőfi Sándor költeményeiből • Szólótánc • Énekkar, zenésített Petőfi-költeményeket énekel • Magyar dalok harmonikán előadva A MŰSOR KERETÉBEN PETŐFI SZOBRÁNAK MEGKOSZORÚZÁSA A VENDÉGEKET KITŰNŐ MAGYAR KONYHA VÁRJA Lapunk négy évtizeden át haladt lépésben a történelemmel. A kanadai magyarság egyedüli szószólója volt a társadalmi haladás, az egyetemes béke érdekében; hírnöke az emberiség humánus jövőjének. Tegye méltóvá e lap múltját a 40-ik jubileumi ünnepségén való megjelenésével. 1969 július 19