Új Szó, 1969-1970 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1969-07-19 / 1. szám

2. oldal ÚJ SZÓ FÜGGETLEN POLITIKAI ES TÁRSADALMI HETILAP Published weekly, on Saturday, by The Canadian Hungarian Publishing Association, 924 King Street West Toronto 3, Ont. Telefon: EM. 4-6097. Szerkeszti: A Szerkesztő Bizottság. Névvel ellátott cikkek nem feltétlenül azonosak a Szerkesztő Bizottság véleményével. Kéziratokat nem küldünk vissza és nem őrzünk meg. Csak válaszbélyeggel ellátott levelekre válaszolunk. Előfizetési ár Kanadában 1 évre $8.00, félévre $4.00, minden külföldi országba évi $9.00. — 1 year subscription $8.00, foreign countries $9.00. NEM MARXISTA-LENINISTA A KÍNAI KOMMUNISTA PÁRT ÍRTA: BERT WHYTE, a Canadian Tribune moszkvai tudósítója A KOMMUNISTA és munkás­pártok Moszkvában megtartott konferenciájának egyik fő jel­lemzője az volt, hogy majdnem egyhangúlag elítélte a Mao Ce­­tung csoportot. Különösen érdekes volt a Kí­nával szomszédos két ország kommunista pártvezetőinek fel­szólalása. Y. Cedenbal, Mongólia kom­munista pártjának vezetője, mi­után hosszan részletezte a mai kínai pártvezetők politikáját, a­­mely hátat fordított a marxiz­mus-leninizmusnak és még at­tól sem riadt vissza, hogy fegy­veresen provokálja a Szovjetuni­ót, így folytatta: “A mai helyzet tényeit figye­lembe véve, szükséges egyértel­műen kijelenteni. Végzetes hiba lenne, egyértelműen ki nem je­lenteni, hogy nem szabad figyel­men kívül hagyni vagy alábe­csülni a háború veszélyét, magát a háborút, amelyet kirobbanthat a Mao-csoport. Nem hunyhatunk szemet ama tény előtt, hogy bel­földi visszaeséseik és külpoliti­kájuk sikertelenségei következ­tében felkorbácsolhatnak ka­landvágyat. A maoisták rövid­del ezelőtt megtartott kongresz­­szusa elfogadott háború előké­szítésére irányuló irányelveket a Szovjetunió és más szocialista országok ellen. A pekingi veze­tők mozgósítják Kína emberi és anyagi erejét, militarizálják az országot, hogy meggyorsítsák a­ háborúra való előkészületeket, szítják a háborús hisztériát or­szágszerte. A pekingi vezetők propagan­dájának célja, hogy meglassítsák Mongólia népe számára a szocia­lizmus építését, Mongólia tekin­télyét aláaknázzák nemzetközi téren és megbontsák a mongol—­­szovjet barátságot, éket verje­nek a barátságos államok közé. A Mao Ce-tung csoport poli­tikája és tettei alapját nagyha­talmi és soviniszta igénylések képezik, melyeket a kínai mili­taristáktól és csiang kaj-sekis­­táktól örököltek. Ismeretes Mao Ce-tung legutóbbi kijelentése, miszerint Kínához akarja csatol­ni Mongóliát, s ezt ő már 1964- ben is hangoztatta, amikor a la­­nin szocialista párt egy csoport­jával tárgyalt. Igen könnyű el­képzelni mi lett volna a mongol dolgozó nép sorsa, ha Mao nagy­­­-hatalmi tervei megvalósulhattak volna. Következtethetünk erre abból, hogy Kínában megaláz­zák a nemzeti kisebbségeket, mongolokat, kazakhokat, tibetie­ket, ujgurokat, kisemmizik őket szabadságjogaikból.” India veterán kommunista ve­zetője, S. A. Dange hazájának kommunista mozgalmával és a maoisták szakadár tevékenysé­gével foglalkozva a következő­ket mondotta: “Indiában a kommunista párt ketté szakítása főleg a kínai ve­zetők szakadár tevékenységének eredménye volt 1964-ben. A sza­­kadárok felmérhetetlen kárt o­­koztak Indiában a forradalmi mozgalomnak. Pártunk fáradha­tatlanul sürget egységet a pár­huzamos kommunista párttal, a­­mely magát marxista kommunis­ta pártnak nevezi. De az a párt minden közeledésünket elutasítja azzal, hogy mi revizionisták va­gyunk. A maoista propaganda hatása alatt különvált pártunk­tól egy nagy csoport, magukat marxista kommunista pártnak nevezve vádolnak bennünket re­­vizionizmussal. Ez minden eddi­ginél bonyolultabbá tette Indiá­ban a kommunista mozgalom e­­gyesítését. Májusban az Indiai Kommunista Párt kezdeménye­zésére konferencia volt megtart­va a másik kommunista párttal Calcuttában, mely közös nyilat­kozatot bocsátott ki. Jó kezdet­nek minősítettük ezt és kitartó­an harcolni fogunk az indiai kommunista mozgalom egysége­sítéséért. Itt egyes barátaink arra kér­nek bennünket, hogy ne bíráljuk a kínai vezetőket. Sajnálatunkra, kérelmüknek nem tehetünk ele­get. Az a kár, amelyet a szaka­dá­rok okoztak Indiában a forra­dalmi mozgalomnak, a Mao-cso­port aknamunkája túl sok és nagy ahhoz, hogy ne vegyük ko­molyan vagy elhallgassuk. Sza­kadár tevékenységüket folytat­ják.” Több más ország kommunista és munkáspártjainak vezetői nyi­latkoztak hasonlóan. Közöttük D. Urbani, a Luxemburgi Kom­munista Párt vezetője is, aki így nyilatkozott a maoistákról: “E­­gyetlen kommunista vagy más párt sem lehet közömbös azon ténnyel szemben, hogy Kínában a maoista kalandorok eltorzítják a marxizmust, helyébe teszik sa­ját, sovinizmusukat, nagyhatal­mi elképzeléseiket, szétverik a kommunista pártot, helyébe te­szik a hadsereg képviselőinek e­­rőszakos vezetését, provokáció­kat szerveznek a Szovjetunió el­len, aknamunkát végeznek a munkásosztály nemzetközi szo­lidaritása ellen, alattomosan tá­madják a többi kommunista pár­tokat. A maoista uralkodók szovjet­ellenes politikája és szakadár te­véken­ységük messzemenően aka­dályozza a béke ügyét. Egyetlen kommunista, a béke egyetlen harcosa sem maradhat némán, közömbösen e fejleményekkel szemben.” A konferencia felszólalói mindamellett azon hitüknek ad­tak kifejezést, hogy idővel meg fog változni a helyzet, a rende-írta: Horányi János Kzt 1969-es évet tapossuk, la­punknak, az Új Szónak 40-ik év­fordulóját. Ha mi, régiek, akik kezdettől fogva olvasói vagyunk a lapunknak és kissé kutatunk az emlékeink között, sok min­den elénk tárul a múltból. A ne­héz idők, amikor a Munkás jö­vője éppen olyan bizonytalan volt, mint a saját egyéni jövőnk. A Munkás első számát Winni­pegen kaptam kézhez. Volt már akkor magyar nyelvű lap Kana­dában, de erről egy-két lapszám áttekintése után kiderült, hogy nem a mi lapunk. A kanadai és ó hazai urak iránti tiszteletre próbált tanítgatni, az alázatos engedelmesség erényeiről prédi­kált, birkatürelemre akart ne­velni. Hogy ez a régebbi lap mennyire nem a mi lattunk volt, ez még jobban és világosabban kiderült, amikor a Munkást el­olvastuk. A Munkás a várost munkások és farmerek összefo­gására, a szervezkedésre taní­tott, hogy eredményesebben lép­hessünk föl a kanadai kizsákmá­­nyolókkal szemben és a Horthy rendszer kanadai ügynökeivel szemben is. Mi a lapunkat kezdettől fog­va az olvasók adományaiból tartjuk fönn. A régi időkben csak centeket adhattunk, ma dollárokat is adhatunk és köny­vetlen ügyek rendezve lesznek. Erről Meier Wilner, az Izraeli Kommunista Párt nevében így nyilatkozott: “El fog jönni az a nap, amikor majd maga a Kínai Kommunista Párt fogja elítélni a túlzott nacionalizmust és a Szovjetunió iránti gyűlöletet, melyet a mai kínai vezetők gya­korolnak és akkor a Kínai Kom­munista Párt el fogja foglalni megérdemelt helyét sorainkban.e­nyebben, mint valamikor a cen­teket. Az első években nemcsak a kampányok idején gyűjtöttünk és adakoztunk, hanem állandóan és rendszeresen. Gyűjtőkártyá­­ink voltak és akik tehették min­den héten rá jegyezték a 25 cen­tet. Nem mindenki tehette meg, mert nem volt mindenkinek 25 centje, akik adtak, azok a ház­tartástól vonták el az “össze­get”. Nem hagytuk cserben a la­punkat a legnehezebb időkben sem, és a lap sem hagyott cser­ben bennünket, nem tért le az osztályharc útjáról, nem alku­dott meg sem urakkal, sem ügy­nökökkel, sem papokkal, s­s e­­zért érdemli meg a lapunk, hogy a negyven éves jubileumán az al­kalomhoz illő adománnyal üdvö­zöljük. Negyven év alatt sok változás történt, és nemcsak világesemé­nyek tekintetében, hanem saját életkörülményeinkben is. Ma a munkanélküli férfi vagy nő mun­kanélküli segélyt, városi vagy tartományi segélyt kap, amíg el­éri a nyugdíj­korhatárt. Szűken futja ebből a megélhetésre, de mégis valami. De hol volt ilyes­mi a 30-as években? És hol vol­tak az akkor létező magyarnyel­vű lapok, amikor ezeknek a tár­sadalmi juttatásoknak a köve­teléséért folytak a tüntetések? Sehol! Hallgattak. A kanadai magyarnyelvű lapok közül egye­dül a Kanadai Magyar Munkás, a szervezetek közül egyedül a mi munkásszervezeteink sora­koztak föl a követelőkkel, a tün­tető tömegekkel. Nem árt mindezekre emlékez­ni — és emlékeztetni­­—, mert ezeket a juttatásokat­ a kormány nem adta önszántából. Tüntetni, követelni kellett és a K. M. Mun­kás olvasói, a Kossuth Egyle­tünk tagjai, ott voltak a tünte­tők soraiban Vancouverben és Winnipegen éppen úgy, mint­­ Toronto és Montreal városok­ban. A jobboldali magyar lapok hívei és szervezeteik tagjai a járdáról néztek, sokszor gúnyos megjegyzéseket szólva a tünte­tőkre. És amikor hosszú évek és nehéz harcok után a munkásság a kormánytól kikényszerítette e­­zeket a reformokat, azok, akik egyetlen lépést sem tettek a tün­tetéseken, éppen úgy élvezik a reformok előnyeit, mint akik harcoltak érte. Nem voltak ezek a harcok mentesek vérontástól sem. A leg­emlékezetesebb, amikor Regina utcáin a reakciós Bennett-kor­­mány utasítására a rendőrség a tömeg közé lőtt. Hét halott, több sebesült és még több börtönbe hurcolt munkás emlékét őrzi a reginai véres­ nap. A gyilkos lö­vések visszhangjaként az egész országban olyan felzúdulás volt a kormány ellen, hogy a követ­kező választáson a Bennett-kor­­mány csúfosan megbukott. Meg­buktatták a segélyt követelő, éh­­ségmarsoló munkanélküli töme­gek. Emlékeznünk — és emlékez­tetnünk — kell ezekre az ese­ményekre lapunk jubileumán, mert ezekben a küzdelmekben a kanadai magyarnyelvű lapok kö­zül egyedül a Munkás foglalt ál­lást a munkások követelései mel­­lett. A többiek azzal “szolgál­ták” a munkások ügyét, hogy a tüntetéseken résztvevő magyaro­kat a “deportálás” mumusával ijesztgették. A jobboldali ma­gyar lapok a reakció talpnyalói voltak azokban az időkben is, ahogy ma is azok. A Kossuth Betegsegélyző Egy­let 40 éven keresztül testvéri szolidaritásban, egymást segítve dolgozott a Munkással, egymást segítve dolgozik együtt az Új Szóval is. A lapolvasók és a szervezetünk tagsága érdekeit szolgáljuk. A lap mindig készen áll a Kossuth Egyletünk szerve­zeti híreit és problémáit közöl­ni, magyarázó cikkeivel segíteni. A Kossuth Egylet viszonzásul lehetősége szerint anyagilag se­gíti a lapot. Az Új Szótól ka­pott szolgálatot akarjuk viszo­nozni azzal is, hogy a Kossuth fiókokat felkértük, hogy a 40 éves jubileum alkalmából ado­mányokkal üdvözöljék az Új Szót. Megelégedéssel tekintünk visz­­sza lapunk negyven évére, mert fönnállása óta mindig a dolgo­zó emberek ügyét szolgálta, e­­zeknek az érdekében íródott minden sora. A mi lapunknak mindig az volt a legfontosabb ügy, ami a dolgozók ügye volt. A 30-as években a nagyobb da­rab kenyérért folyó harc volt a legfontosabb, a lapunk tehát e­­zért harcolt. A második világháború idején a nácizmus-fasizmus leverése volt a legfontosabb ügy és la­punk ennek az ügynek a szol­gálatába állott. Napjainkban az egész embe­riség legfontosabb ügye a béke biztosítása. Lapunk a béketábor lapja. Az utóbbi években nem volt a lapunknak olyan száma, amelyben ne foglalkozott volna a béke ügyével, békét követelve a vietnami nép számára és min­den más népek számára is. A mi lapunk a haladás útját követi, amely az emberiség jobb jövő­­jéhez vezet. A Kossuth Betegsegélyző Egy­let nevében üdvözöljük az Új Szót a 40-ik évfordulóján! VISSZAEMLÉKEZÉS ÚJ SZÓ 40 ÉVES FENNÁLLÁSÁNAK JUBILEUMÁT ÜNNEPLI AZ ÚJ SZÓ A NIAGARA FAL­SI PETŐFI PARKBAN JÚLIUS 20-ÁN, VASÁRNAP MŰSOR • ünnepi beszédek • Szavalatok, Petőfi Sándor költeményeiből • Szólótánc • Énekkar, zenésített Petőfi-költeményeket énekel • Magyar dalok harmonikán előadva A MŰSOR KERETÉBEN PETŐFI SZOBRÁNAK MEGKOSZORÚZÁSA A VENDÉGEKET KITŰNŐ MAGYAR KONYHA VÁRJA Lapunk négy évtizeden át haladt lépésben a törté­nelemmel. A kanadai magyarság egyedüli szószólója volt a társadalmi haladás, az egyetemes béke érde­kében; hírnöke az emberiség humánus jövőjének. Tegye méltóvá e lap múltját a 40-ik jubileumi ün­nepségén való megjelenésével. 1969 július 19

Next