Új Szó, 1972 (43. évfolyam, 2-53. szám)
1972-06-24 / 26. szám
1972. június 24. Sok a kövér nő? __ Tisztelt Szerkesztőség, mellékelek 6 dollárt a körlevelükkel kapott jegyekért. Nem lehetek a pikniken és nem hiszem, hogy nyerni fogok. Most jöttem vissza Magyarországról. Több mint 5 hónapot töltöttem a nőtestvéremnél, aki már 85 éves. Ha még éltet engem a jó Isten, jövőre megint hazamegyek látogatóba. Az én falumban a fiatalok járnak téeszbe. Egyik fiatal rokonom most szabadult a katonaságtól. A menyasszonyával együtt más összespórolták a pénzt bútorra és majd házat fognak építeni, amiben lesz hideg- és melegvíz vezeték. Kenyér, hús, minden van a népnek az én falumban, de a hétvégeken friss húsért még sorbaállnak. Sok elhízott asszonyt láttam. Meghíztam a jól megsütött kifliktől és a füstölt húsoktól. Az Új Szót a bátyám megszerette. MRS. JULIA FAZEKAS, Woodstock, Ontario. ÚJ SZÓ Angela Davis nem imádja az aranyborjút Angela Davis nem kapható harácsolásra. Nem esik térdre az aranyborjú előtt. Pénz üzenlene ölébe, ha elfogadná a sajtókufárok, televízió- és rádiókofák kincsekkel kecsegtető indítványait. Amióta felmentették az ellene emelt vádak alól, a gazdagodás útjait mutogatják neki. Felkérték a világhírűvé vált 28 éves professzornőt könyvírásra, televízió- és rádiószerep vállalására, előadás-sorozat megtartására stb. Az egyik bearanyozott ígéret után a másik sűrű egymásutánban Dr. Angela Davis los angelesi irodájába. Beszámoltak erről az egész észak-amerikai sajtófronton. Vagyonokat gyűjthetne most a meghurcolt, hamis vádakkal megkínzott tudós néger lány. Csatlakozhatna a legvagyonosabb társadalmi osztályhoz, tartozhatna a társadalom azon tagjaihoz, akik minden szégyenérzet nélkül hangoztatják, hogy „először, másodszor és harmadszor is én számítok.” Az amerikai társadalomnak az a becstelen része, amely hagyta volna Miss Davist nemcsak börtönben, hanem lógni is vagy villanyszékben kimúlni, a győzelme után, mellé szegődtek. Ahogy Petőfi mondta: A diadalomhoz jöttének. Mert a szóhoz értenek. A New York Times vasárnapi képes mellékletén kívül a leghatalmasabb, legelterjedtebb és legrangosabb magazinok, Times Newsweek is nagy összegeket kínáltak fel Angela cikkeiért, nyilatkozataiért. A CBS hírneves nevében Walter Cronkite, a világhírű hírmagyarázó, 5.000 dollárt kínált Angélának egyetlen interjúért. Ennél is csábítóbb ígérettel fordult Angélához az NBC “TODAY” című tv-programja. Egy független televízió vállalat “Angela Davis Special” című rendkívüli adást nyújtott volna a világnak, a Liz Taylor adáshoz hasolót, amit aztán eladott volna egy tv-hálózatnak. Egy előadás-sorozatért 1000.000 dollárt kínáltak fel a sokat szenvedett Angélának, a ragyogó tehetségű kommunista intellektuelnek. Stephanie Allan, a felmentett harcos sajtóképviselője mondotta az újságíróknak: “Azt mondják, hogy ‘adunk önnek bármily nagy pénzösszeget’, s amikor annak elfogadását elutasítjuk, meglepődnek, érthetetlennek tartják. Hangoztatják, hogy ‘nem akarjuk őt kihasználni, az emberies vonatkozásokkal kívánunk foglalkozni, az ő humanizmusával, felebarátszerető jellemével’, de nem értik meg, hogy ő nem választhatja el politikai nézetét a humanizmusától.” A sikertelenül kísérletezők között akadt azonban valaki, akit nem utasított el Angela Davis. Ez az ember a világszerte ismert Dick Cavett tv-személyiség. Szerepelni fog Angela az ő programján hamarosan, talán már e sorok megjelenése előtt. A 22 hónapig tartó lelki szenvedés megviselte Angélát. Hosszú üdülésre van szüksége, nem idegölő szereplésekre, cikkek, előadások megírására, éjjelezésre, utazgatásokra és népgyűléseken, egyetemeken stb. megtartandó beszédek elmondására. Nem gyűlöli a hírszerzés, hírközvetítés, propaganda embereit, szellemi és kétkezi dolgozóit Angela, csak ezek uraira neheztel, akik megtiltották, hogy a sajtó, televízió és a rádió közölje a bűnvádi tárgyalásokat, különösen Angela és jogászainak érveléseit. “Sokan csatlakoznak most Angélához,” mondotta Miss Allan a hírlapíróknak, kiknek mi most ezt mondjuk: Hol voltatok, mikor Angélának szüksége volt rátok.” Mondhatta volna azt is, amit Szt. Antal mondott, amikor az ördög őt készült megtámadni: Ubi eras, bone rhesu, ubi eras, quare non affuisti ut senares vulnera meas?) (Hol voltál jó Jézus, hol voltál? Miért nem jöttél meggyógyítani a sebeimet?) A jó Jézusok nem a tőkés sajtó, televízió és rádió képviselőiből kerültek ki Angela védelmére. (Sd.) A megrögzött rágalmazók (Folytatás a 3. oldalról) a gyermek hároméves koráig havi hatszáz forint segélyt kap a gyermek nevelésére. Ezt Magyarországon ma már a Riska tehén is tudja. Igaz, hogy a Riska nem ellensége sem a szocializmusnak, sem a magyar nép- nek. A szocialista rendszernek gondja van a gyermekekre, már megszületésük előtt. De mit tett a régi, az urak kormánya a család és gyermekvédelem mezején. Erről egyetlen szava sincs a reakciós firkásznak, egyetlen iciipici példával sem hozakodik elő. Nem is teheti, mert ilyesmi az úrivilágban nem volt soha! Ady-hasonlattal élve, az a végtelenségig elhanyagolt urag volt. Magyarországon ma nemcsak a kormánynak, a különféle vállalatoknak is gondjuk van a család- és gyermekvédelemre. Az alábbiakat a Népszabadság május 31. számából idézem: “Vállalatok is segítik az óvodaépítést, bővítést Szegeden” — mondja az alcím. Részletek a cikkből: “Nemrég avattak itt bölcsődét a szegedi Tarján-telepen, mégis kevés a hely, a jelentkezők egynegyedét el kellett utastani, pedig így is 20-30 százalékkal több gyermeket gondoznak a tervezettnél... Bár a legutóbbi két esztendő alatt mintegy félezer férőhellyel gyarapodtak az óvodák, így is negyedével nagyobb a létszám. Éppen ezért fordultak a város vezetői itt is a vállalatokhoz: segítsenek, keressék együtt ennek a fontos kérdésnek a megoldását. A kábelgyár két-, a gumigyár másfél millió forintot ajánlott fel óvodaépítésre, a textil-, a kender, és szalámigyár új óvodát épít... Az idén egyébként 150 új óvodai hely készül el, de legutóbb kétszer ennyi felvételt kérő gyermeket kényszerültek elutasítani. ’ ’ Ritka nap, hogy az ember ne találkozzon a sajtóban hasonló hírrel, hol egyik, hol a másik városból szól a hír, kevés a bölcsőde, az óvoda, bővíteni kell az iskolát vagy újat építeni. Mindannyi cáfolat arra a koholmányra, hogy a magyar nemzet a “temetői pusztulás felé tendál.” Ideje lenne, hogy a reakciós magyar berkekben a “nemzetpusztulást” és hasonló rémképeket mutató okulárét a szemétdombra dobják, hogy a valóságot lássák, kivenni a vattát a tapsifülekből, hogy meghallják a magyar gyerekek boldog kacagását, amitől visszhangzik az egész ország. Ez az elképzelhető legszebb zene, a jövő Magyarország zenéje. Túl zeng ez minden bagolyhuhogást. MEDGYESI SÁNDOR,Budapest. 7. oldal Egy lámpa, mely kialudt 1964 őszén kevesebb mint 25.000 katona avatkozott bele a vietnami háborúba. Kevés sebeslést szenvedtek, kevés vért áldoztak — halottaik száma csak 300 volt, sebesültjeik száma pedig 1000. Ennek ellenére nagy mértékben jelképezték az amerikai tekintélyt és hatalmat, aminek a dolga azonban rosszul kezdett menni. Johnson elnök tanácsnokai, civilek és katonák egyaránt sorsdötő lépésre sürgették. Arra ugyanis, hogy sűrű bombazáport zúdítson Észak-Vietnamra, állandósítsa a bombázást, nagyobb mértékben avatkozzon bele a háborúba. A tárgyalások kezdetén George W. Ball helyettes külügyminiszter terjedelmes memorandumot írt Dan Rusk külügyminiszternek, Robert McNamara hadügyminiszternek és McGeorge Bundynak, az elnök rendkívüli államvédelmi szárnysegédének. Ez az 1964 októberi keltezésű Ball-memorandum az amerikai beavatkozás ellen érvelt. “Ha egyszer a tigris hátára kerülünk” — figyelmeztetett Ball, “nem lehetünk biztosak, hol kerülhetünk le róla.” Ez az okmány ma olvasva azt a benyomást kelti, hogy a befejezett tény után íródott. Annyira beteljesült a jövendölése, a Vietnamban bekövetkezett tragédiára vonatkozó próféciája, hogy hihetetlennek tűnik. Megjósolta a halottak tízezreit, ázsiaiak és amerikaiak pusztulását, az amerikai hatalomba vetett hit meghiúsulását, az amerikai hatalom csalódását. Ennek ellenére figyelmen kívül hagyta azt az amerikai kormány, haladt tovább a nagyobb háborúba vezető fájdalmas úton. A Ball-memorandumnak nagyon komoly története van. Miután McNamara, Rush és Bundy elolvasták és Ball jelenlétében megvitatták két egymást követő szombaton, Ball nem kérte a memorandum kerüljön az elnök kezébe mivel az elnök akkor a választási kampánnyal volt elfoglalva. De 1965 januárjában felhívta Ball az elnök figyelmét a memorandumra, Bill Moyers elnöki tanácsnok közbejöttével. Moyers azonnal az elnök elé tette. Johnson komolyan vette és nyugtalanná vált. Utasította Johson elnök Moyers, hogy a jövőben minden ilyen okmányra hívja fel a figyelmét, Ballt pedig sürgette, nyilatkozzon minden kételyéről és mondja meg, mit kellene tenni a bombázás helyett, és további amerikai csapatok Vietnamba küldése helyett. Ismeretlen okból kifolyólag nem szerepel a Ball-memorandum a vezérkar (Pentagon) sokféle értelmezést nyújtó iratai között. A háború ellen szóló rengeteg iratköteg egyikében sem található. A válaszútat mutató iratok között sincs nyoma. Ez arra enged következtetni, hogy nem volt a kormányban nézeteltérés 1964-ben és 1965-ben. Egyetértve fokozták a háborút. Erre enged következtetni az a tény is, hogy Johnson “The Vantage Point” című emlékirataiban a Ball-memorandumot a pro forma bizonyos vállfájának, “ördögi tanács”-nak nevezi. Johnson elnök tettei azonban arról tanúskodnak, hogy hatást gyakorolt rá a Ball-memorandum, mert esetenként elnapolta a háború fokozását. Végül azonban úgy döntött, hogy Ball javaslatai előírások a háború elveszítésére, amit az Egyesült Államok nem engedhet meg. A vezérkari iratokból kitűnik, hogy a Ball-memorandum indítványait nem felejtették el, tudatában voltak, hogy Ball más megoldást sürget a kormány és a hadvezetőség megoldásával ellenkezőt. Ball lámpásának fényét azonban kioltották. Noha Ball dokumentumát “top secret”-nek (szigorúan bizalmasnak) osztályozták, miként annak osztályoztak sok más közérdekű okmányt is, mi úgy döntöttünk, hogy közreadjuk, mert szokatlanul sok felvilágosító anyagot tartalmaz, s mert köze van a mai helyzethez. Dramatizálja a dermesztő igazságot az amerikai kormány határozatokat, döntéseket hozó működéséről, mely egyre kevesebbet közöl a néppel, egyre több titkot tart, elszigetelve az elnököt a néptől. így lesz az elnök minden értelmes ellenzéki szó hatása ellen beoltva, minden válaszaitól visszatartva. Miként 1965-ben Johnson elnök is elismerte, hogy vannak válaszfeltételek, ő azonban a háború kiterjesztését választotta. Nixon elnök a következőket mondta a nemzetnek 1972 május 8-án: “Előttünk most három nehezen járható pálya van. Az összes amerikai csapatok azonnali visszarendelése, további kísérletezés tárgyalással, vagy döntő katonai akció a háború befejezése végett,” és hozzátette, hogy “egyszerű tehát, hogy a három megoldás közül tulajdonképpen egyik sem megoldás.” A Ball-memorandum azt bizonyítja, hogy igenis volt megoldás. ROBERT MANNING, Atlantic Monthly, 1972 július.