Új Szó, 1972 (43. évfolyam, 2-53. szám)

1972-05-20 / 21. szám

1972. május 20. ÚJ SZÓ A Petőfi Emlékbizottság felhívása Petőfi Sándor emléke előtt tiszteleg a ma­gyar nép, a halhatatlan költő születésének 150. évfordulóján. Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek szerte a világon azok a magyarok is, akik a haza határain kívül élnek, de őrzik a ma­gyar néphez tartozás érzésseit, és őrzik nem­zeti értékeinket. Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek a világ népei, a már felszabadultak és sza­bad hazát építők, s azok közül egy egyre többen, amelyek szabadságukért küzdve, erőt meríthetnek a szabadságharcos költő művéből. A Magyar Népköztársaság Elnöki Taná­csa, a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Hazafias Népfront által létrehívott Petőfi Emlékbizottság ünnepre hívja a ha­za és a világ, a „népek hazája” népeit, pol­gárait, a szabadság és a költészet tisztelőit. Ünnepelni hívjuk mindazokat, akiknek sorsába beleszólt valamikor Petőfi műve, Pe­tőfi áldozata. Ünnepelni hívjuk mindazokat, akik felelősnek érezvén magukat a haza, a nép, a népek sorsáért, felelőssége vállalnak az emberi gondolat, a művészet, az irodalom sorsáért. A NÉPI FORRADALMÁRT Petőfi Sándort ünnepeljük, aki a magyar nép történelmi mélységéből fakadó törekvé­seit és legmagasabb érdekeit kifejezve emelt halhatatlan költői szót az elnyomás, a feuda­lizmus ellen. Azt a költőt ünnepeljük, aki költői értelemben már akkor felszabadítot­ta a magyar népet, az elnyomott jobbágyo­kat, a megalázott értelmiségieket, a kisem­berek tömegei, amikor hazánkban még hű­bériség uralkodott, amikor botozták a pa­rasztot, és a nemesi kutyabőrnek nagyobb volt a becsülete, mint a szellem emberének. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki népe tár­sadalmi szabadságáért küzdve, az elsők kö­zé emelkedett a ma­gyar nemzet független­ségéért harcolók sorában. A plebejus demok­ratát ünnepeljük, a népi forradalmárt, aki nem kérte, de messzehangzó költői szóval követelte a kizsákmányolás megszüntetését, aki már akkor hitet tett Magyarország ön­állósága és függetlensége mellett, amikor még a haladó szelemű középnemesi politika képviselői sem tették meg az elhatározó lé­pést ebben az irányban. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki az egész emberiség szabadságában jelölte meg az em­berhez és a költészethez méltó küzdelem vég­ső célját. A magyar plebejus a világ népeit ölelte át forradalmas szabadságszeretetével, Heine, Victor Hugo, Dickens, az orosz for­radalmi demokraták kortársaként, a korai szocialista és kommunista eszmék európai és amerikai széth­ullámzásának időszakában, a nemzeti lét öntudatra ébredő kelet-európai népek feleszmélésének, Marx és Engels első küzdelmeinek éveiben. Következetesség a társadalom dolgainak elrendezésében, kö­vetkezetesség az igazi nemzeti érdekek ki­mondásában és következetesség a forradal­mi demokratizmus programjának nemzet­közivé, világméretűvé tételében; a közös gyö­kerű törekvések égségét példázza elmúlha­­tatlanul Petőfi élete és műve. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki a népet, a nemzetet, az egész emberiséget ölelte át verseivel, bizonyságot téve a költészet ha­talmáról. A költők — hirdette Petőfi — „világot­ alkotnak az ember elé”, a költészet ezért ,.olyan épület — mely nyitva van bol­dog-boldogtalannak, — mindenkinek, ki imádkozni vágy, — Szóval: szentegyház, ahová belépni — Bocskorban sőt mezítláb is szabad.” Ezért a költői parancs: „Előre hát mind, aki költő, — A néppel tűzön-vizén át!” Az ekként értelmezett költészet ma­gaslatáról látta és ítélte el Petőfi az ország nemes urait, Pató Páljal és óhitű táblabí­­ráit, akik saját kiváltságaikat féltették a szellem napvilágától, az irodalomtól is. A népért, nemzetért, emberiségért felelős költészet eszménye és gyakorlata Petőfi számára az élet gazdaságának irodalomba emelését jelentette. Annak a világnak a költészetébe fogadását, amelynek középpont­jában a szabadsághoz, az igazi élethez mél­tó, a teljes életre váró ember áll, a népet megtestesítő ember, a nép fia, Petőfi a ple­bejus fellépés költői feszültségével telíti a tájat, a magyar Alföld képét. Népdalban, szülőket ölelő költeményeiben és szerelmes verseiben a nép érzelmi világának gazda­sága, lelki kincseinek szépsége, emberségé­nek meleg fénye tükröződik, emelkedik egyetemes érvényre. Petőfit ü­mipeljük, aki a nép világát emel­te a költészetbe, s a népi jellem mértéke szerint kívánt új természetet adni a nemzet (Folytatás a nyolcadik oldalon) Elbűvölt bennünket a Pátriában Madarász Kati és Béres Ferenc A magyar dalkultúra „export ”-jának leg­javából kaptunk sokat a PÁTRIA étterem­ben május 7-én este éjfélig. Madarász Kati és Béres Ferenc énekelt. Reggelig sem tel­tünk volna be dalaikkal. Ahogy ők tudják énekelni, úgy kevesen tudják énekelni a ma­gyar nép életéből, szívéből fakadó dalokat. Művészetükkel meghódítottak bennünket. De meg ám! Nemcsak minket, akik a szin­­tiktig megtelt Pátriában a magyar nép „há­rom napszámosával”, Magyarországról frissen érkezett három adós pedagógussal és két diplomatával mulattunk, hanem az egész vendégsereget. Nekünk, az idősebbeknek a magyar nép­dal óriásai jutottak eszünkbe, akik muzsi­kájukkal szereztek világhírt, babérokat a magyar nép szívbe és fülbe mászó dalainak játszásával: Dankó Pista, Rigó Jancsi, Ma­­gyari Imre stb. De persze más büszkeségei is a magyar kultúrának: Banda Marci, Ber­kes Béla, Bura Károly, Koczé Antal, Pur­­csi Pepi, Radics Béla, a Ráczok és a Verse­sek, a híres-nevezetesek, akik hirdették a nagyvilágban a magyar dal- és zenekölté­szet dicsőségét. Azt hirdette, de sajnos egy­ben búcsúzot is Béres Ferenc, a gyönyörű kiállású művészember. Azt hirdeti Madarász Kati a Pátriában még egy rövid ideig, hogy aztán visszatérjen hazájába, ahol a magyar dal rajongói nélkülözik őt, mi pedig vissza fogjuk csalogatni. Ha egyszer a sors meg fog szerencséltet­ni engem, hosszú hazai tartózkodással, elő­­­ször minden este — talán nappal is — ma­gyar dalokat akarok hallgatni. Azt is, hogy „Jó éjszakát gyerekek!” azt is, hogy „Csil­lagok, szépen ragyogjatok...”, mert ha azokat ezerszer hallotta is otthon mindenki, én nem hallottam szemem előtt daloló mű­vész hangszálairól Kanadában, ahol gyöke­­ret vertem nagykorúságom elérése előtt szü­leimmel és három öcsémmel. Madarász Kati tüdejéből tellett máj. 7-én, vasárnap este éjfélig is, amikor a zenészek már elszállingóztak, de a vendégekből jó néhány nem tudott még betellni a bájos mű­vésznő dalgyönyöreivel. Zongorán kísérte önmagát, s egy lelkes vendég finoman dobolt hozzá és meg végül a bőgőt kezdtem pattog­tatni vakmerően. Újból hálásak voltunk akkor este Mada­rász Kati bűvkörében Kodálynak, Bartók­nak, népünk hallhatatlan zeneóriásainak, dalgyűjtőinek. Bartók Béla tündéri harmó­niáiról csak hírt hallattam, s mégis tudom, hogy azok szellemítették át május 7-én este a Pátriában a Katit és a Ferencet. De le­het, hogy Liszt is, Hubay is, Lehár is. Ke­sergő vagy hallgató, verbunkos vagy csár­dás, mindegy, a Kati egyetemes dalnok, akit az ember nemcsak hallgatni szeretne örökké, hanem csókolni is. Készülök meghívni ezt a kedves művész­nőt lapunk évi rendes kirándulására, Niaga­ra Fallsra, a Petőfi parkba, hadd ossza meg művészetének kincseit a Niagara félszige­ten élő magyarokkal is. . (Sd­.) Kik az igazi adófizetők George McGovern, kiről az a hír járja, hogy az amerikai elnökségért folyó versenyben egyetlen programponttal pá­lyázik a Demokraa Párt kegyéért, ma már két pontja van programjának. A második programpontja az adóügy. A massachusett állambeli előzetes kampányan ez, a dél-dako­tai szenátor talpra lelkesítette a népgyű­lések közönségét a következő kijelentésével: „Az adórendszert a hatalmasok, a gazdagok javára teremtették, az ország kisembereinek ká­rára.” Az amerikai adórendszer jellemzője, hogy a szocial­izmust jelent a gazdagok javára; a legnagyobb amerikai részvénytársaságok 40 százaléka mondotta McGovern szenátor-elnökjelölt — nem fizet szövetségi jövedelmi adót. A szó szoros értelmében adómentesek. Nem elképzelhetetlen többé, hogy az ilyen nyilatkozatok teszik majd McGovern szenátort az Egyesült Államok elnökévé. Csodálkozom azon, hogy az ellenzéki politikusok Kana­dában, a szövetségi választások küszöbén, nem utánozzák McGovern érveléseit. Tudományos kutató munka, a kana­dai adórendszer leleplezése végett, eddig alig volt. Okolni lehet ezért egyetemi tanárokat, közgazdászokat, pénzügyi szakembereket,­­ a sajtót is, holott kötelességük lenne az igazság megállapítása. Ennek ellenére is van már sok bizonyítékunk rá, hogy az adó, melyet te és én fizetünk a szövetségi kormány kincs­tárába, túlságosan sok, a hatalmas vállalatok adója viszont túlságosan kevés, és minthogy a kanadai ipar nagyobb része amerikai milliomosoké, ők a legnagyobb haszonélvezői a kanadai adókedvezményeknek. AMI 10 ÉV ALATT TÖRTÉNT Tíz évvel ezelőtt a monopóliumok, az egymással össze­szövődött részvénytársaságok annyi jövedelmi adót fizet­tek, amennyit az egyének. Ezt visszájára állították azóta. Az egyéni jövedelem és a nagyvállalatok profitja megkét­szereződött. Azt hinné valaki, hogy a nagyvállalatok, mono­póliumok jövedelmi adója is megkétszereződött 10 év alatt, hiszen a dolgozó nép adója nemcsak megduplázódott, hanem megnégyszereződött 1958 és 1969 között, Így tehát csak azt mondhatjuk, hogy amíg az ország gazdasága növekszik an­nak profitjával együtt, addig a nagyvállalatok, részvénytár­saságok, monopóliumok egyre kisebb mértékben hordozói a közterh­eknek. A dolgozó nép hátára nehezedik a kormány­zat, az államigazgatás, közoktatás stb. terhe. A köznép két­szer annyi adót fizet, mint a vállalatok. A mi adópénzü­nkből nyújt a kormány adókedvezményeket a dúsgazdagoknak. Különösen a főként külföldi milliomosok tulajdonában levő bányák, valamint a petróleumipar élvez nagy adóked­vezményeket, némely ipar pedig egyetlen cent adót sem fizet. A profithelyzet, az állami statisztikai hivatal jelentése szerint, a következő példák is mutatják: 392 sörgyár pro­fitja évente 224 millió dollár, a 268 legnagyobb fémipari vál­lalat profitja 611 millió, a Shell Canada Ltd., mely az or­szág külföldiek által birtokolt legnagyobb vállalata. 1964 és 1969 közötti időszakban közel negyedmilliárd dollár profi­tot könyvelt el, de egyetlen cent adót sem fizetett. A többi olaj- és bezinvállalatok sem fizetnek a kisemberek jövedel­mi adójához mér jövedelmi adót. Az állami statisztikai hiva­tal szerint 51 szén- és petróleumipari vállalat 224 és fél mil­lió profitot vallat be, mely után $40,118.000 jövedelmi adót fizetett. MÁS PÉLDÁK A Dickenson Mines Ltd. 1948 óta 57 millió dollár értékű aranyat bányásztatott ki Észak-Ontarioban levő aranybá­nyáiból. A kormány 1964 és 1970 között 3 millió dollárral ajándékoza meg, és egyetlen cent adót sem kért tőle. A Falconbridge Nickel Mines, Kanada egyik legnagyobb nikkelbányavállalata, 1964 és 1970 között 216 millió profi­tot vallott be, de csak 15 millió dollár adót hajtott be tő­le a kormány. A Cadillac Development Corporation Toronto legnagyobb ingatlanfelvásárló és építkezési vállalata mesébe illő hasz­­no­t hajt be magának. Vagyona megötszöröződött 1964 óta, a profitja pedig 1400 százalékkal emelkedett, de adót soha­sem fizetett. Ezek a vállalatok állandó nyomást gyakorolnak a kor­­mányra további adókedvezményekért. ALEXANDER ROSS, Toronto Daily Star, ápr. 27 S. old*] IZRAEL: A Szovjetúnióból érkezet sok zsidó gyűlöli a ki­­bucokat (földművelő kommunák), ellenben nagyrészük már belépett a Herut­ba (Izrael fasiszta-imperialista párt.) TEL AVIV: Grishha Feigin, a szovjet hadsereg v. őrnagya egy szakszervezeti gyűlésen kifogásolta, hogy nem beszéltek Izrael határairól. Judea, Samaria mind bennünket illet — mondotta.

Next