Új Szó, 1972 (43. évfolyam, 2-53. szám)
1972-05-20 / 21. szám
1972. május 20. ÚJ SZÓ A Petőfi Emlékbizottság felhívása Petőfi Sándor emléke előtt tiszteleg a magyar nép, a halhatatlan költő születésének 150. évfordulóján. Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek szerte a világon azok a magyarok is, akik a haza határain kívül élnek, de őrzik a magyar néphez tartozás érzésseit, és őrzik nemzeti értékeinket. Petőfi Sándor emléke előtt tisztelegnek a világ népei, a már felszabadultak és szabad hazát építők, s azok közül egy egyre többen, amelyek szabadságukért küzdve, erőt meríthetnek a szabadságharcos költő művéből. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa, a forradalmi munkás-paraszt kormány és a Hazafias Népfront által létrehívott Petőfi Emlékbizottság ünnepre hívja a haza és a világ, a „népek hazája” népeit, polgárait, a szabadság és a költészet tisztelőit. Ünnepelni hívjuk mindazokat, akiknek sorsába beleszólt valamikor Petőfi műve, Petőfi áldozata. Ünnepelni hívjuk mindazokat, akik felelősnek érezvén magukat a haza, a nép, a népek sorsáért, felelőssége vállalnak az emberi gondolat, a művészet, az irodalom sorsáért. A NÉPI FORRADALMÁRT Petőfi Sándort ünnepeljük, aki a magyar nép történelmi mélységéből fakadó törekvéseit és legmagasabb érdekeit kifejezve emelt halhatatlan költői szót az elnyomás, a feudalizmus ellen. Azt a költőt ünnepeljük, aki költői értelemben már akkor felszabadította a magyar népet, az elnyomott jobbágyokat, a megalázott értelmiségieket, a kisemberek tömegei, amikor hazánkban még hűbériség uralkodott, amikor botozták a parasztot, és a nemesi kutyabőrnek nagyobb volt a becsülete, mint a szellem emberének. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki népe társadalmi szabadságáért küzdve, az elsők közé emelkedett a magyar nemzet függetlenségéért harcolók sorában. A plebejus demokratát ünnepeljük, a népi forradalmárt, aki nem kérte, de messzehangzó költői szóval követelte a kizsákmányolás megszüntetését, aki már akkor hitet tett Magyarország önállósága és függetlensége mellett, amikor még a haladó szelemű középnemesi politika képviselői sem tették meg az elhatározó lépést ebben az irányban. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki az egész emberiség szabadságában jelölte meg az emberhez és a költészethez méltó küzdelem végső célját. A magyar plebejus a világ népeit ölelte át forradalmas szabadságszeretetével, Heine, Victor Hugo, Dickens, az orosz forradalmi demokraták kortársaként, a korai szocialista és kommunista eszmék európai és amerikai széthullámzásának időszakában, a nemzeti lét öntudatra ébredő kelet-európai népek feleszmélésének, Marx és Engels első küzdelmeinek éveiben. Következetesség a társadalom dolgainak elrendezésében, következetesség az igazi nemzeti érdekek kimondásában és következetesség a forradalmi demokratizmus programjának nemzetközivé, világméretűvé tételében; a közös gyökerű törekvések égségét példázza elmúlhatatlanul Petőfi élete és műve. Petőfi Sándort ünnepeljük, aki a népet, a nemzetet, az egész emberiséget ölelte át verseivel, bizonyságot téve a költészet hatalmáról. A költők — hirdette Petőfi — „világot alkotnak az ember elé”, a költészet ezért ,.olyan épület — mely nyitva van boldog-boldogtalannak, — mindenkinek, ki imádkozni vágy, — Szóval: szentegyház, ahová belépni — Bocskorban sőt mezítláb is szabad.” Ezért a költői parancs: „Előre hát mind, aki költő, — A néppel tűzön-vizén át!” Az ekként értelmezett költészet magaslatáról látta és ítélte el Petőfi az ország nemes urait, Pató Páljal és óhitű táblabíráit, akik saját kiváltságaikat féltették a szellem napvilágától, az irodalomtól is. A népért, nemzetért, emberiségért felelős költészet eszménye és gyakorlata Petőfi számára az élet gazdaságának irodalomba emelését jelentette. Annak a világnak a költészetébe fogadását, amelynek középpontjában a szabadsághoz, az igazi élethez méltó, a teljes életre váró ember áll, a népet megtestesítő ember, a nép fia, Petőfi a plebejus fellépés költői feszültségével telíti a tájat, a magyar Alföld képét. Népdalban, szülőket ölelő költeményeiben és szerelmes verseiben a nép érzelmi világának gazdasága, lelki kincseinek szépsége, emberségének meleg fénye tükröződik, emelkedik egyetemes érvényre. Petőfit ümipeljük, aki a nép világát emelte a költészetbe, s a népi jellem mértéke szerint kívánt új természetet adni a nemzet (Folytatás a nyolcadik oldalon) Elbűvölt bennünket a Pátriában Madarász Kati és Béres Ferenc A magyar dalkultúra „export ”-jának legjavából kaptunk sokat a PÁTRIA étteremben május 7-én este éjfélig. Madarász Kati és Béres Ferenc énekelt. Reggelig sem teltünk volna be dalaikkal. Ahogy ők tudják énekelni, úgy kevesen tudják énekelni a magyar nép életéből, szívéből fakadó dalokat. Művészetükkel meghódítottak bennünket. De meg ám! Nemcsak minket, akik a szintiktig megtelt Pátriában a magyar nép „három napszámosával”, Magyarországról frissen érkezett három adós pedagógussal és két diplomatával mulattunk, hanem az egész vendégsereget. Nekünk, az idősebbeknek a magyar népdal óriásai jutottak eszünkbe, akik muzsikájukkal szereztek világhírt, babérokat a magyar nép szívbe és fülbe mászó dalainak játszásával: Dankó Pista, Rigó Jancsi, Magyari Imre stb. De persze más büszkeségei is a magyar kultúrának: Banda Marci, Berkes Béla, Bura Károly, Koczé Antal, Purcsi Pepi, Radics Béla, a Ráczok és a Versesek, a híres-nevezetesek, akik hirdették a nagyvilágban a magyar dal- és zeneköltészet dicsőségét. Azt hirdette, de sajnos egyben búcsúzot is Béres Ferenc, a gyönyörű kiállású művészember. Azt hirdeti Madarász Kati a Pátriában még egy rövid ideig, hogy aztán visszatérjen hazájába, ahol a magyar dal rajongói nélkülözik őt, mi pedig vissza fogjuk csalogatni. Ha egyszer a sors meg fog szerencséltetni engem, hosszú hazai tartózkodással, először minden este — talán nappal is — magyar dalokat akarok hallgatni. Azt is, hogy „Jó éjszakát gyerekek!” azt is, hogy „Csillagok, szépen ragyogjatok...”, mert ha azokat ezerszer hallotta is otthon mindenki, én nem hallottam szemem előtt daloló művész hangszálairól Kanadában, ahol gyökeret vertem nagykorúságom elérése előtt szüleimmel és három öcsémmel. Madarász Kati tüdejéből tellett máj. 7-én, vasárnap este éjfélig is, amikor a zenészek már elszállingóztak, de a vendégekből jó néhány nem tudott még betellni a bájos művésznő dalgyönyöreivel. Zongorán kísérte önmagát, s egy lelkes vendég finoman dobolt hozzá és meg végül a bőgőt kezdtem pattogtatni vakmerően. Újból hálásak voltunk akkor este Madarász Kati bűvkörében Kodálynak, Bartóknak, népünk hallhatatlan zeneóriásainak, dalgyűjtőinek. Bartók Béla tündéri harmóniáiról csak hírt hallattam, s mégis tudom, hogy azok szellemítették át május 7-én este a Pátriában a Katit és a Ferencet. De lehet, hogy Liszt is, Hubay is, Lehár is. Kesergő vagy hallgató, verbunkos vagy csárdás, mindegy, a Kati egyetemes dalnok, akit az ember nemcsak hallgatni szeretne örökké, hanem csókolni is. Készülök meghívni ezt a kedves művésznőt lapunk évi rendes kirándulására, Niagara Fallsra, a Petőfi parkba, hadd ossza meg művészetének kincseit a Niagara félszigeten élő magyarokkal is. . (Sd.) Kik az igazi adófizetők George McGovern, kiről az a hír járja, hogy az amerikai elnökségért folyó versenyben egyetlen programponttal pályázik a Demokraa Párt kegyéért, ma már két pontja van programjának. A második programpontja az adóügy. A massachusett állambeli előzetes kampányan ez, a dél-dakotai szenátor talpra lelkesítette a népgyűlések közönségét a következő kijelentésével: „Az adórendszert a hatalmasok, a gazdagok javára teremtették, az ország kisembereinek kárára.” Az amerikai adórendszer jellemzője, hogy a szocializmust jelent a gazdagok javára; a legnagyobb amerikai részvénytársaságok 40 százaléka mondotta McGovern szenátor-elnökjelölt — nem fizet szövetségi jövedelmi adót. A szó szoros értelmében adómentesek. Nem elképzelhetetlen többé, hogy az ilyen nyilatkozatok teszik majd McGovern szenátort az Egyesült Államok elnökévé. Csodálkozom azon, hogy az ellenzéki politikusok Kanadában, a szövetségi választások küszöbén, nem utánozzák McGovern érveléseit. Tudományos kutató munka, a kanadai adórendszer leleplezése végett, eddig alig volt. Okolni lehet ezért egyetemi tanárokat, közgazdászokat, pénzügyi szakembereket, a sajtót is, holott kötelességük lenne az igazság megállapítása. Ennek ellenére is van már sok bizonyítékunk rá, hogy az adó, melyet te és én fizetünk a szövetségi kormány kincstárába, túlságosan sok, a hatalmas vállalatok adója viszont túlságosan kevés, és minthogy a kanadai ipar nagyobb része amerikai milliomosoké, ők a legnagyobb haszonélvezői a kanadai adókedvezményeknek. AMI 10 ÉV ALATT TÖRTÉNT Tíz évvel ezelőtt a monopóliumok, az egymással összeszövődött részvénytársaságok annyi jövedelmi adót fizettek, amennyit az egyének. Ezt visszájára állították azóta. Az egyéni jövedelem és a nagyvállalatok profitja megkétszereződött. Azt hinné valaki, hogy a nagyvállalatok, monopóliumok jövedelmi adója is megkétszereződött 10 év alatt, hiszen a dolgozó nép adója nemcsak megduplázódott, hanem megnégyszereződött 1958 és 1969 között, Így tehát csak azt mondhatjuk, hogy amíg az ország gazdasága növekszik annak profitjával együtt, addig a nagyvállalatok, részvénytársaságok, monopóliumok egyre kisebb mértékben hordozói a közterheknek. A dolgozó nép hátára nehezedik a kormányzat, az államigazgatás, közoktatás stb. terhe. A köznép kétszer annyi adót fizet, mint a vállalatok. A mi adópénzünkből nyújt a kormány adókedvezményeket a dúsgazdagoknak. Különösen a főként külföldi milliomosok tulajdonában levő bányák, valamint a petróleumipar élvez nagy adókedvezményeket, némely ipar pedig egyetlen cent adót sem fizet. A profithelyzet, az állami statisztikai hivatal jelentése szerint, a következő példák is mutatják: 392 sörgyár profitja évente 224 millió dollár, a 268 legnagyobb fémipari vállalat profitja 611 millió, a Shell Canada Ltd., mely az ország külföldiek által birtokolt legnagyobb vállalata. 1964 és 1969 közötti időszakban közel negyedmilliárd dollár profitot könyvelt el, de egyetlen cent adót sem fizetett. A többi olaj- és bezinvállalatok sem fizetnek a kisemberek jövedelmi adójához mér jövedelmi adót. Az állami statisztikai hivatal szerint 51 szén- és petróleumipari vállalat 224 és fél millió profitot vallat be, mely után $40,118.000 jövedelmi adót fizetett. MÁS PÉLDÁK A Dickenson Mines Ltd. 1948 óta 57 millió dollár értékű aranyat bányásztatott ki Észak-Ontarioban levő aranybányáiból. A kormány 1964 és 1970 között 3 millió dollárral ajándékoza meg, és egyetlen cent adót sem kért tőle. A Falconbridge Nickel Mines, Kanada egyik legnagyobb nikkelbányavállalata, 1964 és 1970 között 216 millió profitot vallott be, de csak 15 millió dollár adót hajtott be tőle a kormány. A Cadillac Development Corporation Toronto legnagyobb ingatlanfelvásárló és építkezési vállalata mesébe illő hasznot hajt be magának. Vagyona megötszöröződött 1964 óta, a profitja pedig 1400 százalékkal emelkedett, de adót sohasem fizetett. Ezek a vállalatok állandó nyomást gyakorolnak a kormányra további adókedvezményekért. ALEXANDER ROSS, Toronto Daily Star, ápr. 27 S. old*] IZRAEL: A Szovjetúnióból érkezet sok zsidó gyűlöli a kibucokat (földművelő kommunák), ellenben nagyrészük már belépett a Herutba (Izrael fasiszta-imperialista párt.) TEL AVIV: Grishha Feigin, a szovjet hadsereg v. őrnagya egy szakszervezeti gyűlésen kifogásolta, hogy nem beszéltek Izrael határairól. Judea, Samaria mind bennünket illet — mondotta.