Állami Gimnázium, Kaposvár, 1880

A nevelés és oktatás az ó görögöknél. „A gyermekek szüleikben a múlta', ezek gyermekeikben a jövőt látják. B. Eötvös József. „Gondolatok”­. Az ó görögök általában. Tekintsünk vissza a múltba, midőn a szellemi világosságnak, a tudományának fáklyáját egy maroknyi nép lobogtatta. Ugyan, ezen nép gyújtotta lángra, szellemi lángra, nyugatot is. Miként a nap, keleten feltűnve, fokonként megvilágítja a nyugat országait, úgy haladt a szellemi világosság is kelettől nyugat felé. S a nép, a hajdankor e csekély számú népe, a görög volt. E nép lakhelye kicsiny, száma csekély volt ugyan, de hite, dicsősége annál nagyobb, sőt halhatatlan. Népek, birodalmak so­dortatnak el a föld szik­éről s újaknak engednek helyet de a görög név, a görögök szelleme él s élni fog a világ színpadáról lelépett nemzetek sírja fölött is ! Mi tette mégis nagygyá az oly csekély számú népet ? A szép és magasztos iránti hajlam s a függetlenség utáni törekvés. Mindazt, a­mi szép és magasztos, a legnagyobb hév­vel karolta fel a görög; bérezés hazáját pedig a legnagyobb el­szántsággal védte a sokszorosan túlnyomó ellenféllel szemben is, mint a sas, ha fiait sziklab­onában veszély fenyegeti, teljes erejével küzd a vakmerő támadó ellen : úgy tett a görög nép is, kiállt a krízd­­térre s ott vagy győzött, vagy ha a sors úgy akaró, sirba szállt, de gyáván nem adta meg magát. A hegyes vidék és bérek lakóinak jellemző sajátsága a szívósság, küzd mindaddig minden egyes embere, m­ig annyi van szeretett honából, a mennyire lábát megvetheti; hát még ha az a szeretett föld, imádott haza olyan szép, mint Göröghon, me­lyet három oldalról tenger mos, melynek sima tükrén a szem to­­vasiklik s az itt-ott elszórt szigetek egyikén, vagy másikán pihen meg­, mintha e szigetek csakis arra lettek volna alkotva, hogy a szemnek nyugpontul szolgáljanak, ha az a hosszú merengésben elfáradt.

Next