Állami Gimnázium, Kaposvár, 1936
I. is Ditrói Lajos. Váratlan, sajnálatos veszteség érte intézetünk tanári karát és tanulóifjúságát a tanév harmadik hónapjának vége felé. Ditrói Lajos testnevelő kollégánk, aki csak szeptember elején került hozzánk Csongrádból a saját kérelmére történt áthelyezése folytán, 1936 november 24-én tragikus módon elhunyt: önkezével vetett véget életének. Nagyfokú idegbajban szenvedett sokáig. Még a harctéren szerezte ezt az alattomos, kegyetlen betegségét. Ehhez járult aztán, hogy többet dolgozott, mint amennyit szervezete elbírhatott visszahatás nélkül, ide valami csodálatos munkakedv hevítette: nem tudott egy percig sem tétlenül maradni. Anyagi gondjai nem voltak, családjával a legszebb összhangban élt, kartársai és tanítványai is szeretettel megbecsülték, az utóbbi időben mégis mindig úgy érezte, hogy teher már neki az élet és ő is csak terhére lehet mindenkinek. És ettől a kínzó gondolattól nem bírt megszabadulni mindaddig, amíg annak áldozatául nem esett. Hirtelen eltávozásával fájó, szomorú emlékeket hagyott maga után azok szívében, akik közel álltak hozzá, vagy derék, jó embert ismertek meg benne. Mert végzetes tette ellenére is bátran elmondhatjuk róla, hogy derék, jó ember volt. A becsület és a kötelességteljesítés jellemezte elsősorban. Aztán a pedagógiai rátermettség és a bajtársi együttérzés. Mint alaposan képzett tanár és kiváló pedagógus, a legkitűnőbb eredményt érte el a tanítás és nevelés terén. Tudott bánni a gyerekekkel. Szigorúan, de szeretettel tartotta őket féken. Pontos és lelkiismeretes volt, szorgalmas és rokonszenves. Nem csoda, ha mindenütt csak szeretetet és elismerést vívott ki magának. Ditrói Lajos 1895 szeptember 21-én Budapesten született. Iskolába ott és Csurgón járt. A tanítói oklevél megszerzése után elvégezte a Testnevelési Főiskolát és mint tornatanár a budapesti Mester utcai gimnáziumban kezdte meg működését. Majd Újpest, Csongrád és végül Kaposvár voltak 19 éves pályafutásának új állomásai. A világháborúban 1916 májusától a forradalom utáni leszerelésig mint a pécsi 19. honvédgyalogezred önkéntese és hadnagya vett részt, többször megsebesült és négy kitüntetést kapott. 1928 szeptemberében nősült meg Budapesten. Házasságából egyetlen leánygyermeke született 1936 augusztusában. Szerető hitvesén kívül tehát egy kis csecsemőárvát is hagyott maga után. November 27-én 16 órakor kísértük ki utolsó útjára a keleti temető ravatalozójából, az engesztelő szentmiseáldozatot pedig november 28-án mutatták be a Hősök templomában. A megrendítő gyászszertartáson ott szorongott a gimnázium egész ifjúsága és tanári kara. A koporsó be- 1*