Kapu, 1988. december(1. évfolyam, 4. szám)
Kubinyi Ferenc: A szalámi legnagyobb szelete
A Magyar Kommunista Párt vezetői, szoros egységben a Szövetséges Ellenőrző Bizottsággal, élén Vorosilovval, majd utódjával Szviridov altábornaggyal, gondosan előkészítettek egy processust. Az ellenőrző bizottságba delegált nyugati szövetséges országok tábornokainak semmi hatásuk nem volt az eseményekre. Meggátolni azokat nem tudták, nem merték vagy nem akarták. A kitervelt akció neve: „A Magyar Köztársaság és demokrácia elleni összeesküvés”, röviden: A Magyar Testvéri Közösség ügye. Az úgynevezett összeesküvést megtorló eljárás hét, formailag önálló, de szervesen összefüggő büntető perben került a népbíróság elé. A perek kezdete 1947. február 27. Az eljárás jogi alapját az 1946. évi VII. törvény képezte, melyet március 12-én szavazott meg az országgyűlés. A törvényjavaslatot Rajk László kommunista belügyminiszter és Ries István szociáldemokrata igazságügyi miniszter (Rákosiék az ÁVH börtönében 1950. szeptember 15-én agyonverették) terjesztette be. A megindult vitában, a polgári pártok jogász képviselői kifogásolták, hogy a törvényjavaslat elveti a szakbíróságokat és népbíróságokra bízza a köztársaság ellen vétők ügyét. Megállapították, hogy a törvényjavaslat osztályharcot szuggerál, nem ad biztosítékot a szabadságjogok védelmére, de védelmet kíván nyújtani az osztályizgatásban vétkeseknek. Végezetül a tervezet nem határozza meg pontosan azt az államrendet, melyet védeni szándékozik. A jogászok, közöttük Pfeiffer Zoltán, Vásáry István, Sulyok Dezső képviselők, tisztán látták, hogy a köztársaság védelméről szóló törvényjavaslat, változatlan elfogadása esetén, a kommunista párt hatalmi tervei előtt egyengeti az utat. Nagy Ferenc miniszterelnök, hogy a képviselőket leszerelje, elmondta, hogy a törvény elutasítása esetén, Szviridov altábornagy retorzióval fenyegetőzött. Nagy Ferenc arra is utalt, hogy: „sokan eltúlozzák a kommunista veszélyt...” A törvényjavaslatot az Országgyűlés elfogadta és ezzel már látatlanban aláírta a magyar többpártrendszerű parlamentarizmus halálos ítéletét. Azt azonban az ellenkező jogászok sem sejtették, hogy a törvény, rövid két év elmúltával, a parlamentarizmus szétveréséhez fog vezetni. Állítom, hogy a büntetőper elkezdésének napján és annak befejezésekor, indult el és ért véget a magyar párttörténetben annyira fontosnak feltüntetett „fordulat éve.” Találóan jegyzi meg Szentmihályi Szabó Péter: „Tudnivaló lehetett negyven évvel ezelőtt is, hogy az egypártrendszer nem történelmi szükségszerűségből alalkult ki, hanem hatalmi diktátumra. (Élet és Irodalom 1988. szeptember 30.) További történeti információk Febben- harmadában van némi tudomásunk arról, hogy a „fordulat éve” után, hogyan következtek, egymás sarkába lépve, a koncepciós, halálos ítéleteket tucatszámra hozó, pereknek nevezett gyilkosságok. Tudunk Rajk perről, a Standard perről, a Maort perről, azonban a titkos pereknek aktáit még a mai napig sem hozta nyilvánosságra a kormány és a párt. Hirtelen csak néhányat említek. Az úgynevezett „tábornoki perben” — elsőrendű vádlott Sólyom László altábornagy —, kivégzettek és elítéltek számát és nevét, csupán külföldi forrásokból, vagy a túlélők emlékeiből ismerjük. Pedig az információ rendelkezésre áll, nemcsak az archívumokban, hanem személyesen is. Jávor Iván, volt hadbíró ezredes, a koncipiált halálos ítéleteket hozó per tárgyalásvezetője a fővárosban él. Dr. Villányi András ellen folytatott titkos büntetőperben még mindig titok, hogy miért ítélték kötélre a rendőrezredest. Deszkás János honvédezredes bitóra küldéséről még ma sincsen elfogadható információnk. Magyarországon, még a glasznoszty fuvallatában sem tartják szükségesnek az illetékesek a törvénysértések, a kivégzések okainak pontos és korrekt feltárását és a periratok publikálását. A Szovjetunióban már folyik a sztálini gyilkosságok okainak és történetének a vizsgálata és közzététele. Ismerjük a „golyó ügyészeinek” és bíráinak nevét. Tudjuk kik voltak a nyomozók, a verő- és kínzólegények. Magyarországon még csend van, még akkor is, amikor értesülhetünk a Minszk melletti Europati 100 ezres tömegsírjairól. * Gyertyán Ervin kiváló dolgozatában (Mozgó Világ 1988. 3. sz.) azt írja, hogy a Moszkvából hazaérkező kombattánsok az első koncepciós pert a „frakciós” magyar kommunista pártvezető, Demény Pál ellen indították 1964-ben. Nem egészen értek vele egyet. Az vitathatatlan, hogy Demény Pál ellen folytatott eljárás a likvidálásokra irányuló akciók közül az első volt, de ennek kezdeményezését elsősorban Rákosi Mátyás bosszúvágya motiválta. Ezenkívül a per nem volt nyilvános, szinte kommunista belügynek tekinthető. Az is tény, hogy a hatalma teljében álló Rákosi klikk, két-három év múlva, áttért a titkos perek sorozatára. A konstruált Magyar Közösség-összeesküvés tárgyalásán nyilvánosságra volt még szükségük. Ország-világ előtt akarták bizonyítani a köztársaság megdöntésére irányuló szövetkezést. Jogi alapot igyekeztek biztosítani — már jó előre — a demokratikus rendszer szétverésére indított akciójuknak. Rajknak és társainak kötélre juttatásával végződött monstre előadás „jelmezes főpróbája” a Magyar Közösség tárgyalásán játszódott le. A darabhoz a kísérőzenét a gleichschaltolt sajtó szolgáltatta, a Szabad Néppel és Révaival a karmesteri pulpituson. A sajtó, már a letartóztatások első hírére, a bizonyítékokat és a tárgyalást meg sem várva, az állítólagos vétkesekre feszítsd meg hangulatot teremtett. Éppen úgy, mint két év múlva Rajk esetében. A folyóiratok is ezt tették. Álljon itt egy példa: a Honvéd katonai folyóirat. 1947. 1. sz.: „A magyar nép azért adott fegyvert a kezünkbe, hogy nehezen kivívott szabadságát megvédjük vele. A magyar katona nem lesz méltatlan erre a bizalomra: kiírtjuk az árulókat és kigyomláljuk a kétkulacsosokat...” Keserű fintora, de még inkább tragikuma ennek az írásnak, hogy aki a cikket jegyezte, három év nyolc hónap és tizenkilenc nap elteltével épp úgy bitófán fejezi be életét, egy koncepciós per ítéletét követően, mint dr. Donáth György az összeesküvési per fővádlottja. A cikket Sólyom László vezérőrnagy írta alá. Quod erat demonstrandum ... A Magyar Közösség ügyében a letartóztatásokat már 1946 végén elkezdte két nyomozó hatóság. Összesen 222 embert csuktak le. A Péter Gábor által vezetett ÁVO és a Pálffy György által vezetett Katonapolitikai Osztály a legkíméletlenebb eszközökkel igyekezett terhelő vallomásra bírni a szerencsétleneket. Ezekre a krutális módszerekre még visszatérek. A perekre a következő megoszlásban került sor: 1. Dr. Donáth György és 12 társa 2. Bódy Piroska és 2 társa 3. Pünkösthy János vezérkari százados 4. Mistéth Endre és 43 társa 5. Péter Ernő és 74 társa 6. Dr. Tóth János és 42 társa 7. Dr. Vargha László és 42 társa A pereknek ez a sorozata volt hivatott lefejezni és szétverni a Független Kisgazdapártot, a magyar országgyűlés 1945-ben demokratikusan megválasztott legnagyobb pártját, mely 57 százalékos többségével, mint kormányzó párt, maga is vezethette volna az országot a békekötés után. Ez a párt volt a legnagyobb akadálya a sztálinista pártdiktatúra bevezetésének Magyarországon. 5