Kapu, 1989. augusztus (2. évfolyam, 8. szám)

Payer Imre: A ránchoz (vers) - Szokolay Zoltán: Primőr (vers) - Györei Zsolt: Meráni Gertrúd (vers) - Liszkay Zoltán: A jövő ékírásos jelei (vers)

PAYER IMRE A ránchoz És eljött az a perc, mikor a főpap felemelte a megszentelt kelyhet, s az ezerfele tört oltár romja felett tartotta sokáig, amelyről a prófétákat torz manirokkal után­zó ripacsok lecibálták a matt fátyolokat. Két­arcú volt a pap. Jobb fele szögletes és éles, mint a pengesuhintás, jobb szeme jég-szem, mely megítél, s egyenes-zord vonalú az ajak, mely törvénnyel szabja határaid. Ám idegen már ettől a bal fél. Lágy-realista a szem s a simuló száj, így tartotta sokáig a főpap a megszentelt kelyhét az ezerfele tört oltár romja felett, és háta mögött Barabás és Krisztus egymás mellett fecserészve, de mind­kettőt édesgetve vagy/és kitaszítva Pilátus. A megszentelt kelyhét az ezerfele tört oltár romja felett kétarcún fogta a főpap, s klasszikus éber ránc ült ki a boltozatos nagy homlokra, amely ránc fogta a két felet egybe. S rángatott és kínlódott a redő iszonyú nagy fegyelemmel, s forrt a kehelyben a bor. S mennél forróbban forrt, vadulón az aszú, annál inkább rángott, szinte üvöltve a ránc. Rémisztő ez az arc. Félve imádkozom én: Jaj, ki ne simulj, ránc! Felrobbanna a főpap, a kehely és eme oltár, az ezerfele tört. SZOKOLAY ZOLTÁN PRIMŐR Nincs még itt az idény, de vidáman telnek a ládák: fóbia-sátrak alatt nőttek e szívrohamok! LISZKAY ZOLTÁN A jövő ékírásos jelei Irina Ratusinszkajának Mondják, Irina a táborban szappanokra írt. Mondják azt is, fejből tudta valamennyi versét. Nem bánthatta hát, hogy elkopnak a szavai — tiszta lett a tábor. Könyvnek pedig ott volt minden talpalatnyi föld, inni, karcolni, vésni lehet pörgő jégtáblára is. Vagy ha nem, hát suttogni a szélbe. Szeresd a madárszárnyon tovaszálló törvényt, és tudd, míg világ a világ, a veréblábnyom ellenkezik Hamarabbival. GYŐREI ZSOLT Meráni Gertrúd Hittel, daccal ment a messze asszony. Fázva, félve a frissen szent néphez. Fehér volt a bőre és bársony. Fázva ment a fülledt, vadcsontú néphez. Szőke haja a vállára omlott. Gőgös volt, árva, tiszta, hát romlott. Szőke haja a vállára bomlott. Szilaj tornak leve nem csurgott testén. Dölyfös volt, ijedt volt. Lágy volt. Keresztény. Szilaj tornak heve nem csurgott testén. Puha, sima ujja nem verte az asztalt. Szeszélyes volt, nő volt, bújtott és vigasztalt. Lombok gyönge húrja nem csapta az asztalt. Idegen, furcsa, könyves földről vették. És utálták, nézték, félték, és nevették. Idegen, furcsa, könnyes földre vették. Egy barbár, holdas, ősmeleg éjen Csontdobok sírtak rőt-feketében. Egy barbár, holdas, őshideg tájon Él csak bozontos, gyilkos férfifaj. Szótlan holt a messze, szőke asszony. 3

Next