Kapu, 1992. március (5. évfolyam, 3. szám)

GONDOLKODÓ - Radó György: Vae Victis! (Trianon haszonélvezői)

GONDOLKODÓ szlávia (Moszkva) és Konstantiná­poly felé húzó görögkeleti ortodox ro­mánok közt a bécsi udvar és a jezsu­iták - a kuruc és református magyar erők gyengítésére - már a 17. század legvégén megkezdték a katolikus té­rítést s a vallási meggyőzés mellett az unitusoknak („egyesülteknek”) biztosított jogokkal elérték, hogy Er­délyben népes, s az ortodoxoknál műveltebb, Bécs és Róma felé húzó görögkatolikus román felekezet jöj­jön létre. A két felekezet olykor kö­zösen szállt síkra a románságot Er­délyben megillető jogokért, s ami a rendi világban még nem sikerült - minthogy a három „nemzet” nem engedte a románokat „negyedik nemzetként” a maga feudális előjo­gainak sorompói közé - az 1848-as magyar törvények késői érvényesülé­seként az 1868. évi mintaszerű nem­zetiségi törvénnyel valóra válhatott volna, ha a két erdélyi államalkotó nép testvéri együttműködésére tö­rekvőkkel szemben nem lépnek fel mindkét részről ezzel ellentétes, kö­rülbelül egyforma hatékonyságú mozgalmak. S ha addig a történelmi okoknál fogva az ellentét erői közt a magyaroké volt a túlsúly, ez a kü­lönbség éppen ekkoriban kiegyenlítő­dött. A Kárpátok túlsó oldalán a ko­rábbi két román vajdaság - Havasal­föld és Moldva - Erdélynél súlyosab­ban lévén kiszolgáltatva a török el­nyomásnak, Konstantinápolyból­­an­nak üzleteléssel nagy befolyást szer­zett, s a Fanar városnegyedről fana­riótáknak nevezett, korruptságukról, egymás denunciálásáról hírhedt gö­rög családokból) kapta helytartóit, ami életkörülményeit is befolyásolta. Majd a függetlenülés fázisai során kultúrája is fejlődött, egyre fokozó­dott a török ellen felszabadítóként fellépő orosz hatalomnak a közös gö­rögkeleti vallás révén is gyakorolt befolyása, s miután a két vajdaság egyesült, az immár közös román ál­lam oly vonzóerőt gyakorolt az erdé­lyi románságra, mely feledtette - nem csekély propaganda hatására is - életformájuk, kultúrájuk különbö­zőségét. E hosszas visszapillantásra azért volt szükség, hogy megértsük: ami­kor a trianoni béke Erdélyt a „re­­gát”-hoz csatolta, olyan országot kreált, melyet nemcsak földraj­zilag­­gazdaságilag vág ketté a Kárpátok havas hegylánca, nemcsak a két er­délyi államalkotó nép egyikét süly­lyeszti elnyomott kisebbségi sorba, hanem a másikat is a soknemzetű­­ség Szent István-i alapelvére felépült (bár eme alapelv ellen olykor vétke­ző) magyar államból a bizantinus-fa­­narióta életformára épült államhoz kényszeríti. Mert népszavazást itt sem tartottak, az erdélyi románokat sem kérdezték meg, nem választják­­­ inkább a jogaikért közép-európai kulturális és gazdasági egységben ví­vott harcuk folytatását, mintsem a Balkánt. Mert a Gyulafehérváron 1918. december 1-jén a megszálló ro­mán csapatok gyűrűjébe szenvedé­lyes agitátorok által összehívott 1228 személy határozata aligha ne­vezhető népszavazásnak, de még ezt a határozatot is csak úgy fogadták el a megjelentek, hogy Erdélynek a Re­gáthoz való csatlakozását a követke­ző, 3. számú feltételhez kötötték: „Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kor­mányzásához saját anyanyelvén, sa­ját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által”... Dehát mindez csupán előzmény ahhoz, hogy válaszoljunk feltett kér­désünkre: haszonélvezője lett-e Tria­nonnak az ott létrehozott Románia? Nos, haszonélvezője lehetett vol­na, ha az erdélyi románságnak sike­rül a maga közép-európaiságával be­folyásolnia a kétszeresére duzzadt ország fejlődését, feledtetve a Regát bizantinus-balkáni jellegét, mintegy átnyúlva az országot földraj­zilag­­gazdaságilag kettészelő havasokon. Ez esetben a fent idézett 3. számú határozat megvalósítása Erdélyt mindkét államalkotó népének és ki­sebbségeinek is Eldorádójává téve, a korabeli Magyarország lakosságának szemében is az ígéret földjévé tette volna, mint egykor a törökvilág ide­jén. Ám ennek ellenkezője történt: a Regát terjesztette ki a maga bizanti­nus-balkáni jellegét Erdélyre a maga pártharcaival s az éppen uralomra került pártok mohó korrupciójával. S egész Románia, de különösen a kö­zép-európai hagyományú erdélyi ro­mánság vajon tekinthető-e Trianon haszonélvezőjének, amikor politikai élete olyan ördögi figurákat termelt ki magából, mint Codreanu a Vas­gárdájával, meg aki ezt le tudta tör­ni. Antonescu tábornok és vezér, no és végül a Ceausescu-házaspár? Jugoszlávia, melynek a magyar Délvidéket juttatta a trianoni diktá­tum, csak 1929-ben vette fel ezt a nevet. Addig Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak hívták, amely név el­árulja a Román Királysághoz bizo­nyos szempontból hasonló és össze­tett jellegét. Ószerbia népe is, mint Havasalföldé és Moldváé még az isz­lám uralmat nyögte, amikor a hó­doltságból már felocsúdott magyar­ság utat nyitott ide menekült legjobb­­jaiknak. A Matica-mozgalom itt is hódított (az orosz pánszlávizmus ügynöksége volt) és itt is, mint a szlovákoknál, magyar uralom alatt vert gyökeret - itt ráadásul az or­szág szívében, Budán, Szentendrén erősödött meg; nem csoda, hogy hí­vei közt sokan őszintén testvéri ér­zelmeket tápláltak a magyarság iránt. Hosszú a névsoruk, és csak jel­lemzésként említjük meg, hogy ami­kor a magyarellenesek dühödten tá­madtak az 1848-as Magyarország el­len, ugyanakkor a szerb Damjanich egyik legnagyobb hadvezére volt sza­badságharcunknak. És a horvátok? Az évszázadok közös törökellenes harcai, a Zrínyiek eggyéolvasztó kap­csolatai után, amikor a horvát-szla­­vón országrész különleges státust él­vezett a dualizmus korának magyar államában, Zágrábban meg magasz­talták és mindmáig hősükként tisz­telik az 1848-as Magyarország ellen támadó Jelacicot. A Monarchiával rokonszenvező Obrenovic-uralkodó elleni merénylet az orosz ügynök Ka­­ragyorgyevicsot ültette a szerb trón­ra és kitört a világháború... S az ilyen előzmények után össze­kovácsolt hármas királyság, mely Ju­goszlávia lett, vajon haszonélvezője lehetett-e az őt létrehozó trianoni bé­kének? A közép-európai életformát muta­tó magyar Délvidék, a magyar törté­nelemhez kötődő s ugyanakkor az önkormányzatán féltékenyen őrködő Horvát-Szlavónia, valamint az addig osztrák Krajna (a legnyugatibb szláv nép, a szlovén, mint a döntő tényező ahhoz, hogy az egyébként német nyelvű Ausztria ne egyike a germán tartományoknak, hanem önálló nemzet legyen) - csupa közép-euró­pai kultúrájú rész - a szerb király jo­gara alá került. Nem a Szávától­ Al- Dunától délre fekvő, s a fél évezredes török uralomnak még friss jegyeit magán viselő Ószerbiát vonták be Közép-Európa körébe, hanem ellen­

Next