Kapu, 1992. március (5. évfolyam, 3. szám)
GONDOLKODÓ - Radó György: Vae Victis! (Trianon haszonélvezői)
GONDOLKODÓ szlávia (Moszkva) és Konstantinápoly felé húzó görögkeleti ortodox románok közt a bécsi udvar és a jezsuiták - a kuruc és református magyar erők gyengítésére - már a 17. század legvégén megkezdték a katolikus térítést s a vallási meggyőzés mellett az unitusoknak („egyesülteknek”) biztosított jogokkal elérték, hogy Erdélyben népes, s az ortodoxoknál műveltebb, Bécs és Róma felé húzó görögkatolikus román felekezet jöjjön létre. A két felekezet olykor közösen szállt síkra a románságot Erdélyben megillető jogokért, s ami a rendi világban még nem sikerült - minthogy a három „nemzet” nem engedte a románokat „negyedik nemzetként” a maga feudális előjogainak sorompói közé - az 1848-as magyar törvények késői érvényesüléseként az 1868. évi mintaszerű nemzetiségi törvénnyel valóra válhatott volna, ha a két erdélyi államalkotó nép testvéri együttműködésére törekvőkkel szemben nem lépnek fel mindkét részről ezzel ellentétes, körülbelül egyforma hatékonyságú mozgalmak. S ha addig a történelmi okoknál fogva az ellentét erői közt a magyaroké volt a túlsúly, ez a különbség éppen ekkoriban kiegyenlítődött. A Kárpátok túlsó oldalán a korábbi két román vajdaság - Havasalföld és Moldva - Erdélynél súlyosabban lévén kiszolgáltatva a török elnyomásnak, Konstantinápolybólannak üzleteléssel nagy befolyást szerzett, s a Fanar városnegyedről fanariótáknak nevezett, korruptságukról, egymás denunciálásáról hírhedt görög családokból) kapta helytartóit, ami életkörülményeit is befolyásolta. Majd a függetlenülés fázisai során kultúrája is fejlődött, egyre fokozódott a török ellen felszabadítóként fellépő orosz hatalomnak a közös görögkeleti vallás révén is gyakorolt befolyása, s miután a két vajdaság egyesült, az immár közös román állam oly vonzóerőt gyakorolt az erdélyi románságra, mely feledtette - nem csekély propaganda hatására is - életformájuk, kultúrájuk különbözőségét. E hosszas visszapillantásra azért volt szükség, hogy megértsük: amikor a trianoni béke Erdélyt a „regát”-hoz csatolta, olyan országot kreált, melyet nemcsak földrajzilaggazdaságilag vág ketté a Kárpátok havas hegylánca, nemcsak a két erdélyi államalkotó nép egyikét sülylyeszti elnyomott kisebbségi sorba, hanem a másikat is a soknemzetűség Szent István-i alapelvére felépült (bár eme alapelv ellen olykor vétkező) magyar államból a bizantinus-fanarióta életformára épült államhoz kényszeríti. Mert népszavazást itt sem tartottak, az erdélyi románokat sem kérdezték meg, nem választják inkább a jogaikért közép-európai kulturális és gazdasági egységben vívott harcuk folytatását, mintsem a Balkánt. Mert a Gyulafehérváron 1918. december 1-jén a megszálló román csapatok gyűrűjébe szenvedélyes agitátorok által összehívott 1228 személy határozata aligha nevezhető népszavazásnak, de még ezt a határozatot is csak úgy fogadták el a megjelentek, hogy Erdélynek a Regáthoz való csatlakozását a következő, 3. számú feltételhez kötötték: „Teljes nemzeti szabadság az együtt lakó népek számára. Minden népnek joga van a maga neveléséhez és kormányzásához saját anyanyelvén, saját közigazgatással, saját kebeléből választott egyének által”... Dehát mindez csupán előzmény ahhoz, hogy válaszoljunk feltett kérdésünkre: haszonélvezője lett-e Trianonnak az ott létrehozott Románia? Nos, haszonélvezője lehetett volna, ha az erdélyi románságnak sikerül a maga közép-európaiságával befolyásolnia a kétszeresére duzzadt ország fejlődését, feledtetve a Regát bizantinus-balkáni jellegét, mintegy átnyúlva az országot földrajzilaggazdaságilag kettészelő havasokon. Ez esetben a fent idézett 3. számú határozat megvalósítása Erdélyt mindkét államalkotó népének és kisebbségeinek is Eldorádójává téve, a korabeli Magyarország lakosságának szemében is az ígéret földjévé tette volna, mint egykor a törökvilág idején. Ám ennek ellenkezője történt: a Regát terjesztette ki a maga bizantinus-balkáni jellegét Erdélyre a maga pártharcaival s az éppen uralomra került pártok mohó korrupciójával. S egész Románia, de különösen a közép-európai hagyományú erdélyi románság vajon tekinthető-e Trianon haszonélvezőjének, amikor politikai élete olyan ördögi figurákat termelt ki magából, mint Codreanu a Vasgárdájával, meg aki ezt le tudta törni. Antonescu tábornok és vezér, no és végül a Ceausescu-házaspár? Jugoszlávia, melynek a magyar Délvidéket juttatta a trianoni diktátum, csak 1929-ben vette fel ezt a nevet. Addig Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak hívták, amely név elárulja a Román Királysághoz bizonyos szempontból hasonló és összetett jellegét. Ószerbia népe is, mint Havasalföldé és Moldváé még az iszlám uralmat nyögte, amikor a hódoltságból már felocsúdott magyarság utat nyitott ide menekült legjobbjaiknak. A Matica-mozgalom itt is hódított (az orosz pánszlávizmus ügynöksége volt) és itt is, mint a szlovákoknál, magyar uralom alatt vert gyökeret - itt ráadásul az ország szívében, Budán, Szentendrén erősödött meg; nem csoda, hogy hívei közt sokan őszintén testvéri érzelmeket tápláltak a magyarság iránt. Hosszú a névsoruk, és csak jellemzésként említjük meg, hogy amikor a magyarellenesek dühödten támadtak az 1848-as Magyarország ellen, ugyanakkor a szerb Damjanich egyik legnagyobb hadvezére volt szabadságharcunknak. És a horvátok? Az évszázadok közös törökellenes harcai, a Zrínyiek eggyéolvasztó kapcsolatai után, amikor a horvát-szlavón országrész különleges státust élvezett a dualizmus korának magyar államában, Zágrábban meg magasztalták és mindmáig hősükként tisztelik az 1848-as Magyarország ellen támadó Jelacicot. A Monarchiával rokonszenvező Obrenovic-uralkodó elleni merénylet az orosz ügynök Karagyorgyevicsot ültette a szerb trónra és kitört a világháború... S az ilyen előzmények után összekovácsolt hármas királyság, mely Jugoszlávia lett, vajon haszonélvezője lehetett-e az őt létrehozó trianoni békének? A közép-európai életformát mutató magyar Délvidék, a magyar történelemhez kötődő s ugyanakkor az önkormányzatán féltékenyen őrködő Horvát-Szlavónia, valamint az addig osztrák Krajna (a legnyugatibb szláv nép, a szlovén, mint a döntő tényező ahhoz, hogy az egyébként német nyelvű Ausztria ne egyike a germán tartományoknak, hanem önálló nemzet legyen) - csupa közép-európai kultúrájú rész - a szerb király jogara alá került. Nem a Szávától Al- Dunától délre fekvő, s a fél évezredes török uralomnak még friss jegyeit magán viselő Ószerbiát vonták be Közép-Európa körébe, hanem ellen